Vannak tökéletes pillanatok, tökéletes percek, órák és napok. A mai alighanem az utóbbira hajaz. Találkozás a gyerekekkel, az unokákkal, az ajnározást könyörgő kutyával. Karácsony, énekekkel, ünnepi lakomával, az unokák beszámolójával, nevezetesen, hogy ki mit kapott. Az együtt játszás öröme, kirakós játék, dobókockás társasjáték, és … és orvosos.
Egész arzenál teszi komollyá a doktorosdit. Természetesen én vagyok a beteg, akinek 39 fokos a láza. A fehér köpenyt viselő Marcsi felveszi adataimat. Megkérdezi, fiú vagyok-e vagy lány. Mondom, fiú. És hol fáj? Mutatom. Odalép hozzám az orvosok attribútumával, a fonendoszkóppal ékeskesdő uncsika és meghallgatja a szívemet. Utána vesetájékon injekciót ad. Úgy látszik, az oltogatás tetszik neki legjobban, mert ismételten belém szúr (persze csak képletesen). Megméri testhőmérsékletemet, és két pirulát is a kezembe nyom, hogy ezt vegyem be.
Majd kijelenti, hogy meggyógyultam. De most meg legyek lány.
Mit tehettem egyebet, most lány lettem. Leonóra. Sajnos nekem lányként is magas lázam volt, meg kellett hallgatni a szívemet, és megkaptam a magamét két injekció formájában. Még kenőccsel is megkezelte a bajomat.
Kérdeztem, nem akar-e inkább bújócskázni, de ma nem állt kötélnek.
Mindezekkel a mondatokkal csak azt kívántam igazolni, hogy kiestem az időből, és „gyermek lettem, gyermek lettem újra”.
***
Olvasok zserbóról, olvasok orosz krémtortáról, olvasok püspökkenyérről és egyéb nyalánkságokról. Jutnak eszembe még sorra a madártej, a máglyarakás, az aranygaluska, az amerikai palacsinta, a minyon, a Feketeerdő és a Dobostorta, nem is folytatom.
Egyszer úgy nyilatkoztam, hogy a kedvencem a franciakrémes (nem is rossz, ha rendesen van elkészítve), és azóta nevezetes napjaim alkalmával franciakrémesben részesülök. Soha ne legyen rosszabb dolgom, de nem mernék megesküdni rá, hogy mindig ez lesz a favoritom. Az előzőekben felsoroltakat is mind szeretem, és ha még ez is kevés volna, jöhet egy jó isler, vagy linzer, bukta vagy ízes táska. Ha nincs más, a szaloncukor is megteszi.
Párhuzamosan felidéződik bennem P. Nemeshegyi vallomása, aki egyszer érdeklődőknek elmondta, hogy kedvenc itala a vodka. Utóbb igen megbánta elhamarkodott véleményét. Ugyanis mindenkitől vodkát kapott ajándékba, miközben saját bevallása szerint a pálinkát sokkal jobban szereti.
Nem biztos, hogy érdemes kitartani egyféle kedvencnél, már csak azért is, mert az ember ízlése időről időre megváltozhat.
Utolsó kommentek