Mickey webnaplója

Végére érvén a K. dosszié c. interjúkötetnek, két gondolatát szeretném még megidézni, hátha másokat is érdekel. Egy kérdésre válaszolva Kertész a következőket mondja: „Semmire sem születünk, de ha sikerül elég soká életben maradnunk, végül nem kerülhetjük el, hogy valamivé ne váljunk.” i. m. 172. o.
Ez bizony igaz. Elég arra gondolni, hogy léte fenntartáshoz szükséges alapvető feltételeken kívül egy csecsemő a világon semmihez se ért, nincs tudatánál, s elképesztő sebességgel tölti fel agának gyökérkönyvtárát mindenféle őt ért ingerekkel. Mosollyal sírtással, zenével, nyelvvel stb. Még minden lehet, de nem lesz minden, csupán egy valaki. Jó esetben azzá válik, amire teremtve van. Hivatása, küldetése fokozatosan tudatosul benne. Ösztönei támogatják az önkifejezés sikerességében. Teológusok szokták emlegetni, hogy a gyerek Jézusban is csak fokozatokban érlelődött meg a szívbe markoló megvilágosodás, hogy ő a Messiás. Vö. a 12 éves Krisztusra a templomban találtak rá szülei három napos keresés után, mire ő így reagált: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Az ember többféle tehetségcsírával rendelkezik. Nagyon szomorú, ha nem sikerül vagy – csak nagyon későn – szembesülnie azzal, hogy mire is lett volna teremtve.
A másik gondolata a 180. oldalról való: „A diktatúrában élő állampolgár, aki nincs éppen börtönben, szabadságolt rab csupán. Ehhez képest maga az ügy, a »per«, aminek az ürügyén fogva tartják, minden esetben mellékes anekdota.” Tapasztaltuk pl. a regnumi perek alkalmával.
***
A gondolat súlyos. Oldására néhány „ötéves” viccet Írok ide. (Öt évet lehetett kapni értük.)
A mozihíradóban a filmvásznon megjelenik a búzakalászokat morzsolgató Rákosi. Mindenki feláll és kitartóan tapsol egy kövér kopasz embert (Rákosi) kivéve.  A többiek kiabálnak: Tapsolj, kopasz te is,  mert elvisz az ávó!
***
A forradalom után lecsukott ember öt év elteltével találkozik barátjával.
Az kérdezi tőle: - Mit csináltál, hogy öt évre lecsuktak.
- Semmit – felelte a másik.
- Nana, semmiért csak három évet sóztak a nyakunkba.
***
De az nem vicc, hogy a tapsolást sokáig nem merték abbahagyni az emberek. Féltek tőle, hogy aki idő előtt hagyja abba, azt kiszúrják, és meghurcolják. Inkább tapsoltak és tapsoltak.
(Én az ötvenes években voltam kisgyerek.)