Mickey webnaplója

Valamikor szerettem volna, ha tudom, miféle fenyegetéseknek nézek elébe egészségem fenntartása szempontjából. Mára megváltozott a helyzet.
Részben azért, mert nyilvánvalóan elhasználódnak szerveim a hátam mögött hagyott kb. 80 év használat folytán, részben mert ellentmondásos anyagokat tapasztalok a neten és a való életben is.
Utóbbira példa?
A fő-főorvos egy éve azzal engedett el, hogy a lelkemre kötötte: fogyjak 3 kilót és kutya bajom se lesz.
Nem mondtam neki replikázva, hogy fogytam 28-at és elég nagy bajom lett.
Tapasztalati tény, hogy a sovány emberek is megbetegednek.
Egyébként egyszer egy német kutatásról olvastam, miszerint a kövér és a sovány emberek közötti mortalitás-különbség nem több, mint 5%, ha a kritikus koron már túl vannak. Ha jól gondolom, én már rég túl vagyok a kritikus koron. És elég dagadt vagyok.
Ami még inkább lefáraszt, a neten megjelenő csodaszerek győzködése.
Ha gyanús levezetésre bukkanok, akkor a végére görgetek, hogy lássam, van-e szerencsekerék, és hogy a leárazott termékből még hány adag van készleten.
Az árak sem közömbösek. Tizezer alatt kell lenniük, különben nem fogyna a csodaszer. Elég hát közülük egy gyanús tulajdonság, és már el is fordulok érdeklődésemmel más felé.
Újabban olvashatok arról is, hogy valaki az AI-t faggatja a szimptómái alapján. Az meg (a MI) nem kertel, meghúzza a vészharangot, páciensét a szakorvosi rendelőkbe irányítva.
Több se kell nekem.
Egyszer mindenki megadja magát: Vagy a kórház lesz kopásainak végső tanúja, vagy mise közben fejezi be földi pályafutását, mint egyik barátom.  
Minek faggatni az egészségjósokat a kimetetek valószínűségéről.
Inkább Weöres intelmeire kellene figyelni, aki azt ajánlja: végül „befelé kell fordulni. Belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan”.
Hát ne legyen barátságtalan!