Mickey webnaplója

Immár a nap leáldozott… én meg még nem posztoltam ma.
Nem, mert nem voltunk itthon. F., R., L., M. születésnapját ünnepeltük. Ki-ki megkapta a magáét (ajándékokról beszélek).
Mi tagadás. Gyermek vagyok, gyermek lettem újra.
Miért is? 
Ami ma sem maradt el, az a mesélés. Ennek kapcsán magam is sok mindent megtudtam a vasutakról. Jót mulattunk azon, hogy amit talpfának neveznek, az valójában talpvasbeton. Épp olyan múltból itt ragadt szó, mint a szemüveg, amely újabban szemműanyag. Vagy mint a vállfa, amely többnyire vállműanyag, esetleg válldrót, továbbá a „műanyagüveg” se üveg, legfeljebb műanyag palack.
Aztán bújócskáztunk, aztán elmondtuk az általunk ismert kiszámolókat ügyelve arra, hogy az utolsó szótag ne ránk essen. Megismerkedtünk az ennek a kikerülését szolgáló kicsinyítő képzővel.  Pl. te vagy a hunyó-cska.
Aztán a gyerekek énekeltek végtelenített nótát a pozsonyi villamosról, aztán mindenképpen csip-csip- csókázni invitáltak. Közben felváltva ráugrottak a konyhában lengedező hintára, és a balettpozíciók bemutatása is megtörtént.
Mind szeret a kutyájukkal játszani. Az meg kifulladásig játszana. Délután pl. fociztak. Négy lábbal könnyebb focizni, ami kutyáéknál csupán a labda megszerzéséből és a kitartó labdabirtoklásból áll.
Szép napunk támadt hát, noha megállás nélkül esett odakint az eső.
Azt hiszem, mindenkinek megelégedettségére zajlottak a napi események.    
Kedves volt a két kisebbtől hallani a gyerekéneket:
Nincsen egyedül a szívem többé: glory, alleluja!
Velem van az ég ura mindörökké: glory, alleluja!
Jézus, hajnalcsillag, glory, alleluja!
Jézus, hajnalcsillag, glory, alleluja!
A vonatút is zökkenőmentes volt oda-vissza.
Odafelé egy klosár aludt velünk szemben,
visszafelé egy fiú és egy lány.
Megjegyzem, nászom nem felejtette el, amit korábban emlegettem, hanem megidézte:
„Örökké élünk, csak közben egy kicsit meghalunk.”
Hát így van ez valahogy.