Tegnap a kis lány unokák figyelmét felhívtam egy általuk szeretet nótára, amelyet aztán vagy tízszer megismételtek. Hogy maga a dal ilyen unásig ismétlendő-e eredetileg, azt nem tudom.
A pozsonyi sétatéren megy a villamos
Azon ül a kis Mariska, jaj de aranyos
Csitt-csatt, csapodár, kanárimadár.
Engemet a babám a kapuba′ vár.
(s újra elölről)
Vannak ilyen nóták.
Pl. Babám, az ajtót be ne lakatold,
éjfél tájban feljön már a hold,
mert ha becsukod a…
nem mehetek oda.
Inkább iszom három deci bort.
Babám az… stb.
Egész biztosan ilyen nóta az alábbi:
A kuutya a konyhában a kolbászt ellopta.
A kukta haragjában a kést belé szúrta.
És jött a kuutyasereg, hogy eltemesse őt,
és a sírjára írta az itt következőt:
„A kutya a konyhában… stb.
Hasonló, de még sem az a tréfás nóta, amelyet egymás után többször elénekelnek, de utóbb azonos magánhangzókkal.
A kutya a holdat ugatja,
mert a hold a kutyát nem ugatja.
Hollári, hollári, hollári hó,
hollári, hollári, hollári hó.
A katya a haldat agatja…
A farsang összefér a bolondozásokkal.
Utolsó kommentek