Mickey webnaplója

Elgondolkozom rajta, hogy miért is szeretem mindmáig az „Árnyékok” kisegyüttesét.
Felállásuk, mint megannyi zenekaré a 60-as években: ritmus-, szóló- és basszgitárok, plusz dob.
Hangzásukat maguk hozzák össze, jellegzetes Shadows-effektus ez: csengő, behízelgő elektromos gitárhang (Fender, ill.Burns gitárok).
Persze nem mindig.
Olykor a bundok tövénél fogják meg a hangokat, s akkor a fényes zengést matt, tompa hangzás váltja fel.  
Érdemes felsorolni a nevüket:
Hank Marvin billentyűs és szólógitáros,
Jet Harris basszusgitár,
B. Welch ritmusgitár és
Jet Harris dobok.
Hangzásvilágukat az Apache c. számuk meghatározta. Számaik többnyire instrumentális rock stílusban szólnak. Meghatározó módon ritmusosak. A dob hűségesen szolgálja a hangzást.
Marvin gitárjátékában gyakran hallunk ilyen-olyan megfordítású hármashangzatokat.
Persze ez csak a technika.
Saját számokat írnak, de játszanak angol gyerekdalfeldolgozást, amerikai countryt és főleg rockot. Nem ritkán jazz-es hangzású a muzsikájuk. Mindent összevéve állják az időmúlás feledtető mivoltát.
Ma is örömmel hallgatom őket, mert örömzene, amit játszanak, mert nótáiknak van eleje közepe meg vége, mert beleilleszkednek az évszázadok alatt kicsiszolt zenei formavilágba, miközben meg is újítják azt sajátos effektusukkal.   
Tegnap újra a szívembe lopódzott, a Foot Tapper és az All Day.
Előbbi a hatvanas évekbe visz vissza, amikor házi ünnep során táncoltak zenéjére az akkori tinik.
Utóbbit pedig a görög buzuki mesteri megszólaltása teszi jellegzetes zenévé. Tetszik a pergődob fáradhatatlan és egyenletes ütemezése is.
Az ő zenéjük még steak, a maihoz képest, amely maximum hot dog zene.