Nemcsak én álmodom visszatérően egy-egy motívumot, más is így van vele. Ki folyamatosan eltéved, ki naponta érettségizik éjszaka álmában, ki arról álmodik, hogy több autója is van. Egy zöld, amelyik a félemelet fordulójában parkol (hogy került oda?) Ezt ajándékba kapta, a többi kettőt meg saját pénzén vette, de nem emlékszik rá, hogy a világvárosban hol parkolt le velük.
Kicsit hasonló volt utolsó álmom.
Feleséggel ültünk az autóba, meg egy öregasszony, akit haza akartunk szállítani. Valahogyan nem a rendes útvonalat követtük: ő kiszállt, mert úgy döntött, hogy onnan már hazatalál. Mi folytattuk utunkat. Aztán találtunk egy megfelelő parkolóhelyet. Sebtében beálltam tűzoltópiros csili-vili autónkkal. Hogy-hogy nem átmentünk egy kisebb árkon. Addig-addig mendegéltünk, mígnem nászomnál találtuk magunkat. Népes társaság gyűlt itt össze. Teljesen érthetetlen, hogy egy műanyag teaszűrőt miért lyukasztottam ki, és miért roppantottam össze. De ez történt. Nem is tudtam mit kezdeni vele. De beismerni sem akartam rongálásomat.
Mentünk volna az autóért, de nem találtuk meg sehol sem. Mondom a felségnek: Lehet, hogy nem is itt van az az autó, csak álmodtam. Mire ő: De hát ezzel jöttünk ide! Ezt be kellett látnom. Mivel továbbra se találtuk, felébredtem.
Tényleg nem azzal mehettünk oda, mert itt állt a szokott helyén. Igaz, hogy nem a tűzoltópiros, hanem az ezüstszürke Chevi.
Már megint az történt, ami ki tudja, már hányszor. Eltűnt az autó, aztán megkerült.
***
Ma ötvennégy éve házasodtunk össze. A sok gazdagságot tartalmazó fél évszázadot is túlhaladó közös életünk sok öröm forrása volt. Hála Istennek, hogy megérhettük együtt!
***
Ma nagycsütörtök van, az utolsó vacsora napja.
Arra emlékezünk, aki a világ kezdete előtt volt, s aki földig hajolt, amikor megmosta tanítványainak a lábát, utalva arra, hogy aki első akar lenni, az vállalja az utolsó szerepét. S aki úr kíván lenni, az legyen a szolgája a többieknek.
Ezen az estén fordul ellene a sötétség.
Ő testamentumban hagyja az Eucharisztiát a világ üdvére, miközben elindul a kínhalál felé.
Éjjel elárultatik, és gonosz módon foglyul ejtik. Úgy tárgyalnak vele, mint egy utolsó gazemberrel, megalázzák és megkísérelik elpusztítását. Kínhalált szenved, majd feltámad. Ahogy Pilinszky idézi: et resurrexit tertia die . A vers a hitetlenkedő világban is a bekövetkező, megállíthatatlan feltámadást hirdeti.
***
Korunk rettenetes eufémizmusa az emberölésre: „kiiktattuk”, „likvidáltuk”.
A repülőgépet pilótástul „leműtötte” a drón.
Ideje lenne néven nevezni a gyilkosságokat s a tömeggyilkosságokat is. (A tömeggyilkosokat nemkülönben)
Leginkább persze be kellene fejezni egyszer s mindenkorra hogy ember embernek farkasa legyen.
Utolsó kommentek