Mickey webnaplója

Tegnapi hír, hogy elhunyt Czigány György. Beszélgetőtársa volt többek között Szent-Györgyi Albertnek, Illyés Gyulának, Ferencsik Jánosnak, Kodály Zoltánnak, Ottlik Gézának, Pilinszky Jánosnak, Solti Györgynek, Dürrenmattnak – olvasom az életrajzában. Ezek híres emberek. Nekem meg szerkesztőbizottsági társam volt. A híres emberek mellett felkért olyan hírtelen embereket is, mint szerénységem. Nem álltam kötélnek, mert nem a csevegés az erősségem, hanem az írás. Így a Bartók rádióban sose nyilvánultam meg. Alighanem így volt ez jó. Rá emlékezve most őt magát idézem meg. 2017-ben keletkezett posztomból puskázok.
Többek között ezt írja: „A kilencvenes években Kiskunhalason forgattunk, zenei tévéműsorunk révén. Üzenték, hogy van a városban egy ismeretlen énekesnő, esetleg énekelne egy Schubert vagy Gounod Ave Mariát. Gondoltam, elfeledett idős hölgy lehet: Hadd szerepeljen megint szegényke! Igent mondtam tehát. A felvétel reggelén készülődtünk. A forgatás, a kapkodás és a tétlen várakozás kettősségében zajlik általában. Itt hamar mellém lépett egy miniszoknyás, csinos lány. Rögtön láttam, hogy ez csak a sminkes lehet. Eddig soha nem láttam: s milyen szép! Kezet fogtunk, rámosolyogtam. – Hol sminkelünk? Csodálkozva nézett. S gyors félfordulattal már a templom magasába. – Azt mondták, próbálunk majd fenn...  Hirtelen megértettem: ő az említett szereplőnk. Gyönyörűen énekelt. De még nem tudta, hogy operaénekes akar-e lenni, vagy marad az atlétikánál?! Világhírű operaénekes lett. Miklósa Erika volt az!” Eddig az idézet.
Még egy epizód. Leon Thereminről írja, hogy orosz tudós, akit elektronikus zeneszerszáma tett híressé. Kémkedni küldik az USA-ba, ott beleszeret egy néger nőbe. De az oroszok hazaviszik, Szibériába, nagy betegen szabadul, kimegy az Egyesült Államokba, ahol hamar meghal. Az ő találmányát használta pl. Illényi Katica.
Czigány Gyuri „tíz mondatot” ír Aelia Sabináról. Szerintem nem csak a végén szedett két sora vers. Minden mondata szabadversmód szárnyaló.
Különösen is tetszett az íróról fogalmazott bökverse: / Egy könyvön száz évig kottlik, / Mégis legjobb írónk Ottlik! /
Most arról kellene mesélnem, hogy hogyan kapcsolódik sorsunk laza szálon egymáshoz. Annak idején keresztapám, nagyon amatőr muzsikus, olykor orgonált egy-egy misén a Krisztinában. Ott, ahol Czigány György is. Lehet, hogy a könyv egyik mondatban nagybátyámat említi. Ki tudja? Második találkozásom alighanem testközeli. Akkor az óbudai Goldbergerben dolgoztam, ahol brigádok közötti vetélkedőt tartottak. Mintha Czigány György vezette volna. Nagyon régen történt ez, a hatvanas évek derekán. Személyiségéből derű és harmónia áradt. Csodálkoztam akkor és ott, hogy ilyen még létezik. De örültem volna, ha valaki megsúgja, hogy egykor munkatársak leszünk.
A harmadik találkozásunk feltehetően akkorra tehető, amikor a Távlatok c. jezsuita lap szerkesztőségi munkájába bekapcsolódott. Ott kiderült, hogy a Zászlónk c. katolikus diáklap indította el a pályáján, miután annak idején megnyert egy pályázatot Szent Gellértről írt munkájával. A történetet megírta a kilencvenes években már és még újra létező Zászlónknak.
Mindent egybe véve ragyogó átnézetet ad egy korszakról, abból az aspektusból, ahonnan ő látta.
Nyugodjék békében ez a sugárzó, mosolygós ember!
PS. Egykori szomszédunk mondta, hogy most indul „kinyermázni”.  Igaza volt Czakó Gábornak: Mindenből lehet a magyarban igét képezni.