Minap találkoztam egy megindító képsorral a FB-on. Azt láttatta, hogy a szombathelyi Gyöngyös-patak száraz medrében keresgeti a helyét a beszivárgó víz és az utánpótlás egyre tovább kutatja a mederben a mélyebb részeket.
***
Az is érdekes volt, hogy számos klipet láthattunk a nagy szárazság idején arról, hogy másutt hogy zuhog az eső, a zivatar. A zápor hogyan ostromolja a flasztert, a házakat, a fákat. Negatív érzelmeink abban csapódtak le, hogy rendre nehezményeztük: a készítők zöme elfelejtette, hogy mikor és hol készült a klip.
Mára változott a helyzet.
Még sincs világvége, sötét felhők borították reggel az eget, és esni kezdett az eső.
Én meg tettem a tudatlant:
Mondjátok hát meg, mi az a nedves átlátszó izé, ami föntről csepeg lefelé. Az az eső? Jééé!!!
Hozzánk közel a Duna, ami a fák gyökereit telíti vízzel, már ha a fák gyökerei leérnek az egyre mélyebb talajvízszinthez.
***
B. nálunk lakik. Most kezdi az egyetemet. Olyan a szituja, hogy most még minden oké. A jövője tabula rasa, amit ő és az egyetemi tanárok fognak majd közösen megírni.
Sok erőt és kitartást a kihívásokhoz.
***
Ma egy dombegyházi kisdinnyét (görög) vett T. Begurítottuk a hűtőszekrénybe.
Nosztalgiával gondolok öregszüleimre, akik Dombegyházán éltek. Vályogházuk nagy udvarának is a közepén állt egy szabályos gémeskút. Rekkenő nyáron látogattunk hozzájuk. A házban kellemes hűvösség uralkodott. Az udvaron hétágra sütött a nap. A gémeskútból felhúzott görögdinnye semmivel sem volt melegebb, mint amit mi a hűtőből veszünk elő. Ezzel csak azt bizonyítom, hogy a régiek számára egyszerűbb lehetőségek adódtak, de megtalálták a módját, hogyan tegyék élhetővé az adott körülményeiket.
Utolsó kommentek