Mickey webnaplója

Igazából már fogtalan oroszlánként mar belénk a kánikula.
Ugye rövidülnek a nappalok, és a nap sugarai sem annyira merőlegesen küldik ránk gatyarohasztó melegüket. Könnyen írom ezeket, mert balfülem fölött dolgozik a légkondi.
***
Mint mindenki előtt ismeretes, Nepált hatalmas villámárvíz sújtotta.
Az alkalmi videók tragédiákat jelenítenek meg.
Tétova emberek egy biztonságosnak látszó ház alatti téren. Majd a ház rájuk omlik.
Másutt menekülő emberek futnak versenyt az árral esélytelenül.
Megint más videón autók közlekednek mit sem sejtve, és amikor sejtésük támad, már viszi is az ár az embert, kutyát, autót, lovat, házat, mindent.
Elképzelem, hogy házunk, mely szilárd alapokon áll, egyszer csak egy erős földrengés hatására megadja magát. Nem képzelhető el, de fantáziám kiterjed arra is, hogy mi lenne egy cunami-féle következménye, ha a házunkat érintené. Szörnyű volna.
***
Rátaláltam az interneten egy személyre szabott galériára. Közel 52 000 fotót, klipet tár fel a hosszú életünk során készült felvételekből. Meghatódok a képek között turkálva, néhány megkapó felvételt visszanézve. Értékes a szememben, mert szembesít egyes epizódokkal, amelyek velem, velünk történtek meg. Jó visszaemlékezni a régi időkre, amikor még bírtuk cérnával, izommal, türelemmel, kitartással, ünnepléssel, megemlékezésekkel, mosolygással.
Nem mint ha ma nem, de akkor is…
Vélt idő, amikor már éppen tudtam járni, nem úgy mint most, amikor még tudok járni.
Holnap osztálytalálkozó, már azokkal, aki még megmaradtak. A fél osztály már nincs köztünk. Érdekes beszámolók várhatók a nyugdíjas évtizedekről. Alig akad, aki még a szakmájában ügyködne, magamat is többé-kevésbé ide sorolom.
Mindenesetre jól eső érzés életeben látni, az egykori süvölvényeket, vagy másképp kifejezve: sihedereket.