Mickey webnaplója

Lassan feltérképezem L. unoka vonzódását a zenéhez az évek során felvett fotók alapján.  
Másféléves korában trombitált a locsolókannával.
Kétévesen próbálkozott a billentyűssel.
Kicsi korában kedvelte a gitárt. A lapgitárt egy kis vesszővel szólaltatta meg, mintha ütős gardon volna.
Más alkalommal pózolt a rockgitárral.
Örült a karácsonyra kapott dobnak, s boldogan püfölte.
Az erkélyre vivő lépcsőn állva rögtönzött előadást is tartott a gitározást utánozva és mellé énekelve.
Tudta, hogy előadást tart, mert a számok végén meghajolt.
Talán még érdekesebb lehet, amit egy flashmob nyomán művelt. Beethoven IX. szimfóniájának zárótételét adták elő Barcelonában.
L. kis karmesterként próbálta meg levezényelni a darabot igen látványos mozdulatokkal.
Nagy tisztelője volt annak a 13 éves lánykának, aki az Il silenziót trombitálta halványkék ruhácskában.
Ma már L. is el tudná trombitálni, ha az volna neki feladva.
Egyelőre boldog hallgatója a zenei szakközépiskolának.
Nagy öröm ez nekünk is.
***
Megkérdeztem a MI-tól, hogy a Római téri könyvmegállót visszahelyezték-e?
Azt válaszolta, hogy igen.
De mivel már máskor rajtakaptam azon, hogy igyekszik olyan választ megfogalmazni, ami a kérdezőnek kedves, muszáj ellenőriznem, hogy ez ügyben is így van-e vagy sem.
Érdekelne valami olvasmány, olyan, ami nincs itthon.
Az itthoniakat már vagy olvastam, vagy nem érdekelnek igazán.
A legfurább az, amikor előkapok egy kötetet, mert olvasnám a címe alapján, s rájövök, hogy a 287. oldalán is ceruzás aláhúzás van – tőlem.
Ez azt jelenti, hogy már elolvastam, s nincs szükség az ismétlésre.