Mickey webnaplója

Budapest Salgótarján egymástól 110 km-re esik autóúton.
Légvonalban csak 89 km.
Persze ma mi autóval mentünk, jöttünk, kb. 230 km-t megtéve.
Ez elég combos etap a magamfajta pohos öregembernek.  
Nem nekem kellett vezetni, csak üldögélni és közben fotózhattam is, ha mód nyílt rá.
Ez jó lehetőség, bár egy-egy téma villanásnyi idő alatt foszlik emlékké, hiszen 120km/h-val haladunk.
Családi találkozó esett hatalmas traktával, tizenegynéhányféle itallal, főleg szeszesitalokkal.  
Résen kellett lennem, mert a találkozópontig magam is autót vezettem.
És ha megszondáznak, és ha pozitív eredményt mutat az a szonda, akkor jaj nekem, még tán a jogsi is ugrik.
Nekem mindörökre.
De hát óvatosan autóztam, nem szondáztak, talán nem is mutatott volna 17h-kor már semmit az a fene masina.
Az tűnik fel, hogy sok a sebességmódosító tábla, és sok a sebességmérő berendezés is az utakon.
Ez szerintem nagy baj, mert a táblák és a traffipaxok elvonják a vezető figyelmét arról, amire leginkább figyelnie kellene, nevezetesen arra, hogy mi történik az úton, mi a forgalomban.
Ha pedig nem figyel eléggé, jön a büntetés: 50 000 ft, vagy még több.
Elgondoltam, hogy a mérésnek mi az értelme.
Ha mindenki betartja az ide vonatkozó szabályokat, okafogyottá válik a sok drága berendezés.
Ha pedig az a cél, hogy minél több sápot lehúzhassanak az autózókról, az elég durva beavatkozás.
Nem lehetne csak a balesetet okozókat büntetni, s hagyni az autósokat, hogy tempósan haladhassanak, hiszen nem azért ülnek autóba, hogy cammogjanak.
A közlekedés kultúrája ebben az esetben is meg tudna valósulni, és kevesebb kötözködéssel járna.
Azt gondolom, hogy jogos a latin kérdés: Cui prodest?
Kinek az érdeke?
Alighanem költői kérdés ez.