Mickey webnaplója

A gyerek abban méri le, hogy számít valaminek, hogy ajándékot kap.
Számon tartja, hogy mennyit és miket kapott, összehasonlítja azzal, amit mások kaptak.
A második gyerekkor különbözik ettől.
Már nincs semmiféle luxusra igénye.
Nem akar tengerhajón földkörüli útra menni, lakása berendezett, nem is tudná elhelyezni az újabb kincseket.
Ez a megelégedettség persze megpróbálja az ajándékozókat is, mert ugyancsak törthetik a fejüket, hogy minek örülne a megajándékozott.
Mi a kedvenc sütije, itala, étele, van-e hobbija, szeretné-e látni, hogy születése napján mit írtak az újságok, létezik-e olyan könyv, amely érdeklődésére számot tarthat, örülne-e valamelyik lapra való éves előfizetésnek stb?
Bár csakugyan nem volt semmi extra kívánságom, megajándékoztak kedvemre való könyvekkel, egy nagy és színes családfával, amelynek mi vagyunk a törzse feleségemmel.
Elkészültek kedvenc süteményeim és új kísérletek is.
Szőlőből is bőven jutott.
Tiszta szüret.
Nem is folytatom.
Azon gondolkozom, hogy estére agyilag zokni lettem a sokfelé való figyeléstől.
Onnan tudom, hogy amikor magunkra maradtunk, egy idő után nekiláttam a rejtvényfejtésnek, majd abbahagytam.
Nem volt kedvem kitalálni, hogy a trombitahang tra, trara, vagy trará-e.
 Ami viszont feszt érdekelne, hogy a családunk fája hogyan tekeregne, hogyan kuszálódnak a szálak, miképpen lehetne ábrázolni, ha kezdetektől kellene megrajzolni.