Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • gond/ol/a: nálunk dörög-villámlik újabban eső nélkül :) (ezt hivják száraz zivatarnak?) (2018.08.26. 11:19) Hazaérkeztek
  • Klári Bodó: Sajnálom, hogy elment. Nagyon szerettem őt. Nyugodjon békében. (2018.08.03. 21:48) Mi újság?
  • Klári Bodó: Kedves Mick! Remélem, a Kútvölgyi szórakoztató programjait hamar befejezed. Legyél otthon minél el... (2018.07.11. 20:22) Kútvölgyi
  • exbikfic: Talán a kiküldött tudósító csak akkor tud megszólalni, amikor hallja a stúdióból jövő mondat végét... (2018.07.09. 20:56) x y z α
  • MGracchus: En is Isten tenyeren vagyok, es ez a letezo legjobb, ami tortenhet velem. (2018.06.11. 08:42) Mi lesz veled, világ?

Utolsó kommentek

  • gond/ol/a: nálunk dörög-villámlik újabban eső nélkül :) (ezt hivják száraz zivatarnak?) (2018.08.26. 11:19) Hazaérkeztek
  • gond/ol/a: Ja, máshol...:) (2018.08.26. 11:18) Hazaérkeztek
  • gond/ol/a: 8 fok? Jól lehült... (2018.08.26. 11:16) Hazaérkeztek
  • Klári Bodó: Sajnálom, hogy elment. Nagyon szerettem őt. Nyugodjon békében. (2018.08.03. 21:48) Mi újság?
  • emmausz: Lehet, hogy megtette, bár váratlanul érhette a halál. R.I.P. (2018.08.03. 19:09) Mi újság?
  • Utolsó 20

2018.10.15. 20:34 emmausz

Kritikák

Sibelius egyik vendége egyszer felfigyelt arra, hogy a meghívottak legnagyobb része üzletember.
Miért van ez? - érdeklődött a házigazdától. – Miről tud ön beszélgetni velük?
Sibelius udvariasan válaszolt:
– Természetesen a zenéről. Muzsikusokkal nem tudok elbeszélgetni a zenéről, mert őket csak a pénz érdekli.
***
A Párizsi magyarok c. fr. nyelvű lap cikket hoz arról, hogy a magyar kormány üldözi a hajléktalanokat. Elképedek a cikkcím hangvételén. Kb. úgy igaz, mint ahogy az, hogy a keresztmama üldözi keresztfiát egy hatalmas csokoládéval.
A kormány óriási pénzösszeggel segít hajléktalanszállókról gondoskodni, hogy a hajléktalanok részint ne fagyjanak meg télen a puszta földön, részben hogy ne csúfoskodjanak a köztereken.
Mi ebben a negatív?
Talán annyi, hogy a hajléktalanok egy részének jobban tetszik a dacos kivonulás a társadalomból, és nyomorúságos függetlenségben élni, mint megosztozni sorstársaival egy közös szállón.
Nincs mód egy posztban felvázolni a hajléktalansorsok sokféleségét, mégis hadd álljon itt egy korábbi tanulmány néhány megállapítása a müncheni klosárokról.
1. Napközben koldulnak. Egy professszor szóba áll egyikükkel: Miért folytatja ezt az életvitelt? A csöves megkérdezi a profot: Mennyit keres havonta. Az megmondja, mire a kéregető kiröhögi.
2. Az akkori polgármester (kb. 30 éve történt) felajánlott üres lakásokat a hajléktalanoknak. Azok nem fogadták el, mondván, hogy ők nem fognak lakbérrel bajlódni, meg a gázszámlával, de a villanyórával sem.
Ezekre varrjon gombot, aki tud.
Talán a probléma lényegét közelíti meg Petőfi két párhuzamos verse.
A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyeztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
kínoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Szólj hozzá!


2018.10.15. 05:25 emmausz

A mérleg serpenyőiben

Székely püspök előadásáról ad hírt a jezsuita P. Sajgó Szabolcs. Az értesítés felvezetője így szól:
„Egy Németországban végzett felmérés szerint, melyet 1990 és 2005 között végeztek, 15 év alatt 210 000 molesztálást regisztráltak. Ebből 94 volt olyan feljelentés vagy eset, amely az egyház alkalmazottjaival hozható összefüggésbe. A média a 94-től hangos, de a 209 906 esetről nem hallunk. A statisztikák bizonyítják, hogy 36-szor nagyobb arányban követnek el házas emberek szexuális visszaélést, mint az olyanok, akik nem élnek házasságban...”
Eddig a hír. Amit hozzátehetek, mindig is sejtettem, hogy a civilek komiszkodásai sokkal nagyobb gyakoriságot mutatnak, de azokról alig, vagy egyáltalán nem szól a sajtó. Napnál világosabb, hogy kettős mércét alkalmaznak. Az is napnál világosabb, hogy folyamatosan megvalósul a krisztusi prófécia. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.
Mielőtt valaki megütközne azon, hogy nekem ez a hír feltűnik, hadd szögezzem le, hogy egyetlen elkövetett abúzus is szörnyű és botrányos, és elítélem, függetlenül attól, hogy ki követte el. De mégiscsak furcsa, ez az aránytalanság:
A kisebb bűnösöket pellengérre állítják, miközben a tömeges előfordulásokat nem firtatják, hanem sunyi módon elleplezik. Érzi-e a média súlyos mulasztását?
A kevesebb előfordulás kapcsán Ferenc pápa nulltoleranciát hangoztat. Az elkövetőket azonnal kiakolbólítja hivatalukból.
Kérdem én, a polgárság körében az abúzusok elkövetői miféle retorzióban részesülnek?
Az előfordulások jelentős részéről – gyanítom – még csak tudomása sincs a bíróságoknak.
Amit tehetek, az égiek oltalmába ajánlok mindenkit, akik molesztálók áldozatai lettek.
Nehéz ugyanis az így keletkezett pszichés sebek gyógyítása.
***
Laci atya:
„Nem jó az embernek egyedül” – ezért Mózesnek elárulta, hogy érted van. Jézussal megígérte, hogy veled marad minden nap, a Szentlélekkel pedig benned él. Hiszed ezt? Jó az embernek, mert soha nincs egyedül! 
***
Lehet, hogy érdektelen ténymegállapítás, de a 2018. év 285. napja van ma. Annyi kétségtelen, hogy haladunk az egyirányú IDŐ UTCÁ-ban. Mégpedig meglehetősen gyors tempóban. Utóbbi természetesen szubjektív megállapítás.

Szólj hozzá!


2018.10.14. 07:56 emmausz

Élni

2011-ben meséltem e naplóban a múlt század elején pincelakásban élő Bacsik bácsiról, aki azt olvasta az újságban, hogy rohamosan fogy a világ szénkészlete, és ő úgy döntött, hogy függetleníti magát a földre váró ínségtől: telehordatta a pincéjét szénnel, és együtt élt (és halt) saját szénkupacával.
Mindez azért foglalkoztat, mert a Kék bolygó hírei nagyon hasonlókról polemizál. Sok az eszkimó, kevés a fóka, fogytán az ivóvíz, miközben emelkedik a tengerek szintje a felmelegedés következtében. Még jó tíz évünk van, és ha nem állítjuk meg a felmelegedést, akkor – még rágondolni is rossz – nekünk kapa.    
Mintha a végső idők jeleit mutatná a föld. De tényleg ez a helyzet?
Amikor Szent II. János Pálnak idős korában azt kívánta valaki, hogy éljen még legalább tíz évet, az idős pápa rámosolygott, és azt válaszolta: Uram, ne szabjon határt az Isten kegyelmének.
A képet rávetíthetem a föld sorsára is. Ha meggondolom, hogy a földet Isten teremtette, és kegyelméből áll fenn, akkor addig fog fennállni, ameddig ő akarja.
Az „ő akarja” előhoz belőlem egy régi piarista történetet.
Pogány tanár úr csaknem törpe méretű volt, mégis fenntartotta tekintélyét hatalmas hangerejével. Adott alkalommal rákiabált az osztályra: Ablakokat, spalettákat becsukni, mert ordítani fogok. Mától kezdve statárium!
A diákok megszeppentek, kivéve azt, aki felállt és megkérdezte: Tanár úr, meddig?
Mire a matematikatanár kivörösödve: Ameddig én akarom!!!
A jóságos Istentől is megkérdezhetnénk, hogy meddig föld még a föld? Alighanem szelíden válaszolná, de teljes határozottsággal: Ameddig én akarom.
És ez így van jól.
Noé 150 évig építette a bárkáját. Közben sokan kigúnyolták, hogy a hegytetőn építi hatalmas vízi készségét. Közben nemzedékek születtek és nőttek fel, váltották egymást. A bárka pedig egyre épült és végül készen lett. Senki nem hitt Noénak. Aztán végzetes vízmennyiség zúdult a gúnyolódók és minden ott élő nyakába.
A végidőkben is ez lesz. Az emberek nősülnek, férjhez mennek, utódokat nevelnek. Aztán egyszer csak mindnyájuknak annyi.       
Mi tagadás, nem siettetem a dolgot.
Élni mily szép, és mily jó! – mondta Madách szerint ősanyánk, és mondom én is.  
***
Laci atya: Értünk - velünk - bennünk van! Érthetetlen azt állítani, hogy Ő okozza a szenvedéseinket. Sokkal inkább szenved értünk és együtt szenved velünk, mert "Nem jó az embernek egyedül lennie"!
 

Szólj hozzá!


2018.10.13. 10:50 emmausz

Vicces

Ági bedobta, hogy új témára volna szükség, ha tovább akar élni közös blogunk. Azt találtam válaszolni, hogy akik írni szoktak, meséljék el az általuk ismert legjobb viccet vagy anekdotát. A kérdés, hogy van-e egyáltalán legjobb vicc? Van, de lehet, hogy néhányuknak osztozni kell az első helyen. Oka pedig az, hogy a vicc olyan rövid történet, amely poénban végződik. Ám máson nevet az angol, máson a francia, máson a német és máson a magyar. A japán pedig folyton mosolyog, viszont a vicc, mint olyan hiányzik a szótárukból. Nem is értik, hogy mi van abban nevetésre késztető, amit mi annak tartunk.
Nehéz rendet vágni a vidám történetek között. Pl. a skót-vicceknek, lehet, hogy nem örülnek a skótok. De az is lehet, hogy örülnek, mert egyfajta görbetükröt tart eléjük. Annak idején egy rendőrtiszt mesélte, hogy a rendőrök ismerik a legtöbb rendőrviccet.  
Nem akarom kiterjeszteni a nevetés lélektanáig a viccmesélés és a nevetés összefüggéseit, annyit azonban megosztok itt, hogy egy csoport a tekintélyes tagjára néz, mielőtt tetszést nyilvánít. Ha ő nevet, a többi is hahotázásba kezd.
Nekem a góbéviccek közül a következő tetszik a legjobban.
- Mózsi bácsi, maga mindent tud… Mire Mózsi bácsi felemeli a mutatóujját:
- Nana, mindent IS tudok!
***
Egy klasszikus a zsidóviccek köréből (a KISZ kiadványában szerepelt a 80-as években):
Kohn és Grün találkoznak a vonaton.    
Kohn megkérdezi Grüntől: - Hová, hová?
Grün: - Kecskemétre.
Kohn: - Micsoda? Ha te azt mondod, hogy Kecskemétre utazol, akkor a napnál világosabb, hogy Miskolcra tartasz. De én speciel tudom, hogy te most tényleg Kecskemétre mész… Akkor meg miért hazudsz?
***
Egy anekdota (lényeges, hogy közszereplő szájába adjuk, legfeljebb nem ő mondta, vagy ő is mondta): Álljon itt ezekből is egy.
Deák Ferenctől távozó vendég visszatér azzal, hogy elcserélte véletlenül a kalapját a haza bölcsével.
Megjegyezi: - Azért fordulhatott ez elő, uram, mert a fejünk körülbelül egyforma. Mire Deák Ferenc:
- Nézze, lehet, hogy körül egyforma, de hogy belül nem, az egészen biztos.
***
Miért mondom, hogy ismert személynek kell lennie az anekdota főszereplőjének?
Igazolásul ideírom, amit egy általam firkált cédulán találtam könyvszortírozás közben:
Paskai L., püspök: „Senkit sem lehet jóvá szidni.”
Bíró L., püspök: Egy gyermeket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni.  
Hajnal Róbert, pap: Jóvá szidni, jóvá gyűlölni senkit se lehet.
Böjte Csaba: Senkit sem lehet jóvá szidni.
Lukács Gáborné (már nem emlékszem rá, hogy ki is ő): Senkit sem lehet jóvá szidni.
Gáspár Sarolta: Még senkit sem sikerült jóvá szidni.
Ugye, hogy másképpen figyelünk arra, amit az ismert ember mond, mint arra, amit egy általunk nem ismert valaki mond.   

  
    

Szólj hozzá!


2018.10.11. 10:12 emmausz

Lehalkítás

A decrescendo (elhalkítás) nem jön magától, azt meg kell csinálni - mondta Maklári L. egykor, mint már oly sokszor említettem. Nos, elkezdtük.
Elkezdtük a pianínóval, mely lehangoló módon lehangoltan állt, emiatt nem is használtuk. Gazdára talált.
Folytatódott könyvállományunk passzív részének a felszámolásával. Maradtak a kézikönyvek meg néhány libling író kötete.
A többit az eklézsia rendelkezésére bocsátottuk, de bőven jut a helyi könyvmegállóba is, néhány kötet parkolópályán a garázsban.
Lekerült egy ritkán bekapcsolt rádió.
Lapátra kerültek a videokazetták.  Mert a műfajnak csak múltja van, jövője nincs.
Kidobtuk a floppykat, mert már meghajtója sincs a számítógépünkben. Vélem, hogy fel sem ismerné a gép.
Gazdára talált egy könyv-sorozat, egy másik várólistán van.
Lehet, hogy megválunk a videó lejátszótól is. (Minek, nem nézünk meg semmit videón. Kiszorította funkciójából a you tube.)
Megszabadultunk szervizbe adással két PC-től. Nem sokat tudtak, azt is hibásan.
Nem öncélú ez az önkéntes kiüresítés. Szoknunk kell azt a gondolatot, hogy éppúgy pőrén vonulunk a másvilágba, mint amennyire pőrén jöttünk ebbe. Másrészt fiataloknak készítünk helyet; ha a szükség úgy kívánja, hozzánk költözhessenek átmeneti időre, ameddig elkészül nagyobb hajlékuk, vagy ameddig nem találnak megfelelő kész épületet.
Van, aki lottót vesz, többen imádkozunk. Nem könnyű ma megfelelő lakást-házat találni normális áron. Apropó: milyen a normális ár? Lakásunkat vettük 2,5 móért, ma 45–50 mó között tántorog az ára. Jó helyen álló panel épület. Ekkora az infláció 30 év alatt?
***
Találtam egy érdekes mondatot Deske blogjában.
„Kata megjött. Én egy hétig gennyesre dolgoztam magam, ő egy hétig Rómában, ilyenkor egy-két napig gyanús idegenként udvariaskodunk egymással.”
Mi lehet egy ilyen előfordulás hátterében?  Gondolom az, hogy mindkét félnek más valami volt fontos egy időszakban. Ez nem köt össze, inkább valóban eltávolítja a feleket.
***
Az előző mondatra mintegy felel Laci atya mára feltett gondolata: „Nem jó az embernek egyedül" – szüksége van Istenre is, mert a magány sebét egyedül Ő tudja begyógyítani bennünk!
Így van ez, és nincs másképp.

Szólj hozzá!


2018.10.10. 06:14 emmausz

Egy karmelita Magyarországon

Mára már meglehetősen sok könyvet olvastam stigmatizáltakról, misztikusokról, így hát meglehetős egykedvűséggel néztem bele egy újabb kötetbe. A könyv alcíme: Anna Maria Tauscher Bosch önéletrajza. Aztán valahogyan megfogott az 1855-ben született karmelita története. Nem akárki volt. Ötéves korában megjelent neki Jézus, és egész életét meghatározta ez a találkozás, mely érzésem szerint sokszor ismétlődött. Az apáca élő kapcsolatot alakított ki az Istennel. Családja felmenői a reformáció óta egy kivételével mind lelkészek voltak. Anna Mária katolizált. Belépett a karmelita rendbe, és sokfelé megfordult a világban. Járt Rómában többször is, de Hollandiában, Angliában, Svájcban, Olaszországban, az Újvilágban. Mondhatni világlátott apáca.
A róla szóló könyv XII. fejezete magyarországi tartózkodásának állít emléket. Meglehetősen fegyelmezetlen módon odalapoztam. Érdekelt, hogy mihez kezdett, milyen állapotokat talált itt. 1907 augusztusában érkezett ide társnőjével együtt. Az akkor kültelki és ateista lakosságú Újpesten telepedtek le, ahol a korabeli állapotokat mutatja: papot gyilkoltak. Az apácák szeretetükkel csakhamar odavonzották a helyieket. Gyermekeiket szeretettel tanították. Megváltozott a helyzet. Kápolnát létesítenek, az emberek pedig kezdenek templomba járni. Két évtized se telt el, és A. M. Tauscher négy helyen alapított anyaházat Bp.-en. Újpest után következett Kőbánya, Szentlőrinc, Erzsébetfalva. Itt érte őket a kommün, amiről így ír: „1919-ben a forradalom vihara söpört végig Magyarországon, főleg Budapesten. Főnöknőinket is igencsak megrázta; de ők sziklaszilárdan helyt álltak hitükért és gyermekeikért, és Istenben bízva kitartottak, jöjjön, aminek jönnie kell. Mint megtudták, nevük fölkerült a halálraítéltek listájára, de néhány nappal az ítélet végrehajtása előtt véget ért a forradalom.”
1924-ben Krisztus hívására távozott hazánkból. Így búcsúzik: „A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármel négy zárdájának rakhattam le az alapjait... Isten oltalmában és segítésében és a buzgó nővérek hűséges együttműködésében bízva hagytam ott a megkezdett művet. Boldognak mondom magam, hogy a magyarokban az egyik legnemesebb és leghűségesebb nemzetet ismerhettem meg.” Lefogadom, hogy nem írta le ezeket az elismerő szavakat minden nemzetről, amelyeket meglátogatott és amelyekben dolgozott.
Meg kell vallanom, hogy megmelengette lelkemet ez az idézett utolsó egy mondat. Hát hogyne. Annyi gyalázatot terjesztenek rólunk. A nővérnek nem fizetett senki, hogy minket méltasson. Szívéből és tapasztalatai alapján nyilatkozott.
Olvastam már több ízben, hogy a magyarokat ki mindenki ismeri el valamilyen oknál fogva: Szent Pio atyától kezdve nyugati politikusok, írók, egyéb közéleti személyiségek. Nos, ezek sorába illik az általam felfedezett mondat.
Persze azt gondolom, hogy minden nemzetnek megvan a maga kis listája arról, hogy miért ők a legkiválóbbak, és ez természetes. Örüljenek ezeknek az elismeréseknek.
Mi is örülünk a miénknek.        

Szólj hozzá!


2018.10.09. 09:27 emmausz

Kedvenceim

Egyik kedvencem az Ószövetségből a Prédikátor könyve. Mert megmondja:
„Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak…” (Préd 3,1–6)
Na ez az.
Eddig gyűjtöttük, őriztük a könyveket, most eldobjuk őket, na nem a szemétbe, hanem egy könyvtárnak adjuk őket, hogy tovább rendelkezzen velük. Mert ideje lett a szüléseknek és ebből fakadóan az építésnek. Nevetünk azon, hogy kiürítjük a lakásunkat a lehetséges mértékig, hogy az építkezés idejére befogadjuk az építtetőket. No, nem pusztítjuk le készleteinket az ínségesség mértékére (egy lábos, hogy főzni tudjanak, egy kecske, hogy megfejhessék), de törekszünk a minimalizmusra.
***
Van a karácsonyi beatmisének egy száma (Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott), amelynek meghatározó szinkópás kísérete megtalálható egy Beatles-számban. Még nem akadtam rá, hogy mi is a címe, de vagy 600 dalt írtak.
Próbáltam a youtube-on keresni, nem lesz könnyű. (Megtaláltam: I Feel Fine) Magam is elcsodálkoztam, hogy ez az 50 évvel ezelőtt prosperáló együttes milyen népszerű ma is. Egyik számát 2015-ben tette föl valaki, és eddig 60 millióan hallgatták meg.
Azért ez már valami.

Szólj hozzá!


2018.10.08. 10:11 emmausz

…és ehhez mit szóltok?

Mondják, hogy a magyar orrlógató nép. Hozzánk képest a nyugatiak fenn hordják az orrukat. Megengedem.
Mi okunk van az orrlógatásunkra nekünk, akik túléltünk sokkal nagyobb nemzeteket?
Nem emlékszem rá, hogy Czeizel Endre genetikus rábukkant volna valami olyan markerre, amely genetikailag alátámasztaná, hogy a magyarok orrának lógnia kellene.
Fordítsunk.
Az egykori jezsuita, Teres Ágoston (Gusztáv) csillagász, aki Norvégiában élt és szolgált, egyszer ittjártakor arról nyilatkozott, hogy megőrül az itteni, szinte állandósuló frontoktól. Norvégiában nincsenek frontok, örömmel megy oda vissza.
Ez nagyon elült bennem.
Csakugyan: A meteorológusok szerint országunkban évente 270 front váltja egymást. Kb. a Duna É–D-i szakasza a fronthatár. Itt mindig front van. Idegrendszerünket folyamatosan cincálják a váltakozó hideg- és melegfrontok. Megszokhatatlan.
Akinek kétségei vannak ezzel kapcsolatban, hadd ajánljam figyelmébe a három műszakban dolgozók életritmusát, amely valójában nincs is, mert nem tud kialakulni (éjszakás, délutáni, reggeli műszak). Mire ráállna az éjszakás ritmusra, már a délutánit kellene megszoknia, mire ráállna a délutánira, már a délelőttire kellene ráállnia… stb.
És még néhány apróság: A klímaváltozás kapcsán felerősödtek a frontjelenségek. Ma még jobban igénybe veszik tűrőképességünket a frontok, mint korábban. Másfelől azt hallom, hogy „Nyugaton milyen jó hozzánk képest”. Megkockáztatom, hogy ha Nyugaton közel 300 frontváltás következne be évenként, ott se lenne jó. Fordítva, ha a klímaváltozás úgy hozza, meglehet, hogy egykor majd itt lesz frontmentes az év és másutt frontokkal teli. Akkor majd itt lesz jó, és nem másutt.
Mit tehetünk hát most?
Többfélét.
Olvassunk humoros írásokat, és saját humorunk el ne hagyjon. Vágjunk jópofát mindenhez! Nevessünk sokat! Simogassuk meg embertársainkat, akinek az idegességtől feláll a szőrük a hátukon. Öltözzünk vidám színösszeállítású ruhákba – különösen borús időben, amikor nem ragyognak a természet színei. Ne panaszkodjunk, ne rágalmazzunk, ne pletykálkodjunk. Másokat jelenlétükben és a hátuk mögött is dicsérjük.
Keszthelyi püspöktől hallottam a következőt: Aki meg volt elégedve a zarándokház ellátásának a színvonalával, terjessze a lehető legszélesebb körben. Aki nem volt vele megelégedve, az súgja az én fülembe, de másnak ne terjessze.
Így van ez valahogy.
Várom a további pozitív ötleteket.

Szólj hozzá!


2018.10.06. 20:27 emmausz

Nincs új a nap alatt

Tegnap megszabadultunk Neuhold márkajelzésű pianínónktól. Új gazdájának tréfából megemlítettem, hogy kellene szerződnünk az ügyben, miszerint kötelezi magát, hogy soha nem hozza vissza a hangszert.
Amit viszont el akartam mondani, hogy megismétlődött Örkény István egymondatosa: Túlélsz pöcök. A pianínó sokáig szerepelt a Népművészeti KSzV leltárában, mint olyan hangszer, amelyet egyik elhunyt igazgató valaha kedvelt, és amely ünnepségek kísérőhangszere lehetett.  Módomban állt megvenni. Sok kellemes órát köszönhetek annak, hogy kedvemre nyúzhattam. A Népműv. cég megszűnt, így hát túlélte a pöcök, jelen esetben a pianínó. De a jó száz éves és kétmázsás behemót hihetőleg engem is túl fog élni.
A szállítás másik analógiáját egy Gelléri Andor Endre-novella adja. Ez arról szól, hogy lépcsőházban cipelnek a hórukk-emberek egy mackót, egy testes páncélszekrényt. De kifulladnak, elakadnak. Ekkor jön egy pohos úr, egy bankár, akinek a segedelmével sikerül teljesíteni a szállítást, sikerül felcipelni a terhet az emeleti lakásba.
Van ez így.
Bár nem én bújtam a hevederbe, nem én vittem le a hangszert, hanem három markos legény, én – látva szenvedésüket – a magam szerény tömegével támogattam az akciót.  
Végül sikerült baleset nélkül elbánni a hatalmas tömeggel.
Ittunk hát egy-egy kávét a nagy ijedségre.

Szólj hozzá!


2018.10.06. 05:52 emmausz

AZ

Vannak, akik minden kedvelt dologra, személyre, fogalomra azt mantrázzák: isteni, imádom!
Tudom, hogy ezek csak nyomatékosító szavak kívánnak lenni, de igen erős túlzások. Vannak aztán, akik a tárgyakra, emberekre, bálványozott valamikre nem mondják ki, hogy isteni, meg hogy imádom, de valójában magatartásuk arra utal.
Már Pál kritikusan szemléli azokat, akiknek „istenük a has”. De talán ne bántsuk csak a falánkokat. Ezer és egy bálványunk van. Kinek mi. Elkezdtem nevesíteni legsűrűbben bálványozott dolgainkat, aztán töröltem a felsorolást. Nem célom senkit se magamra haragítani, sem megbántani. Elég, ha ki-ki arra gondol, minek „szenteli” életének lecsorgó napjait, ébrenléte óráit ahhoz, hogy képben legyen magával. Miket imád, mik a bálványai…
Életünk abszolút egy irányú utca. Attól abszolút, hogy lehetetlen benne visszafelé menni. Csak előrefelé lehetséges, arra viszont kötelező. Avagy ki tudná megállítani vagy megfordítani az idő kerekét?
Mivel pedig így van, életünk minden pillanata fontos.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mivel töltjük ki a rendelkezésünkre álló időkeretet.
Így fordul elő, hogy mindenki a maga módján keresi „AZT” (hogy a nigériai író, Gabriel Okara megfogalmazását használjam).
És nagyon is jól teszi.
Hasznos keresést!

Szólj hozzá!