Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • Tiborné Kaposi: De jó hogy megtaláltad a versikét. Énekelve olvastam végig:))) (2019.03.03. 13:39) Csasztuskák tegnap és ma
  • emmausz: köszönöm a visszajelzést :) :) :) (2019.03.02. 05:08) Menjek vagy maradjak? – ez itt a kérdés
  • exbikfic: "Hiszen számítógépes hálózatban van az egész eü." - sajnos, bármennyire furcsa, nincs hálózatban. ... (2019.01.26. 10:27) Hajnali órán
  • emmausz: Köszönöm... legyenek. Persze, mindenki álmodik, még ha nem is emlékezik rá ébredés után. (2019.01.17. 06:04) ...mint egy rossz álom
  • emmausz: Kissé elmozdultak a megfejtendők, de azon belül ismétlődések vannak a magazin számain belül. Más l... (2018.11.15. 19:36) Kellő öniróniával...

Utolsó kommentek

  • Tiborné Kaposi: De jó hogy megtaláltad a versikét. Énekelve olvastam végig:))) (2019.03.03. 13:39) Csasztuskák tegnap és ma
  • emmausz: köszönöm a visszajelzést :) :) :) (2019.03.02. 05:08) Menjek vagy maradjak? – ez itt a kérdés
  • Tiborné Kaposi: Jót kacagtam a viccen, épp ideje volt idejönni, hogy ne múljon el a mai 24 órám egy jó kacagás nélkül. Tudtam, hogy itt mindig találhatok okot egy kis jókedvre-derülésre:))) (2019.03.01. 21:54) Menjek vagy maradjak? – ez itt a kérdés
  • exbikfic: "Hiszen számítógépes hálózatban van az egész eü." - sajnos, bármennyire furcsa, nincs hálózatban. Például a háziorvosi gép NINCS összekötve a tőlünk pár megállónyira lévő kórházzal, ahol levették a ... (2019.01.26. 10:27) Hajnali órán
  • emmausz: Köszönöm... legyenek. Persze, mindenki álmodik, még ha nem is emlékezik rá ébredés után. (2019.01.17. 06:04) ...mint egy rossz álom
  • Utolsó 20

2019.03.09. 21:16 emmausz

MMÓ azaz Mosonmagyaróvár

Á. unoka 15 volt tegnap. Ma voltunk náluk, és megpróbáltuk valahogyan kommunikálni, hogy az Isten áldja meg! Mert hát Isten áldja meg hosszú élettel, jó egészségben! Persze nemcsak miatta tettük meg az oda-vissza csaknem 400 km-t. A családhoz mentünk, amely nászasszonyunkat is beleszámítva immár három ünneplővel bővült. Szó esett az iskolásról, s mivel mindhárom gyermek iskolás, darázsfészekbe nyúltam. Nem kell részleteznem a forradalmi korban lévő ifjúság bíráló észrevételeit.  
Gyorsan eltelt a nap.
Igazán nem fotóztam Komáromban kedvenc portáldaruimat, sem a látott mintegy 30 őzet, egy nyuszit, de még Olaf macskát se. A gyerekeket igen, ám személyiségi jogok is vannak, és egyéb okokból is jobb az önmérséklet. Maradjunk abban, hogy növögetnek, szépülnek, okosodnak, életteliek.
Efféle kirajzáskor persze készülnek az útról is fotók, mert most másképp süt a nap, más alakúak a felhők, más szögből tudom elkapni a témát, és mert még nem untam meg az önközlésnek ezt a formáját.
Mivel jól elfáradtunk az egész napos üldögélésben, ma rövidre fogom posztomat.
Már búcsúzom is.
Mindenkinek pihentető jó éjszakát!    

Szólj hozzá!


2019.03.08. 19:42 emmausz

Isten tenyerén

Van, aki életével bizonyítja, hogy Isten a tenyerén hordozza. Aki boldog, mert megtapasztalja, hogy életét az Isten minden vonatkozásban elrendezi. Elrendezi, miként az öttusázó Balczó Andrásét. Ilyen valaki Vörös Győző egyiptológus régész. Tegnap este egy kiadós műszak után pihenésképpen bele akartam olvasni a vele készült interjúkötetbe. Csakhogy nem tudtam letenni. Végigolvastam. Élete megírt szakasza keresztény sikertörténet. Az értelmiségi családból származó gyerek kora ifjúságában eltökélte magát, hogy az ókor történéseivel kíván hivatásszerűen foglalkozni. Életeseményei mind egy irányba lökdösték. Kitüntetett szerep jutott benne lelkivezetőjének, az ő ifjúkorában huszonnégy éves papnak, a későbbi püspök Bíró Lászlónak. Ő mutatja meg neki a pécsi dóm alatti feltárás alatt álló római relikviákat, s adja értésére, hogy egy országot alkottunk abban a korban Rómával, Egyiptommal a Római Birodalom részeként. ő adja penitenciául, hogy keresse meg Kákosy professzort. Kákosy kikérdezi, s másodmagával felveszi. Egyiptológust farag Vörös Győzőből, aki akkora pénzhez jut, ami arra elég, hogy egy teherhajón munkát vállalva eljut vágyai földjére, Egyiptomba, Kairóba. Utóbb Kákosy kapcsolatai révén ásatási engedélyt szerez. Munkájához nem igényel állami támogatást. Zömmel magyar vállalkozók segítik anyagilag. Hamar aranykincsre lel, és feltár egy kettős stílusban készült templomromot. Odáig tart élettörténete, hogy Cipruson felkérik egy ásatásra, jól megfizetik, és családostul készül az utazásra, Ciprusra, ahol egy gyönyörű kertes szolgálati házat bocsátanak rendelkezésére.   
Magáról szerényen mesél.
Megtudjuk, hogy zenei tehetsége volt,
megtudjuk, hogy gondolkozása célorientált.
Megtudjuk, hogy sikeressége láttán elindult a szakma sárdobálása rá, de szerencséjére nem itthon vezetett ásatást, így minden vád alaptalannak bizonyult. Az MTA vezetése is igaza mellé állt, így ejtették koholt vádjaikat ellenfelei.
Megtudjuk azt is, hogy ő soha senkire nem mondott rosszat, ilyen a természete.
Megtudjuk, hogy építészmérnöki diplomát is kapott egy előadása színvonalas volta kapcsán.
Hogy ma mi van vele, nem tudom. Ami a kötetkébe került, annak alapján azt gondolom, hogy csakugyan szerencsés flótás ez az ember.
Érdemes jó stílusban előadott életvallomásával megismerkedni.
A kötet címe: Millió évekre született. Kairosz kiadó.  

Szólj hozzá!


2019.03.07. 17:39 emmausz

Az archaikus mosolytól a röhögőgörcsig

Közös blogunkból átemelve

Sok mindennel jellemzik az emberi természetet. Pl. azzal, hogy egyedül az ember képes a humorra, a szívből jövő kacagásra. A műfaj széles spektrumon helyezkedik el. Az archaikus mosoly nyugalmat, egyfajta belső megelégedettséget áraszt. Még nem biztos, hogy a rekeszizom emelkedésével jár, de afelé hajló magatartás. A nevetés pedig egyértelműen a rekeszizom ütemes mozgásával jár. Ez a mozgás a szívet jótékonyan masszírozza, ami kifejezetten infarktusgátló szer. Nem is kellene gyógyszerpótló hatásán túlmenően foglalkozni a humor jó hatásával. Elégnek kellene lennie a gyógyhatás komolyanvételének ahhoz, hogy a köztévé, közrádió mindennap minden órájában megeresszen egy-két humoros szöveget, hogy az emberek egészségi állapotát társadalmi méretekben javítsa. Ez kutyakötelessége is volna. Legfeljebb a gyógyszer-biznisz szívná a fogát. Talán nem is volna baj. (Az ebből fakadó kockázatokat és mellékhatásokat pedig elintézhetné kapun belül.)
A humor és a nevetés fokozódhat a röhögőgörcsig akár. Megírta Karinthy a Röhög az egész osztály c. krokijában hogy milyen is az obligát nevetés. De felnőttek között is előfordul. Jó tehát a mértékletesség.
Azt is írhatnám, hogy a humor az élet fűszere. Elég belőle egy csipetnyi, de súlyos mulasztás a mellőzése. Gondoljunk a sótlan ételekre, vagy a sótlan fapofákra.
Joggal nem törekszem a teljességre, egy poszt terjedelmére való tekintettel. Amit mégis fontosnak vélek megemlíteni, az a különféle nációk és a viccek, humoros dolgok viszonya. Hiteles helyről hallottam, hogy Japánban nincsenek viccek. Nem is értik, hogy mi nevetni való van a blődliken stb. Próbálom érteni őket. Mindenen udvariasan mosolyognak, de nem a vicceken. Megint más a fanyar angol humor, más a testesebb német humor, megint más a francia szellemesség, és megint más a magyar. Meglepődve hallgattam valakit, aki azt fejtegette, hogy a magyar viccek zöme a káröröm kifejezései. Van ebben valami. „Úgy kell néki, jól megjárta, ha-ha-ha.” 
Még a gyerekmesék közé is befészkelte magát. A három kismalac c. mese Disney feldolgozásában a malacok erre a szövegre táncikálnak: „Orron ütjük, gúzsba kötjük, letörjük a derekát, fejbe verjük és kilökjük, hogy kitöri a nyakát.” Persze a farkasról van szó. Értelmes ember fogalmazta meg, hogy utálja az egyes társadalmi csoportokat, vagy nemzeteket gúnyoló vicceket. Van abban is valami. Hiszen tele vannak előítélettel. Azért ne öntsük ki a lavórból a gyereket is. Vannak nagyon jó viccek és humorral átszőtt történetek, poénok.
A németek szeretik a hasznos kézikönyveket. Egy ilyen egyszer a kezembe akadt. Hatalmas tömegeben ontotta a világ minden részéről összegyűjtött vicceket, anekdotákat, humoros sztorikat.
Érdemes volna a magyarokat is megörvendeztetni egy efféle enciklopédiával. De hogy mi számít jónak, humorosnak, nem is olyan egyszerű a határvonalát megvonni. Találkoztam már olyan viccgyűjteménnyel, amelyet végig olvasva még csak elmosolyodni sem tudtam. Szigorú tudomány a humor.
Ki nem bírom, hogy a végére valami konkrét történetet ne csatoljak. Én Mark Twainnél olvastam, az itt álló pedig egy ’tegnapi’ változata. 
Tisztelt Területi Egyeztető Bizottság!
1962-ben nősültem. Özvegyasszonyt vettem feleségül, akinek volt egy felnőtt leánya. Apám gyakran ellátogatott hozzánk, minek az lett a vége, hogy feleségül vette mostohalányomat.
Ezek után természetesen mostohalányom lett a mostohaanyám, az apám pedig a vejem.
Apám feleségének, illetőleg a mostohalányomnak, aki egyben az anyám, született egy fia, akinek ezek szerint a mostohatestvére vagyok, mivel a mostohalányom anyjának vagyok a férje, és így a feleségem lett a nagyanyám.
Időközben azonban a feleségemnek is született egy gyermeke, aki apámnak a sógora lett, nekem pedig a nagybátyám egy személyben, mert ha a mostohaanyám testvére a fiam, akkor magamnak az öreg apja vagyok. Kérem megítélni családi pótlékot a gyerekemnek, illetőleg a nagybátyámnak.” 
Aki végig tudta követni a leírást, annak kitűnő a koncentrálókészsége.

Szólj hozzá!


2019.03.07. 05:29 emmausz

A konyhaasztal sarkán

Feltételezhetjük, hogy a polgári lakások konyhája elég nagy ahhoz, hogy a konyhaasztalt körbe lehessen ülni. Második gondolatom, hogy az is lehet, nem túl nagyok a magyar konyhák, de sok jó ember kis helyen is elfér. Harmadik megjegyzésem, hogy amerikások mesélik: az ott élő magyarokat arról lehet megismerni, hogy a többi nációval ellentétben ők a konyhában csoportosulnak, ott beszélgetnek. Arra már gondolni sem merek, hogy leginkább a jó kajáktól övezve és azok biztonságában lubickolva szeretik múlatni az Isten szép napját.
Mindezt azért bocsátottam előre, mert elolvastam a Benkő Ágotával készült interjúkötetet. BÁ oda nyilatkozik, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) az ő konyhaasztaluk mellett éjjelekbe futó megbeszéléssorozat végén született meg. Nos, mi ebből kimaradtunk, de mégis közünk lett hozzá. Az egyik Nagykovácsi felett titokban megtartott regnumi majálison keresett meg S. Cs. azzal, hogy tervezik a nagycsaládok egyesületét. Lennék-e, lennénk-e tagjai. Igennel feleltem azt hozzátéve, hogy pártolom, támogatom, de nem kívánok az aktív szervezésben részt venni. Ezt ő elfogadta, én meg a tagságot. Így az alapítók közé vagyunk sorolhatók. Hiszen tagsorszámunk: a 19.
Ma már elengedtük ugyan egymás kezét. Várjuk, hogy a nagyszülők orsz. egy-e (NAGYSZOE) megalakuljon.
Ide egy szmájli jön.
Van másik konyhaasztal is. Pl. a Forraiéké. Czakó Gábor említette, hogy az IGEN c. katolikus ifjúsági lap indítását F.-ék konyhaasztalánál álmodták meg, ott szövögették az indulás mikéntjét. A lap már élt, amikor jött egy német küldöttség, mely észrevételezte, hogy milyen színgazdag a címlap. Mindig más és más lila árnyalatú a felirata. Nekik nem, de nekünk elmondta Cz. G., hogy ennek az volt az egyszerű oka, hogy a nyomda képtelen volt kétszer ugyanolyan lilát alkalmazni a címlapon.
Még megjegyzem, hogy két Forrai testvérrel kerültem munkakapcsolatba. Az egyik, István az Antall József kabinet egyik államtitkárságán volt vezető beosztásban, amikor a sajtóirodán dolgoztam, Tamás pedig jezsuita, sokáig magyar tartományfőnök volt. Jelenleg a kanadai magyarok körében dolgozik a jezsuita közösségben.
Ez említett eseteket fontolgatva most azon töröm a fejemet, hogy a mi konyhaasztalunk sarkán miféle kezdeményezésnek kellene kipattanni.
Még nem határoztam... de gondolkozom rajta.  

Szólj hozzá!


2019.03.06. 10:47 emmausz

El vagyok havazva

Napokra el vagyok havazva, ezért vendéggondolatokból merítek egy adagot.
Hazavár az Isten címmel jelent meg annak idején a p. Nemeshegyivel készült interjú a Kairosz kiadó jóvoltából. Ebből szürcsölgetek egy posztravalónyit.
A japánok: nem ismerik a szilvát, és alig ismerik az irgalmat.
Japán paradicsomtermesztők tapasztalata: Ha a melegházban Mozart-muzsika szól, rendkívül ízes paradicsomok teremnek. Más muzsika nem képes erre. Magyar gazdák! Ébresztő! A Riska is több tejet ad M. zenére.
Földi javakról Nagy Szent Gergely pápa: A testi élvezetekre az ember addig vágyódik nagy-nagy hévvel, ameddig nincsenek a birtokában. Amikor aztán megszerezte őket, jön a kiábrándulás. A lelki örömökkel éppen ellenkező a helyzet: amíg az ember meg nem tapasztalta őket, azt hiszi, semmiségek, amelyekre nem is érdemes törekednie, még kevésbé áldozatokat hoznia értük. Amikor azonban megkapja őket, akkor úgy érzi: Ez az! Ez az! Ez az!
Ítélkezés: A mi ítéletünk annyira együgyű: mindig a másikat gondoljuk rossznak, magunkat pedig jónak.
Egy tévedés: Ahogy a Szentírás mondja: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Ez a mondat nincs a Szentírásban! Ez magyar közmondás.
Egy nekem kedves gondolat: Jó lenne, ha a püspökök egy nagy elhatározással eladnák vagy múzeummá alakítanák át a palotáikat, és beköltöznének valamilyen szép szoba-konyhás lakásba! Gondoljunk csak Jézusra! Lázár nővére, Márta, így szólítja meg: Uram… Eszébe se jutott azt mondani: Kegyelmes Uram, felszentelt kezeit csókolva alázatos tisztelettel… stb.
[Hát gondolunk Jézusra.]

Szólj hozzá!


2019.03.05. 05:51 emmausz

Újratervezés

Szeretem a GPS-t, amikor mobilon láttatja a soron következő útszakaszt. Megmondja, hogy milyen tempóban halad a kocsi, mikorra várható megérkezése a célba, van-e dugó az úton, sőt jelzi, hogy hol folyik sebességmérés a sztrádán. Előfordul, hogy valamiért nem követi a sofőr az ideálisnak feltüntetett útvonalat, hanem letér róla. Ilyenkor beszól egy géphang: Újratervezés. Ti. a változott utat kiindulópontnak tekintve újra megpróbálja megtervezni a relatíve legideálisabb útvonalat.    
Kicsit ez történt velem az elmúlt napokban. Egy hete, kedden még minden rendben volt, szerdára elkezdett kaparni a torkom, s egyre cudarabbul éreztem magamat. Így jött el a hétvége, amelyet együtt kívántunk tölteni a Balatonnál. Nem vitt rá a lélek, hogy fertőzzek másokat. S bevallom, attól is tartok ilyenkor, hogy állapotom rosszabbodhat, ha kilépek életem megszokott, kontroll alatt tartott medréből. Maradtam hát, és jól tettem, mert mint egy hűséges kutyát vonszolom az influenzát magammal. Úgy látszik, különféle fázisai vannak. Mindenesetre makacs.
Tegnap sem mentem temetésre (MS-t temették, Isten nyugosztalja), de hát muszáj naponta élni az újratervezés eszközével.
Ami vigasztaló, hogy kaptam egy hasznos itthoni időtöltést. Jobb, mint a rejtvényfejtés: egy terjedelmes könyv nyomdára való előkészítése jelenlegi munkám. Megismerek egy kis világot, s közben megpróbálom a kajlaságoktól megszabadítani a kéziratot.  Ilyenkor úgy érzem: van értelme annak, amit csinálok.
Házvásárlás lázában telnek környezetem hétköznapjai. Elég rút világ ma az ingatlanpiac. A szemünk láttára kúsznak felfelé az árak, mégpedig meglehetőse inflatórikus jelleggel. Nem sok szeretnivalót találok a jelenségben. Azt hiszem, mégis meg kell őriznünk könnyedségünket, és megimádkozni ezt az élethelyzetet. Nekem fontos volt annak idején Balczó András egy mondata, amelyet a Küldetés c. filmben mondott: „Sorsom? Majd elrendezi az Isten.” Mit mondjak? Így is lett. Sorsát elrendezte az Isten. A mi sorsunkat is elrendezi.
Szeretem látni egyéves unokánk erőfeszítéseit, amellyel azon igyekszik, hogy megtegye első lépéseit. Áll, és áll, majd ha nem figyel oda, tesz is spontán módon néhány lépést. A sikeres akció végén tapsol örömében.
A kis drága.  
***
Ébredés óta egy Sillye Jenő szám zúg a fülemben.
Hogy miért?
Nem tudom. Nem ez a kedvencem tőle.
Akkor meg miért?
„Ó, mondd, miért?”

Szólj hozzá!


2019.03.04. 10:34 emmausz

Kapcsolódások

Karinthyt és másokat is foglalkoztatta az, hogy négy-öt jól célzott emberi kapcsolódás elvezet a világ bármely másik emberéhez.
- Most, hogy a Bagdy Emőkével készült interjút olvasom, beszél Hernádi Gyuláról és Lux Elviráról, akiket együtt rúgtak ki az egyetemről, de beszél Kondor Béláról is, a „lázban égő, nyughatatlan, szüntelenül tevékeny művészről, [aki] amikor nem festett és rajzolt, akkor zenélt vagy verset írt. Munka- és alkoholmámorban égett, erősen dohányzott, rendszertelenül táplálkozott.” Rövid életet élt, hiszen élete gyertyáját mindkét végén meggyújtotta. Nos, ez a Kondor Béla jó ismerőse volt a szintén színvonalasan rajzoló Czakó Lacinak, aki viszont húga révén bátyám sógora lett. Legalább 60 éve Ausztráliában él. Ilyen kicsi a világ.
- Elmegyek a 2008-as kiadású Larousse mellett.  2007 nyarán vettük a francia Sens-ban. Átlátszó celofánszerű műanyagba van csomagolva. Azonnal kapcsolok. A celofánban egy virágcsokor rejlett. A celofánt kidobták, én meg hazahoztam és belepakoltam a szépséges Larousse-t. A csokrot pedig egy jezsuita kapta születésnapjára. Az erdélyi származású jezsuita Bécsben dolgozott, de gyakorta hazalátogatott Bp.-re. Munkakapcsolatba is kerültünk, amikor egy kötet lektorálását kérte tőlem. Utóbb rákos lett, a kemótól kihullt a haja.
Egy alkalommal immár kopaszon koncelebrált a többi páterrel. Fizimiskája annyira elváltozott attól, hogy a hajzata hiányzott, hogy bizony nem ismertem fel a „vendég papot” – mindaddig, amíg meg nem szólalt. A hang András Imréé – visszhangzott bennem az ószövetségből ismert kifejezés.
Ő volt az, Isten nyugosztalja, merthogy betegsége halálosnak bizonyult.
Emlékek, emlékek és emlékek. Szépek, egyedülállók és feledésbe hullók.
***
Ajánlás: BE többek között írt egy könyvet Családi szocializáció és személyiségzavarok címmel, amely tucatnyi kiadást ért el. Újabban pedig figyelme arra fordult, hogy a különféle életkorokban mit kell tenni és mit nem, ha hosszan szeretnénk élni.  Megjegyzem, ha általánosan használható és általánosan megvalósítható programja van, akkor reszkessenek a gyógyszergyárak. Hatalmas segítség lehet a kiegyensúlyozott és hosszas élet megvalósításához.

Szólj hozzá!


2019.03.03. 12:46 emmausz

Csasztuskák tegnap és ma

Első gyermekkor
Kést visszaadtam,

ollót letettem,
petróleumot nem bántottam,
kötőtűnek békét hagytam,
konnektort nem fogdostam,
apának-anyának szót fogadtam…
Második gyerekkor
hajnalban felébredtem
szememet kinyitottam
pc-met is megnyitottam
szájamat is kinyitottam
reggeli kávémat megittam,
fohászomat mind elmondtam
még egy órát bóbiskoltam
reggeliztem, míg jóllaktam
misére templomban voltam,
aktuális könyvet befejeztem,
gyógyszereket mind bevettem,
ágyamat is megvetettem

nápolyimat bakapkodtam
újabb kávémat megittam
zacskós levesem megfőztem
pörköltöm melegítettem
és most
várok, várok, várok, mert „ezek sose jönnek”.
:)
***
A FB olyan gyorsan változik, hogy ha tévesen akarsz valamit menteni, vagy szeretnél újra megnézni, általában reménytelen helyzetben találod magadat. Így jártam ma egy verssel, ami arról szólt, hogy egy kisgyerek vonzódását a wifi-hez és általábana számítógéphez el lehet terelni állatsimogatóval. A vers játékossága, hangsúlyos versformája ragadott meg. Az, hogy miként egykor Kazal Lászlónak a cipzáras nótáját az Offenbach kánkán-melódiára énekelte, ugyanúgy erre a versre is rá lehet húzni a dallamot. Mire felocsúdtam, szem elől tévesztettem a rigmust.
Hogy végleg, vagy csak átmenetileg, azt csak a jó ég tudja.    
***
PS kivételesen én is tudom: a keresett vers meglett. Csatolom. Nyolc-soronként ad egy emlegetett Kazal-féle versszakot, és tökéletesen elénekelhető.

Deák Mária: Mese az elveszett wifiről

Vendégségbe jött ma hozzánk
egy városi kisgyerek.
Táblagépét szorongatva
- Nincsen wifi? - pityereg.
- Gyere velem, édes lelkem!
Kézen fogom s vezetem.
Egy életem, egy halálom,
én a wifit meglelem.

Kezét nyújtja, mosoly ragyog,
- Vajon hová bújhatott?
Huncut wifit a nyúlólban,
bizony mondom, elkapod.
Közben Buksi is előjön,
üdvözli a vendéget.
Fark-csóválva vakkant kettőt,
bárányunk is felbéget.

Táblagépét nyújtja felém,
- Ugye kicsit megfogod?
Biz a kezem elengedte,
Buksi után úgy futott.
Kert végéig meg sem álltak,
a kiskapu nyitva áll.
Rózsaszínű kis nyusziorr
a rácson át kandikál.

Csöpp kis keze óvatosan
simogatni megtanul.
Selyemszőrű, pici nyuszi
az ölében meglapul.
Hangos szóval szól a kakas,
- tyúkudvarban ő a sztár -
- Kukuríkú, itt a wifi!
A gyereknek nem kell már.

Boldogságtól kipirulva
a kisnyulat letette.
Tojást szedni de jó móka,
így a wifit feledte.
Darát szór a csibék elé,
a kotlóssal beszélget.
Friss vizet ad a báránynak,
nem kell már az Internet.

Konyhakertet is bejárja,
répát szed a nyulaknak.
A megmosott csemegéből
velük együtt ropogtat.
Táblagépe árván marad,
de a gyerek nem szánja.
Simogatni jobb a nyuszit,
és a tablet sem bánja.

 

1 komment


2019.03.02. 10:46 emmausz

Bicikli

Március van: Jöhet számum, jöhet ciklon mi csak megyünk a biciklon – tartja az egyik közhely.
Egy szólást idézek: Told arrább a biciklidet! – mondják a kotnyelesekre.
Érdekes megjegyezni, hogy a szólás- és közmondás-gyűjteményben nincs egyetlen kifejezés se bicikli és kerékpár címszó alatt. Ez arra utal, hogy új keletű találmány a bicikli. Még nem rakódtak rá közérvényű megjegyzések. Pedig a szleng ismeri a pedálozást (Kb. stréber értelemben), a nagy pedál nagy elismerést jelent. Gárdonyi utalása sem terjedt el. A két garabonciás diákokról írja: előttük egy kerék, mögöttük egy kerék, és elnyilamodtak onnét a két kis ezüst kerékkel.
Egyszer cikket írtam a tavasz ébredéséről, s benne arról, hogy nekem tinikoromban akkor jött el a tavasz, amikor a szellőben megéreztem a bicikligumi fanyar szagát, amikor meghallottam a kerekek surrogását a kissé nedves földúton, amikor a kerékagyat és a láncot megkentük zsírral, és felpumpáltuk a belsőket.

Korszakaink voltak.
Az első önálló kerekezés ideje, amikor tekertünk kétségbeesetten, s nem tudtunk se kanyarodni, se tisztességesen megállni.
Amikor kinőttük biciklinket, amelyen úgy ültünk, mint majom a köszörűkövön.  
Újabb fázisként éltem meg a Balatonra biciklizést kánikula idején.
Majd a legalább háromszor megtett Bp-Paks túrát. Utóbbi az évek előre haladtával egyre kevéssé esett jól, abba is hagytuk. Pedig olykor rátettem egy lapáttal. A találkahely a belvárosban volt. Én Óbudáról rajtoltam, és már tíz km legalább a lábamban volt, amikor a rajthoz érkeztem. Innen már „csak” 126 km-t kellett a célig kerekezni.
Az utolsó évtizedekben még el-eljártam a környékre ülve mozogni. Ám egy alkalommal Budakalász környékén jártam, amikor azon kaptam magamat, hogy jelentősen csökkentenem kell a tempót, ha élve haza akarok érni. Úgy éreztem magamat, mint évekkel később a kórházban, ahol megbicikliztettek, s ahol 230-ra szaladt közben a tenzióm. Be kellett látnom, hogy itt az ideje leszállni a magas nyeregből.
Így is lett.
Dolgomat megkönnyítette, hogy Lupa térségében egy bukkanónál eltörött alattam a bicikli tengelye. Így nem lehetett hajtani. Budakalászról gyalog toltam a megemelt kerekű drótszamarat, amelyet sokféleképpen becéznek. A lábtekerészeti körduplánytól a bringáig, a bicajtól a cangáig, és még sorolhatnám. De úgy vélem, hogy egy posztot terjedelmi okokból kb. itt illik elszegni.    

Szólj hozzá!


2019.03.01. 18:50 emmausz

Menjek vagy maradjak? – ez itt a kérdés

Régóta tapasztalom, hogy egy-egy influenzajárvány alkalmával előbb környezetem dől ki, majd amikor már mindenki kilábalt a nyavalyából, akkor jövök én. Ellenállásom megtörik, ha akaraterőm nem is. Nem akarok beteg lenni, s mégis az leszek.
Nem ez történt most is? Tegnap reggel semmi bajom, némi orrfújogatást leszámítva, késő délutánra már berekedtem. Éjjel kulminált ez az állapot. Szopogattam a gyógyszert, s valamicskét engedett a szorításából a váladékképződés.
Ez örvendetes.
Ma este viszont indul egy társaság a Balatonra hétvégére. Együtt a szép táj, jó társaság, jó körülmények.
Mennék is, meg maradnék is. Nem tudom, mikor teszek jót a többieknek.
Meg tudom húzni magamat egy sarokban viszonylag visszafogottan, csendben. De kérdés, hogy akkor meg minek odamenni? Csendben visszafogottan itthon is ellehetek, és nincs az a rossz érzésem, hogy bárkire nézve fertőzőveszélyt jelentek. 
Most dél van. Van rá hat órám, hogy meggyógyuljak, a könnyebbedés jeleit világosan mutassam, vagy bedobjam a törölközőt.
Lesz, ami lesz. 
Nem először fordulna elő velem, hogy feldobok egy pénzérmét azzal, ha fej: megyek, ha írás: maradok. Tegnap vettem egy FülesBagoly újságot. Fejthetem kedvemre a kockás feladványokat. Végiglapoztam. Hátha most találok benne egy elfogadható humort.  Azt, ha nem is, egy szakállast igen. Így szól:
Sorakozó a katonaságnál:
Az őrmester egyszer csak felkiált:
– Ki mozog ott?
– Uram, csak a Föld mozog – vágja rá az egyik lelkes kiskatona.
–- Ki mondta ezt?
– Galilei – hangzik a válasz.
– Galilei közlegény, lépjen ki!
– De hát ő a tizenhetedik században mondta.
– Nálunk nincs is tizenhetedik század – zárja le a vitát az őrmester. 

Mégis igaza volt annak, aki a magyarok viccei ellen azt a kifogást emelte, hogy zömmel kárörvendésen alapulnak. Egy náció, egy foglalkozás, stb. karikatúrái. Hol igaz módon, hol nem.
***
Hat óra múlva
Nem dobtam fel pénzt, eldöntöttem, hogy maradok. Ha elmegyek, fertőző veszélyforrás vagyok. Ha maradok, akkor nem. Majd legközelebb. Van jó könyvem, van jó kajám, lesz jó egészségem, mi kell még?
Reggel a templomablakba rakták azt a minikönyv-sorozatot, interjúk ezek, amelyet a Kairosz menedzselt. Tán több százra tehető az emlékezők száma. Mindben találnék életvezetési ötleteket. Mivel a sokból az első hetet magamhoz vettem, nekifogtam a Nemeshegyi Péterrel készült interjúnak. „Pepi bácsi” közli a minievangéliumot, amely az ő megfogalmazása: Van Isten!  Szeret az Isten! Velünk az Isten! Hazavár az Isten!
És mivel kicsit ki is fejti a következő mondatokban, még megidézem:
A szeretet és annak alkotása örökké megmarad... Ezeket sem halál, sem világvége nem teszi tönkre, mert maga az Isten a szeretet, aki ezeket fönntartja és támogatja mindörökre.
 

Végszónak is jó, sőt lényegesen jobb, mint egy végszó.

2 komment