Mickey webnaplója

Itt van az ősz, itt van újra
(immár nekem nyolcvanegyedszer)
és még mindig szeretem,
ameddig csak tehetem.
Ősz, mint deresedő hajam,
ritkul a fáknak lombja
ritkul az ember kontya.
Sokasodik már az avar
megszokott, hát sose zavar.
Tegnap rekordot döntött a széljárás az országban.
Vettem észre.
Ki is ültem az erkélyre.
Mindig szerettem a szelet,
ha tehettem szélfürdőt vettem.
Emlékszem, jó hatvan éve
felmásztunk a Nagy-Kevélyre
Langyos bukószellő simogatta
felmeztelen mivoltunkat.
S mi boldogan kitettük magunkat
a langyos áramlatnak.
Jólesően szívtuk magunkba
a kakukkfű illatát
s a sokféle fű aromáját.
Szeretem a szelet, szeretem a szeles időt, de nem a szélvihart.(Nálunk ritka a veszedelmes 100 km/h-ás szél. Van erről egy kellemetlen emlékem.
A Szent Margit Kórházban történt vagy húsz éve. Késő este a fürdő már üres, a folyosókon egy lélek sincs. Mentem zuhanyozni. Kedvem kerekedett az északra nyaló ablakot kinyitni. Hirtelen olyan erős jeges szél csapott meg, hogy majdnem megfagytam helyben. A szemközti ajtóhoz igyekeztem, és csak nagy nehezen sikerült becsuknom, akkora volt a légellenállása.
Ettől kezdve fogalmam lett róla, hogy mit élnek meg, akik ezzel a zabolátlan elemmel szembesülnek. Nálunk ritka a tornádó, és ritkák az egyéb viharos szelek.
Csak örülni lehet neki.

- kapartuk a maltert meszelt szobánk faláról
- hokedli volt az asztalunk
- franck-kávéval vegyes malátakávét ittunk festett ibolyás bögrénkből
- nem éreztük a hónapról hónapra való küszködést
- széntüzelésű kályhánknak olykor kellemetlen közelségébe kerültünk
- egymással játszottunk, kevés játékszerünk volt
- karácsonykor a fára került angyalhaj (üveggyapot) olykor belénk szúrt
- házilag készült szaloncukor került a fára. Nem jókedvében bajlódott vele anyánk.
- a szomszéd gyerek megmutatta a hátsó, víkendházban az alumíniumkanna hecsedli lekvárt. Ettük.
- két szomszédgyereknek is volt kerékpárja. Azokon tanultunk meg biciklizni.
- Emlékszem, rápattantam tekertem és tekertem, csak megállni ne kellett volna. Persze eldőltem.
- A családban sűrűn énekeltünk mindenféle nótákat
- Utcánk földes utca volt. Hol poros, hol sáros. Szerettünk a pocsolyákban tapicskolni.
- Nem tartottunk tőle, hogy belelépünk valami rozsdás vasba.
- Gazdag barátunknak az ötvenes években volt rugdosós pléhautója.
- Az ő anyja az argentin követségen dolgozott. Angol nyelvórát adott a szomszéd lányoknak lekvárért.
- Megettük az utcán növő papsajtot.
- Sokat fociztunk. Úgy tértünk haza, mint a szenes emberek műszak után.
- Volt fürdőszobánk. Széntüzelésű „hengerben” készült a melegvíz.
- Petroforon készült a legtöbb melegétel. Petróleumfőző volt ez Mária-üveg (csillámpala) ablakkal.
- Néhány helyiségben csupán a villanydrótról lógó foglalatba csavart izzó szolgált világítótestként.
- Szobánkat parkett borította. Padlóviaszt kentünk kefére, majd belebújtunk és lábunkkal keféltük.
- Olykor benzinszagú Tangó-pasztával kentük fel a parkettát. Szépen fényesítette.
- Réztárgyainkat, kilincseket, mozsarat, kávédarálót Sydollal tisztítottuk. Azt hiszem, szalmiákos volt.
- Mosás alkalmával a kifőtt tészta leve szolgált keményítőül, a fehérekhez kékítő oldatot használtak.
- Mosogatás vajdlingban történt VIM súrolószerrel.
- Hatalmas nyári zivatarokra emlékszem sűrű villámokkal, hatalmas égzengéssel.
Na de elég legyen!
Ez csak egy poszt.  

Kitöltöttem egy 10 kérdésből álló magyar történelmi kvízt 10/10 eredménnyel. Majdnem elröhögtem magam, amikor így értékelt: 10 találat, majdnem hibátlanul vette az akadályokat! Kérdésem, ha 100%-os volt az eredményem, ugyan mire gondolhattak?
***
Talán ez a kvíz is arra utal, hogy szeretem a műfajt. Ám sose tudom meg, hogy a kvízek indítóinak nem az-e a szándéka, hogy gyarapítsam a listájukat, amelyeket kiajánlanak reklámcégeknek. Alighanem naiv vagyok. Mi más is lehetne a céljuk? Hogy minket szórakoztassanak?
***
Írtam arról, hogy a MI keresi a kedvünket, és igyekszik jó hírekkel szolgálni. BG nyelvész tetten érte a MI ebbeli mesterkedését. Szerkesztett saját maga Mikszáth nevében tájszólású dialógust.)
Minap azt kérdeztem tőle, hogy a Római tér korábban elszállított könyvmegállóját visszahozták-e már. Boldogan közölte, hogy igen. Működik újra.  
Tegnap Bl. megnézte. Nincs a téren sehol.
Ennyit ér szolgáltatása.
Azt hiszem, többé nem állok vele szóba.
***
Az ember ír közös blogunkba, aztán lesi, hogy érdekel-e valakit. Valamennyi komment szokott érkezni egy-egy bejegyzésre. Ezek általában lelkesítők, ritkán kritikus éllel készültek. Mindig várom a reagálásokat.
***
Jelentem, a szózat játékot 232, a szózat extrát 92, a szóreggeltet 21 napja oldom meg eredményesen megszakítás nélkül. Ezek elég hosszú sorozatok, de mégsem ez a lényeg.
Egyrészt szeretek a nyelvi lehetőségekkel játszani, másrészt talán segít edzésben tartani szókincsemet, elmeállapotomat.
Hajnali ötkor már nincs kedvem visszaaludni, inkább eljátszom ezekkel.

Mikor egy nagyobb lélegzetű munkán túl vagyok, úgy érzem magamat, mint a versenyző, aki eredményt ért el, és számára most a pihenés ideje jött el.
Ilyen érzése lehet a focistáknak is egy megszenvedett mérkőzés után.
Üresség érzése tör az emberre, aki rövid semmittevés után kezdi pedzeni, hogy hogyan tovább.
Valami mindig adódik, vagy adódhatna, ha figyelnénk az elénk gördülő jelenre.
Ha más nem, elelgondolkozhatunk azon, hogy a népes nagyobb családunknak miképpen lehetnénk hasznára. Gyerekekkel foglalkozás, nekik program, ajándékfajta ilyen-olyan alkalmakra.
De ez lehet a feltöltődés ideje is. Zenélni, zenét hallgatni, egy-egy érdekes szöveget meghallgatni.
***
Napjainkban a Kossuth adón esténként Molnár Ferenc könyvéből (Útitárs a száműzetésben) olvasnak fel egy-egy fejezetet.
Valaha olvastam ezt a könyvét.
Örömmel hallgatom esténként a hangoskönyvként felolvasott művet.
Nagyon kedvemre való az író el-elkalandozása, a leírt epizódok érdekessége, és nem utolsó sorban az a szókincs, amit a neves író használ. Érthetően fogalmaz, szép magyarsággal, és humorral egyszersmind.
***
Tegnap szó került Bingeni Szent Hildegárdról.
Néhány napja volt emléknapja a 12. sz.-ban élt apátnőnek.
Misztikus volt, prófétált, orvosolt füvekkel, prédikált, lelki vezető volt, kolostorokat hozott létre, s kórusműveket írt. Csoda, hogy fennmaradtak ezek a művek.
Youtube-on ma is meghallgathatók.
Aki vállalkozik maghallgatásukra, nem fog unatkozni.
Igen mozgalmas és érdekes zenék ezek.
Tele meglepő hangzásokkal

Két és fél nap telt el munkával, mégpedig szigorú odafigyelést kívánó korrektúrával.
Ledolgoztam a teljes munkaidőt és rátettem még néhány órát.
De sikerült a szombatot szabaddá tenni, mintha főállásban dolgoznék.
Ez persze egyáltalán nem igaz.
Olykor megkérnek valakik valamire, és én vállalkozom a valamik megmunkálására. Engem szórakoztat, másoknak hasznos, megint másoknak értékeket képvisel az eredmény.
De most vége.
És nem is tudom, lesz-e valaha folytatás, vagy ez volt a hattyúdal.
AÍz én koromban már minden lehetséges. Kivéve, hogy még ugyanennyit fogok élni.
Kenyerem javát…
Nem igazán értem rá, hogy a jelenlegi politikával törődjek.
Hála Istennek!
Nem tudom, volna-e az a pénz, amiért vállalnám a kutyakomédiát.
Azt hiszem, hogy nem.
Sose álmodtam arról, hogy valaha is realitása lenne Orwell őrült próféciájának... és tessék, itt van. „Minden állat egyenlő, de a disznók még egyenlőbbek.” „Két láb rossz, négy láb jó.” Na meg aztán alakul a „szeretetminisztérium”, ahol „újbeszél” a divat.
Egészséges ösztöneink tiltakoznak mindezek ellen, s előbb-utóbb le akarja, – le fogja – rázni magáról.
Ez is egy prófécia, aminek teljesülési ideje bizonytalan. Hogy is mondta a rabbi?
„Én tudom, hogy mi lesz, csak azt nem tudom, hogy addig mi lesz.”
Ez a harc lesz a végső! Igen?
És ki fog győzni?
Ha Isten velünk, ki ellenünk? – kérdezi Szent Pál, és kérdése jogos.
Bármilyen lehetetlenségnek hangozzék is, amor omnia vincit: A szeretet mindent legyőz.
Lehet, hogy nem holnap.  

A nagyobbacska befőttes, mustáros, borsót, egyebeket tartalmazó üvegeket dobjuk a szemétbe.
Azokat, amelyek 680 g töltősúlyúak.
Aztán mindenféle nescafés és egyéb üvegeket.
Ez utóbbiak kézre állók, szép formájúak, és mennek a nihilbe.
Az előző kategóriát a legnagyobb meglepetésemre felcímkézetlen állapotában árusítják az üzletközpontok.
Mi ebben a ráció?
Nem bálványozom az üvegeket, de annyit megjegyezhetek, hogy matériájuk tisztaságot mutat, tisztításuk könnyű, átlátszóságuk megnyerő. Ha nem történik velük baleset, ha nem törnek szét, ezerszer és ezerszer felhasználhatók. Lehet, hogy egy új palack előállítása egyszerűbb, mint a korábbi sterilizálása…
Azért hadd sirassam meg az általam kedvelt üvegeket.
Ellenükre szól, hogy súlyosabbak a pillepalackoknál, de nem bomlanak mikroszálakra, ami viszont mellettük szól.
Próbálom nem eldobni őket, de hát annyira meg nincs szükség a háztartásban, amennyi összegyűlik belőlük.
Miért nem veszik vissza! – visszhangzik bennem egyre.  
Miért, miért, miért?
…és nincs rá felelet.
***
Sógorom mesélte annak idején, hogy egy csöves lekaparta a nem visszaváltható palack címkéjéről a nem szót, és be akarta dumálni a boltosnak, hogy ez a fajta igenis visszaváltható.
A boltos mielőbb szabadulni akart a csövestől, adott hát neki öt forintot, csak fejezze már be ágálását.
***
Egy felkérés elmaradt, egy másik utolért.
Dolgozom egy kötet újra olvasásán (már feléig jutottam), és meglep, hogy a tördelt változatban is maradtak hibák. Egy valami vigasztal: Ez a tény is alátámasztja, amit már régóta tudok, hogy nincs hibátlan könyv.
Ez persze nem ment fel az alól, hogy lankadatlan figyelemmel olvassam végig.

Két napja késő este keresgéltem a sportcsatornák között, és megálltam egy 2005-ben lejátszott kupadöntőnél. A Milan-Liverpool összecsapás végét kaptam el.
Utóbb megtudtam, hogy az olaszok már 3 gólt szereztek, amikor magához ért az angol csapat, és kiegyenlített.
Így következett el a ráadás, majd a tizenegyespárbaj. És erről szeretnék megemlékezni.
Megfigyeltem, hogy a liverpooli kapus, egy Dudek nevű játékos rendre a soron következő olaszhoz viszi és a kezébe helyezi a labdát. Tán még szemkontaktust is keres vele. Mindenesetre három próbálkozást meghiúsított. A kapusuknak köszönhetően nyertek az angolok.
Talán Dudek nem szólt az olaszokhoz, csak kvázi megajándékozta őket a labdával. Ezzel kontaktusba került velük, és egy ki nem mondott főnök-beosztott viszony alakult ki köztük.
Nem tudom bizonyítani, de érzésem szerint így működött a kapcsolatuk. Az ellenfél kapott egy labdát, és ez másodlagos szereplővé tette (a főnök megajándékozta). Ezt elbizonytalanodással hálálta meg. Ráadásul Dudek nem várta nyugodtan a lövéseket, hanem úgy mozgott, mint pók a rezgő hálóban. Az olasz nem tudta kiszámítani, hogy merre fog elugrani a kapus.
Vesztett az AC Milan.
Érdekes tapasztalat volt.
***
Az ember azt hinné, hogy az ajándékozó fölötte áll az ajándékozottnak, hisz az utóbbi nem viszonoz, csak befogad.
Ez történt akkor is, amikor a Nobel-díjas Krausz Ferenc átvette a Corvin-láncot.
Telt-múlt az idő.
Az ajándékozó (főkutya) hamar csatát vesztett amikor is a megajándékozott (alkutya), Krausz Ferenc a vele történt méltánytalanságok (alapítványa megszüntetése) hatására visszaadta a láncot annak, akitől kapta.
Így egyenrangú felekké lettek.
Én is visszaadtam volna. (Vö.: „ha vissza- kéred, kutya lesz a véred”).
Hogy azzá lett-e, nem valószínű, de hogy lélektani gesztus értéke volt ennek az aktusnak, az száz százalék.

Lassan feltérképezem L. unoka vonzódását a zenéhez az évek során felvett fotók alapján.  
Másféléves korában trombitált a locsolókannával.
Kétévesen próbálkozott a billentyűssel.
Kicsi korában kedvelte a gitárt. A lapgitárt egy kis vesszővel szólaltatta meg, mintha ütős gardon volna.
Más alkalommal pózolt a rockgitárral.
Örült a karácsonyra kapott dobnak, s boldogan püfölte.
Az erkélyre vivő lépcsőn állva rögtönzött előadást is tartott a gitározást utánozva és mellé énekelve.
Tudta, hogy előadást tart, mert a számok végén meghajolt.
Talán még érdekesebb lehet, amit egy flashmob nyomán művelt. Beethoven IX. szimfóniájának zárótételét adták elő Barcelonában.
L. kis karmesterként próbálta meg levezényelni a darabot igen látványos mozdulatokkal.
Nagy tisztelője volt annak a 13 éves lánykának, aki az Il silenziót trombitálta halványkék ruhácskában.
Ma már L. is el tudná trombitálni, ha az volna neki feladva.
Egyelőre boldog hallgatója a zenei szakközépiskolának.
Nagy öröm ez nekünk is.
***
Megkérdeztem a MI-tól, hogy a Római téri könyvmegállót visszahelyezték-e?
Azt válaszolta, hogy igen.
De mivel már máskor rajtakaptam azon, hogy igyekszik olyan választ megfogalmazni, ami a kérdezőnek kedves, muszáj ellenőriznem, hogy ez ügyben is így van-e vagy sem.
Érdekelne valami olvasmány, olyan, ami nincs itthon.
Az itthoniakat már vagy olvastam, vagy nem érdekelnek igazán.
A legfurább az, amikor előkapok egy kötetet, mert olvasnám a címe alapján, s rájövök, hogy a 287. oldalán is ceruzás aláhúzás van – tőlem.
Ez azt jelenti, hogy már elolvastam, s nincs szükség az ismétlésre.

2006 óta mindent megírtam, amit akartam.
Amit nem akartam azt is. Az ismétlésekre gondolok.
Amikor egyes szavakra visszakérdezek, rájövök, hogy ezt már ötször, ezt már tizenkétszer megírtam, vagy legalábbis utaltam rá posztjaimban.
Koromra érvényes a vicc:
Józsi bácsi pontosan emlékszik arra, hogy mi volt 1936. november 30-án délután fél kettőkor, csak arra nem emlékezik már, hogy ezt ezelőtt öt perccel elmondta.
Persze az vesse rám először a követ, aki nem ismételt meg egyetlen korábban vele kapcsolatos sztorit sem.
Ami érdekes, hogy továbbra is zenék „hangzanak el” belső hallásomban. De nem mindig olyan kitűnő opusok, mint szeretném. Pl. esztrád zenék, amelyek gyerekkoromban oly sokszor hangzottak el a Kossuth és Petőfi adón. Unalmasak, nyakatekertek, tőlem idegen hangzásúak, elcsépeltek.
Olykor egy-egy bolsi dal is fészket rak a fülemben, mert hát Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat. A fülemben pedig pattog az időmértékes dalszöveg is: sihe-deeernyiko-rooomban. Hej, te bunkócska, te drága, megkímélhetnél a felidézésedtől.
Úgy látszik, már nem tudok tőlük megszabadulni, hacsak egy kedvemre való dallammal ki nem lököm őket. Ez persze csak akkor sikerülhet, ha tudatossá válik bennem a nem kívánt jelenléte, s a kívánttal való lecserélés lehetősége.
A zenékkel együtt élek, és nem bánom, hogy így van. El-elszórakoztatnak a dalok, az operarészletek, a szimfonikus zenék, azok a művek, amelyeket hegedűs koromban tanultam vagy hallottam.
Ma pl. Rossini zenéje, a Tolvaj szarka-nyitány zúgott bennem sokáig, még a The King’s Singers feldolgozásában is.
Megjelentek bennem a kórus arcai, akik grimaszolva pofájukat felfújva jelenítették meg a darabot. A kicsi szólistát felemelve stb.
Soha nem mondhatom, hogy unatkozom, ha befelé figyelek.   

Íme, az általunk kedvelt zenei klipek, melyekre unokáink nagy lelkesedéssel ugráltak;
vezényeltek is ezekre a zenékre.
https://www.youtube.com/watch?v=DRrTujHaHis il silenzio. Levi csodálta
https://www.youtube.com/watch?v=GBaHPND2QJg  Beethoven örömóda flashmob. Levi vezényelte.
https://www.youtube.com/watch?v=jjxTTjJtXDA Ír sztepp finálé: A tánc ura, sokszor megnézték.
https://www.youtube.com/watch?v=8J7nTupzBCQ Music de russe Matyi, Titi ugráltak az ágyon
https://www.youtube.com/watch?v=V4owCW49RbE Italian music   ’’           ’’       https://www.youtube.com/watch?v=c2zurZig4L8 Emerson Lake and Palmer: COPLAND fanfare, Mica
Rájuk hivatkozom, de az az igazság, hogy mi nagyszülők is kitűnő lelkesedéssel hallgattuk ezeket az összeállításokat, valahányszor rákerestünk.
Az örömóda az EU-nak a himnusza lett. Annak idején össze is raktam egy a dallamra rímelő szöveget, amelyet ide másolok:
Testvér lészen minden ember, akkor, ha európai,
Afro-ázsiaiakra e tény nem vonatkozik.
Pláne nem, ha amcsi a jámbor, vagy hogyha ausztráliai. 
Esélyesebbek talán a pólusok polgárai.
***
A világ röhög rajtunk.
Hogy lehet olyan diplomáciai bunkóságot végrehajtani, mint két ajándékba adott lovat a brit királytól visszakérni.
A magyarok nevének teljes lejáratása egy ilyen akció.
Szégyen?
„Csere-bere fogadom, többé vissza nem adom,
ha visszakérded, kutya lesz a véred.”
... ééés… visszakérték