Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • emmausz: Kissé elmozdultak a megfejtendők, de azon belül ismétlődések vannak a magazin számain belül. Más l... (2018.11.15. 19:36) Kellő öniróniával...
  • gond/ol/a: Váli Dezső? (kapott egy verskötetet, ,,nem lányomtól de az övét!) izgulok, ott végezte-e :) Egyébk... (2018.11.07. 16:45) A könyvekhez való rendetlen ragaszkodás
  • gond/ol/a: Igen, ez a mit hagyunk itt gondolata.... hogy mi lesz velük, már nem rénk tartozik :( Mi azlrt csa... (2018.11.06. 09:52) Megfontolások
  • emmausz: Ma már létezik olyan műszer, amelyik automatikusan megmutatja, hogy hol lehet eredményes a branül ... (2018.11.03. 04:56) Írástudó képmutató
  • emmausz: Így valahogyan. Most jöttem haza az utolsó kemóról. Mi tagadás, elég volt! (2018.11.02. 09:43) Szó-lok

Utolsó kommentek

  • emmausz: Kissé elmozdultak a megfejtendők, de azon belül ismétlődések vannak a magazin számain belül. Más lapok esetén meg kell tanulni amazok szókincsét, sőt észjárását is, ha boldogulni akarok. Mivel golyó... (2018.11.15. 19:36) Kellő öniróniával...
  • exbikfic: Tekintve, hogy a keresztrejtvények kérdései rengeteg azonosságot hordoznak, egyáltalán nem csodálkozom, hogy észre se vetted, hogy ugyanazt a lapszámot fejted. Én azért szoktam le a vonatozós idősza... (2018.11.15. 08:54) Kellő öniróniával...
  • gond/ol/a: Váli Dezső? (kapott egy verskötetet, ,,nem lányomtól de az övét!) izgulok, ott végezte-e :) Egyébként van egy olyan érzésem, hogy csak győzködöd magad.... (2018.11.07. 16:45) A könyvekhez való rendetlen ragaszkodás
  • gond/ol/a: Igen, ez a mit hagyunk itt gondolata.... hogy mi lesz velük, már nem rénk tartozik :( Mi azlrt csaj hagyjuk!!!! (2018.11.06. 09:52) Megfontolások
  • emmausz: Ma már létezik olyan műszer, amelyik automatikusan megmutatja, hogy hol lehet eredményes a branül beültetése. De mi még nem tartunk ott, hogy alkalmaznák. A nővérkék tapasztalatára kell hagyatkoznunk. (2018.11.03. 04:56) Írástudó képmutató
  • Utolsó 20

2018.11.21. 06:08 emmausz

Féltek(-)e?

Nem féltek-e, attól, hogy világunkban, legalábbis a nyugati civilizációban eluralkodott
a bal félteke egyoldalú kikupálása. Az ész istenítése. Ennek megfelelően többnyire jobb kezesek vagyunk (én speciel balkezes).
Értelmünk pallérozása természetesen nem fölösleges, de az már nem természetes, hogy annyira a tudásra hajtottunk rá, hogy a másik oldal mintha nem is létezne.
Tudjuk, hogy a bal félteke a domináns, a jobb meg pallérozatlan (recesszív) félteke. Így fordulhat elő, hogy félelmetes nekibuzdulással dolgozunk tömegpusztító fegyverek megalkotásán, és nem gondoljuk végig, hogy ezek ártatlan embermilliók halálát okozzák.
Így fordulhat elő, hogy világunk a hasznosságot méri, a haladás iránya a GDP-növekedésben méretik, és nem foglalkozik érdemben azzal, hogy mik a következményei: Nevezetesen, hogy belefulladunk a túltermelés következményei miatti termékfeleslegekbe.
Dobd el, van már jobb, vegyél meg mindent, ha kell, ha nem, cseréld le, vágyakozzál mindenféle újdonságokra.
Ezen az sem segít, hogy a dolgok egy része újra hasznosítható. Ha már felesleges egy tárgy léte, újra hasznosítva is felesleges lesz. Másképpen megfogalmazva: Attól nem tűnik el a matéria, hogy átszabom, és megpróbálom hasznossá tenni. Jobban járna a világ, ha a jobb félteke adottságaival IS élne. Van az is olyan kreatív, mint a bal félteke.
Ebbe tartozna az érzelemvilág pallérozása, az emberi kapcsolatok ápolása, a művészetek felé fordulás, a szolgáló szereteten való mindennapos munkálkodás.
Hányszor előfordult már velem, hogy belső késztetést éreztem a képzőművészetek valamelyik ágának a gyakorlására. Nem gondolom, hogy túl a hetvenen kellene rajztechnikai képzésre járnom, de hogy mindig is éreztem, hogy valami belém szorul az önkifejezési lehetőségek ki nem használása folytán, az biztos.
Igaz, hogy az utóbbi évtizedekben mindig volt itthon billentyűs hangszer, hol pianínó, hol szintetizátor féle, és volt húros hangszer is, előbb hegedű, majd gitár. Az is igaz, hogy zene iránti vonzódásomat segítették a hanglemezek, magnófelvételek, ma már a youtube.
Ezek együtt a passzív és aktív kifejezési lehetőségek egy része. De miközben értékelem a képzőművészeteket, nemigen műveltem őket, csak befogadtam.
Végső soron azt gondolom, hogy a két agyfélteke lehetőségeinek egyensúlyban tartása volna a célszerű. Több mecénás kellene hozzá, talán a kevéssé használt képességek erősítése.
Talán harmonikusabb emberek szaladgálnának a társadalomban világszerte, ha mindkét féltekéjük aktív állapotban leledzene.   
NB.: A fotózásban azért lelem örömömet, mert valamiképpen hatásos kifejezési eszköz lehet azokról a dolgokról, amelyek valami miatt megragadnak engem (és minden más fotóst). A digitális technikát pedig azért, mert nem terheli meg a környezetet, nem szemeteli tele a világot feleslegesen.         
  

Szólj hozzá!


2018.11.20. 05:00 emmausz

29

A kapitány leszól a gépházba:
- Mennyi?
A gépházból egy hang:
- Huszonkilenc.
A kapitány:
- Mi huszonkilenc?
A gépházból:
- Mi mennyi?
Félretéve a régi viccet, Katalinkor lesz 29 éve, hogy beköltöztünk kies panellakásunkba. Nem gondoltam rá egyáltalán, de kedves szomszédunk meginvitált bennünket egy pezsgős baráti beszélgetésre, egyben nosztalgiázni azon, hogy a bő emberöltő alatt már csak ők és mi maradtunk az egykori 12 tulajdonostárs közül az épületben. Nem bántuk meg, sem ők, sem mi.
Ha valaha jó döntést hoztunk, az az volt, hogy sikeresen pályáztuk meg ezt az OTP-lakást. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Zuglóból érkeztünk ház(tűz)nézőbe. Megláttuk a még építés alatt álló négyemeletes házat, és azt mondtuk: ez az. És tényleg ez lett az, ahol életünk nyarát, őszét, s várhatóan telét is eltöltjük.
Volt olyan gondolatunk, hogy mint oly sokan mások, családi ház után nézzünk. Sógorom terelte vissza elvágyó gondolatunkat annak idején mondván: El ne költözzetek innen. Kell ennél jobb? Van bőven hely, elég erős az épület, a városban van, mégis csendesebb az átlagosnál, közel a Duna, közel a hegyek, nem kell vacakolni a fűtéssel, van hideg-meleg vizetek, s hely bőségesen.
És maradtunk. És maradunk, és maradni fogunk. (Liftet azért szerelhetnének az épületbe valahogyan. Bár csak másfél emelet magasságában lakunk.)
Csakugyan jó itt lakni. Ha valaki olykor látja a környékről készült képeket, igazat kell hogy adjon nekünk.
25-én, Katalin nap van (egyik húgom, egyik lányunk is Kati).
25-én lesz évfordulója a költözködésünknek. 29 éve két és fél millió volt az új lakás, és 215 ezer a garázs. Ma 40-50 millió között fogynak ezek a harminc éves panellakások, és egy-két millió ért a garázsok. Számítsd ki az infláció mértékét, nem is olyan könnyű.
25-én repül haza a kb. öt hónapot nálunk lakó francia unokánk, aki Bp-en gyakornokoskodott tanuló informatikusként.
Reméljük, pozitív emlékekkel tér haza övéihez. 
***
Egykor az alattunk lakó pár asszonyát Szabinának hívták. Nem egy megszokott név. Eljátszom a nevével.
Hova lett munkatársunk, mert ma nem jött dolgozni.
Válasz: Szabin a Szabina.
***
PS. Néhány fotómmal beneveztem az IndaPass által meghirdetett pályázatra. Lesz, ami lesz!  

 

Szólj hozzá!


2018.11.19. 11:39 emmausz

Erzsébet napon

M.-ék esküvője is immár közel egy évtizede volt. Akkor kedvenc novellámat (O’Henry, Háromkirályok ajándéka) adtuk elő T.-vel. Meghúztam a szöveget egyharmadára, hogy ne packázzunk a vendégsereg türelmével. A novella egyébként a kölcsönös szeretetről szól. Ma egy mondatra húzom meg a szöveget, mert ez egy blog. Tehát emlékeztetőül:
A fiatal házas Della levágatja aranyhaját, hogy annak árából óraláncot vegyen férjének, Jimnek a zsebórájához, Jim viszont eladta zsebóráját, hogy fésülködőkészlettel és csattal lepje meg feleségét, hogy így adózzon Della szép szőkeségének: boldog karácsonyuk lett.  
Annyi aktualitása van a történetnek, hogy a szeretetről szól.
Ma Árpádházi- avagy Magyarországi, alias Türingiai Szent Erzsébet ünnepe van. 
Ő az, aki Lajos őrgróf házastársa lett, s akit már kisgyerek korában egy szekér kinccsel együtt kiküldtek Türingiába. 
Apja Második Endre király, anyja a meráni Gertrudis, akit meggyilkoltak a magyarok (Vö. Katona: Bánk bán. Nem húzom ki magamat a történtek kapcsán.)  
Erzsébet tele volt szeretettel, nem várt viszonzást, kölcsönösséget. Férje halála után nincstelenül szélnek eresztették gyermekeivel együtt. 
Nagy lélek volt. (Szent Erzsébetből hős szeretet árad… - mondja a népének)
Meglepő, hogy manapság hazánkban alig keresztelnek valakit Erzsébet névre, csakúgy, mint ahogyan alig akad a gyereklányok között Mária nevű. 
Ha ma kezdeném házas életemet, lenne minkét névre keresztelt lányom. Végül is ma már mindkét esetben névritkaságról beszélünk.    
Itt annyit tehetek, hogy minden Erzsébetre Isten áldását kérem névnapjuk alkalmából.
Isten éltessen benneteket!

Szólj hozzá!


2018.11.18. 05:05 emmausz

Hitelesség

T. László karnagy beszélt egyszer erről, tudniillik arról, hogy a kortárs zenében nehéz rendet vágni. Sok a kókler, sok a hatásvadász. A Vérnász zeneszerzője, Szokolay Sándor (Isten nyugosztalja!) is beismerte, hogy ebben a művében a modernség jelében modorosságokat komponált bele.   De nemcsak. Picasso is elismeri, hogy olykor szokott Picassót hamisítani. Lám-lám. Hogy értékes-e egy mai zene, színmű, vers vagy szobor, ez ügyben nincs más kapaszkodónk, mint maga a mester. Hogy milyennek ismerjük. Miket szokott nyilatkozni? Hol helyezi el saját alkotását, életművét. Hogyan szól az általános emberi értékekről?   
Voltam én már a zeneakadémián, ahol meghallgattam kortárs kompozíciókat. A közönség lelkesen tapsolt, én meg skizofrén tüneteket produkáltam. Vitt volna a tömeghangulat, de nem volt erőm tapsolni. Inkább röhögni lett volna kedvem a hallottak alapján.
Kísértetiesen hajazott arra az egyszeri, buliban elkövetett szemtelenséghez, amit cinikusan egy okos társunk ellen fordítottunk. Szó-pókereztünk, és mind tudtuk, hogy az általa megadott név tulajdonosa csakugyan híres ember, de egyként kitartottunk amellett, hogy nem ismerjük. Így elvesztette a játékot, mi meg összekacsintottunk.
De ez jelentkezik Szőke Szakáll Vonósnégyes c. bohózatában is. A kakofóniát a süket tábornok megtapsolja.
Ezt parodizálja Karinthy is, az Így írtok ti c. zseniális könyvében, aki egy kiállításról tudósítva kitér arra, hogy Bélkorogi Giccspancs Jenő miket alkotott. Hogy egy festmény barnás lazúrt mutat, penetráns szagot áraszt, címe: Látomások az emésztés világából. Vagy egy másik: Ezt nektek! c.,  amelyről kiderül, hogy a rendezők fordítva akasztották fel s mi a hátoldalát látjuk értékeljük stb...
Mi meg bámuljuk a képet, hallgatjuk a megfejthetetlen zenét, s próbálgatjuk befogadni az újat. Ez nem mindig sikerül.
Egykor a Ludas Matyi c. élclapban jelent meg egy karikatúra. A képen egy emberi torzó, közepén nagy lyukkal. A kép címe táblácskán: ANYÁNK. A szöveg áthúzva, átírva: A te anyád.
Olykor zavarba jön az ember.

Szólj hozzá!


2018.11.17. 11:07 emmausz

Gondolatok egy interjúról

Tegnap meghallgattam azt az interjút, amelyet Morvai Krisztinával készített a Pesti Srácok. Nem bántam meg. Igazából megerősített jó néhány dologban, amit azonosan látunk. Pl. az emberi méltóság általános érvényre juttatása érdekében folytatott harc. Pl. a fokozottan hátrányos helyzetben lévő emberek azonos emberi méltóságának a hangoztatása, pl. a sunyiság helyett az igazi értékek nyílt felvállalása, a politikailag korrekt handabandázás feladása és a tények néven nevezése. Pl. a gerinces magatartás a politikai életben is. Pl. az egyenlő mértékkel való mérés az élet minden területén. Pl. az átláthatóság általánossá tételére vonatkozó igény.
Az is tetszett, hogy nemcsak a nagypolitikában lehet eredményes munkát végezni, hanem sőt a szűkebb környezetünkben, a társdadalom hajszálereiben is. MK esetében a brüsszeli tevékenységét a katedrára cseréli, mert elege van a szívatásból, a meg nem értésből, a kollégái ostobaságából, a képmutatásból és a hazudozásokból.
Ami meglepett, hogy soha nem volt egyetlen párt tagja sem. Nagyon egyet értek vele.
A pártok nem alkalmasak egy ország vezetésére. Az igazi a nemzetért való odaadó és értelmes, szakértő vezetés. A párt szónak nem szabadna elhangzani az országvezetés részéről. Ott csak értékérvényesítésért folyó munka létezhetne az én felfogásom szerint. Persze elismerem, hogy ez még nincs kitalálva, de mintha a japánok ezzel kísérleteznének. 

Figyelemre méltó megjegyzése, amit magam is tapasztalok: OV-t erősítik a támadások, MK-t lemerítették. Megjegyzem, engem is rosszul érint, ha ellenségeskedő vitatársra akadok. A vitákat sem szeretem. Osztom azt a véleményt, hogy az a jó vita, amelyet el sem kezdtek, avagy vita nélkül nem belátható valamely dolog igaz vagy hamis volta?
Sok szép munkát elvégzett a képviselőasszony, avagy vita nélkül nem belátható valamely dolog igaz vagy hamis volta? Vannak épkézláb tervei is. Kívánom neki, hogy sikerüljön őket megvalósítania.         

Szólj hozzá!


2018.11.16. 10:51 emmausz

Nem az én világom

A Fb-on szörfözgetve megakadt a szemem egy fotópályázaton. A Mai manó hirdette meg: Küldjünk éjszakai felvételeket 3-6 db képből álló anyagot.
Elgondolkoztatott a dolog, mert immár 11 részben válogattam ki árnyékvilág megnevezéssel fele részben az éjszaka világáról készített fotókat. Mivel amúgy is rajta voltam az oldalukon, a címre küldtem egy kedves fotót. Azonnal válaszoltak, hogy ne ide, hanem amoda, regisztráljak, s aztán szépen pakoljam oda a képeket névvel, géptípussal, évszámmal (újraoltási bizonyítvánnyal), fogadjam el a nevezési feltételeket, és kész. Volt ott IndaPass, miegymás, sikerült is két képet odavarázsolni, de nem találtam lehetőséget a megnevezésre, és egyáltalán a képek nacionáléjára.
Így jártam már korábban is a Római parti pályázattal. Alkalmasint meg se kapták a képeket, legalábbis nem érkezett tőlük semmiféle válasz a küldeményemet illetően.
Úgy gondolom, hogy jó szemem van a témakiválasztást illetően. Az akadémikus kívánalmaknak alighanem nem felelek meg, vagy nem mindig, és ha igen, az csak a szerencsés egybeesés műve. Mégis érdekelne, hogy a hivatalosságok hogyan értékelik azokat a felvételeket, amelyeket méltónak gondolok a megmérettetésre.       
De hát, gyanítom, hogy ez nem az én világom.
Marad a közmondásos lövés a sötétbe. Hátha mégis jó az, amit művelek. Ha másra nem is megmutatja Isten szép világának egy-egy részletét, epizódját.
Az angyalföldi villanytelepről készült esti felvétellel kívántam pályázni.

Szólj hozzá!


2018.11.15. 19:11 emmausz

999, 3x is 9

„Kilenc kilenc kilenc, háromszor is kilenc. Kilenc kell a tikettre...” – énekelik a javunkat akaró menedzserek (és mi adjuk). Ők aztán tudják, hogy a nájninájn lélektana sokkal impulzívabb vásárlást eredményez, mint bármilyen más fogás. Ha látom, hogy a villanyborotva 7999 ft, akkor nem az jut eszembe, hogy ez igazán nyolcezer ft, hanem az, hogy csak hétezer, no meg még valami. Hiszen a hetes számot látva feledem, hogy az voltaképpen egy stilizált nyolcas. Az első gondolatom ezzel kapcsolatban az, hogy a kilences számhoz való tapadás lenullázza azt az elképzelést, hogy a vételár valóságos kalkuláción alapul, és kapcsolatban áll az anyagköltségekkel és a rá rakódó egyéb költségekkel. Azt súgja, hogy itt manipulálnak engem, mi több, hülyének néznek, mert nem tudom kivonni magamat a lélektani törvényszerűségek alól, és pszichémet simogatja, hogy egy nagyobb értéknél olcsóbban kapom meg a kívánt terméket. Példámban a borotvát nem 8, csak 7 lepedőért és még valamennyiért.
A rengeteg kilencest látva előbb-utóbb meghibban a kedves vásárló. Tudja, hogy átverik, de megvan az a vigasztaló érzése, hogy itt olcsóbb minden, pedig egy frászt. Miközben száz és száz helyen ki van írva az üzletben, hogy akció (már megint te jársz jól!), egy csodát. Az ár-anarchiában nyomon követhető az áremelés. A száraztészta évekkel ezelőtt lényegesen olcsóbb volt, de most akciósan vásárolhatod (így is többe kerül, mint öt éve). A kávé, a halkonzerv stb., stb. is lényegesen olcsóbb volt évekkel ezelőtt. Időközönként föl-le tornáztatják az árát. Ugyanígy a kenyér a zsemle, és sorolhatnám az összes terméket, mindnek felfelé ugrándozik az ára. Csakhogy az árak rapszodikus összevissza rángatásával folyik a szemfényvesztés a parasztvakítás… Talaját veszti a vásárló, mert nincs igazán viszonyítási alapja. Úgy működik ez, mint a tánc: előre kettőt, egyet hátra, majd hármat előre, kettőt hátra, akárhányat akármerre, azaz nem egészen. Összességét tekintve egyre magasabbra.
Így lesz a 899-ből 999, a 999-ből 1199 és így tovább.
A lényeg a 999. Ebből az árhazugságból nem lehet engedni.
Még mit nem?           

Szólj hozzá!


2018.11.15. 05:53 emmausz

Kellő öniróniával...

Rövidtávú memória
Másodszor fordult elő velem, hogy egy idő elteltével újra megvettem a FülesBagoly korábbi számát. Magyarán a rejtvényfüzet azonos számának kétszer ugrottam neki megfelelő időtávolságot hagyva a rejtvényfejtések között.
Csaknem meglepő, hogy másodjára is hasonló nehézségeket okozott egy-egy megoldás. Azért meglepő, mert hiszen egyszer már eredményesen túljutottam a megfejtésen.
Először a nevek esnek ki – mondták környezetem idősebb tagjai. Ami természetesen igaz, csakhogy a folyamat nem áll meg a neveknél. Vagy ha akarom, minden tárgy, élőlény, fogalom néven neveztetett, de felejtjük őket, valahogyan kopik a szókincsünk. Különben hogyan fordulhat elő, hogy újra fejtörést okoz a két héttel korábban megfejtett feladvány megoldása. És miért van az, hogy körül kell írnunk olykor valamit, ha meg akarjuk értetni magunkat.
Kellő öniróniával elevenítem fel a demenciát érzékeltető 3 viccet.
1. Józsi bácsi meséli Pista bácsinak: - Újabban egyre több mindent elfelejtek.
Pista bácsi: - Ne is törődj vele! Képzeld, az orvosom teljesen kigyógyított memóriazavaromból.
Józsi bácsi: - Ez engem is érdekel. Hogy hívják az orvosodat?
Pista bácsi: - ÖÖÖ… Várjál csak! Hogy is hívják azt a virágot, tudod, amelyik tavasszal nyílik, lila a virága és jó illatú?
Józsi bácsi: - Ibolya?
Pista bácsi: - Igen ez az. 
Kiszól a konyhába a feleségének:
- Te Ibolya, hogy is hívják az orvosomat?
Hát így valahogyan.
2. Különben is a borivás három dologra alkalmas:
Memóriazavar ellen… a másik kettőt elfelejtettem.
3. - Nem azért mondom, öregem, de a memóriám még a régi - büszkélkedik Karcsi bácsi. - Ezt mindjárt le is kopogom. (Lekopogja, majd hozzáteszi:)
- Tessék, ki az?  

 

2 komment


2018.11.14. 05:58 emmausz

Elmozdulások

Ha a kéthetenkénti nyaggatásom tovább folytatódna, ma reggel össze kellene készítenem a pizsamámat, gyógyszereimet, italaimat, stb, fel kellene ülnöm a HÉV-re, a Combinóra, majd a 156-os buszra, leszállni a Kútvölgyinél, besétálni a betegfelvételre, liftezni a 3. emeletre, hogy kijelöljék az ágyamat, szekrényemet, levegyék a véremet, bekössék a branült. Mivel egy tucatszor végigjártam ezt a folyamatsort, mély nyomot hagytak bennem a hozzájuk kapcsolódó élmények. De minderre nincs már szükség. Ha elmennék a Széll Kálmán térre, a 21-es busszal folytatnám utamat, hogy meglátogassam a Svábhegyet. S lenézzek a városra a Normafától.
Mától kezdve remélem, hogy a kemó kiváltotta tünetek halványulnak énemben, s előbb-utóbb meg is szűnnek, mivel újabb rátöltés nem következik be. Szűnjenek meg tehát szemem gyulladása, könnyem rendetlen csurgása, fokozott nyáltermelésem, szájüregem érzékenysége, bőröm kiszáradása, érgyulladásom csíkjai, émelygésem, a szélgörcsök és alkalmi hasmenésem úgyszintén.           
Rövidre fogom.
A kutya is örül annak, ha abbahagyják ütlegelését. Én is örülök, hogy egy etap lezárult életemben. Remélem lábadozási időm nem tart sokáig.
***
Tegnap két tartalmas előadást néztem meg az interneten. Varga sógorét, aki többek között elmondta, hogy az Isten néhány kiváltságos helyen lép be az életünkbe. Az Eucharisztiában, a templomok csendjében, ahol ketten-hárman összejönnek Krisztus nevében, a szentségimádásban, de persze nincs megkötve a „keze”, csupán csak ahogy a földalatti vizek se hozzáférhetők mindenütt, csak a kutaknál és a forrásoknál, ugyanúgy léteznek ezek az Úr által meghatározott dús források. A Lélek egyebekben ott fúj, ahol akar.
A másik előadó, Csókay prof. arról számolt be többek között, hogy ha egy műtét sikerét magáénak tudja, és előre iszik a medve bőrére, jobbára kudarcos. Ha viszont kellő alázattal fog hozzá (előtte megimádkozza), általában nem marad el a siker. Következtetése, ne essünk hasra a magunk nagysága előtt, ne legyünk gőgösek, és meglesz ennek az áldásos következménye.
***
Ha jól értem Szabó Feri emalijét, arra buzdít, hogy egy-egy szépen sikerült fotómhoz applikáljak verset. A látvány és az írás egymást erősítenék. Abból indult ki, hogy kedves hozzátartozóim a 70. születésnapomra képeimet és verseimet párosították egy kamarakiállítás erejéig. Én voltam a szerző, de mégse én voltam, hiszen nem az én ötletem volt a két műfaj párosítása.
Mindenesetre meggondolkoztat az ötlete. Majd meglátom, megihlet-e ez a dolog.        

Szólj hozzá!


2018.11.13. 06:38 emmausz

Inkább képmutató

Inkább képmutató vagyok, mint írástudó, avagy csak más természetű az írói tevékenység, mint a fotósé. Hány frappáns megfogalmazású mondattal egyenértékű egy jól megválasztott téma, amelyet egy klikkeléssel lefotózhatunk.
Tegnap két hír is utolért. Az egyik hogy kapok abból a kötetkéből, amelynek címlapjára egyik fotómat kérte el a szerző. A másik, hogy B&I barátom második képemet teszi át pasztelltechnikára, hogy önálló grafikaként falra kerüljön. De volt már címlapfotóm újságban, s nem is sorolom.
Eme pasztellkép fotója úgy készült, hogy röpke parti-túrára indultam a Dunához, és mivel akkor rekordot döntően sekélyke volt a vize, egy turzáson komponáltam a képet. Ennyi. Seperc volt a felvétel, kb. 20 sec a kidolgozása. Hát munka ez? Csak jó szem kell hozzá és egy kitűnő fényképezőgép. Az utóbbi előállt, bizton mondhatom. Majdnem olyan tökéletesen rajzol, mint egy mai csúcstechnikájú okostelefon.
***
Az éjszaka Varga sógort hallgattam rádión, aki püspök. Ő azt mondta, hogy le kell mondanunk arról, hogy önmagunk körül pörögjünk, ha krisztuskövetők akarunk lenni. Ezzel a problémával küszködik a civilizált világ. Már Babits is emlegette kötetét indító versében.
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam…

Igaz, és jól lát a költő. A vers utolsó sora ugyanis így indul: jaj.
Hát igen. Ameddig küszködünk magunkkal, addig – jaj.
Át kellene adni akaratunkat Megváltónknak, mint ahogyan Loyolai Szent Ignác tette: Vedd el akaratomat… stb.
Saját papunk is arra hívta fel hívei figyelmét, hogy a hírnév, az elismertség az semmi. Egész más hangsúlyt kellene kapni életünknek.
Végül is jogos a kérdés:
De hát mi az akadálya?
Mitől félünk?
Milyen a hitünk, ha félünk?
A választ kinek-kinek meg kell fogalmaznia.
Egykor gyermekként a minket megdorgáló anyánk ölébe szaladtunk, mert tudtuk, hogy szeret.
PS. Hogy milyen a hitünk? Soma modellje:
Állsz az ugrótorony trambulinján. Alattad üres a medence. Isten azt mondja, mire leérsz, tele lesz vízzel. Le mersz-e ugrani?
Hitem azt mondja, ugorj nyugodtan, eszem azonban szembeszáll vele: Úgy véli, ez lehetetlen.
Ám van egy másik kép is: Ábrahámnak azt mondja Isten: Úgy megsokasítom népedet, hogy annyian lesznek, mint a tenger homokja. Majd azt kéri tőle: Áldozd fel nekem Izsákot
Tudjuk, hogy végül is mi történt. 

 

 

Szólj hozzá!