Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • emmausz: Kissé elmozdultak a megfejtendők, de azon belül ismétlődések vannak a magazin számain belül. Más l... (2018.11.15. 19:36) Kellő öniróniával...
  • gond/ol/a: Váli Dezső? (kapott egy verskötetet, ,,nem lányomtól de az övét!) izgulok, ott végezte-e :) Egyébk... (2018.11.07. 16:45) A könyvekhez való rendetlen ragaszkodás
  • gond/ol/a: Igen, ez a mit hagyunk itt gondolata.... hogy mi lesz velük, már nem rénk tartozik :( Mi azlrt csa... (2018.11.06. 09:52) Megfontolások
  • emmausz: Ma már létezik olyan műszer, amelyik automatikusan megmutatja, hogy hol lehet eredményes a branül ... (2018.11.03. 04:56) Írástudó képmutató
  • emmausz: Így valahogyan. Most jöttem haza az utolsó kemóról. Mi tagadás, elég volt! (2018.11.02. 09:43) Szó-lok

Utolsó kommentek

  • emmausz: Kissé elmozdultak a megfejtendők, de azon belül ismétlődések vannak a magazin számain belül. Más lapok esetén meg kell tanulni amazok szókincsét, sőt észjárását is, ha boldogulni akarok. Mivel golyó... (2018.11.15. 19:36) Kellő öniróniával...
  • exbikfic: Tekintve, hogy a keresztrejtvények kérdései rengeteg azonosságot hordoznak, egyáltalán nem csodálkozom, hogy észre se vetted, hogy ugyanazt a lapszámot fejted. Én azért szoktam le a vonatozós idősza... (2018.11.15. 08:54) Kellő öniróniával...
  • gond/ol/a: Váli Dezső? (kapott egy verskötetet, ,,nem lányomtól de az övét!) izgulok, ott végezte-e :) Egyébként van egy olyan érzésem, hogy csak győzködöd magad.... (2018.11.07. 16:45) A könyvekhez való rendetlen ragaszkodás
  • gond/ol/a: Igen, ez a mit hagyunk itt gondolata.... hogy mi lesz velük, már nem rénk tartozik :( Mi azlrt csaj hagyjuk!!!! (2018.11.06. 09:52) Megfontolások
  • emmausz: Ma már létezik olyan műszer, amelyik automatikusan megmutatja, hogy hol lehet eredményes a branül beültetése. De mi még nem tartunk ott, hogy alkalmaznák. A nővérkék tapasztalatára kell hagyatkoznunk. (2018.11.03. 04:56) Írástudó képmutató
  • Utolsó 20

2018.12.14. 07:34 emmausz

A köd után jön a világosság

A köd csak a tájat ülheti meg, kedélyemet nem ülheti meg. A világban (és itthon is) zajló események nem éppen lélekvidámítók, de nem ülhetik meg a kedélyünket. Az enyémet legalábbis nem. Hiszünk egy jobb világban, hiszünk abban, hogy az emberek nem fognak tömegestül kifordulni emberségükből, nem mennek le kutyába. Meg vagyunk váltva, hacsak … be nem állunk a csaholók közé. Mit is ír Angelus Silesius? „Ha Krisztus ezerszer is megszületik Betlehemben, de benned nem, te attól még örökre elveszett maradsz.” A betlehemi születésre minden évben emlékezünk.
A legvadabb Rákosi-érában is találtam olyan betlehemet, talán a Ferenceseknél, amely háttérzenével is gazdagította a látványt. A hívőket a betlehemi történés békessége töltötte el a fűtetlen templomban.
1956-ban a menekültek között akadt egy, egy kamasz, akit a SZER tudósítója a karácsonyról faggatott, s aki a maga kamaszos módján így reflektált: „Én már nem izélek a karácsony után”. Sokáig emlegettük. Utóbb pedig (már itt a lakótelepen) egy december 20. körüli időben vonult előttem egy harsány társaság. Fiúk voltak, azzal hencegtek, hogy nekik semmit se jelent a karácsony.  Elgondolkoztam rajta. Nyilván korábban is akadt, akinek nem mondott semmit a karácsony, de legalább nem hencegett vele, hanem sajnálta.
Megértem azokat az egyedülállókat, akik magányt érnek meg ilyenkor, sajnálom is őket. De nem ők azok, akik az ünnep ellen szólnak.    
A köd(ösítés) nem hathat nyomasztólag hangulatomra, felülírja annak a jelenléte, akinek eljövetelére emlékezünk. Ez ésszel követhetetlen, mert nem racionális a történés. Csak hittel ragadható meg. Annak az irgalmas Istennek az akciója, aki nem hagyta magára az embereket, hanem felemelte magához.
Nem fogadják el sem a más valláson lévők, se az ateisták, de még Pázmány is felveti a gondolatot a csecsemő Jézusról: Megszoptassalak-e mint fiamat, vagy térden állva imádjalak, mint Istenemet? – adja a kérdést Mária ajkára. 
Jól felelni erre, mint az előzőekben utaltam rá, csak a hit fényénél lehet.
Hogy a korábbi korok érzülete mennyire más lehetett, azt jól példázza nekem H
ändel Messiása, annak is a 13. Pastoral Symphony  tétele. Ma is mély érzelmeket kavar bennem, ha a rövid zenekari részt meghallgatom.
Hol vagyunk ettől a bensőségességtől?
   
***
PS.: Utólag értesültem róla, hogy megrendelt, ultrabalosok által végrehajtott provokációk során tegnap a parlament előtt álló rendőröket füstgránáttal dobálták, a felállított karácsonyfát úgyszintén, a gyerekeknek szánt szánkókat összeborogatták, némelyiket elégették, s azt skandálták, hogy nem kell a fa, meg azt, hogy égjenek a rendőrök is a tűzben. 
Isten bocsássa meg nekik, mert ők se tudják, hogy mit cselekednek. 

Szólj hozzá!


2018.12.13. 10:41 emmausz

Szeretve vagyunk (advent fele letelt)

Advent van.
Adventi elcsendesülésre van szüksége mindenkinek. Nekem is. De mégse sikerül maradéktalanul hangfogóval élni. Strasbourgban motoz a félelem, itthon rosszabb formáját mutatja az ellenzék. Én meg nézem, és elképedek. Miért van az, hogy emberek lemennek kutyába kétes értékű érdekeik mentén?
Egyik vonulat szerint adva a felhergelt, és szektás fertőzésekkel is tüzelt merénylők, akik végrehajtanak. Hátterükben a közvetítők, akik jó pénzért felhergelik a médium szerepre alkalmas banditákat. A háttérben pedig arctalanul sunnyog a gonosz, aki nagyon céltudatosan pénzel mindenféle romboló erőt. Így akarván extraprofitot bezsebelni.
Egy másik vonulat szerint a társadalom csoportjai között kell állandósítani a széthúzást, bármilyen eszközzel, hogy egy rejtőzködő pénzmágnás réteg burkolt világfelforgató tevékenységének hangot adjanak. A bármilyen eszköz azt jelenti, hogy a (rejtett) cél szentesíti az eszközt. Ám ez hazugság. A cél nem szentesít semmit. A gerjesztett anarchia zsákutca. Csak népirtásra jó.
Advent van.
Arcunkat nem az árnyék felé kellene fordítani, hanem a nap felé, mint ahogyan erre figyelmeztetett Prohászka 1925-ben.
Vagy ahogy Varga L. püspök (e hónap 4-én már idézett) szavai szólnak: „Minél gyakrabban találunk időt, helyet, csendet, hogy bevonódhassunk a Szentháromság jelenlétébe, annál nagyobb lesz a bizonyosságunk, hogy szeretve vagyunk, és ekkor mindig »ragyogunk«!” 
Ami pedig a tegnapi parlamenti őrületet illeti, maradjunk OV értékelésénél: A történtek értékelését bízzuk a történészekre.
Spongyát rá.
***
A Tizenhárom fodor van a szoknyámon k. népdal dallamára)
Harmincezer fotó van a könyvtárban
azt gondoltam, nagyíttatok nehányat
de már látom, semmi se lesz belőle
néhány jó kép eltűnt – talán örökre.

Szólj hozzá!


2018.12.12. 09:48 emmausz

Bevallom, belezavarodtam

Ha egy hazug azt mondja, hogy hazudik, akkor igazat mond, de ha igazat mond, akkor nem hazug, s mint ilyen, igazat mond, amikor azt mondja, hogy ő hazudik. Ám csak hazudja, hogy ő hazudik, mert ő egy igazat mondó ember. Akkor meg miért hazudik igaz módon?
Vajon nem ezt ragadta-e meg Karinthy, aki a Megvertek a rendőrségen c. krokijában többek között ezt írja: „Még hogy engem nem vertek meg a rendőrségen? Ki mer ilyet mondani? Gazember, aki azt mondja. Csak azért mondja a nyomorult, mert őt is megverték a rendőrségen, hogy mondja azt, hogy engem nem vertek meg a rendőrségen. A bíró urat is megverték a rendőrségen, azért állítja csak, hogy őt nem verték meg, mert megverték, hogy ne mondja, hogy megverték, hanem azt mondja, hogy nem verték meg. Mert ha a rendőrségem azt akarják, hogy valaki azt mondja, hogy őt megverték, akkor direkt nem verik meg, mert ha megvernék, azt mondhatná, hogy csak azért mondta, hogy nem verték meg, mert megverték, pedig nem verték meg. Aki azt állítja, hogy ezt nem érti, azt megverték a rendőrségen, hogy tegyen úgy, mintha nem értené…”       
Hogy is van ez akkor?
– Engem (még) nem vertek meg a rendőrségen – mondom én.
– Igazad van, nagy hazug! – mondja ő.
***
Isten éltesse a Gabriellákat! Nevessék könnyesre magukat Karinthyn.

Szólj hozzá!


2018.12.11. 09:53 emmausz

Képek és szövegek

Most, hogy többféle fotós FB-oldalon fent vagyok, nemritkán zavarba ejt, hogy a mobillal fotózók kérdezik, milyen mobilfajtával fényképeztem. Mivel képfelbontása hasonló a fuji-film gépeméhez, ha korábbi a kép, nem is olyan könnyű rávágni, hogy Samsunggal fotóztam vagy se.  
Meg aztán nem mindegy? A festőtől se kérdezik, hogy az ujjával vagy vaddisznósörtés pemzlivel dolgozott-e a képén. Avagy lehet, hogy burkolt cégreklám volna?
Nekem a kép számít. A mobil rendszerint nálam van, és kattintásra kész állapotban. A fuji-film már ritkábban, mert mint az ölebet cipelhetem a kilós masinát. Persze meghálálja, mert aztán kezelése roppant egyszerű és sokirányú felhasználási módra alkalmas.   
Most szembesültem azzal, hogy a fotóim kevés rendezettséget mutatnak. Az évszámokkal jelült mappákban bőven akadnak gyermekportrék és családi fotók, és fordítva. Ma már inkább csak kronológiai rendet követek. Ha eszembe jut, hogy keressek egy-egy jelértékű képet, amely szeretne falra kerülni, nagyon össze kell szednem magamat, és még akkor se biztos a siker. Ki tudja, mikor készült egy-egy kép. Olyan ráakadni, mint mágnes segítségével keresni a tűt a szalmakazalban. És az még csak istenes, ha a tű acélból készült, de alumíniumtűt eredményesen keresni mágnessel sem lehet.
A kereséshez csak arra szorítkozhatom, hogy a fejemben él a kép kinézete. Szemem pedig a mágnes, amin megtapad az illető kép, ha ugyan sikerül követnem a sebesen legördülő felvételeket.
Mi tagadás meglehetősen fárasztó.
***
Ma reggel a Dobos-Attila-szám visszhangzik bennem:
Nem jöhet soha más,
nem érhet csalódás,
te vagy az,
aki kell,
aki kell énnekem.
Maradj velem!  

Marik Zsuzsi éneke Attilának szólt. Ám egy szentírási mondat ugyancsak hajaz a nótára: Az emmauszi tanítványok (egyikük nagy valószínűséggel maga Lukács evangelista) invitálják a Feltámadottat: Maradj velünk!
Így hát mindenkiből szólhat.  

Szólj hozzá!


2018.12.10. 06:58 emmausz

Találkozások és meglepetések

Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki odaadja életét. Az utolsó vacsora óta Jézus minden szentmisében ezt teszi. Ha szeretitek: vegyétek, egyétek és tegyétek, amit ő tesz. Váljon bennetek életet adó és odaadó szeretetté! (Laci atya)
Ennyi gondolat elég egy adventre, sőt tovább is. Szeretettel gondolni másokra csakugyan pozitív és lélekemelő. Tenni másokért még több, mert mindennél fontosabb a kapcsolat. Veled, vele, veletek, velük – mindenkivel. Ám emberi töredékességünk következménye, hogy hatókörünk korlátos. Van vertikális és horizontális kapcsolatunk, ha van. (égieket megszólító és földieké). Ezek rendszere könnyen áttekinthető. Utóbbiak közül is azokkal való kapcsolatunk érdekes, akiket még valamilyen módon utolérünk.
Vajon milyen a viszonyunk velük?
Az előző meggondolások következnek Laci atya újabb maximájából, de azért is ült el bennem ennyire, mert tegnap négy társaság, három generáció és két kutya jött össze nálunk.
Én és a párom,
M.-ék a gyerekekkel,
Sz. Mari férjével,
Kati férjével és két agarukkal.
Ha jól számolom, ez egy focicsapat és a két eb. Nem gondoltuk, hogy ekkora társaságunk lesz, nem gondolták ők se, hogy egymással találkoznak. (Spontán jött a dolog, nekem volt, T.-nek lesz névnapja.)
Ők voltak a meglepetés, meg amiket hoztak. Köszönet érte.
Meglepett, hogy M. érdeklődik fotóim iránt, szívesen dekorálná velük házukat.
Meglepett, hogy elfogyott a kilónyi darált kávénk. Pótolandó.
Meglepett az a könyv, ami a természet titkairól szól, amivel megajándékoztattam. (Már van rá érdeklődés, alig várják, hogy elolvassam s kölcsönadjam.)
Meglephette őket, hogy M.-ék ideköltözése kapcsán egy nagyobb bútor alagsorba szállítását kértük a fiataloktól. (Jó szívvel lecipelték.)
Meglepte azokat, akik régóta nem látták lakásunkat, hogy nincs már meg a pianínó. (Nincs meg, hála Istennek! Nagyon jó volt, hogy használhattuk, és még jobb, hogy ingyen elszállították további felhasználás céljából.)  
Meglepett, hogy mennyire elfáradtam éjfélre, mert megnéztem Somogyi Vikinek az amerikai templom-bezárási kísérletekről szóló filmjét. (Dokumentumfilm volt, feliratos, folyamatosan olvasni kellett, mert tele volt meséléssel, párbeszéddel.) Jól elfáradt a szemem, mire vége lett a történetnek.
Mondanom se kell, hogy nem kellett utána altató.

Szólj hozzá!


2018.12.09. 10:22 emmausz

Az igazi Mikulás

Ki az igazi Mikulás?
A Gyedmaróz,
a Télapó,
a finnektől iderepült öregember,
a Coca-Cola dizájnere által megálmodott vastag övű és derekú kucsmás, akinek a szerelése Coca-Cola-piros? Aki az égen szarvasfogatával nyargal hetedhét országon át,
a szomszéd gyereke, aki piros krepp-papír mögül osztja az észt meg a szaloncukrot,
az óvodai,
az iskolai,
a gyermekkórházba látogató,
a plébániai,
az otthon ajándékot hozó,
a mirai püspök,
a munkahely bérelt szórakoztató embere?
Én?
Domi szerint én nem.
Domi és Levi berobogtak mise után a templomba, és azt mondták, nagypapa te Mikulás vagy, mert a szlovákok így hívják a Miklósokat, de nem vagy igazi Mikulás, mert nincs piros ruhád. Hiába védekeztem azzal, hogy szinte naponta a cipzáras piros kabátkában vagyok, nem érdekelte őket, amit mondtak, azt megmondták.
Szerintem se vagyok Mikulás. A vicc szerint három életkor van:
1. Amikor még várjuk a Mikulást, 
2. amikor már nem várjuk a Mikulást és
3., amikor mi vagyunk a Mikulások
.
No, erre meg is jegyeztem, hogy bizonyára még fiatal vagyok, mert még soha életemben nem voltam Mikulás. Pedig kaptam néhány felkérést hosszú életem során. Ezeket hárítottam: Végtére ha úgy vesszük, szülő sem vagyok, soha sem szültem, pusztán azért lennék hát Mikulás, mert a Miklós névre kereszteltek?

Nem egy ember viszont azért növeszti szeptembertől a szakállát, hogy hitelessé legyen adott szerepében. Nemritkán azonban ők is lebuknak. Megismerik kis kuncsaftjaik a hangjukról.

Szólj hozzá!


2018.12.08. 21:24 emmausz

Három felé

Ma legalább háromfelé kellett volna szakadnunk. Húgom születésének jubileumi ünnepségére. Bp.
A regnumban való megjelenésre tekintettel a Szeplőtelen Fogantatás napjára.  Bazilika.
Zsuzsáék meglátogatása, akiket nyár óta nem láttunk, s akiknél három unoka tartja számon, hogy szoktak kapni valamit Mikulásra és karácsonyra is.
Mindhárom esemény kedves nekem, nekünk, és döntenünk kellett. Dönteni pedig muszáj, mert egy rossz döntés még mindig jobb, mint nem dönteni. Mivel régóta szervezzük a mai unokalátogatást, oda tartottunk.
Minden szabályszerű volt. Köd ülte meg a tájat, ember ülte meg lefoglalt helyünket a vonaton, a köd felszállt, emberünk átszállt, majd leszállt. Mi meg robogtunk Mosonmagyaróvárra. A tempó a szokásos (160km/h), Révkomárom kikötői darui a helyükön, a Szent Miklós-templom is. Az állomáson már várt bennünket az autó, be se kellett mondanunk a címet, ahová igyekszünk, hiszen T. is oda tartott, lévén ő a házigazda.      
A fogadtatás is a szokott: Szépek az unokák, szép lett a ház konyhája a felújítás után, felséges a folyamatos eszem-iszom. Kisebb titkolózás a karácsonyi előkészületek kapcsán.
A visszafelé út is meglepetések nélküli. Helyünkről ismét fel kellett állítani egy bitorlót, suhantunk 160-nal, a HÉV-nél kocsink várt ránk, hogy hazaautózzunk.

És most itthon vagyunk kettecskén, egy szép nap emlékeivel gazdagodva, és egy bőséges vacsora után.
A tévéhíradó megtekintésével a hátunk mögött.   
Még egy feladat vár rám. Meg kell néznem a vatikáni rádió munkatársának, Somogyi Viktóriának a filmjét az Echo tv-ben, amelyet az amerikai templombezárásokról készített. (De nem ma, mint gondoltam, hanem holnap 23 órakor, ha még ébren leszek.)
***
Egy bolondos haiku

Ha IQ-m 120

okosságom átlagos
…haikum vége

Szólj hozzá!


2018.12.07. 06:20 emmausz

I have a dream

Nem tudom, hogy lesz ebből poszt… 
Egyelőre csak az írás dallama van meg. Az ABBA szolgáltatja éjjel-nappal. Bennem szól arról, hogy volt egy álmom. Szól, mint egy kantele, szól, mint az énekes duó, szól, mint egy behízelgő motívum. Érdekes ez a nóta. Nem lehet semmi rosszat mondani róla. Csiszolt ékszer mind felépítését, mind előadásmódját tekintve.
Fejemből is csak egy másik tudja kilökni. Pl. az együttes zenekari száma, az Intermezzo I. Ez az opus arról nevezetes, hogy amikor fiatal házasként Kispesten laktunk az Ady E. utcában, meglehetős rendszerességgel meglátogatott bennünket anyósom, aki tevékenyen hozzásegített ahhoz, hogy dolgaink rendben menjenek. Vigyázott a gyerekekre, szükség esetén a házimunkákba is besegített. Egy alkalommal ő vasalt, s közben kazettás magnóról szólt a zene, az Intermezzo I. Ő megjegyezte, hogy szereti ezt az optimista zenét. Én is szerettem.
Tegnap újra meghallgattam. Újra tetszett.
De itt nem álltam meg.
Eszembe jutott, hogy van egy másik zenekari számuk is, amelyben csak egy versszak erejéig kapcsolódik be a kórus. A címe: Arrival.
Ehhez is személyes emlékek fűződnek. Akkor már a Baross utcában laktunk, ahonnan troli vitt a munkahelyemre. Egy reggel felszálltam a trolira. A sofőr az Arrivalt hallgatta Sokol rádióján. Nagyon kedvemre való muzsika volt. Elsőre megjegyeztem, s ettől kezdve az enyém volt. Mivel dallama, kísérete áttekinthetően egyszerű, azonnal kedvencem lett.
Nekünk annak idején még nem volt zongoránk. Viszont egyszer átmentem a szomszédba, mert szükségük volt a segítségemre. Az ott talált pianínón lejátszottam az Arrivalt. Mutattam, hogy milyen egyszerű, transzparens a szerkezete, és mégis mennyire él, működik ez a zene.
Együtt örültünk neki.
Ugyancsak a szoc. időkben egy alkalommal a szlovák tévé pozsonyi adója(?) közvetített egy zenés estet az Abbával, emlékeim szerint egyik Szilveszterkor. Fehér szerelésben játszott a két fiú és a két lány. Egyik  muzsikájuk fülbemászóbb volt, mint a másik. Ennyit az emlékeimről.
És most vissza a jelenbe.
Az ABBA-slágerek mellett megjelent egy reklám: az öt legjobb hallókészüléket propagálta. Akinek az életében eseményszámba ment a svéd együttes hallgatása, az ma már olyan öreg, hogy érdekelheti egy jó minőségű hallókészülék.
Hát, mi tagadás…   

Szólj hozzá!


2018.12.06. 04:50 emmausz

Ki kezd, ki az első?

Kihívások pergőtüzében élünk. Ki lesz az első? A kérdés nemcsak a Rain man c. film miatt ismerős. Mindennapjainkat át- és átszövik a versenyek, versengések, megmérettetések, lobbizások a sikeres szereplések érdekében.
Ácsi! Mondom én.
Nem érdekel, hogy A vagy B csapat lett a győztes, nem érdekel, hogy mennyit nyert a Honfoglalás c. vetélkedő győztese, nem érdekel, hogy ki nyerte meg a Virtuózokat, s az sem, hogy ki lett a Röpülj, páva győztese, vagy a Felszállott a páváé. 
Nem vagyok hajlandó szavazni arra se, hogy ki legyen az év embere, ki legyen prima primissima
Még sok hasonlót tudnék sorolni, amivel a közmédia világszerte arra akar rávenni, hogy legyünk az elsők, legyünk a legprofibbak, versenyezzünk és győzzük le a nálunk gyengébbeket. Végül is ez történik, amennyiben igazságos megmérettetésben mi győzünk.
A létért való küzdelem korszakában ennek jelentősége lehet, a kérdés, hogy korunkban értelmes-e a létért küzdeni? Érdemes-e egymást és saját magunkat gyötörni még nagyobb teljesítményekkel. Az élsport mutatja, hogy egy határon túl a teljesítmény fokozása ajzó szerek nélkül nem megy. Magyarán elérkeztünk az emberi teljesítmények felső határához. És egyre több ilyen terület akad.   
Szeretnék átlépni ezen a globális kergetődzésen.
Egyszer Szinetár Miklós rendező emlegette, hogy az amerikai rajzfilmek arról szólnak, hogy „a hátsó kergeti az elsőt”. Nagyon igaza volt, és nemcsak az amerikai rajzfilmek sajátja ez.
Sándor György parodizálja: „Egyenlő pálya, egyenlő esélyek: Fiacskám, neked három lábad van?”
Azt hiszem, Albee Nem félünk a farkastól c. drámájában hangzik el a hajszolt élet fricskája: „Előre, majd még előbbre, így jutunk a legelőre.”
N.B.: Kodály is tiltakozott a kórusversenyek miatt. Úgy vélte, hogy a kórustalálkozók célja az, hogy a résztvevők kölcsönösen megfürödjenek az elhangzó produkciókban. Ki képes objektíven megállapítani, hogy a sok jó kórus között ki a legjobb.

Utoljára a kiírt fotópályázatok kísértettek meg engem. Kié a legjobb kép? Szerintem nincs legjobb kép, csak képek vannak. Többé-kevésbé hatnak a szépérzékünkre, vagy meghökkentenek. Elég, ha gyönyörködünk bennük. Ha elkap a gépszíj, nehéz megállni. Még jobb akarok lenni, még több elismerést bezsebelni. Ezt látom a FB.-on.
Naponta találkozom ilyesmivel: A nap képe, a legtöbb lájkot kapott kép. Már-már kezd zavarni. A képek a maguk módján szépek és kész.

Ezt a versenyzési kényszert látom unokáinkban is. Ki lesz az első, ki ügyesebb, ki kapta a nagyobbat…
Ezért aztán igyekszem megreformálni a versenyesélyeket az abesszin makaó mintájára. Most az nyer, aki később ér fel az emeletre. Most az az első, aki a második, most az győz, akit nagypapának hívnak. 
Most nem érdekel, hogy ki az első, hogy ki győz, hogy ki mászik magasabbra az uborkafán.
Írva van: „Mid van, amit nem kaptál?”
Akkor meg... 

Sokkal fontosabb, hogy harmóniában legyek (legyünk) önmagammal (önmagunkkal), és örüljünk az életnek a maga jelenvalóságban.

Szólj hozzá!


2018.12.04. 19:52 emmausz

Holnapi poszt

A sok hülye polgárpukkasztó reklám régi hagyományokon nyugszik. „Nem tesz semmit, gyapjúkalap.” – szólt a régi idők szellemessége.
- Jogosítvány nélkül hajt a Szent János keserűvíz.
Majd ilyenek jöttek:
- …mert hülye azért nem vagyok.
- Egyen teát.
- A következő héten leveszem – szólt a női fehérnemű reklám.
Egy héttel később:
- Majd bolond lennék levenni.
- Ugye tegnap emlegettem:
- Dec. 16-án jónak lenni jó. (Miért? Addig nem?) És egy másik:
- Naponta Vészhelyzet az M3-on.
Sofőrök! Figyelmesen vezessetek Gyöngyös, Miskolc felé: Naponta Vészhelyzet az M3-on!
Ja, hogy a tévében? Nem kellene megszüntetni a vészhelyzetet, ha már egyszer felismerték?
***
És most fordítsuk komolyra a szót.
Laci atya nem a reklámszakmában dolgozik, és azt mondja, írja, amit megélt, amiről meggyőződött. Ma pl. ezt olvasom nála: „Minél gyakrabban találunk időt, helyet, csendet, hogy bevonódhassunk a Szentháromság jelenlétébe, annál nagyobb lesz a bizonyosságunk, hogy szeretve vagyunk, és ekkor mindig »ragyogunk«!” 
A ragyogás pedig – mi tagadás – ránk fér ebben a frontoktól ölelt országban, és ebben a békétlen világban.

Szólj hozzá!