Mickey webnaplója

Tegnap szekcióülést tartottunk. Plenárisról szó nem lehetett, mert két húgunknak nem volt alkalmas az időpont. Maradtunk négyen, akik összedugtuk a fejünket, és minden unokáról, unokatestvérről elmondtuk, ami hír vert felőlük. Ez az a csevegési mód, ami tetszik nekem, és amit alig tudok másokkal megértetni. Meggyőződésem ugyanis, hogy egy kiscsoportnak nem kell előre meghatározott témákat feldobni. Elég, ha egymásra figyelnek a résztvevők. A közös érdeklődés nyomán kialakulnak azok a gondolati csomók, amelyeket megragadva jöhetnek a hozzászólások, esetleges új felvetések.  
Jó három órát beszélgettünk ebben a kötetlenségben, aztán felpattantunk és hazafelé vettük az irányt. Háromórás együttlétünk meglepetése számomra az volt, hogy közben végig nem került elő egyetlen mobil sem, senki nem volt kíváncsi rá, hogy milyen érdekes képek kerültek fel a FB-ra.
Beszélgettünk. 
Szó esett rejtvényfejtési módokról, különféle nehézségű rejtvényekről, a rejtvények standardjairól, és arról, hogy némelyik rejtvény akkora időigényű, hogy már nem éri meg vele foglalkozni. (Korunknál fogva szó esett természetesen gyógyszerekről, kockázatokról és mellékhatásokról is.)
Egy másik érdekessége a találkozásnak, hogy I.-nek hamarosan elközeleg a névnapja. Vittem hát neki egy tábla csokit és egy rejtvényfüzetet. Meglepetéssel mégis ő szolgált, mert meggratulálta blogomat, amelyben a posztok száma elérte az 5000-et. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez valakit is izgat, nem is azért írtam róla. Csak éppen a számláló kijelezte, hogy éppen kerek 5000-nél tartok. Ennyi.
Azért jól esett ez a váratlan gesztus.  

Nem jöttem rá, hogy mi szerint jön elő fejemben a dallamok ezreiből éppen ez vagy az a dallam.  Mindenesetre, ha előjönnek, s ha tehetem, szaladok a szintetizátorhoz, hogy „kizenéljem” magamból a kétségtelenül jelen lévő technikai csököttségeim ellenére is a kérdéses dalt.
Teszem azt, vagy tíz perce nem bírtam magammal tovább, és elindítottam a billentyűkön az ismert Abba-számot (I do, I do, I do, I do , I do). Azt, amelyiket Billy Waughn zenekara is eljátszhatott volna bízvást, annyira az ő hangzásvilágukra hajaz.
Jókedvem másik oka, a derűs nappal. A napsütés, amely jobban hat a kedélyemre, mint elvárható volna. Egyszerűen jobb élni, amikor élesen látok minden különösebb erőfeszítés nélkül. Elég, ha arra gondolok, hogy fagyos reggelen a szélvédőt hiába pucolom, visszatapad az üvegre és odafagy a levegő párássága, és bizonyos kockázatot hordoz a vezetés. Látok, de éppen csak hogy.      
Jókedvem harmadik oka, hogy B. E. alkalmasnak találta fotómat festménye témájául. És milyen jó lett! Pedig szerettem volna közelebbről lekapni a ködös parlamentet. De hát jött a combino, és gyorsan kattintottam egy bő hete, amikor arra jártam.
Jókedvem negyedik oka, hogy sikerült egy tisztességes tejbegrízt (alias darakása) összecsapni. Ma könnyű ebédünk volt.
Jókedvem ötödik oka, hogy tegnap este az Apostol-tévén láttam egykori társunkat, Dió Lacit. Mosolygós volt, mint mindig, és ez jól áll neki.
Jókedvem hatodik oka, hogy kezd kialakulni valami, amiből még házvásárlás is lehet. Ha pedig sikerül, egy nagyon nehezen megoldható kérdést rendeznek a fiatalok. Szeretném őket jó körülmények között tudni. Ha minden igaz, eltelik egy fél év, és joggal emlegethetem: Ezek soha nem jönnek hozzánk! És egyhangúvá lesz a szomszédok élete is a beálló nagy csend nyomán.
Jókedvem hetedik oka, hogy a közelmúltban elhunyt barátaim immár jó helyen vannak. Nem fáj nekik sehol, tudnak mindent, amit idáig legfeljebb hittek, látnak előre-hátra, kiestek az időből és beestek a Szeretetbe. Mondom: jó nekik.
Jókedvem nyolcadik oka, hogy nincs rosszkedvem. Ez megmagyarázhatatlan, miként az is, hogy máskor meg miért van rosszkedvem. Tán ideje van a jókedvnek és ideje a rossznak?
Most két anyagot kellene még megírni. Mindkettőhöz „katalizátorom” van. A téma adott, csak ki kell dolgozni. Ezek a humor, és a soros kommentár. A katalizátor nekem a téma, amely úgy működik, mint a kandiscukor madzagja. A kidolgozás úgy csapódik rá, mint erre a madzagra a cukorkristály.
Apropó madzag. Nem tehetek róla, kételkedem benne, hogy jogos volna a dz hang, ill. betű mivolta. Nem tudok jobbat, mint azt, hogy ejtsük ki ezeket a szavakat: bodza, edzés, nedvedző. Ejtsük ki azt, hogy meszes, pocsolya, gomolya, anya. A dz-s szavak hosszú szótagoknak számítanak, az sz, cs, ly, ny hangok ejtése pedig rövideknek, pedig éppúgy kétjegyűek, mint a dz.  Ha a dz önálló kettős hangzó, akkor rövid ejtésük a helyes. De egyetlenegy esetben sincs így. Ezek után mesterkéltnek hatnak az ilyen szavak szabályos elválasztásai: bo-dza, e-dzés, ned-ve-dző. Nekem természetesebb volna, és pl. a szavakat kiszámolóban így tagolnám, bod-za, ed-zés, ned-ved-ző.   
Létjogosultságukat az adhatja, hogy a d-z hangok összeolvadásakor új minőségű hang keletkezik, nem már meglévővé olvad össze, mint pl. a d-j páros. Tudja – ejtve tuggya, márpedig a ggy létező hang ill. leírt betű. Egyébként ugyanígy viselkedik a dzs is, ejtésével új hangzó keletkezik.
Még annyit, ha a zöngés dz zöngétlen párja a c, a dzs-é a cs hang.         

Talán 2003-ban esett, amikor is P. Nemeshegyi Péter jezsuita kereken 80. születésnapját ünnepelte, hogy a köszöntő végén ő is szólt egy pár szót. Valakit idézett, mert nagyon megtetszett neki amannak a mondása, miszerint 80 évet megérni nem érdem, de TELJESÍTMÉNY. Egyetértett vele.
Most, hogy a kb. 30 000 fotó mellé fel van pakolva a blog.hu számlálója alapján 5000 poszt is, erre már azt mondom magam is, hogy bár nem érdem egy grafomán palitól, de teljesítmény. Az
akkor is, ha nagyon szórt a posztjaim minősége,
akkor is, ha nincs tematizálva,
akkor is, ha nincs szerkezetük,
akkor is, ha az olvasók száma okán nem húzhatom ki magamat, és
akkor is, ha olykor önkéntelenül ismétlem magamat. (Előfordul ez nálam nevesebb irodalmárokkal is.)
Igazából örülök, hogy megadatott, hogy 2006 óta csaknem napi gyakorisággal elmondjam, mi történt szűkebb környezetemben, elmondjam, mi hogyan érintett, mik hatnak rám, mire ugrok, mik azok a vezérelvek, amelyek mentén lavírozom napról napra az idő egyirányú utcájában.
Hálával tartozom azoknak, akik segítettek, esélyt teremtettek a körülményeim kedvezővé tételében, hogy mindez megvalósulhasson. Ha K. lányom verseinek a Kötetlen kötet címet javasoltam, a magam parttalan agymenéseinek bízvást a Folyóírás címet adhatnám. Webnapló a laza formája posztjaimnak. Visszagondolva az eltelt közel másfél évtizedes írásgyakorlatra, azt remélem, hogy a magyar valóság egy szeletét sikerült rögzíteni a szemtanú emócióival megspékelve.
Átélte a blogom egykor a központi szerver kivénhedését és halálát, továbbá saját gépem egykori eszméletvesztését is. Egyelőre együtt az anyag, de hogy így marad-e, arról fogalmam sincs. Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy a virtuális könyvtár anyagai sokkal sérülékenyebbek, mint a papíralapúak. Ha egyszer megjelenik a „clear” a képernyőn, akkor elmondható, hogy volt-nincs. Ha viszont könyvalakban sokszorosított egy napló, akkor van rá esély, hogy akár könyvtárégés esetén is maradnak használható példányai.
A kimentés tehát napirenden van, ha nem is nekem fontos. Akár így, akár úgy, hálával tartozom az Égnek, hogy megengedte a hosszas véleményalkotást az élet legkülönfélébb dolgairól, és azt, hogy mindezt megoszthattam azokkal, akik eddig megtett utamon hosszabb-rövidebb ideig velem tartottak olvasóként. Utóbbi gondolatot azért tartom fontosnak ideírni, mert ki tudja, hogy még meddig tehetem.

Az utolsó napok egyik alapvető felismerése annak a nyomán született, hogy befuccsolt a tévénk, újra kellett programozni a csatornákat. Pozitív hozadékaként kiderült, hogy kb. kétszer annyi csatorna megy a DIGI-n, mint amennyire eddig hangolva volt a készülék. Ez durván szűk 160 adó. Ami nincs, a francia TV5. Viszont a létezők zöme magyar szinkronnal megy. Érdekes, hogy a legtöbb budapesti kerület sugároz, viszont egyelőre nem tudtam beazonosítani az óbudait, pedig mintha megindult volna az is. Amit viszont újdonságként találtam a sok link adó mellett egy nagyon vegyes tartalmakat hordozó csatorna: a katolikus Apostol adásai. Az unalmas adások mellett nagyon mély gondolatokat hordozó műsorok is adódnak.
Itt találkoztam az azóta meghalt pap, Futó Károly szereplésével,
láttam Szent Pio atyát élő műsorban,
hosszas páros interjút a Szily házaspárral, akiket személyesen ismertem (az acapella-éneklés barátai).
Értékes gondolatokat osztott meg a nézőkkel Bagdy Emőke a korunk házas problémáiról, de említhetem Papp Miklós görögkatolikus lelkész nagyon mai megfogalmazású előadását, aki a házasokhoz és az egyedül élőkhöz egyaránt szólt két pszichológusnővel közösen. Jegyzetelni lett volna érdemes azokat a gondolatokat, amelyek életvezetési kulcsmondatokként hangzottak el.
Még megjegyzem, hogy a Schönstattról is hallottunk, amely mozgalom nagyon családbarát, és nagyon élhető nevelési programot képvisel.
Mivel még csak két napja fedeztem fel a csatornát, sokkal többet nem tudok megosztani a műsoraikról, mindenesetre érdeklődéssel várom a folytatást.
Persze azért is áll közel hozzám ez a tévéadó, mert kiket sorol, azokat zömmel ismerem. Esterházy János, Mindszenty József, Gorove házaspár, Kentenich páter, és még sorolhatnám.
Csupa jó ember.          

Ma az ellenségszeretetről szóló evangéliumi szakaszt olvastuk. Ebben található ez a mondat, ha megütik jobb arcodat, tartsd oda a balt is. A katolikus lexikon megfogalmazása szerint természetfeletti erény az ellenségszeretet. Arról szól, hogy felebarátunk bűnei magukban hordozzák a büntetést, meg arról, hogy az ítélkezés nem a mi feladatunk,hanem az Istené. (Vö. ne ítélj, hogy ne ítéltess!) Elhangzott, hogy az ellenségszeretet nem megy magától és nem megy egyik percről a másikra. Bennem meg az fogalmazódott meg, hogy az arám erős képekben beszél, és a jobb arc meg a bal arc odatartása egy ilyen kép. Számos hasonlót hoz a Biblia. (Pl. Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak üdvözülni.) Azért gondolom ezt képes beszédnek, mert Jézus maga is számon kérte kihallgatása alkalmával: Ha rosszat szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha meg jót, akkor miért ütsz engem? Vagy amikor a templomból kikergeti a pénzváltókat.
Azt hiszem, hogy a teljes kiszolgáltatottság és a még éppen ellenségszeretetnek nevezett magatartás minimumát egy schönstatti előadónő határozta meg igen érzékletesen, aki azt mondta – Amit tenned kell: „Ereszd el a nyakát”.       
Azt hiszem, hogy ez az. Az első a barátságtalanság megszűnéséhez ennyi: elereszteni a másik nyakát, azaz élni hagyni. Merthogy az ítélkezés csakugyan nem a mi dolgunk.
***
A muzikalitás és a mobilitás között bizonyos párhuzamokat vélek felfedezni, csak utóbbiba nem mélyedtem még el eléggé ahhoz, hogy minden benne rejlő lehetőségnek hangot adjak.
Mikre gondolok?
mobilok                    –                             zenében  
Kihangosított mobilok egy térben      összhangzat
Fotózás mobillal, pillanatkép,             moment musicaux
Képkidolgozás                                        interpretálás
csengőhang                                            nyitány
terefere                                                   kidolgozás (variációk)
kiabálás                                                    fortissimo 
halk beszéd                                             piano
sms írás                                                    ujjgyakorlat
váratlan hír                                              üstdob a halk részek közben
játék a telón                                            hangszerszóló
lemerült az akku                                     lehangolódás
nincs térerő                                             rossz az akusztika
stb.                                                             stb. 
***
A különféle zsűrik által létrehozott kitüntetési rendszer úgy működik, amint ezt egy  közmondás mutatja: A kutya is odsz*, ahol már van egy kicsi. 
Elég arra gondolni, hogy mekkora fejtörést okozott az, hogy Szabó Magda az éppen soros kerek születési évfordulójára milyen kitüntetést kapjon. Ha jól sejtem, magát az írónőt is idegesítette a dolog. Egy üdítő kivételt ismerek, mégpedig a zenevilág életéből: Aaron Copland írt egy szépséges zenét a közemberek tiszteletére. Nevezetesen a 2. vh.-ban elesett amerikai katonák tiszteletére. Mindenesetre a darab címe:
Fanfare for the common man ... és fenséges ez a zene.
Azokat tiszteli meg, akik csendesen éltek és ugyanúgy múltak el,
azokat tiszteli meg, akiket nem kanonizáltak, de szent életet éltek.
Azokat tiszteli meg, akik megérdemelték...
az emberi méltóság előtt tiszteleg. 
Nagyon tetszik nekem.

Ma nagyüzem van.
Talán nem is, inkább a megszokott szitu.
Négy számítógép üzemel egyidejűleg.
Ugye, az enyém, különben nem készülne el a poszt.
A fiunké, aki tán dolgozik rajta.
Tücsié, aki nem használja éppen, és egy laptop, amin az unokák mesét néznek.
Tegnap is azt tették, sok egyébre nem voltak alkalmasak, mert viselték az idei vírusos influenza minden tünetét. Jött belőlük mindenféle nyíláson az oda nem való matéria. Csak anyjuk tartotta magát. T.-t elég rendesen elkapta, az én és M. feje majdnem szétpattant, de nagyobb megrázkódtatások nélkül megúsztuk. Hőemelkedéssel bajlódott a társaság. No meg mindenféle ízületünk csikorgott, úgy éreztük magunkat, mint akiket megvertek.
Ráadásul fekete felhők hozták a kemény hidegfrontot, így aztán eggyel több okunk volt a fejfájásra.
Gyors lefolyásúnak bizonyult a baj, mert mára nemcsak a nap sütött ki, hanem mi is magunkhoz tértünk.
Mindnyájan megkönnyebbültünk.
Úgy is mondhatnám: tegnap reggel még bevásároltam, amit kellett, ma reggel meg már folytathattuk a vásárlást hétvégére, mert máris túlestünk a nehezén.
Most mondjam azt, hogy ma reggel eltörött a vécé-ülőke?
Most mondjam azt, hogy az üzletközpontban vett újhoz a szerelvényeket rosszul párosították, így nem lehet beszerelni?
Most mondjam azt, hogy vihetjük vissza … Vagy javítsam a régit?

Ha azt mondom, 96, könnyen elém tolakodik a Karinthy-féle teszt. Mondják, hogy néhány százig eseményeket tudott hozzárendelni a soron következő számokhoz. Erre magam nem vagyok képes, de február 22-én óhatatlanul számolni kezd az ember. Drága szülém 1923-ben született ezen a napon, tehát ma lenne 96 éves. Egészségi helyzete oly mértékben hanyatlott, hogy 2000 elején átköltözött az árnyékvilágból az örök fényesség birodalmába. Szeretett élni, és hiszem, hogy ma hallatlan intenzitással éli meg az örök boldogságot.  
Tudni nem tudom, viszont erősen hiszem. Nem tudom, mert bal-agyi féltekém kapacitása véges, és ha minden tudhatót megismernék, az is kevés volna. A végtelenre nincsenek kategóriáink. Hitem meg attól erős, hogy nem kell a magam összeszedettségére hagyatkoznom. A végtelen Szeretet kinyilatkoztatta önmagát. Ez pedig sok-szerűen hitelesíti hitünket. Közülük a legerősebb: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki benne hisz, el nem kárhozzon, hanem örök élete legyen.” Ő mondta, ő ígérte, min vitatkoznánk?
Természetesen örömmel tölt el ez az ígéret. Azt vetítem képzeletem elé, hogy számos (számtalan) barátra, rokonra, bölcsességre, szépségre talált odaát.
Hogyne. Hét gyermeke született, s ha jól számoltam, 19 unokája. Ha hozzáteszem, hogy évtizedeken keresztül egyedül állta a sarat, itt nyugodtan abbahagyhatom az érdemeiről való megemlékezést. Elég itt annyi, hogy nagyon szeretett minket, és igyekeztünk mi is nagyon szeretni őt.
Nyugodjék immár örök boldogságban!
***
Eddig álltuk a sarat. Mára megadtuk magunkat a vírusos nyavalyának, amely kit így, kit úgy ért. Remélem, holnapra feltámadunk belőle. No meg a hidegfront is elhúzza a csíkot D-Ny-ra.

Ha M, akkor Móra?
Már nem.
Már Mikszáth.
Olvasok egy novellaválogatást tőle. A legszembetűnőbb, hogy az ő szóhasználata is kezd kopni. Nem annyira, mint Jókaié, de kicsit hasonlóképpen.   
Az egyik novellája arról szól, hogy kért dúsgazdag hogyan fenekedik egymás ellen egy olasz panzióban. És azzal zárul, hogy Kürtössyt kidobatja Palkovics, mert egyszerűen megveszi a panziót.  A történet ismerős, csak más szereplőkkel. Ám a történet közismert. Kellér Andor A bal négyes páholyban így adja közre.  „A bácsi kaftánban ült be a kávéházba, és reggelit kért, de a pincér, a kávés utasítására, nem szolgálta ki. Az öreg erre fél óra alatt megvásárolta a házat, és a kávést kitette ezüsttükrös üzletéből. A kupléénekes [akkoriban] így dalolt: »Akinek pénze van, annak telik malagára, akinek pénze nincs, az üljön a foteljába…«”  Mondom, nincs új a nap alatt.
Mikszáth megírja, hogy egy csinos lány korábban elvesztette félkarját, mert olyan szepszis érte szolgálóként, hogy le kellett vágni. Ettől kezdve koldult, de nem akárhol: a parlamenti képviselők között. A fogadószobát lejmolta végig azzal, hogy haza szeretne utazni, de nincs vonatjegye. Amikor nyilvánvalóvá tette, hogy hiányzik a fél karja, minden képviselő a bukszája után nyúlt. Mondom, nincs új a nap alatt.
Az ötlet máig hat.
Most is folyamatosan haza akarnak utazni a kéregetők, de valahogyan sosem sikerül nekik. Van azonban sok új trükk is. Pl. nemegyszer láttam a HÉV-en a süketnéma fiatal lányt, aki az üres helyeken elhelyez egy-egy tollat vagy más apróságot kis cédulával. Persze mindezt halál csendben. Majd összeszedi őket. Mert vagy a tollat találja érintetlenül, vagy egy nagyobb pénzösszeget. Az a meg nem erősített hír járja, hogy leszállás után meghallja a mobilhangot, és telefonál is.
Még két megjegyzés: Az egykor élt jezsuita minden koldusnak adott pénzt. Mint mondta, tudom, hogy tízből kilenc kamuzik, de a tizediknek csakugyan szüksége van a pénzre.
És egy másik – egy poén a lejmolóról: „Főnök, van egy cigid, buszjegyre kéne.”

Tegnap kontrollra mentem. Leírom a technológiáját, hogy legközelebb kikerüljem a bizonytalanságokat.
1. Recepció. Kell sorszám, utána az ablaknál bediktálni: ki vagyok, szül. hely, év, anyja neve.
2. 2. emelet jobbra. 208. ajtó. Ha a monitoron megjelenik a sorszám, a 208-ba be, ahol rendelési sorszámot kapok.
3. Vérvételhez kell az öntapadós tikett nevemmel stb. Kell sorszám, de csak azért, mert számlálják, hánynak vették vérét a tárgynapon. Egyebekben ott neveden szólítanak.
4. Vigyázó szemeid a 209. ajtóra szegezzed, oda jön majd az orvos, aki a sorszámodnak megfelelő rendben fogad, és ad elemzést, intézkedést a jövőre vonatkozóan.          
5. A vérvétel után sok idő telik el, míg megjön az eredmény a laborból, és megjön az orvos, aki fogad. Közben nyugodtan el lehet menni bevásárolni, enni, sétálni, fotózni stb.
Én pl. kiszámítottam várakozás közben, hogy eddig 26 446 napot éltem. Egy napot tévedtem. Utóbb ellenőriztem. A PC kalkulátora szerint 26 447 napja élek a földön. (Ma már 26 448.)
A várakozás idején folytattam a Móra-vezércikkek kötetének olvasását. Sok érdekességre bukkantam. Pl. megírja, hogy Pierpont Morgan nagyobb rabszolgatartó volt a fáraóknál. A pénzmágnásnak önös érdeke fűződött ahhoz, hogy a világháborút (1.) az antant nyerje meg, merthogy sok pénzt fektetett be mellettük. Csak akkor remélhette a hadi befektetések megtérülését, ha az antant győz, és a tengelyhatalmaktól behajtja kamatostul jóvátétel formájában azt a pénzt, amellyel ő az antant-országokat támogatta, no meg az Egyesült Államokat. Érdekes módon az antant győzött, a behajtás meg megtörtént. Hogy hány ember élete bánta, azt talán hagyjuk is. A szerző szerint jóval több, mint annak idején a piramisokat építő rabszolgák száma.  (Morgan piramisát) a világ népeinek egyforma ostobasága emelte – a kor egyedül való istenének, a Pénznek. Lehet, hogy nincs új a nap alatt?
A harc mindmáig folyik a pénzszivattyúzás ügyében. (Korunk piramisa)
Megemlíti, hogy a nincstelenség és a vantalanság ugyanazt jelenti, legfeljebb utóbbi szóalakot nem használjuk, még ha igaz is. Megállapítja, hogy akinek semmije sincs, az nem nincstelen, hanem vantalan. Megjegyzi, hogy a nincstelenséget is lehet fokozni. „Ez a legnincstelenebb közöttünk” – mondja egyik munkása. (Ugye a nincs hiánya a van volna, de hát a kettős tagadás...) 
Az uzsora se mai találmány. Egy gazdaember pénzen megváltott egy telket. A bank szerint 920 pengőt ér. Móra kiszámolja neki, hogy ha hatvanhat pengőt fizet érte ötvenkét évig, akkor az 3432 pengő. A gazda elmondja, hogy a kiadása egy évre vetítve 125 pengő. Bevétele 23 pengő. Kára tehát 102 pengő. Milyen munka ez így? – tehetné fel a kérdést, de nem teszi. (Fajvédetlenek) És milyen munka volt a svájci frank-hitelek propagálása? És milyen munka volt a Diák-hitelek kamatjainak egyoldalú egekbe emelése? Nem folytatom.
A prédikátornak igaza van. Nincs új a nap alatt. Ami most van, az volt már régen is.

Mi közöm Dugonics Andráshoz? Annyi, hogy ő egykor piarista szerzetes volt, én meg egykor piarista diák. Egykor diákként a Dugonics utcai iskola alagsorában kaptuk meg a politechnikai oktatást, esetemben a lakatosságot.
Nos, ezt a Dugonics Andrást idézi Móra a Személyes kérdésben c. vezércikkében, 1928-ban. Most itt én idézem a szerzetest:
„Aki húszéves koráig nem szép, harmincig nem erős, negyvenig nem okos, ötvenig nem gazdag és hatvanig nem szent az aztán sose lesz az.” „
Szép kis adatsor, amin érdemes elgondolkozni. Az író magáról megjegyzi, hogy ő életkoránál fogva már csak szent lehet. Én meg már az se. Elkéstem.
De mégse.
Dugonics idejében a hatvanadik életévüket kevesen érték meg. Hihetőleg aggastyánnak számítottak, mintegy a halál előszobájában tartózkodván. Ma az aggastyánkor jóval kilencven felettre tehető. Tehát mégsem késtem le semmiről. A mi a többit illeti:
Húsz évesig hm… nem is tudom…
harmincig hm… nem is tudom…
negyvenig hm… nem is tudom…
ötvenig hm… nem is tudom…
Végtére is nem az én feladatom ítélkezni életem felett, így életszakaszaim felett se.
***
Egy másik írásában (Játék a cirkálóval) felteszi a kérdést: „Talán Németország háborút akar csinálni? Ó, dehogy, Isten őrizz!” Nem is sejtette Móra, hogy 11 év eltelte után egy még gyilkosabb világháború veszi kezdetét. Bár az elsőről megjegyzi, hogy „Káin és Ábel sok tízezeréves harca ez – nem csak Németországban, hanem mindenütt a föld kerekén”. Utóbbi megállapítása sajnos igaz. És mintha nem is akarna tanulni a társadalmi mozgások következményeiből a föld „bölcs” vezetése.
A honi állapotokról fanyalogva állapítja meg, hogy a széthúzás időtlen idő óta tart, és marad is.
Tőlünk Csonkamagyarország magyarjaitól kérdezi: „Mikor fogtok békét kötni önmagatokkal?”
Meg is válaszolja: „Nem, nem, soha!”
Ne legyen igaza!
***
Laci atya: "Kopernikuszi" fordulat a szeretet gyakorlásában, amikor valaki a Szeretet ajándékaként ismeri meg és fogadja el önmagát! Többé már nem körülötte forog a világ!
***
Az evangélikus püspök idézett valakit: 
Ha tengerre szállsz, mondj el egy imát,
ha beülsz egy űrhajóba, mondj el két imát,
ha házasodsz, folyamatosan imádkozzál.