Mickey webnaplója

Korábban megírtam, hogy szabadulnunk kell könyvtárunktól. Mondhatom annak, hiszen egy szobafalat megtöltöttek a roskadó könyvespolcok. Egy csomagtartónyi könyvet vittük az eklézsiába azzal, hogy bizton gazdára találnak a tartalmas anyagok. Ma nyolc műanyagszatyornyi könyvet tettem ki a könyvmegállóba, és még négy szatyor vár a garázsban elszállításra.
Mit mondjak?
Meglehetősen skizofrén valami ez a gyakorlat. Amit eddig birtokoltunk, most önkezünkkel eresztjük szélnek. Azért ez nagy törést nem okozott, inkább csak furcsa volt.
Honnan ez a könyvbirtoklási ösztön? Tudja csoda.
Van olyan barátom, aki fél évszázada folyamatosan gyűjti a könyveket azzal, hogy halála előtt valamelyik erdélyi iskolának adja. De vajon kell-e majd nekik?
Egy másik lakásban találkoztam azzal az alig hihető helyzettel, hogy a polcokon túl a szobákban derékmagasságig álltak a könyvek, s a köztük lévő folyosókon közlekedtek a lakás tulajdonosai.
A legcifrább esetet egy nyelvész írja le, aki helyiséget bérel lakásában már el nem férő könyveinek.
Egy antikváriumban is időbe telik, mire a kívánt kötetet megtalálja az ember. Még a szépirodalom csak-csak rendezett, mert abc-rendben követik egymást az írónevek, de már a témakörönként elhelyezett polcokon igencsak nehéz a keresés. Elképzelem, amint az előző esetekben a tulajdonos megpróbál az általa támasztott dzsungelben megtalálni egy keresett könyvet.
Hááát?
Nem irigylem.    
A rövid szösszenettel arra akarok rávilágítani, hogy a könyvek valóban jó barátaink, de nem uralkodhatnak rajtunk. Nem sajátíthatnak ki akkora helyet, amelyet már képtelenek vagyunk áttekinteni.
Az előbbi szokások ellenkezőjével is találkoztam. VD, akire meglehetős gyakorisággal szoktam hivatkozni, a fegyelmezettség mintaképe. Bár nagyon szereti a könyveket, kivált a költeményeket, élete során tartja magát ahhoz, hogy egy méternyi polcán kell minden könyvének elférni. Ami kilóg, menthetetlenül a kuka tetején végzi.
Bámulom az önmagával szemben alkalmazott következetes szigorát.
PS. Ma jött postával egy megrendelt könyvcsomagunk 11 000 ft értékben. Mondom az asszonynak, Milyen bolondok vagyunk! Most nyomtuk ki a könyveink zömét, s máris beengedjük az újabb adagot.

A tegnapi Barcelona-Internazionale-mérkőzés döntetlenre sikeredett. De most nem erről az Internazionaléról, hanem a mozgalmi énekről szeretnék néhány gondolatot megosztani most, amikor újra farkasszemet néz két világ. Az egyik, amelyik szürke birodalmat kíván létrehozni, amelynek egy frászt a proletár a főszereplője (mi már megértük egyszer). A másik, amelyik a nemzetek javát, kultúráját, önazonosságát oltalmazza.   
Abból indulok ki, hogy mit ír a Wikipédia az Internacionáléról.  
Az Internacionálé a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dala. Az eredeti francia szöveget Eugène Pottier írta 1871-ben, zenéjét Pierre Degeyter szerezte 1888-ban. Az Internacionálét lefordították a világ legtöbb nyelvére. Magyarra Bresztovszky Ernő ültette át 1904-ben. Íme a magyar fordítás első versszaka a refrénnel.
Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már. (eredetiben: Az ész szavát már hallani)
A múltat végképp eltörölni,
Rabszolga-had, indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Refr.:
Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.
1. mintha ismétlődne a régi recept. Lázítsuk fel a tömegeket, hogy borzolják össze a politikai status quót – szinte mindegy, hogyan –, hogy aztán a zavaros és elbizonytalanodott közéletben lehessen halászni, hatalmat elragadni és egy újabb birodalmat építeni.  
2. Rabságodnak vége már – ígéri a magyar fordítás. Ki kell ábrándítanom az embereket: Nincs vége az életkörülmények szorításának, legfeljebb egy-egy szemtelen rétegnek, amelyik magához ragadja az irányítást. „Szegények mindig lesznek veletek” – állítja a tévedhetetlen Krisztus. Tagadja-e valaki, ha becsületesen visszanéz a múltba?
Az eredeti szöveghez hűbb fordítást ennél a sornál csatoltam, ugyanis más értelmű. Az ész szavát már hallani. Nos, igen. A felvilágosodást dicsőítő kijelentés ez. Istent letaszították a trónról, kipusztították a társadalomból, azt állítva, hogy az emberi gondolkodás elégséges a humanizmushoz. Az évszázadok pusztító háborúi és kegyetlenkedései megmutatták, hogy mennyire elég.
3. A múltat végképp eltörölni. Nem lehet, ez a válaszom. Minden magára adó törzs, nemzet átadta utódainak a saját történetét. Ezután is át fogja adni. A történelem az élet tanítómestere. Mi is lenne a világgal, ha még azt a sanszot se adnák meg neki, hogy megismerje saját múltját, korábbi idők kultúráját, hagyományait, történelmét. No comment.
4. A Föld fog sarkából kidőlni. Mintha egyre erősebben tapasztalnánk ezt a kidőlést. Csak bele ne gebedjen az egész világ a klímaváltozásba.
5. Semmik vagyunk, s minden leszünk. Itt a földön nem igaz, csak „odaát”
6. Ez a harc lesz a végső… Armageddon? Ne siettessük.
7. Nemzetközivé lesz a világ. Nem lesz az, vagy ha igen, nem fogja jól érezni magát benne senki fia, lánya. Arctalan, rassztalan, hagyománytalan embergépek szolgálnák a triumfáló pénzmágnásokat kb. úgy, ahogyan Orwell elénk tárta az 1984. c. regényében. Bár ne tette volna. Miért kell tippeket vizionálni a rosszra? Persze az is lehet, hogy igaza volt, mert a lehetséges jövőbeli nyomor elkerülhető. Éppen a regény figyelmeztet rá, hogy el is kell kerülni.                
Érdekelne, hogy a világ vezetői közül hányan olvasták Orwell könyvét, és még inkább, hogy milyen konklúziókat vontak le belőle.

Tartozom egy igazsággal.
Jobban szeretek feltenni szép fotókat, mint írni.
Jobban szeretek megosztani fényképeket, mint fotózni. Mert
jobban fényképez a gépem, mint ahogyan értek hozzá.
A látvány pedig gyorsabb sikereket hoz, mint az ilyen-olyan ihletett írás. Utóbbi vagy sikerül, vagy nem. Mindenesetre tovább tart a gépbe verése, mint a fényképek „előhívása” elektronikus úton.
A látványtól olykor-olykor magam is „el vagyok bűvölve”. Máskor persze meg nem.
Ami elgondolkoztat: Megélnek-e ezek a szösszenetek (na jó, posztok), van-e elég spiritusz bennük, netán csak hiúságom vetületei, kijegecesedései?
Kissé összetett a kérdés.
Mindenesetre számolnom kell vele, hogy minden írásomat itt hagyom a földön, nem vihetek magammal belőlük semmit odaátra.
De számít is ez?
Aligha.
***
Ismétlődik a történelem
Vagy húsz éve is lehet annak, hogy egyik nyáron François és Éva látogatása során ránk hagyott kb. 50 CD-t azzal, hogy nekik felesleges. Alig értettem, hogyan lehet egy CD felesleges. Komolyzenei anyagok voltak, és roppant megörültem nekik. Kisebb vagyonnak számítottak akkor nálunk.
Most, hogy előkészítjük a fiatalok fogadására a lakást, és figyelembe véve, hogy a youtube-on csaknem minden zenét megtalálunk, elhatároztam, hogy megszüntetjük a CD-állományunkat. Kapóra jött egy felhívás, hogy Kárpátalja megsegítésére játékokat, könyveket, CD-ket, tartós élelmiszert gyűjt az eklézsia. Komolyan vettem a felhívást, és néhány kuriozitástól eltekintve összeszedtük nyolc reklámszatyorba a lemezgyűjteményünket. Hátha akkora örömet szereznek valakiknek, mint amekkorát egykor nekem, nekünk.
Aztán az is eszembe jutott, hogy a rosszabb anyagi körülmények között élőknek nem elsősorban CD-re van szükségük (ld. Knyígi c. posztomat), fontolgatom, hogy küldjünk-e élelmiszert is.

Laci atya mai gondolata:
„Mária világra szülte Jézust. Bennünk is meg kellene születnie, de leginkább csak a vajúdás tüneteit hordozzuk magunkon! Van remény, ha jobban rábízzuk magunkat a Szentlélekre, ő ennél a szülésnél a »bába«!” 
Elvileg ez a gondolatsor a karácsonyra utal, de az adventre is. Ám ez se igaz. Hangsúlyok ugyan vannak a vallási szokások rendjében, de minden értelmes gondolat egész évben igaz. Ki tilthatja meg valakinek, hogy az év bármelyik napján megidézze Angelus Silesius karácsonyi gondolatát?
„Ha Krisztus ezerszer is megszületik Betlehemben, de benned nem, te attól még örökre elveszett maradsz.” 
Így van ez.
Itt van pl. V. Deske. Ma ezt írja: Egy festő, aki ír is, mindig gyanús (magyarul ír is, angolul irish)
Én is leírhatnám: Egy publicista, aki fotózik is, mindig gyanús.
Valamikori közmondás: Legszebb nyúl a halpiacon.
Fotózni jól ír, írni jól fotóz.
De egykori igazgatómnak is ezt mondták leváltása alkalmával: Most megszűnik ez az állásod, de szép családod van s te kiváló családapa vagy.
Ám úgylehet, hogy otthon meg úgy tartották: Csapnivaló családapa vagy, de kitűnő igazgató.
Végül is visszatérek a közmondásokhoz: Egy s*gel nem lehet két lovat meglovagolni.
Akkor most mi van?
Talán az, hogy az embereknek sokfélék a tehetségei. Jól teszi, ha valamelyik ezek közül dominál a többihez képest. Alkalomadtán előveheti a többi tehetségét is, illetve a többi rásegíthet az alapvetőre, erősítve azt. Ezt látom VD.-nél is. De ezt láttam Bernáth Aurélnál is és Pilinszkynél is.

Ha ma már holnap volna, feltenném a vicctípusokról szóló csokromat. Na jó, felteszem a holnap tegnapján.
Skót vicc:
A skót lányát feleségül kérik. Az apa félrehívja a kérőt:
- Elvenné a lányomat akkor is, ha nem adnék egy penny hozományt sem?
- Bizony, elvenném – hangzik a válasz.
- Akkor nem adom hozzád. Elég hülye van már így is a családban.
Három kívánság:
Vak horgászik a parton. Kifogja az aranyhalat. Az így szól:
- Figyelj, vak, ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat.
A vak beleegyezik, meglendíti, ám ekkor felordít a hal: - Hé, nem erre van a víz!
Egy igazi poénka:
Tihamér meglátja a patikából kijövő barátját. Megszólítja:
- Csak nem vagy beteg?
- Már miért lennék?
- Mert a patikából jöttél ki.
- Na és? Ha a temetőből jönnék ki, azt kérdeznéd, hogy meghaltam-e?
Blődli
Szülőszobából rohan ki a papa:
- Ikrek születtek!
- És kire hasonlítanak jobban? – kérdi az anyja.
- Egymásra! – jön a válasz.
Tipikus favicc:
Mi a különbség a magasan repülő sas és a bakter között.
A sas nagyon magasan repül, a baktert meg ez egyáltalán nem érdekli.
Móricka:
Pistikének nem tetszik Móricka népszerűsége, ezért nagyobb társaságban megkérdezi:
- Do you speak English?
- Hőőő? – reagál rá Móricka.
Pistike elégedetten távozik. Húsz év elteltével Pistike felkeresi Mórickát. Bosszantja, hogy Mórickát még mindig jobban kedvelik, mint őt. Újra megkérdezi hát:
- Do you speak English?
Yes, I do! – feleli Móricka.
- Mire Pistike: - Hőőő?
Jó hír meg rossz hír
Az ügyvéd védencéhez:
- Van egy jó, meg egy rossz hírem: melyikkel kezdjem?
- A rosszal.
- Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén találttal.
- És mi a jó hír?
- Alacsony a koleszterinszintje.
Poénos bemondások, nem is viccek már:
- Régi vágyam volt, hogy népi-táncolhassak, de rá kellett jönnöm, hogy ahogyan én táncolok, olyan nép nincs.
- Általában szomorú vagyok, de néha rossz kedvem is szokott lenni.
Tovább is van a FülesBagolyban, mondjam még?
Nem mondom.

Hatvankét éve ezen a napon „bejöttek” az oroszok. Háborút vívtak kis országunk ellen Kádár hívta be őket.
Vajon 1939-ben behívta-e valamelyik lengyel a németeket?
A Nyugat kitartásra biztatta a forradalmárokat. Minden fórumon elárulták őket. Pl. az ENSZ-ben. Pl. a spanyolok intervenciós kísérletének megállításával. Pl. A SZER (Szabad Európa Rádió) félretájékoztató adásaival. 
Budapestet bombázták, tankokból lőtték, az emberáldozat nem számított. Hogy tehették?
Állítólag az oroszok azt hitték, hogy Szuezben vannak, és a Duna a Sz.-i csatorna. Számít ez?
A tankokat állítólag megállították az Üllői úton azzal, hogy az úton keresztben egy nagy lábosfélét húzogattak. Az oroszok nem tudták mire vélni. Hogy igaz-e, nem tudom.
Állítólag az Árpád úton egy horhost telehordtak kenőszappannal, amiben megfeneklettek az orosz tankok. Hogy igaz-e, nem tudom.
Maléter Pál az oroszok csapdájába esett. Nem ismerte őket? Az életébe került. Kísértetiesen megismétlődött a történelem. Török Bálint is hitt a szultánnak. Tanulság:
Ne higgy azoknak, akik az igazságot alávetik önös érdekeiknek.
Már 1957-ben történt (állítólag). Valahol a Hungária körút környékén a megfigyelt ember megfigyelte, hogy egy buzgó ballonkabátos spicli követi. Történt, hogy elfordult a spicli, amikor emberünk kijött a házból. Odament a spiclihez, rátette kezét a vállára és megszólította: – Te, most elmegyek. Attól kezdve többé nem követte őt a ballonkabátos.
És ha már Török Bálint. Állítólag turistaként nézelődtek a janicsárok a budai várban, hogy aztán tömegesen beszállingózva elfoglalják. Nemde megismétlődik a történelem napjainkban? A küldött páriák egyre harciasabb módon fenekednek a jóléti államok elfoglalására. Mi lesz, háború? Talán már van is, méghozzá a legsunyibb.
Olyan világban élünk, amikor máig sem tudjuk, hogy ki ölte meg Kennedyt. A gyilkos csak végrehajtó volt, miként Ali Agca is. A megbízók a bűnösök. Manővereik mint más esetekben is rendkívül sunyik és gyávák. Az esetnél maradva: Kennedyt Oswald lőtte le, Oswalddal Ruby végzett, Rubyval… és a nyomok eltűntek. Legalábbis hosszú időre.     
De mit érdekli mindez azt a fél milliméteres parányt, amelyik most végigdzsambázott a képernyőmön? Olyan, mint egy mini hangya, de repülni is tud.
Imához: „Az ellent kösse meg kezed, testünket hogy ne rontsa meg.”
P.S. A misén továbbgondoltam e mondatot: „Szabadíts meg, kérünk, Urunk,  minden gonosztól.”
Szabadíts meg, kérünk, Urunk, 
minden gonosztól,
minden porosztól,
minden orosztól, 
minden rossztól. 

No, csak várd ki a végét. Éppen ma adták tudomásunkra, hogy immár hat autógyár lesz hazánkban. Ugye a Suzuki, az Audi, az Opel, a Mercedes, a BMW és indít a Jaguár is. Remélem, nem hagytam ki semelyiket. Mi mégsem ezeknek hoztunk üzletet, hanem a Peugeot-nak. Ugyanis a Peugeot lábosokat is forgalmaz. Most a CBA-nál leltünk ilyenre. Soha ilyen márkás lábosunk nem volt még. A tájékoztató szerint rozsdamentes acélból készült, alkalmas főzésre a tábortűztől a katlanon keresztül a sparhelten, továbbá a villany-, a kerámialapos- és az indukciós tűzhelyen egyaránt. 
Óvatosságból az oroszlános emblémát az edény aljára tették. Francia körökben az a nézet, hogy az arabok előszeretettel vásárolják, vagy éppenséggel kötik el a Peugeot márkájú autókat, mert sivatagi oroszlán a márkajelzésük, ami az arab világban kitüntetett figyelemben részesül. (Jaj, van az oldalán is oroszlán, sőt a fedő gombján is!)
A lábos centírozott, metálezüst, nyárigumi-szegélyű fedéllel ellátott. Gumija ugye hőálló. Szépen megfekszi a tűzhelylapot, kis szervizigényű, vízfogyasztása rajtunk múlik. Egyéb jó tulajdonságai menet közben fognak realizálódni. Garancia van a minőségére. Nyúzópróbának fogjuk kitenni.
***
Nem tudom, ki hogyan kezeli balkonra ültetett muskátliját. Az én vesszőparipám, hogy az idő őszre fordultával sűrűn megvizsgálom a töveket, és elszáradt leveleitől megszabadítom őket. Így aztán ősz végére csaknem teljesen felkopaszodnak. Viszont mindvégig üde frissességüket mutatják az őket gusztálóknak.
Nemde sorsuk a mi sorsunk is. Egyre több száraz levelet kell magunkról lecsipegetni, egyre több beavatkozás szükséges ahhoz, hogy valahogyan emlékeztessünk eredeti formánkra.
Aztán felkopaszodunk,
aztán jön életünk tele.          

Az írástudó.
Azon gondolkoztam, hogy hogyan van az, hogy mind az írástudó és a képmutató kategória rám húzható. Írói vénámat egy félév során kb. hússzor megpróbálták vérvétel és branül beültetése címén. Végül is nem mutatkozott vérem kék vérnek, s nem mutatkozott vénám íróinak kivéve azok előtt, akik megkérdezték, hogy mi a foglalkozásom, és nem érték be annyival, hogy főállású nyugdíjas. További faggatásukra elmondtam, hogy publicista volnék. Így hát ketten megtudták, hogy miféle vénám van.
A képmutató.
Ami pedig a képmutatást illeti, le sem tagadhatom, mert ami képet készítek, és közszemlére tételét jóváhagyom, azzal csaknem naponta találkozhatnak, akik FB-oldalamat megtisztelik figyelmükkel.
Régóta fotózok, és rengeteg felvételt készítek. Ezekből mazsolázok időről időre.
Apropó: Minap szembesültem egy nekem mérvadó véleménnyel a fotózást illetően: Deske.hu: „Van-e értelme egy ilyen fotónak (gangrészlet: rács és árnyéka)? Bár, ha jobban belegondolok, ritka fotó, aminek értelme is van.”
***
A magammal hozott Friderikusz-interjúkötetet két nap alatt kivégeztem. Bizonyságul elmondom, hogy az Esztergályos Cecíliával készített anyag elején egy bekezdés szavai egybe vannak írva. A dolog pikantériája, hogy a sorvégeken szabályosak a választójelek. Ilyen könyvet még soha nem láttam. Ki lektorálta (avagy a tökéletes művet nem kell korrigálni?). Mutatom a stílusát. Így nézett ki: „AmagammalhozottFriderikuszinterjúkkötetétkétnapalattkivégeztem.Bizonyságulelmondom,hogyazEsztergályosCecíliávalkészítettanyagelejénegybekezdésszavaiegybevannakírva.Adologpikantériája,hogyasorvégekenszabályosakaválasztójelek.Ilyenkönyvetmégsohanemláttam.Kilektorálta(avagyatökéletesműveketnemkellkorrigálni?).Mutatomastílusát…”
Otthagytam az interjúkötetet, és cserébe elhoztam egy folyóiratot. Címe Székelyföld. Nem tudom, hogy mi számít ereklyének. Ebben a kötetben nem találtam dedikációt, viszont egy cédulát igen, amelyből kiderült, hogy előfizetője Kányádi Sándor. Ő került-e a kórházba, és hagyta ott folyóiratát, vagy más hozta be magával a költő példányát? Nem derült ki.
Mindenesetre kellőképpen meglepett a felismerés.
 

Kezdem az utóbbival. Lágerek. Visszatekintve a most befejezett kemókezelés-sorozatomra az egyik élményem kétségtelenül az, hogy volt időm elolvasni Szolzsenyicin terjengős regényét a GULÁG-szigetcsoportot. Óhatatlanul összevetettem kórházi tartózkodásommal az ott olvasottakat.
Ott kihallgatás, itt kikérdezés a kórelőzményekről.
Ott fogolyruhába öltözés, itt pizsamára vetkőzés.
Ott egyenkaja, itt is egyenkaja.
Ott évekre való elzárás, itt a kóros állapotnak megfelelő idejű kezelés.
Ott rabláncok, itt az infúziós állványhoz való kötés.
Ott kínzás, itt az alkalmas véna megtalálása.
Ott rácsok az ablakon, itt döglött reluxa.
Ott piszok és bűz, itt állandósult kanálisszag.
Ott reménytelenség, itt remény a befejezésre.
Ott sokan meghaltak, itt olykor-olykor.
Ott általánosságban ellenséges érzület a foglyok iránt, itt a gyógyítás szándéka.
Ott a túlélők részére eljött a szabadulás órája, itt minden kezelés után felszabadító érzés a szabad levegő.
Folytatom a slágerekkel. Megidézem ifjúságom egyik dalszövegét. Dobos–S. Nagy: Albérlet az emeleten.
Sötét a ház, hol régen lakom,
Nem süt be fény sem ablakomon.
Egy albérlet az emeleten,
Nincs díszpárnám a kereveten.
Sötét a fal és repedezett,
A szekrény már rég töredezett.
Egy albérlet az emeleten,
Az otthon nekem ilyen.

De hogyha eljössz hozzám,
Kis szobámba eljön a fény.
Felejtem azt, hogy
Lakosztályom kissé szerény.
Nem látok már semmit,
Mert téged nézlek csupán,
És arra kérlek, gyakran jöjj hozzám!

Kitárom én az ablakomat,
Nem látok mást, csak zord falakat.
Egy albérlet az emeleten,
Csak erre futja keresetem.
Nem látom lenn az embereket,
Nem látok fákat, leveleket.
Egy albérlet az emeleten,
Csak ez van, s te vagy nekem.

Mert hogyha eljössz hozzám,...etc.
...És arra kérlek, gyakran jöjj hozzám!
Csak arra kérlek, mindig jöjj hozzám!
Alapjában véve egy fickó szerelmes vallomása.
Van egy másik Dobos-szám, amelyből egy részletet idézek:
Nem jöhet soha más.
Nem érhet csalódás.
Te vagy az, aki kell.
Aki kell énnekem.
Maradj velem!
Alapjában egy lány vallomása arról, hogy örökre vonzódik társához.
Azon gondolkoztam, hogy a szeretetről, szerelemről szóló szövegek megélnek egy szerzetes ajkán is, legfeljebb más a címzettjük. Olyan, aki részéről valóban nem érheti a hozzá szólót csalódás, s nem is helyettesítheti senki más. Olyan, akinek eljöttét folyamatosan várva várja a hittel élő, a szerzetes is. Vö. Marana tha.    

Laci atya: Amikor Mária kimondta: "Legyen!", aláírt egy kitöltetlen, üres lapot, és engedte, hogy a mennyei Atya teleírja. Amikor kimondom, hogy "Legyen meg a te akaratod", megengedem, hogy az mai én napomat is átírja, újra tervezze Isten. Ez számomra a bizalom zarándok útja.
Az egyik legkeményebb tétel. Mondjuk a miatyánkban, hogy legyen meg a te akaratod, de teljes mellszélességgel vállaljuk is minden erőnkből?
Már kamaszkoromban is felmerült a kérdés. Soma (Somogyi Sándor) hozta példának a bizalommal és a hittel összefüggésben: Adva egy 10 méteres trambulin. Alatta üres medence. Isten azt kívánja, hogy ugorj le, s mire leérsz tele lesz a medence vízzel. Bízol-e, hiszed-e, le mersz-e ugrani. A kérdés nagyon szíven ütött. A medence fölött lebegek azóta is, és remélem, hogy mire leérek, tele lesz vízzel.      
Ábrahám és Izsák esete: „Áldozd fel nekem Izsákot”. Aztán … ismerjük a történetet: egy ágon fennakadt kecskegidából lett áldozat. Ám Ábrahám feltétlen hite megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha emberi szempontból ellenérzésünk támadhatna. Ábrahám hitte, hogy meglett kora ellenére annyi ivadéka fog születni mint a tenger homokja. Ezzel a tudattal fogott az áldozat bemutatásához. Nem tudta, hogy Isten miképp rendelkezik, de bizalma rendíthetetlen volt.
És akkor most visszatérek Laci atya gondolatához, és megpróbálom a kormányrudat átadni a Teremtőnek.       
***
Egy napi hírre:  Merkel lemondott pártelnöki tisztéről. Csakugyan a világnak „mér kell” Merkel, és az a másik, az a makarón… akarom mondani Macron? – Ez a kérdés, válasszatok (majd a jövő évben).