Mickey webnaplója

Laci atya: Amikor Mária kimondta: "Legyen!", aláírt egy kitöltetlen, üres lapot, és engedte, hogy a mennyei Atya teleírja. Amikor kimondom, hogy "Legyen meg a te akaratod", megengedem, hogy az mai én napomat is átírja, újra tervezze Isten. Ez számomra a bizalom zarándok útja.
Az egyik legkeményebb tétel. Mondjuk a miatyánkban, hogy legyen meg a te akaratod, de teljes mellszélességgel vállaljuk is minden erőnkből?
Már kamaszkoromban is felmerült a kérdés. Soma (Somogyi Sándor) hozta példának a bizalommal és a hittel összefüggésben: Adva egy 10 méteres trambulin. Alatta üres medence. Isten azt kívánja, hogy ugorj le, s mire leérsz tele lesz a medence vízzel. Bízol-e, hiszed-e, le mersz-e ugrani. A kérdés nagyon szíven ütött. A medence fölött lebegek azóta is, és remélem, hogy mire leérek, tele lesz vízzel.      
Ábrahám és Izsák esete: „Áldozd fel nekem Izsákot”. Aztán … ismerjük a történetet: egy ágon fennakadt kecskegidából lett áldozat. Ám Ábrahám feltétlen hite megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha emberi szempontból ellenérzésünk támadhatna. Ábrahám hitte, hogy meglett kora ellenére annyi ivadéka fog születni mint a tenger homokja. Ezzel a tudattal fogott az áldozat bemutatásához. Nem tudta, hogy Isten miképp rendelkezik, de bizalma rendíthetetlen volt.
És akkor most visszatérek Laci atya gondolatához, és megpróbálom a kormányrudat átadni a Teremtőnek.       
***
Egy napi hírre:  Merkel lemondott pártelnöki tisztéről. Csakugyan a világnak „mér kell” Merkel, és az a másik, az a makarón… akarom mondani Macron? – Ez a kérdés, válasszatok (majd a jövő évben).

Már napok óta foglalkoztat, hogy vissza kell mennem a Kútvölgyibe a 12. – remélem utolsó – kemóra. Mi tagadás, elég unalmas félév volt ez a kéthetenként ismétlődő kezelésekkel. Kezem, talpam bőre kiszáradt. Émelygésem állandósult, megszoktam, hogy olyannyira ízetlenek az ételek, mint amikor meg vagyok fázva, és nincs étvágyam. Ami még érdekesebb, taknyom-nyálam egybefolyik, szemem könnyben ázik és ez a tendencia a végére felerősödött. Pedig nem kaptam meg a könnyek adományát, mint Loyolai Szt. Ignác. Mindezt azért írom le, mert előfordulhat, hogy valamelyik sorstársam is olvassa a blogomat. Ne lepődjön meg, ha hasonlót tapasztal magán. Remélem, elmúlik, miután a kezeléseknek vége szakad.
Furcsamód napok óta motoszkál a fejemben egy szó, amit palócos kiejtéssel hallottam egyik nővérkétől. Szétkacimbálja a kötéseit az egyik páciens. Szerintem az Alföldön ismert ez a tájszó. A Google az idegen szavak között emlegeti, pedig tájszó. (Nem is találtam az idegen szavak kéziszótárában.) A kacifántossal (huzakodó, ide-oda rángató) hozza összegfüggésbe. Aki kacimbál, az szétszaggat, rángat, cibál valamit.
Hogy egyáltalán miért foglalkoztatnak furcsa szavak, talán azért, mert olvastam szavaink gyök jellegéről. Ez alkalommal szembetalálkoztam a caplat igével. Azonnal kikerestem a megy ige magyar változatairól szóló Czakó Gábor-féle szószedetet. Ezúttal csalódtam:  Szerepel a felsorolásban a caplat szó is. A barangol-tól kezdve a becserkész-ig  kb. ezer féle szóval fejezi ki a magyar a megy ige  különféle hangulatú megfelelőit.  

Vagyok. Hajnalban valami rémületeset álmodtam. Van ilyen. Muszáj voltam felkelni, hogy a valóság sokkal kellemesebb mivoltát megtapasztaljam. Egyebekben jól vagyok, csak megint fogynom kellene.
Három hete arra vagyok ítélve, hogy vérnyomásnaplót vezessek. Még holnap reggel és este kell bajlódnom azzal, hogy megismerjem, valójában mennyi is a vérnyomásom. Orvosi kérdésre elmondtam, hogy koromnál fogva a 140-es tenziónál érzem jól magamat. 120-nál elalszom. A magas meg ab ovo rossz. Viszont automata eszközöm azt mér, amit akar. Leülök, moccanás nélkül várom a fejleményeket. Aztán mér 172-t, majd öt sec. elteltével 148-at, újraindítva 145-öt. Máskor 174 után 146-ot. Mivel azt szeretném, ha nem volna magas, a naplóba az utóbbi adat kerül. Mondják, hogy ezek a masinák nincsenek hitelesítve, mert nem is hitelesek. Végül is örülhetek neki, hogy egyáltalán van vérnyomásom. Van, akinek már az sincs.
Most ideális 140 volna, de a melegfront miatt (és a 72 év miatt) szédülök.
Spongyát rá.
Egy táblás ház. Tegnap egyik sógorom, V. Miklós emléktáblát kapott. Egykori plébániája falán szerepel immár kőbe vésve, hogy ki is volt ő. Ott voltunk. A helyi polgármester szakszerű beszédet kanyarított, ahogy kell. Ezt tetézte a kiváló szónoki képességekkel rendelkező plébánoshelyettes, Pál Ferenc, népszerűbb nevén Pálferi.
Kíváncsian várom, hogy másik sógorunk, az általam nagyra becsült Varga L. püspök mikor kap márványtáblát.     
***
Villanások. Az elektronikai eszközök működési sebessége olyannyira felgyorsult, hogy követhetetlen a tempójuk. Olyasvalahogyan működnek, mint a mesék táltos paripája. Akarom, hogy táltosommal, hipp-hopp máris ott legyek. És hipp-hopp, máris ott vagyok. Megfejthetetlen, hogy mi történik a villámgyorsaságú váltás során. Schrödinger-effektus tanúi vagyunk pl. akkor, amikor egy kivetített énekszöveg folytatására vált a gép. Csak azt látjuk, hogy immár mást látunk. Szemünk nem képes érzékelni magának a váltásnak a folyamatát.
Nekem ilyen a mise alatti átváltoztatás is. A Lélek és a pap akarják, hogy az ostya Krisztus teste legyen, és megtörténik az érzékeinkkel követhetetlen átváltozás. A hogyan hasonló lehet, mint az elektronikus eszközök esetén.  
Így valahogy lehet az.      

Laci atya: A misszió lényege: legyünk együtt azokkal, akikhez a küldetésünk szól. Legyünk közöttük és hallgassuk őket irgalmas szívvel. Így megértjük őket, ők is megértenek minket és a ránk bízott örömhírt!  Ezt nem véleményezem. Inkább elgondolkozom rajta.
W. Churchill mondásait viszont kommentálom:
 Egy jó beszédnek olyannak kell lennie, mint egy nő szoknyájának: elég hosszúnak ahhoz, hogy elfedje a lábat, de ahhoz elég rövidnek, hogy felkeltse az érdeklődést. Prohászka szerint: Állj ki bátran, beszélj röviden és hamar fogd be a szád.
A bátorságot joggal tartják az első számú emberi tulajdonságnak. Ez az, ami lehetővé teszi az összes többit. Csingacsguk: Az a fő, hogy ne féljen az ember.
A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. Amikor a politikai véleményekhez való hozzászólásokat olvasom a neten, bennem is hasonló vélemény alakul ki.
Nincs semmi pezsdítőbb annál, mint mikor rálőnek az emberre, de nem találják el.
Olyasmi lehet ez, mint egy nyomasztó álomból a valóságba menekülni.
Értelmetlen azt mondani, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. Azt kell tenned ugyanis, amit a helyzet megkövetel. Én is ezt szoktam mondani: Nem kell mindent megtenni, csak a néhány szükségeset, de azt viszont meg kell tenni.
Rengeteg hazugság van a világon, és a legrosszabb benne az, hogy a fele igaz.
Jut eszembe: Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél.
A hazugság már félig megkerülte a világot, amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.
A világ emberei okosabban járnak el saját ügyeikben. Lukács evangélista írta le Jézusnak e szavait: „e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai” (Lk 16,8)   
Amikor a sasok hallgatnak, a papagájok kezdenek el fecsegni.
Nos, igen: sok beszédnek sok az alja.
Csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam.
Háromféleképpen lehet hazudni: az igazság meghamisításával, eltagadásával, ill. statisztikával.
Mindig bölcs dolog előre nézni, de nehéz messzebbre látni, mint ameddig ellátunk.
Mindig is hangsúlyoztam: Nehéz dolog jövendölni, különösen a jövőt illetően.
Az USA mindig helyes módon cselekszik, miután minden más alternatívát kimerített már.
Azt gondolom, hogy itt téved Ch. Az USA az alternatívák kimerítését követően is téved olykor.
Miért vesztette el Hitler a háborút? Mert az olló (Victory két ujjat felmutatva) elvágja a papírt (karlendítést mutatva).
Jó meglátás és szellemes.
Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk.
Szent Pál óta tudjuk: Jobb adni, mint kapni.
A golfozás az a sport, ahol egy igen kicsi labdát egy még kisebb lyukba továbbítanak a célra tökéletesen alkalmatlan eszközzel.
Csia öcsém szerint is: Nincs hülyébb sport, mint a golf. Az ember elüti a labdát, majd egy fél óráig keresi. Mi ebben a pláne?
Egy politikusnak meg kell tudnia mondani, hogy mi fog történni holnap, a következő héten, hónapban vagy évben.  És később meg kell tudnia magyarázni, hogy ezek miért nem történtek meg.
Így van ez a fociban is. Győzelmet álmodnak a játékosok, aztán alig győzik megmagyarázni, hogy miért veszítettek.
Nincs olyan, hogy közvélemény. Csak közzé tett vélemény van.
A sajtó diktálja a közvéleményt, a pártok sugallatára. Így fordult elő az átkosban, hogy egy párttitkár átfutva a kezébe nyomott írásos véleményt, kifakadt: De elvtársak! Nem értek egyet a véleményemmel.
Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget, egy optimista minden nehézségben látja a lehetőséget. (Az egy félig telt, illetve félig üres pohár esete.)

Tegnap előtt lementem a Duna-partra, tegnap nem mentem le a Duna-partra, és eddig ma sem. Viszont nem készítettem újabb képeket se pirosba hajló levelekről és ez értékelhető tényező. Viszont elmentünk az Auchanba, ahol szintén nem tanácsos fényképezni, ezért csak ide írom, hogy a Halloween-tök ártábláján szerepelt ez a szöveg: Fogyasztásra nem alkalmas.  Megoszlanak ez ügyben a vélemények.
Telepumpálták vajon térfogatnövelővel?
Ki tudja.
A FB-on elindult az újabb vita arról, hogy a Halloween vidám és muris, vagy pedig negatív jelentéseket hordoz. A mellette érvelők az ellenzők hisztijéről írnak, de akár meg is fordíthatnám a kijelentést: a Halloween mellett érvelők hisztijéről éppúgy lehetne cikkezni.
Magam természetesen ellene vagyok a rossznak jóként való elfogadtatásának. Az üzletközpontban láttam halálfejes poharat és bögrét, csontvázas pólót. Akinek ez szép, viselje, igyon belőle, mert az olyan polgárpukkasztó. De vajon miért kell mindenféle kóros hóbortnak teret adni?
Gondolom, azért hogy érzékenyítsenek bennünket a gonoszság befogadására. Nem kívánok démon sört inni. Jó nekem a dolgok pozitív megközelítése is. Sőt csak az jó, csak az elfogadható.
Ne akarjanak belőlem bohócot csinálni, se pokolfajzatot.
A világosságot keresem, nem a sötétséget.
Van, aki így fogalmaz: Egymás elviselését gyakorolják a hitetlenek éppúgy, mint a hívők. De valóban ez történik a világban? Ha igen, akkor hogyan fordulhat elő, hogy a legüldözöttebb vallás a katolikusoké? Avagy ezt tolerálják a nem vallásosak? Hogy fordulhat elő, hogy nem tiltakoznak ellene?
Mondják, hogy a vallás, az istenhit magánügy. Költői kérdésem, hogy az ateizmus miért nem magánügy?
Miért kap nagyságrenddel nagyobb nyilvánosságot az utóbbi vélemény, mint az előző? Avagy el kell ismernünk a kettős mérce valóságát?
Innen már csak egy lépés a családbeli gyerekszáj: Apa, bokszoljunk, de te ne, csak én.
Mára befogom pörös számat.
Valamiért kikívánkoztak belőlem a felgyülemlett konfliktusok.

Tegnap lementem a Duna-partra (dehogy mentem. Az autó vitt oda). Nem mondom, hogy kiadós „parti-túra” volt, és nem is kompon-álltam, hiszen tán nem is közlekedik a komp, hanem egy folyóba nyúló turzáson. Onnan lövöldöztem a telefonomon megörökítve a Duna szégyenletes megkarcsúsodását. Nem szabad ilyen ütemben fogyni. De ha már ott jártam, kerestem az általam bejárt partszakaszon rézkorszaki, vaskorszaki leleteket. Hátha nekem felbukkannak a keskeny mederben. De nem. Csupán rozsdásvaskorszaki anyagok kerültek part közelébe. Sehol egy aranytál, sehol egy ókori váza vagy ezekhez hasonló. Csak titokban tonnaszám a mederbe öntött építkezési törmelék. Nem túlságosan vigaszteli látvány az ilyen.
Másoknak több szerencséjük volt. Találtak hídroncsot, arany- és ezüstpénzeket, folyóba esett autót és egy másikat csontvázzal. Találtak egy dereglyét. Találtak számos bombát, lőfegyvert is. Én meg nem. No, nem baj, egy gonddal kevesebb. 
Viszont fényképeket bőséggel készítettem. Nem is tudom, hogy ezeket a digitális képeket lehet-e fényképeknek nevezni.
Megfoghatatlanok.
Papírtalanok.
Efemerek.
Könnyen meghalnak egy adódó vírusfertőzéstől.
Mégis szeretem, s ha kell, manipulálom is őket, hogy nyomatékkal azt fejezzék ki, amit beleérzek a látványba.
Ma reggel otthonról távozván azonnal vissza kellett fordulnom, mert olvasó szemüveggel nem könnyű autót vezetni.
De ha már… Feleség kezembe nyomta a mobilomat is, és a lelkemre kötötte: „Ha a CBA-ba mész, el ne felejtsd lefotózni a kifliket.” Ám odaérve egy közleménybe ütköztem. Többek között arról szólt, hogy az üzlet egész területén tilos fotózni és hanganyagokat készíteni.    
Így sajnálattal kell közölnöm: Nem készültek kiflifotók.
Ki-ki képzelje el, hogy milyen ívük van, hogy vannak összesodorva, és milyen pirospozsgás a színük. Illatukat még az orromban érzem.
Leginkább a péksütemények szagára emlékeztetnek.
***
Tegnapelőtt megnéztük az Orwell-regényből készült 1984.c filmet. Tegnap pedig a Mindszenty-film második részét. Ma arról értesültünk, hogy a Szaud-Arábiában élő keresztényeknek hitük megvallásáért 500 korbácsütés jár. Isten óvja szegény földünket! Isten óvja a szaudi keresztényeket, és Isten verje ki a hóhérok kezéből a korbácsot.

Volt egy néhány ismerősöm, akinek mindig minden szép volt, jó volt, hasznos volt, értelmes volt, kellemes volt, pozitív volt. Ha valamit fehérnek akartak látni, akkor a feketére azt mondták, hogy sötétfehér. Nemritkán ökölbe szorult az öklöm, mert miért nevezik jónak a hitványat, miért vannak mindig megelégedve, miért, miért miért???
Pedig igazuk lehetett, legalábbis nagyrészt. Mindenesetre közelebb voltak ahhoz, hogy panaszmentesen éljenek. Mivel szép a világ, idén az a feladatunk az eklézsiában, hogy ne panaszkodjunk.
Ez nagyon pozitív, de nem mindig könnyű.
Valahogyan Karinthy Így írtok ti c. művének két verse ugrott be. Az egyik pozitív, a másik panaszkodó. Ebben a sorrendben idézem meg őket.
1. Jöjjön akkor először a pozitív.
NAPOS DÉLELŐTT A DUNAPARTON
(Impresszionizmus)
Mily szép foltok a budai hegyek
Egy asszony jön: a fején nagy kalap.
Két kislány és egy kutya játszanak,
Távolabb két kis kutya csak.
Az ég, mint egy fehér opál,
Egy kis asszony megszólal: Ó, Pál,
Egy tábornok agg lábán a vörös stráf
Ifjan, szépen a Világba nevet.
Egy angol-flastrom jön, mögötte
Ráragasztva egy ember lépeget.
Menjek talán a borbélyhoz, igen?
S szakállamról, e kék foltról, íziben
Leborotváltatnám magam most?
Ni, látok egy sárga villamost.
A Duna mily szép, kék szalag
S egy sötét nyílás az út, az alag
S mily friss, lila nyakkendője van annak az urnak, ott
Ki most a hídról a Dunába ugrott.
S mily szép az a kékhajú nő
Ki után, mint fekete folt futok.
Mily sárga, szép folt az a nő
S mily szép, kék folt a képemen az a folt
A pofontól, mit férjétől e percben kaptam volt.

2. Jöjjön a panaszos is.
   Füst Milán: Epigramm
   Jaj Uram, engem bántanak.
   Nekem hideg nyállal kenik homlokom is.
   És bizonyos tekintetben mindig rúgnak hátulról.
   Jaj, roppant hideg hagymákat eszek.
   És nekem kezeim ragadnak.
   Jaj, tele van a föld bévülről kukacokkal.
   És most jut eszembe, hogy az ember nem él örökké.
   Jaj Istenem, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal.
   És fekete földben sötét homokot eszik ragadós gombócokba összeragadva.
   Jaj keserű így az élet azér' mondom szerkesztő úr kérem, borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, s a súlyos angyal letorpad.
   S fáklyáját lefelé fordítja.

Amikor én még kis srác voltam, és találkoztam a barátaimmal, rendre eljátszottuk:
- Fogjunk kezet.
- Na, nem így. A bányászok bal kézzel fognak kezet.
- Rendben.
- De mi nem vagyunk bányászok.
- Oké.
Ekkor kezet fogtunk, ahogy kell.
Ez jutott eszembe, a közelgő Halloween kapcsán, amely valahogy be akar tolakodni a magyar valóságba. A kelta eredetű hideglelős ünnep, a holtak kísértésével riogat. Ilyenkor illik ráijeszteni valamiképpen az ismerősökre és az ismeretlenekre. Már a helyi iskolában is felütötte a fejét. Talán mert van angol nyelvű oktatás is. Kell az ünnepléshez legalább egy dísztök, ami lámpásként szolgál. Mivel pogány ünnep, és meglehetősen idétlen, tiltakozom ellene. Fölösleges terjeszteni. Jó nekünk a Mindenszentek is, amikor a nem kanonizált szentekre emlékezünk. Ilyenkor énekli az egyház a Mindenszentek litániáját lamentáló stílusban. A fülemben cseng dallammal együtt: Vianney Szent János, könyörögj értünk!
Magam, aki szereti a szójátékokat, megpróbáltam kifigurázni a Halloween-t. Ez jutott eszembe:
Halló, vén tökfej.
---
Tehát van nekünk Mindenszentek ünnepünk.
Az angolszászoknak meg van Halloween-jük.
De mi nem vagyunk angolszászok.
Oké.
Akkor vissza a Mindenszentekhez. Legfeljebb kevesebb halálfejes, meg csontvázmintás trikó fogy a bevásárlóközpontban.
***
Domika (4) lerajzolt engem, kissé szélesebb vagyok a képen, mint amilyen magas. De megvan rajta mindenem. Pilincka apró lábak, mint egy sünkutyáé, két pilincka kezem két oldalt, egy pont a köldököm, végtére is anya szült engem is, két pont a szemeim. Majd a csúcson egy függőleges vastag vonal. A hajam. Mellém rajzolja Timót. Ő arányosan soványabb nálam – a rajzon is. Viszont nincs szeme, csak köldöke.
Mondom a művésznek:
– Egészen jól rajzolsz.
Mire Domi:
– Tudom.  

Tegnap felkerestük a Hadtörténeti Múzeumot. Néhány hetet folyamatosan el lehetne tölteni benne, ha a magyarázó szövegeket valaki el szeretné olvasni és a teljes anyagot részleteiben megszemlélni. A néhány órás ott tartózkodás arra volt elég, hogy meggyőződjünk arról, hogy a különféle korok miként fáradoztak azon, hogy a fegyverek gyilkoló erejét, a lövegek tűzerejét hogyan fokozhatnák. Elképzeltem, hogy a szép piros nadrágos, kék sujtásos huszáregyenruhát milyen rövid ideig viselte tulajdonosa. Egészen addig, ameddig kézitusában le nem kaszabolták. Utóbb a ruhák nyomorultabbak lettek, de a fegyverek hatékonysága hatalmasra nőtt. Elképzeltem, hogy a kiállított torpedó, a hajók, repülőgépek, a kézifegyverek: kardok, tőrök, szuronyok, pisztolyok, géppuskák, ágyúk és tankok hány emberéletet semmisítettek meg. Meglepett az a találékonyság, amellyel az emberiség a hallatlan leleménnyel a fegyverek legkülönbözőbb nemeit megteremti.
Nem tehetek róla, nekem az amerikai bomba, az orosz, a francia és a magyar egyaránt szörnyű.
Hazatérve a tévében láttuk az Andrássy úton az 1956-os forradalom emlékére összesereglett tömeget. A Terror Háza előtt állították fel az ünnepi emelvényt. Megint csak az ember ember ellen való feszülésének a színhelye. Az Andrássy út 60-ban iszonyatos barbárságok történtek. Rendben van, hogy emlékezünk az elmúlt idők barbarizmusára, de mellé kellene tennünk valamiképpen az emberi jóság arcképcsarnokát is. Azokat az aktusokat, amelyek a társadalmaknak hasznára voltak, amelyek lehetővé teszik, hogy örömmel töltse el az odalátogatók szellemét, felüdítse, és bátorítsa pozitív cselekedetekre, értelmes életvitelre…
***
Öt éves vicc. (olyan vicc, amiért a Rákosi-korszakban öt évet lehetett kapni.) Tegnap említette beszédében Schmidt Mária. Valahogy így hangzott:
Régészek találgatják, hogy hány éves lehet egy előkerült múmia. Az amerikaiak szerint 2600 év körüli, az angolok szerint 2800 éves lehet.
A magyar ÁVH is nyilatkozik:
– Megállapítottuk, hogy a múmia 2354 éves tíz hónapos és öt napos. Nyolc fia volt, akikből hét értelmiségi lett, egy pedig anyagmozgató. Felesége otthagyta, maga meg vérmérgezésben halt meg.
A külföldi szakemberek hitetlenkednek:
– Hogy tudták ilyen pontosan körvonalazni a múmia életének eseményeit, történéseit.
Az ÁVH-sok:
 – Bevallotta.
***
Sógorom, Laci atya: A misszió legegyszerűbb formája a személy méltóságának tiszteletben tartása. Ahogyan ránézek a Másikra, a Másra, ahogyan megszólítom, hallgatom és válaszolok, már evangelizáltam, vonzottam (vagy taszítottam).
            

Franciaországban élő É. lányunk olvassa Ferenc pápa enciklikáját, a családban megélt szeretetről szóló Amoris Laetitia k. apostoli buzdítást. Kíváncsivá tett, hogy mi van benne?
Mit mond nekem, aki nagyszülőként már inkább nosztalgiával gondolok vissza megélt házasságunk egyes epizódjaira.
 Az enciklika egyebekben olyan ferencpápás. Hol azonnal emészthető, már-már könnyed műfajú, másutt pedig többször el kell olvasnom, mert annyira elvont. (Okozhatja persze a fordítás is. A dél-amerikai tapasztalatokkal bíró pápa, aki spanyolul gondolkozik és ír, és használ helyi szófordulatokat, okozhat fejtörést a fordítónak is.)
Mindenesetre hatalmas segítség lehet mind a házaspároknak, mind a papoknak.
Mivel pedig legifjabb gyermekünk nagyobb hajlékot keres bővült családjának, buzdításul ide idézem a vonatkozó pápai megállapítást: „A családnak joga van a tisztességes lakásra, amely alkalmas a családi életre, és arányban van a családtagok számával, olyan környezetben, ahol biztosítva vannak a család és a közösség életéhez szükséges szolgáltatások.” (44.p.) Ez azért is érdekes nekem, mert 2000 környékén egy kormányzati megállapításra reagálva publicistaként kénytelen voltam riposztozni. A lakhatáshoz, a mi klimatikus viszonyaink között joga van minden polgárnak. Hajlék nélkül nem viselhető el sem a fagyos tél, sem a tűzforró nyár.  Továbbá: minden valamire való államalakulat minden időkben gondoskodott róla, hogy a területén lakók valamiképpen fedélhez jussanak. Ezt a problémát nem rázhatják le magukról jó lelkiismerettel.
***
S most otthagyom a jó pápa enciklikáját, és egy másik érdekes megfigyelést bontok ki dióhéjban. Akik kételkednek a háromságos egy Istenben, mondván, hogy hogy lehet három, aki egy, azoknak azt üzenem, hogy az ember ennek a hármasságnak a leképezése.
A három isteni személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek (mások szerint Szent Szellem – az Atya és a Fiú közt vibráló eleven szeretet).
Ha azt mondom: ember, akkor azonnal látnom kell, hogy ez egy gyűjtőfogalom. Az ember vagy nő vagy férfi. De olyan nincs, hogy nem nélküli ember. Tehát máris két félnél tartok. A viszonyuk lehet a harmadik tényező, amely nem hagyható figyelmen kívül. Egy ember nem ember, kettő között viszont viszony keletkezik. A kettő viselkedni kezd. Nem tehet mást. Nincs egyedül. Alkalmazkodniuk kell egymáshoz kölcsönösen.
***
Kiterjeszthetem ezt a világ megannyi valóságelemére.
Látok. Mit látok? Állóképet. Ám szemem fordított képet lát. Agyamban fordul talpra a látott kép. Bal szemem máshonnan lát mögé a tárgynak, mint a jobb szemem. Amit látok, az térbeli kép. Sem a jobb szemem nem azt látja, sem a bal. Szemem van, de mindjárt két különféle. Mégis egy képpé áll össze bennem a látvány, mégpedig szemeim és agyam közös termékeként.  
Szimfónia. Hallom az Örömódát teljes hangszeres kísérettel. Nem emelhetem ki a fagottot, az üstdobot, a vonós vagy fúvós szólamokat külön-külön. Egy hangzás ez, a zenekartól és az énekkartól. A szólamok csak együtt teszik ki a szimfonikus hangzást. A hangszerek és énekhangok gazdagsága csak együttműködésük útján teljesedik ki.   
Azt hiszem, éppen ideje abbahagyni ezt a posztot.