Mickey webnaplója

Miről is? A nap eddigi történéseiről. Reggel felvettük a kocsiba K-t, találkoztunk vele és A.-val meg a feleségével. Hazafelé felvettük L.-t és kivittük a megállóba apját, M.-t. Útközben sütit vettünk P.-nél, felérve majszolni kezdte L., én meg készültem a Szt.M.-kórházba. Megtaláltam a parkolót, s megtaláltam a nefrológiát is. Tudtam, hogy itt volt két éve. Ők is tudtak rólam, mert a számítógépben minden akkori adat benne leledzett. Leleteredményeim is. Orvos összehasonlította a mostanival. Én voltam a páciens (a tűrő), vártam ítéletét. Nem kell tenni semmit, szinte minden azonos a két évvel korábbival. De egyem több gyümölcsöt, mert fogy a kálium bennem. Rendben, így én. Miben van sok kálium? A banánban – így ő. A kedvencem, mondom. Ám maga korpulens, mondja, jobb volna, ha nem banánban keresné a káliumot. OK. Akkor legyen káliumtabletta. Hazajövök repesve. Itthon vár egy félkilónyi turmixnak is túlérett banán. Sebtében bekapom. De holnaptól kezdve csak káliumtabl. emelt adagban. Naná.
Beszámoló a nap kiemelt mivoltáról: Elvinek születésnapja van, fiának, Levinek névnapja. Mindjárt átmegyünk ünnepelni. Addig Levivel itt dobáljuk a gyerekkoromban tanult módi szerint hajtogatott repülőgépet. Levi el van ragadtatva, mint Ágoston, aki ekkorácska korában a szomszéd Arnold bácsinak értésére adta, hogy galambdúca lenyűgöző.
Beszámoló a nap beszámolóiról.
Az Auchan beszámol legújabb akcióiról (néhai Pista bátyám szerint „tiszta pénzcsalás”), s az Antikvárium.hu nekem szánt újdonságairól. Nem veszek semmit!!!
Á. beszámolt a fb-on keringélő tesztek bugyutaságáról; én Karinthyt idézem, K. megjegyzi: hehe.
K. és F. nem jelentkezett újabb poszttal;
D. csaknem naponta ír. Szép szürke flaszteres járdát fotóz;
Én mindjárt befejezem beszámolómat a beszámolókról;
Kr. szép fotót tesz fel az ellenfényben játszó élénk színű, ráncokat vető drapéria mögött mutatkozó virágsziluettekről. Ketten értékeljük;
A Hogy is volt... blogra nem került újabb anyag;
BG nyelvész se változtatott blogján;
a fb-on I. megkérdezte, hogy hogyan kell névvel ellátni a fotókat. Lemásoltam neki D-nek adott válaszomat, aki néhány napja ugyanezt kérdezte;
M. - helyesen - úgy gondolva, hogy érdekel a téma, egy forgószélről készített videót tett a fb-ra. A vörös homokot szívó tölcsér csakugyan érdekes s bizonyos mértékig félelmetes látvány.
Nagyjából ennyi.
Lehetne több is, mert a fb-ot lehetetlen végigtekerni. Hosszabb, mint azok a végtelen hosszú fáslik, melyeket Teréz anyának készítettek-kötöttek (?) a nők, s melyet ő sose kért, és nem is tudott semmire használni. Nem ilyen a fb is többnyire?
Összefoglaló a Jób 5-höz. Elifáz folytatja, amit az előző fejezetben elkezdett. Kioktatja Jóbot, tán vigasztalni is próbálja. Hangsúlyosabb mondatokat idézek szónoklatából: „Az ember maga okozza a bajt... Én az ügyemet Istenem elé terjeszteném... Csodás tetteinek se szeri, se száma... Fölemeli a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak... Az elesettet megmenti az erősek karjától... Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi... Béke lesz a sátrad ..., magzatod gyarapszik, mint fűszál a földön. Mikor beérik életed, sírba szállsz. Közöm. Van abban igazság, amit Elifáz megfogalmaz. Mégis a kívülálló részvétlenségével okoskodik. Könnyű mondani, hogy „boldog az ember, ha megfenyíti Isten”, különösen, ha másról van szó. Könnyű a pálya széléről bekiabálni annak, aki kellő távolságból nézi a küzdelmet. Egy keresztény nő halálosan megbetegedett. Rákja lett. Ez a betegség esetében halálosnak bizonyult. Már az utolsó stádiumához közelített, amikor egyik látogatója megkérdezte tőle, hogy hogyan győzi emberséggel a kórral való küzdelmet. A beteg azt válaszolta: Végigcsinálja, mert nem tehet mást. Hívő, érte mások imádkoznak. A legnehezebben azt viseli el, ha betegségét és a „mégis örömöt” valahogyan összekapcsolják. A rákbetegségben nincsen semmi öröm – adta értésünkre. Hamisság tehát örömmel kecsegtetni a benne vergődőt.   

Tegyük fel, hogy valami különös véletlen folytán blogom huzamosabb ideig megmarad. Akik visszalapoznak 2015-höz, egy sort se találnának az EU-t elárasztó afrikai menekülttömegekről írva. Miféle blogja lehetett ennek az embernek, ha meg sem említ egy ekkora méretű politikai okokból gerjesztett népvándorlást? Ma megteszem, hogy említem, de nem szeretnék leragadni a témánál. Mikor elkezdődött az ócska bádogteknőkbe zsúfolt líbiaiak, eritreaiak, szudániak stb. a legkülönfélébb okokból Európába parentálása, a jó pápa Lampedusa szigetére ment, hogy az elesettek mellett szót emeljen, s köszönje a hatóságok, tengeri mentőszolgálat, stb. humánus tevékenységét. Amikor az afrikaiak egymást kezdték a tengerbe dobálni, s célzottan a keresztényeket a mozlimok, akkor kezdett keresztbeállni bennem a dolog. Európát lehet szidni, lehet dilisnek tartani is akár, de tagadhatatlanul még mindig a kereszténység alapozza meg humanitását. Nos, mi jár az afrikai menekültek fejében, amikor az embercsempészektől hagyják kifosztatni magukat, és átlavíroznak az általuk gyaurok földjének ismert Európába, hogy immár nincstelenül megérkezzenek Gyaurföldre, és még út közben megszabaduljanak gyaur sorstársaiktól? Mit remélhetünk tőlük? Az európaiakat fogják öldösni, amiért befogadják őket? Öldösni, mert keresztények? Öldösni, mert nem nomád életvitelt folytatnak? Olvasom, s egyet kell vele értenem, a nomád életmód jellegéből fakadóan hasonló a sáskajáráshoz. Megyünk arra, amerre zöldebb a fű, s magunk után hagyjuk a letarolt vidéket. Ám meddig lehet menni? Szicíliáig, Rómáig, Milánóig, Párizsig, Londonig, Skóciáig?
És utána?
Mondhatod, (de ne tedd) túlságosan sablonos ez a leírás. Igen. Az. Nem is lehet más ekkora terjedelemben. Magam is tudom, hogy nem minden menekült bűnöző, nem minden menekült rossz értelemben vett nomád, nem minden mozlim gyilkos, nem mindenki gazdasági meggondolásból menekül, hanem azért, mert az életére törnek saját hazájában. De azt is tudom Levi-Strauss nyomán, hogy a nyugati típusú civilizációba kényszerített idegenek nem képesek alkalmazkodni ahhoz a városi életmódhoz, ami itt jellemző. Elunják a plázákat, a kőházakban való lét egyoldalúságát. Teljesen érthető. Úgy lesznek közöttünk, mint Szőke Anni a városban: „Dolgozik nappal, s tévét néz este. Nincs társasága, nincs ismerőse. S nem jó barát a sok-sok ember, ki Annit nézi szakértő szemmel. Óh, szőke Anni, mondd el, ... mit kerestél, szürke városunkba, mondd el, hogy miért jöttél, a fények hívtak, vagy lányregények, óh, szőke Anni, becsaptak téged.” Csak be kell helyettesíteni a szereplőket: embercsempészek becsapták áldozataikat (megannyi Szőke Anni), átlökdösik őket Európába (város), ahol idegenek, kiszolgáltatottak, becsapottak. Mit fognak hát tenni? Lázadnak. S mert az őslakosokat nem tudják megváltoztatni, elharapózhat az erőszak.
Isten ne adja!   
PS.: Egy mai adat. A nyugat-balkáni menekültáradat erősebb az olasznál. Oda idén 47 000 migráns érkezett, Mo-ra eddig 50 000. A kérdés nem költői: Mihez kezdünk velük, mihez azokkal, akiket Ausztriából s egyéb nyugati országokból hozzánk kívánnak paterolni?
Üdvözöllek EU-bürokrácia!             
Összefoglaló a Jób 4-hez. A Jób történetéről szóló költemény 4. fejezete eléggé sejtelmes. Mindenesetre az egyik „barát”, Elifáz szól benne, és bizonygatja, hogy a bűn következménye a betegség, a baj, a szenvedés. Jóbnak szegezi a kérdést: „Megütődsz, hogy terád is rád került a sor? ... Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul?...akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.” És még felveti: „Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Aki azokban sem bízik, akik szolgálnak neki, angyalaiban is talál kivetnivalót.” Stb, stb. Közöm. Barát-e, aki okoskodásával felebarátja ellen fordul? Mondják, hogy katasztrófa esetén a segítőkészség a távolság növekedésével arányosan növekszik. Fordítva: Ha a szomszéd települést árvíz sújtja, könnyen megkapják az ott lakók a választ: Minek építkeztek a patak közelébe? Ha munkanélküliségtől kínlódnak: Nem igaz, hogy nem lehet munkát találni ebben az országban. És így tovább. Elifáz kérdése meglehetősen filozofikus: Ment-e valaki tönkre ártatlanul? Ma azt válaszoljuk rá: Igen. Az ártatlanok szenvedése a szeretet ára. Ha bizonyíték kell, nézzünk Krisztus keresztjére. Az Ártatlan Bárány vérét hullatja jókért és gonoszokért egyaránt, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen”. Hogy lehet-e igaz az ember Isten előtt? – nehezebb kérdés. Jézus mondja: Legyetek tökéletesek, mert a ti mennyei Atyátok tökéletes. Úton vagyunk, úton járunk, a krisztuskövetés útján, s remélhetőleg haladunk is rajta, nemcsak toporgunk. A cél a csillagos ég. Mi meg próbálkozunk a kegyelemben és az irgalomban bízva.       

Mindent a szemnek (vagy a fantáziának)? Ez itt a kérdés. Ha a blogra gondolok, mint mai műformára, talán vélhetem: mindent a fantáziának. Ha a Facebookra, akkor pedig, hogy mindent a szemnek. Csakhogy egyik se igaz teljesen. Mindkettő egy-egy virtuális hely. A Fb-on jobbára képek jelennek meg, némi szöveggel, a blogok jobbára íródnak némi képi aláfestéssel, s a két forma között folyamatos az átfedés.
Meg lehet úszni képekkel a blogolást, és lehet írni a fb-ra.
Azért foglalkoztat a kérdés, mert tegnap elmentünk R&K-val a levizsgázott kocsinkért nászunkhoz Csepelre. Kicsavart viharfelhőből még szemergő esőben indultunk, útközben kitisztult, csodálatos színekben pompázott az ég a kései naplementén. Mivel síkság a sziget, igen szép tájképeket produkálhattam volna, ha nálam van a kamera. De nem volt, otthon hagytam. Velem az a baj, ha sofőr vagyok, akkor vezetek, és addig vezetek, ameddig meg nem érkezem oda, ahova indultam. Ha mini gépem lenne, tán sikerülne vezetés közben is eredménnyel kattintgatni, de ez egykilós. Megállni meg nem szeretek. Marad tehát a leírás. Ugye keleten szivárványívek látszottak. Ezek eleve sokszínűek. Nyugaton pedig napszállta kezdődött. A nap elfolyó vörös gömböt mintázott az általa megvilágított felhők mögött. Maguk a felhők pedig elhelyezkedésük szerint váltakozó színekben pompáztak. A sárgától a sötétszürkéig, az acélkéktől a habos fehérig sokfélének mutatkoztak. És az égalja. Vöröstől bordóig, palackzöldtől a sárgáig megannyi színátmenetet láttam. Egészen hasonlót éltem át Balás Béla püspökszentelésének a napján Esztergomból hazafelé jövet a vonaton. A dátum könnyen azonosítható (1992. október 17.) lévén lexikális adat. Megírtam az Igen c. lapnak beszámolómat (megjelent a Galamb c. lapban), s hangsúlyosan említettem benne ezt az alig hihető égi színjátékot. Felolvasatta velem az újságíró akadémián minket tanító Czakó G. Megjegyezte, hogy vannak kétségei a felsorolt színeket illetően, s közben famulusára (famulájára), B. Petőfi Ágira nézett kérdőleg, aki lelkesen helyeselt, hogy persze hogy vannak. Akkor nem volt fotógépem, most meg nem volt velem. Mennyivel egyszerűbb lett volna megmutatni a színes horizontot mindenféle szaturálás nélkül, a maga eredeti vad, harsogó árnyalataival, mint csupán írni róla, és a fantáziátokra bízni, hogy mit is láttam.
Egy alkalommal valaki a VII. emeleti lakása, nyugatra néző ablakaiból vendégei elé táruló színözönt érzékelve félmosollyal az arcán megjegyezte: Hihihi. Giccses!
Tévedett.
A giccs torzított valóság, pl. színesebbnek feltüntetve egy tárgyat annál, mint amilyen. A természet valósága igazi. Így hát nem játszhatja el a túlszínezett kontármunkát, mert semmit se játszik el. Magát mutatja egy az egyben.         
Összefoglaló a Jób 3-hoz. A végét idézem: „Még meg se nyugodtam, máris új baj ért.” Emlékezzünk, fekélyek lepték el. A fejezetben Jób sóhajtozik, elátkozza még a napot is, melyen megszületett. Sóvárogva néz a halottakra, akiknek a sorsa egyforma lesz, akár szegények, akár gazdagok voltak; ahol a rabszolga nem függ majd urától... Így panaszkodik: Rám szakadt, amitől rettegtem. Közöm. Jób igaz ember. Szent – mondjuk ma. Szent, mert fájlalja, ami fáj, gyermekei, javai pusztulása, saját betegségének gyötrelmei, ezeket el is sorolja, de nem káromolja Istent miattuk, pusztán nem érti, hogy mi folyik a feje fölött az égben. Panaszos, de végső reményét nem veszti el. Erre utalnak kimondott és kimondatlan szavai.              

Ha azt írom: tegnap, hihetetlenül prózai cím. Ha azt, hogy Yesterday, mindenkinek egy világhírű dallam szólal meg belső hallása jóvoltából. A slágernek az anekdota szerint igen prózai a keletkezéstörténete. Paul Mc Cartney hazatérvén palacsintát szeretett volna enni, ezért körbeudvarolta feleségét dalolva: Palacsintát szeretne így meg úgy. Utóbb elmesélte társainak, akik rávették, hogy a semmitmondó szöveget cserélje le valami közérdekűbbel, de a dallam jó, az maradhat. Így született meg Mc Cartney leghíresebb dala, a Yesterday. Így esett, vagy nem így esett? Aki nem hiszi, járjon utána. A mi tegnapunk egészen más káposzta.
Nyaralnánk, de ahhoz minden kocsira szükség van. Eszi fene, előrehoztuk az autó műszaki vizsgáját, legyen startra kész, amikor szükség lesz rá. R. említette, hogy szülei házához közel kedves ismerős üzemeltet egy vizsgáztató helyet, és ő szívesen vállalja, hogy elviszi oda. Olajcserés – mondom én. Nem gond – mondja ő. Maga lecseréli az olajat és a szűrőt.
Jó. Ebben maradtunk.
Mindez tehát nászunk közelében működik. Ám R&K Ráckevén megnagyobbítja saját otthonát.
Mi lenne ha...?
Az lett, hogy megtekintettük a ház rendes átalakítását. „Hej, kora reggel délelőtt, ácsolják a háztetőt. Fenn a tetőn a cserepes, rakja már a cserepet. No, eddig jutottak.” Ami még jön. „Füstöl a kémény kész a ház, látogasd meg kispajtás.” Tegnap nem füstölt, anélkül is mindenkinek „nagy melege vagyon”, mint Kukorica Jancsinak, aki szintén ráckevei. Tegnap mindezt a kitérőt azért tettük, mert nászunk korábbi meghívására igent mondtunk. Mivel ők Csepel-szigeten laknak, autóba vágtuk magunkat és hamar odaértünk. Mi szem-szájnak ingere, mind kielégítést nyert. Ettünk-ittunk, jót mulattunk. Elmeséltük, amit el akartunk mesélni, meghallgattuk, amit ők akartak elmesélni. Kedves vendégszeretetüket ezúton is hadd köszönjem meg többünk nevében.
Ismerjétek el, van abban valamiféle (rám nem jellemző) logisztikai bravúr, hogy három dolgot hoztunk össze egy alkalomra. Házmegtekintés, vendégeskedés, műszaki vizsga. Néhány képet bizonyságul a FB-ra teszek.
Összefoglaló a Jób 2-höz. A történet újabb szállal gyarapodik. A sátán – tapasztalva korábbi kudarcát – tovább ostromolja az ég Urát, hadd próbálja meg még egyszer Jóbot. Ezúttal megbetegítheti, de meg nem ölheti. Jób bőre fekélyes lesz. Egy cserépdarabbal vakargatja magát naphosszat. Felesége kárpálja: „Átkozd meg Istent és halj meg!” Jób kitart: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Meglátogatja őt három barátja: Elifáz, Bildád és Cofár. Együtt sírnak vele, és hét napig némaságban éjjel-nappal mellette ülnek a földön merő szolidaritásból. Közöm. Ugyanaz, mint a tegnapihoz. Isten próbára teszi teremtményét, és mint az aranyat megvizsgálja, letisztítja róla a salakot. Jób kitart. Barátai vele virrasztanak együttérzésből, szeretetből. Jób saját feleségénél is jobban tiszteli az Urat, mi több, rendreutasítja.       

Pénteken Jézus Szíve ünnepe, szombaton Mária Sz. Szíve emléknap. Igazi kánikula érkezik hozzánk folyamatosan. Hozza a déli szél.  Hárman lesznek a klérus tagjai idén Esztergomban: Többek között Varga Norbert. Az ő megszólítására válaszoltam: „Kedves Norbert! Az Ég igyekszik, a Nap ontja forró sugarait. Emlékezzél arra a hevülésre, amit szentelésed napja hozott. Isten áldjon Téged és erősítsen mindig, hogy teljesen szép hivatásodnak élj! Miklós” Persze másik két társára is vonatkoznak e sorok. Vasárnap kulminál a forróság, hétfőre már némi enyhülés várható. Olyan érdekes az, hogy a világháló jóvoltából már látom, hogy Toulouse-ban villámlik és hűvösre fordult az idő. Ebből kapunk majd, csak hát két napig tart, míg ideér belőle a nekünk szánt adag.
Nem akarom a meteorológiai intézet kenyerét elvenni, csak megjegyzem, hogy a frontérzékenyek ekkora távolságból is közérzetük megváltozásával jelzik, hogy változni fog az idő. Idén eddig zömmel borús volt az égbolt, s olykor esett is belőle valami. Amikor kisütött a nap, azonnal fotózni kezdtem a fény és árnyék játszi együttesét. Most sokat süt a nap és túlságos a meleg. Vasárnap 36 C-fok is lehet. Van, aki élvezi a kánikulát, (s nem szárad el kórómódra, nem olvad el hájas módra), s van, akit meggyötör a hőség. A miénk még csak-csak, de szegény India a maga 50 C-fokos kemencéjével, igen csak félelmetes. Sokuk nem bírja ki élve. Ha a tévé szalaghíreiben halálos balesetről hallok, utánuk szoktam engedni egy fohászt. Hátha más nem teszi. Ugyanígy azokért is, akiket sárlavina, földcsuszamlás, cunami vagy földrengés esetleg éppen elviselhetetlen hőhullám halaszt meg. A természet olykor áldozatokat szed. Nem értjük, de nem is ítéljük el miatta azt, aki a szelek, vizek és az egész föld Ura. Mindjárt látjuk, hogy az ószövetségi Jób se tette, akinek a könyvét kezdem, annak is az első fejezetét.
Összefoglaló a Jób 1-hez. Leltárszerű indítás: Jób feddhetetlen, jámbor ember, aki féli az Istent, kerüli a rosszat. Van hét fia, három lánya, 7000 juha, 3000 tevéje, 500 marhája, 500 szamara. A meseszerű történet az égben folytatódik. Az Isten környezetébe furakodik a sátán, akinek az Úr dicséri Jóbot. A sátán jól felfogott érdekeire magyarázza Jób cselekedeteit. Ha megfosztaná az Úr javaitól, mindjárt eltántorulna tőle ez a jámbor ember. Az Úr belemegy a játszmába. Úgymond „kezedbe adom mindenét, amije csak van. Csak magára nem szabad rátenned a kezedet.” Jób katasztrófák kereszttüzébe kerül. A szabeusok támadják, villám csapja szét juhait, káldeusok hajtják el tevéit, lakoma közben gyermekeire rászakad a ház, s mind odalesznek. Jób valamennyi szolgáját is lekaszabolják a támadók. Ő így imádkozik: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza (mármint a föld méhébe). Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Közöm. A Jób könyve tanmese. Akkor is az, ha megtörtént. Tanítani akar. „Ne vígy minket kísértésbe” – szól az Úr imájának egyik mondata. Bizony megpróbál bennünket az Úr. Azt kérhetjük, hogy erőnkön felül ne próbáljon meg, mert ha igen, menthetetlenül elveszünk.  Hogy így van, alátámasztja Krisztus, amikor övéinek elmondja: „Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben.” (Lk 22,31) A képlet teljesen azonos Jóbéval. Még megjegyzem, hogy szállóigeszerű az ő tiszta és feddhetetlenül erős hitének megvallása: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Hatalmas bizalom és erős hit jele ez. Nehéz felülmúlni. Talán egy Loyolai Szent Ignác hősiessége kell hozzá az általa hangoztatott szent indifferencia. Kevesebb nem elég.             

Nemde úgy vagyunk-e az álomleírásokkal is, mint az újsághírekkel? Egy pozitív esemény – a tapasztalatok szerint – szinte senkit se érdekel, de egy katasztrófára ugrunk, hogy szörnyülködhessünk, vagy hogy önös módon konstatáljuk: szerencsére nem velünk történt?  Hasonlóképpen egy édes álom, egy jó álom kit érdekel? Nem is emlékszem rá, hogy valaha is leírtam volna jó álmomat, de a lidérceseket ... olykor igen. Persze nem mindet.
Ma kifejezetten rossz álomra ébredtem. Hogy miért? Mert nem szeretek bukni. Nevezetesen egy vasúti pálya kanyarjában vártam a vonatot, hogy lefotózzam, amint elrobog mellettem. A téma mindig izgat: A munkálkodó nagy testű gép az erő megtestesítője. Régebben az oldalt és felül kifújt füst sistergése a sárkányok erejét sugározta. A csapszegekkel, acélrudakkal egymáshoz kötött lendkerekek, mint megannyi gályapadhoz kötött rabszolga. Utóbb pedig a Borg-Leonardok, majd a Siemensek tigrismorgása, mind megannyi szeretem témát jelentettek. Tehát állok a sín mellett, kezemben a gép. A mozdony piros jelzést kaphatott, mert fékez, majd megáll. A kalauz leszáll a szerelvényről, odajön hozzám, s elmagyarázza, hogy tilosországban tilos a vasúti pálya fotózása, mert stratégiai fontosságú a hely. Kicsit vitatkozunk. Valamiért csomagom van, valamiért a csomagon hagyom a masinámat. Mire térülök-fordulok, ellopják pakkostul. Még utolérem a kalauzt. Mondom neki, hogy miféle disznóság áldozata lettem. – Most kihez fordulhatok segítségért? – kérdem. Ő nemes egyszerűséggel értésemre adja, hogy a fényképezőgépemre egyszer s mindenkorra keresztet vethetek, semmi valószínűsége nincs annak, hogy az életben megtaláljam.
Itt betelt a pohár.
Felébredtem (5.08’-et mutat az óra). S agyam első gondolata mi sem természetesebb, a fényképezőgépemnél állapodott meg, amely minden valószínűség szerint mégsem cserélt gazdát, hanem ott pihen szokott helyén, a nyomtató mélyedésében. Ettől olyannyira magamhoz tértem, hogy sebtében készítettem három fotót a kánikulát ígérő nap korareggelének fényeiről.
Szép napot mindenkinek!
Szabad strandon, másutt ne hagyjátok őrizetlenül kamerátokat, mert az ördög nem alszik, és könnyen meglovasíthatják. Nincs az a törölköző, mely hatékony védelmet nyújt lopás ellen.           
Összefoglaló a 2Mak 15-höz. Nikanor, a „címeres gazember” (sic!) szombaton akarja megtámadni Júdás seregét, azt hangoztatva, hogy az égben tán az Isten, a földön mindenesetre ő az úr. Vele ellentétben Júdás beszámol katonáinak álmáról, mely győzelmet ígér. A zsidók imádkozva, Nikanor emberei harci dalokat énekelve indulnak a csatába. Júdás említi: Uram, Hiszkiját angyalok támogatták, s 185 000 ellenségét vágták le. Segíts most rajtunk! A csata megindult, s a zsidók 35 000 embert kaszaboltak le. Nikanor is odaveszett. Káromló nyelvét kivágták, legyőzhetetlen jobbját levágták, fejét pedig Jeruzsálemben kitűzték közszemlére. Idemásolom a tekercs záró mondatait: „...bevégzem munkámat. Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erőmből telt. Kár csak bort inni és ugyanígy tisztán vizet is, hiszen a bor vízzel keverve kellemes, így szerez élvezetet. Ugyanígy a művészi elbeszélés is élvezet azok számára, akik a történtekre figyelnek. Ezzel befejezem.” Közöm. Az a hír járja, hogy olykor a huszárok is imával ajkukon indultak csatába, s nemritkán eredményesen küzdöttek. Hírlik továbbá, hogy Bécs lakói hatalmas imaláncot alkotva kérték a Szűzanyát, hogy tisztítsa meg őket az orosz csapatoktól, és azok elhagyták Ausztriát. Az égiekhez fordulás megpróbáltatások idején (és máskor is) bölcsességre vall.
A tekercs utolsó mondatai hangvételüknél fogva egyfajta ars poeticának tekinthetők. Először fordul elő ez a személyes hangvételű zárás. Kicsit mulatságos, hogy a kegyetlenségek elbeszélését szépnek nevezi. Az biztos, hogy nem az undokságokra van kihegyezve. Ami pedig a bor és víz együttfogyasztását illeti, először találkozunk a fröccs leírásával talán a világirodalom egészét tekintve is. (Akkoriban a szódát még nem ismerték.)    

Motto: „Doktor úr, nekem nyugodtan megmondhatja, hogy szívbajos vagyok: én nem vagyok szívbajos.”  
A magyar a cselekvések nyelve. Sok cselekvés ment át köznévvé. Ezek egyike a szív. A szív az a szerv, amely szív. Pumpa. Életfogytig az. Valami belső vezérlése áramot indukál, s készteti a szívet izom-összehúzódásra. Millió-egyszer. Baj van, ha a stimulátor nem dolgozik rendesen. Ritmuszavar, visszafelé pumpálás, stb. A szív valaha az elmeműködés jelképe volt, ma inkább az érzelmeké, olyannyira, hogy a „szívképző” szövegeket „nyálas”-nak ítéli a mindent kontrázó kamasz. Aztán eltelik néhány év, és szíveket farag a fa kérgébe Ámor nyilával átlőve. Talán ez a rozsdásvas-korszak az, amely nehezen birkózik meg a Jézus Szíve ünneppel. Az ünnep liturgikus szövege költői képben mondja el a halottkém munkáját végző katona tettét, nevezetesen, hogy Jézus szívét átszúrta lándzsájával. Így szól a prefáció: „A keresztfán ... vér és víz ömlött sebhelyéből, mely átszúrt oldalán nyílott, hogy onnan jöjjenek létre a szentségek, melyekkel egyházát élteti.” Alacoque Szt. Margit nyomán terjedt el a J. Sz.-tisztelet, melynek egyik következménye, az ezelőtt éppen 100 éve indított jezsuita lap, A szív, amelynek jó 15 évig munkatársa voltam és munkatársa volt fiunk is.
A szív a magyarok körében számos közmondásnak az alapja. Most ezekkel tisztelgek Jézus Szíve ünnepe előtt.
Dagad a szíve (a büszkeségtől)
Megesik a szíve rajta. Értjük: De: „Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül maradt nyáj, és mindenfélére kezdte őket tanítani (ti. Jézus, aki igen fáradt volt az eset idején)”.
Meghasad a szíve: belehal bánatába.
Nincs szíve: rideg és könyörtelen.
Van hozzá szíve: Lemond saját előnyeiről, hogy másokon segítsen.
A szívébe markol: Megdöbbenti valami fájdalom.
A szívemből szól: Úgy mondja, ahogy én is érzem.
Ami a szívén, az a száján. Nyíltan kimondja, amit gondol. (Nem mindig diplomatikus!)
A szívén viseli sorsukat: Odafigyel másokra, és megteszi a tőle telhetőt az érdekükben.
A szívére veszi: Bánkódik valami miatt.
Kiönti a szívét: elmondja másnak a bánatát.
Kiteszi a szívét valakiért: Önfeláldozó módon támogat valakit, akár saját egészsége kárára is.
Meglágyítja a szívét: engedékennyé tesz mást.
Nyomja a szívét valami: Ki nem mondott lelki fájdalmat jelez. Bánat, lelkifurdalás stb.
Állhat itt még néhány szentírási részlet is a sok közül.
Szívem ujjong Megváltó Istenemben.
Szeresd Uradat... teljes szívedből...
A szív bőségéből szól a száj.
A szívből törnek elő a gonosz gondolatok...
...ajkával tisztel ez a nép, de a szíve távol van tőlem.
A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő.
Egy szív és egy lélek volt a sok hívő... (őskeresztények).  
Énekeljetek hálás szívvel zsoltárt az Úrnak. ...
Összefoglaló a 2Mak 14-hez. Alkimusz látva, hogy a király megölte Antiochuszt és Liziászt, smúzol Demetriusznak. Reméli, hogy főpappá lehet, s hogy Júdást elteteti láb alól. Demetriusz felkéri Nikanort, hogy ölesse meg Júdást, Alkimuszt pedig tegye főpappá. Ám Nikanor Júdás haditettei miatt megijed: békejobbot kínál neki. Egy ideig kölcsönös a jóindulatuk egymás iránt. Alkimusz újabb felbujtására Demetriusz Nikanortól újra követeli, hogy bilincsbe verve küldje Júdást Antiochiába. Elmenekül Júdás Nikanor elől, aki a zsidókat a templom megsemmisítésével fenyegeti, ha nem adják ki neki Makkabeus Júdást. Hogy közelebb kerüljön terve megvalósításához, csapatot küld egy igaz (öreg)ember, Razisz elfogására. Ám ő kardjába dől, s mert életben marad, a falakról a nép közé veti magát. S mivel még mindig él, saját belsőjét tépi ki, s hajítja a tömegbe felkiáltva: Kérem a lélek Urát, hogy egyszer adja vissza nekem. Közöm. A politika lehet szép és felemelő. Általában mégsem az. A korrupció, a megvesztegetés, a félelemre építés, a kegyek keresése, a kétszínűség, a 180 fokos fordulatok mindmáig szerepelnek a régi és újabb korok politikusai manővereinek a listáján. Valahogyan uralkodni mindenki szeret, és nem sajnál semmit saját uralmának a megszerzése és fenntartása érdekében. Pedig az uralom elsősorban (esendőségeim ellenére) magamon való uralmat jelent, és a közjó alázatos szolgálatát. Ez persze eszmény, de senki sincs felmentve a morális kapaszkodás alól.

Olvasási szenvedély (felejtsük a cirill betűket), Sztraszty k cstényiju, volt a címe annak az epizódnak, amely Gorkij fáradozását hivatott bemutatni, vonzódását az olvasáshoz. Hol a hold fényénél kerített sort egy kis éjszakai olvasásra, hol gyertyaviaszt kapart egy kis bádogedénybe, s mécses pisla fényénél olvasott. Azért emlékszem a történetre, mert 5o éve érettségin oroszból ezt húztam. Persze nemcsak Gorkij vonzódott az ólombetűkhöz, hanem én is. Ennek több érdekes vonulata rémlik fel. A Magyar Vadász címlapján egy igen szép bakcsó képét találtam. Akkor elhatároztam, hogy megveszem a Magyar Vadászt, és ismerkedem a témával. Mikor a harmincadik kapitális agancsba futottam bele, meg abba, hogy milyen jó a vadaknak, hogy a vadászok ritkítják őket, selejtezik, így megmentve a betegségektől és egyéb kínoktól, akkor befejeztem a lap vételét. Előfizettem viszont az Élet és Tudományra, merthogy a kutatási eredmények és Logar Miska feladatai lekötötték figyelmemet. Adódott, hogy a design felé kanyarodott a figyelmem. Vásároltam az Ipari Forma c. lapot. Közös jellemzőjük ezeknek az általam fizetett periodikáknak, hogy el is olvastam őket rendesen. Ha már egyszer pénzt fektettem beléjük. Egyszer aztán kiszerettem mindből. Azért említést érdemel a gyerekkoromban olvasgatott Ludas Matyi, melynek néhány viccére máig emlékszem, továbbá az ÉS, amelyet lapozgatva nekem tetsző cikkekre bukkantam, s úgy véltem, némelyik erőlködésnél jobbat tudnék írni. Sose gondoltam volna, hogy 200-ben nevem szerepel benne, egy kiadvány szerzőjeként megemlítve. 1,20-ba került az Útitárs keresztrejtvény lapocska, nagy odaadással töltögettem az ismétlődő meghatározásokra adandó megoldást.
Olvasási kísérleteim egy része merő hiábavalóság volt. Nemegyszer végigolvastam olyan eszmefuttatásokat, amelyek rettentő bonyolultaknak bizonyultak, és nem igazán hordoztak emészthető szellemi értékeket. Rájöttem, hogy okoskodó formalizmusok áldozatává lettem. Ez kellő óvatosságra intett. Mivel a zene kiváltképpen érdekelt, elég sok zenei témájú könyvet vettem a kezembe. Jót mosolyogtam rajta, hogy az egyik fitymálja Bachot, hogy nem lehet fütyülni a műveit, a másik éppen azt említi, hogy Bach zenéit el lehet fütyülni. Hogy miért nem találkozott a két szerző, bizonyítandó álláspontjukat?
Sokat tudnék mesélni olvasmányaimról, tapasztalataimról, de a műfaj kereteit széttúrnák. Elég legyen itt annyi, hogy mindmáig hasznosabbnak ítélem egy jó könyvbe való eltemetkezést, mint egy hasonlóan értékes film megnézését. Egyszerűen közelebb áll hozzám az olvasás, mint a tévé vagy a facebook és társai.     
Összefoglaló a 2Mak  13-hoz. V. Antiochusz és Liziász támadja Judeát (110 000 gyalogos, 5300 lovas, 22 elefánt, 300 kaszával felszerelt harci szekér). Vele tartott Menelaosz is. Utóbbit az izraeliek egy tüzes toronyba vetik, ahol szénné ég. Modinnál Júdás hosszas imádkozás és böjt után megtámadja az éjszaka leple alatt a király sátrát, kb. 2000 embert megöl s néhány harci elefántot is. Antiochusz király hiába támadja Bet-Curt, de a zsidók visszaverik. Mivel ellene fordul Fülöp is, ezért a király békejobbot kínál a zsidóknak. Makkabeust szívesen fogadja, s felhagy a zsidók elleni további támadásokkal. Közöm. Az emberek kiirtására minden kor sokféle módon törekedett. Változatos módszerekkel operált, hogy kiirtsa azokat, akik nem tetszenek neki. Az említett torony, kifejezetten a hitetlenek tűzhalála céljára épül. A szekerek kerekeit forgó kaszákkal látják el, hogy akik a közelében harcolnak, vágja őket miszlikre. Szerencsétlen elefántokat is harcra képezik ki. Túl elrettentő tömegüktől feltehetően gyilkolásra idomítják őket tartóik. Sose lesz világos előttem, hogy az emberek születése és kiirtása hogy lehet jelen párhuzamosan minden korban. Gyanítom, hogy az emberek jó részének a születése nem szerelem, hanem erőfölény következménye, s ugyanez az erőszakosság okozza halálukat is. Bár az is lehet, hogy tévedek.     

- Matteo atya. Sablonos krimisorozat, humorral átszőve, Terence Hill főszereplésével. Az atya Gubbio papja, aki „kenterbe veri” a hivatásos nyomozókat. Gubbio. Szerencsétlen település, mert „egyvalamely farkas” naponta termel egy hullát, mivel a tévésorozathoz ez szükséges. A pap rendre megtalálja a tetteseket. Közben még súg is a városka rendőr-törzsőrmesterének, aki feletteséhez továbbítja az infót saját ötleteként. Óhatatlanul visszaemlékezem beosztott SZB-titkáromra, aki a heti értekezleteken emlegette: „Azt gondoltuk a Miklóssal...” Mígnem egyszer leállította az egyik kollegina: „Pontosítsuk: Azt gondolta a Miklós, te meg most felveted nekünk.”
- Reggel éhomra labor. Viszek három könyvet a Csobánka téri könyvmegállóba abban a reményben, hogy találok helyettük három másikat. Lett volna egy ifjúsági, de koszos. Lettek volna még határesetek, mégis inkább három irodalmi folyóiratot hoztam el. Lássuk, mit írnak, akik ebből élnek. Akcióm a viccre emlékeztet: Tied ez a ronda dög? Mit beszélsz, ez egy 10 000 ft-os kutya... Eeeez? Igen, tegnap cseréltem két 5000 ft-os macskáért. A népnyelv tömörebben fogalmaz: Eben gubát cseréltem.
- Azt hirdeti az áruházlánc: Akció, egyet fizet, kettőt kap. (Nem is ér többet.) Azt tapasztalom évtizedek óta az üzemanyagpiacon: Kettőt fizet, egyet kap. A bankhitelesek is tudnának mesélni, de nem foglalkozom vele. Lerágott csont.
- Ha (újság)író iskolát nyitnék, nagyon céltudatosan tanítanék. Ilyeneket:
Akkor jó az írás, ha átmegy az üzenet. Azt olvassa az érdeklődő, amit értésére kívánok adni.
Ehhez ébren kell őt tartani. Vagy azzal, hogy állandóan történik valami izgalmas, vagy humorral, esetleg olykor egy-egy zseniális értékű gondolattal. Olyannal, amiből utóbb szállóige lehet.
Ha két mondatnyi a mondandóm, legyen mínuszos hír terjedelmű.
Ha harminc oldalnyi, akkor legyen benne spiritusz, hogy ennyi szöveg elolvasására rábírd a nagyérdeműt.
A hitelesség az első pozitív fémjelző. Ám nem könnyű megszerezni.
Ehhez, mind egy kötet megjelentetéséhez kapcsolati tőkére van szükség. (Zsenik kivételek, nekik elég egy frappáns reklám.)     
Könyvkiadáshoz tőkére van szükség, s intézményeknek van tőkéjük. Ha könyvet kívánsz megjelentetni, csapódj intézményhez, s add a kulcsember értésére, hogy elengedhetetlenül fontos műved kiadása az emberiség megmaradása szempontjából.
Legyen egészséges önkritikád! Ha tudod, hogy köteted csak a remittenda könyvek számát gyarapítaná, ne terheld vele az olvasó társadalmat. Pénzeddel való beszállással se mozdítsd elő megjelenését. Annyi ócska könyv hever a boltokban.  
Összefoglaló a 2Mak 12-höz. A hatalmasok levelekben biztosított békéje nem tart sokáig. Liziász nyugton marad, de Timóteus és Nikanor nem. Joppe tengerbe süllyeszt 200 zsidót, Jamnia lakói hasonlót terveznek. M. Júdás mindkét kikötőt felégeti, majd az arabok ellen fordul, győz, de békejobbjukat elfogadja. Kaszpi városa ellenségesnek bizonyul, falait lerombolják, patakokban folyik a vér. Charakában az ostrom során 10 000 embert megölnek. A zsidók Karnion ellen vonulnak, hogy Timóteussal leszámoljanak. 30 000 pogány harcost lekaszabolnak. Timóteus az életéért könyörög. Elengedik. Efronban 25 000 embert terítenek le. Gorgiász csapatait is megfutamítják. Júdás ezután saját halottait temeti. Bálványokat talál ruhájukba rejtve. Rámutat: Ez a kétlakiság okozta vesztüket. Mindenesetre imádkozik a halottak feltámadásáért, mert hiszi, hogy így is lesz. Meggyőződése szerint a jámborul elhunytak nagy jutalomban fognak részesülni odaát. Közöm. Akkor is, ma is égen-földön folyik a tánc. A békétlenségek háborúkhoz vezetnek. De a halállal nincs vége mindennek. Erre tanít a jó 2200 éves Makkabeus-könyv. Nem reménytelen a megtévedtekért imádkozni, s bizonyosra vehető, hogy az igazak nagy jutalomban részesülnek. A Mester (Jézus, a Krisztus) majd megerősíti ezeket tanításában. Talán feltűnt, hogy azt írom: a Krisztus. [Onnan a névelő, hogy Krisztus Felkent értelmű, tehát „a Felkent”.]

Ki gyűjtene homokot a sivatagból? Olykor-olykor eljut a szél erejével Afrikából Európába, hogy megtelepedjék minden felületen. Poros lesz tőle a város, poros az erdő, a mező. Aztán egy jótékony eső megtisztítja tőle a tájat, és gyakorlatilag semmivé lesz. Amikor még nem volt korszerű fényképezőgépem, megütköztem rajta, hogy néhány digitális fotós több ezer képet tárol számítógépén. Aztán lett nekem is, aztán lett nekem is több ezer képem. Nagyon halkan merem csak bevallani, több mint 20 000 kép sorakozik vagy 80 albumban. Ha kedvem és kitartásom, no meg szaktudásom engedte volna, témánként raktároztam volna el a jó felbontású képeket, esetleges felhasználás céljaira. Nem ez történt.
Még megvannak a picasán a fotók, s csekély számban videók is. De hogy meddig, arról fogalmam sincs. Valami azt súgja, hogy eltűnik jó részük, mint azok az ernyőcskék, amelyeket a kutyatej virág szélnek ereszt, s amelyekből végül nem sarjad újabb növényke. Vagy mint a nyárfa „vattája”, melynek minden csomójában mag van. Ám ha ezek mind kikelnének, a földön csak nyárfák nőnének.
Tudjuk, hogy nem így van.         
Tegnap volt Medárd napja, s lestük az eget, hogy esik-e. Csaknem esett. Gyülekeztek a felhők, és villámlott is. Messziről. Messze tőlünk alkalmasint esett is. Itt nem. A lemenő nap fényében készítettem három képet a felhőjátékról. Sokan ugyanezt tették. Láttam a fb-on. Mi lesz veled, sok-sok felhőkép? Eloszlanak, mint maguk a felhők. Sens-ban a könyvesbolt vastag albumot kínált szépséges felhőfotókkal. Közel álltam hozzá, hogy megvegyem.
Visszatérve a fotókhoz, amikor a jezsuitáknál dolgoztam, a kitett kuka tetejét nemegyszer felnyitottam, hogy ha üres, beviszem az udvarra. Egy alkalommal teli volt. A kupac tetején diasorozatok. Száz egynéhány dia. Alighanem elhunyt szerzetes felvételei. Magammal vittem. Szépséges templomok, általam ismeretlen személyek fotói, rózsaablakok gyönyörű rajzossága, színei, gótikus templombelső felvételek, tengerparti fotók. Egy ideig őriztem őket, majd kihajítottam. Igaza volt annak a szerzetestestvérnek, aki kidobta őket. Ki tudja, hol készültek a fotók, kiket, miket ábrázoltak. Elmúlik a világ dicsősége, el a fényképeké is, mert a fotó is efemer.
Összefoglaló a 2Mak 11-hez. Liziász a zsidók ellen fordul, a zsidók meg Istenhez. Az Úr elküldi angyalát, égi lovast arany fegyverzetben. Segítségükkel győztek a zsidók. 11 000 gyalogost és 1600 lovast öltek meg. Liziász menekül. Utóbb békét ajánl a zsidóknak. Levelet küld nekik, levelet küld a király is a néphez, levelet a rómaiak a zsidókhoz, s mind biztosítják az izraelitákat, hogy szabadon követhetik hitük törvényeit, s áldozhatnak saját szokásaik szerint templomukban. Úgymond „senkit sem szabad közülük életmódja miatt semmi módon zaklatni”. Közöm. Bevallom nehéz nekem elképzelni az égi lovast, de ettől még létezhetett. Most inkább arra a félmondatra koncentrálok, amelyet idézőjelbe tettem, és amellyel zártam az összefoglalást. Nem ezt kellene napjainkban is tenni? Hagyni, hogy ki-ki a saját életmódjának megfelelően éljen, gondolkozzék, cselekedjék, s ha saját maga változtatni kíván rajta, azt is megtehesse, ha az nem ütközik mások érdekeivel. Más kérdés: Létezhet-e ez a fajta önmérséklet? Igen, de csak a krisztusi alázat és önzetlen szeretet megvalósításával.
Hol tartunk ettől?