Mickey webnaplója

Halottak körülöttünk.
Miklós sógoré, hagyatéka rendezés alatt. Tegnap meghalt
P. Benkő Antal SJ, kedves és hozzám közel álló jó barát. (R. I. P.) De meghalt ugye
QQ is, akinek hagyatéka ugyancsak rendezés alatt.
Azért írtam a címben utolsó bejárást, mert akik olykor felkeresik a lakást, arról számolnak be, hogy igen sok tárgy vár még elvitelre vagy kidobásra.
Mivel most hárman találkoztunk az érdekeltek közül, azt javasoltam, hogy még egyszer, utoljára keressük fel együtt a lakást, és mindenki határozzon. Mit lát értelmesnek elszállítani. A maradékot fel lehet ajánlani a helyi karitásznak, a máltaiaknak elvitelért, vagy konténert rendelni, esetleg a helyén hagyni, hátha a „vételember”-nek kedvére volna, ami marad. Volt már ilyenre is példa.
Elvileg két furgon is számba jöhet, ha valakinek fuvarproblémája volna. A Robi-Kati-duó Transportere, vagy Marcello Ford-furgonja. Egyikükkel sem egyeztettem semmit, de hát a szállítás akár el is válhat a bejárástól s adódhat egyéb lehetőség is a szállításra. Mindenesetre, ha létrejön a találkozó,
ki-ki kocsival jöjjön,
ki-ki bevásárló szatyrokkal jöjjön, és
fogja-vigye, amit arra érdemesnek gondol, mert bármikor felpöröghetnek az események. Érdemes annak a listának az átfutása, amelyen az örökösök megjelölték, mit tudnának szívesen magukénak. Lassan, de biztosan itt az alkalom. Aztán nincs helye pótlólagos reklamációnak.
A tervek szerint a közeljövőben kellene mindezt lebonyolítani, mert kinek van kedve mínusz tizenötben vagy nagy hóban szórakázni a poharak, bútorok, ágy stb. elköltöztetésével.
Ma Katalin-nap van.
Isten éltessen minden Katalint. Katalint, aki lányom, Katalint, aki húgom, Katalinokat, akik se nem lányaim, se nem húgaim. És senki ne jöjjön azzal, hogy nem ezen a napon tartja névnapját. Hát tartsa ezen a napon!
Sokféle közmondás járja a Katalinokról, Katákról, no meg népdal is. Pl.
„Süt a Kata, szapul is, túrót csinál, köpül is, ha nekikap meszel is” – mondják a szorgoskodó lányra.
Viszont nagy a bizonytalanság a közeljövőt illetően:
„Ha Katalin kopog, karácsony locsog.” Ha ma fagyna, karácsony enyhe volna.
Na, már most!       
Ma pilinkélt a hó, azaz fagyott víz hulldogált a hófelhőkből.
Tehát fagy, ám nem egészen, hiszen plusz kettőt mutat minden hőmérő az utak mentén.  
Hát legyen okos valaki ilyen bizonytalanságok közepette.

Sűrű sötét az ég, sűrű és sötét, no meg világos hétvégénk volt. Sűrű, mert tegnap újabb szakaszához ért a nonstop lakás-átalakítás.  Délelőtt perforáltatott a betonfal nyolc helyen, hogy két polc helyet kapjon rajta és két falilámpa is. Ezek nem matt fémezüst csonkakúpszerű falikarok, hanem textilernyős és fényes rézjellegű csonkakúpszerű falikarok. Éjjeli lámpák. Éjszaka ott olvasok, ha nem tudok aludni, de csak módjával, mert a szomszédom tudna és szeretne is aludni. Így fogadtuk a szokásos találkozásra barátainkat. Mivel tizennégyen jöttünk össze két hete, kb. jó tíz főre számoltunk. Jó: öten találkoztunk. A megmaradt kenyerek ama részét, amely beszuszakolhatónak bizonyult a fagyasztóba, beszuszakoltuk. A többit esszük, amíg a készlet tart.
Ma meg az agapéra vártuk a nagyérdeműt, melynek megálmodott létszámából ugyancsak gyököt kellett vonnunk. Azért rendben és szeretetben lement az akció. Együtt ebédeltünk a közellakó fiatalokkal. Fiunk kipucolta számítógépeinket, amennyire ez lehetséges, de hát döglött lóból f*-ot kicsikarni közmondásosan nem lehet.
A gép kiírja, hogy tökéletesen működik, majd rákontráz, amennyiben több ízben lefagy. Alighanem megérett a helyzet a cserére. Nem szívesen veszem tudomásul.                   
Holnap találkozunk néhányan testvérek.
Most csend van. Ez a ritka 
Rendezem soraimat, s próbálom mai élményeimet összegezni.
Ami a lakást illeti. A lakás része a világnak.
– Ez a világ nem tökéletes. Következésképpen ez a lakás se tökéletes.  Próbálom artikulálni, hogy 87 négyzetméteren kényelmesen elférünk, s ha két bútort máshová helyezünk, ugyanakkora térigényük lesz, csak éppen tovább fog tartani dolgaink megtalálása, mert meg kell szokni, hogy
ami eddig kint volt, az most bent lesz,
ami eddig fent volt, az most lent lesz, s
ami eddig balra volt, az most jobbra lesz.     
Mi pedig kezdhetjük a tájékozódást a berendezési tárgyak elmozdulásának megfelelően.
– Pozitív élményként ült el bennem a Krisztus Király ünnepén elmondott homília néhány kijelentése: A bűnös ember képes az elgyötört Krisztusban felismerni a jóságos királyt. Minden ember istenarcú. Meg kell célozni eszményként: a tőlem különböző másikban valamiképpen fel kell fedezni a jót, azt, amiből látszik: ő is az Isten ikonja. Ez, miként a szeretet, nagyon egyszerű és nehéz.
El is tart vagy az életünk végéig.       

Régen kétféle tojást lehetett kapni: frisset és zápot. A friss tojást megettük, a záptojást kidobtuk. Most az üzletközpontban láttam fele nagyságú tojást egész rendes áron, drágán tojásnyi tojásokat. De a fenemód nagy választéktól ideges lettem: Van E-vitaminnal dúsított, van extra nagy, van kénes vagy jódozott, már nem is tudom, van bio, van mélyalmos, van nagy kiszerelésű, van féltucatos, van tízes doboz. És ez mindennel így. Zavaró ez a bőség. A pénztárost is zavarhatta: egy tepertőkrém helyett zavarában kettőt ütött a gépbe. A pénztártól való távozás után pedig khm…
A szeretet a rosszat föl nem rója.
Holnap a rászorulóknak lesz gyűjtés az egész ország összes templomában. A hozzátartozó szlogen talán ez: Jobb adni, mint kapni. Hát persze hogy jobb adni. A nagycsaládosoknak mi is adtunk kristálycukrokat az üzletközpontban. Mondom az asszonynak: Papírom van róla, hogy mi is nagycsaládosok vagyunk. Mindegy. Jobb adni, mint kapni. Van benne vááálámi, de néém áz igázi!
Ha jobb adni, adjon mindenki. És fejezze ki mindenki sajnálatát azok iránt, akik kapnak. De hát ez abszurd. Ha mindenki ad, akkor ki kap? Ha a társadalom jó részét megfosztjuk attól, hogy adhasson, mert ők a kapásra kijelöltek halmazába osztattak, akkor elvesszük tőlük a jobbik részt, azaz nem hagyjuk, hogy ők is nagylelkűek legyenek, és adjanak. Így hát rosszul járnak, mert jobb adni, mint kapni, következésképpen rosszabb kapni, mint adni.
A paradoxon feloldása az időbeli eltolódásban van.
Az irgalmas szamaritánus a megfelelő pillanatban rájött arra, hogy itt a cselekvés ideje, az adás ideje. Ez nem jelenti azt, hogy ha kapásra szorul valaha, nem fogja elfogadni, mert ő csak adni szeret.
Ma nekem, holnap neked lehet szükséged arra, hogy kapjál.
Ma engem ér az az öröm, hogy adhatok, holnap lehet, hogy te leszel részese az adás örömének.
Mivel ma ez jutott eszembe, ezt a posztot adom Neked. Kérlek, fogadd el!
Holnap én fogadom el a Te posztodat. Sőt már ma is, amennyiben hiteles, és nem ugyanarról szól, mint az enyém.
Az ókori rómaiakkal együtt Bismarck azt mondta: Do ut des! Adok, hogy adj.
Ezt nem osztom. 
Adok, mert a szolidaritás ma így kívánja, és adsz, majd amikor a szolidaritás úgy kívánja.


           

Moldova kb. ezt írja: Négyen ültek a tűz körül. Beszélgettek. Egyikük hazudott. Ő volt az író. Aki ír, és nem akar hazudni, az vagy jelzi, hogy kitalált történetet mesél, s ha valaki magára ismerne, az csupán a véletlen műve. Mi viszont tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. Tehát ez az író hazudik. Mert vagy rokonairól, ismerőseiről, üzletfeleiről, háziorvosáról, patikusáról ír, és akkor azok magukra ismerhetnek kreációjában, vagy úgy ír róluk, hogy nem ismernek magukra. Utóbbi esetben ferdít, tehát szintén hazudik. Ez nem vonatkozik Verne Gyulára (Igen, koromnál fogva nekem még nem Jules Verne. Azt hittem magyar író, aki nem tud verni, mert verne, ha tudna.), mert ő nem elsősorban ismerőseiről írt, hanem fizikai képtelenségekről, pl. a lávafolyón tutajozó emberekről, akik épségben térnek haza a tűzhányó belsejéből. Van abban a könyvében (Utazás a föld központja felé) kora mindenféle tudománya, a szénkénegtől kezdve a festenysavas hamélegig, csakhogy éppen úgy hihető, mint a Münchhausen báró kalandjai. Aki pedig nem író, az nem mer, nem tud hazudni. Tart tőle, hogy övéi rájönnek, hogy róluk irkált, akik adott esetben megtorolhatják rajta. Biztosan volt már rá eset. Aki pedig ír, és mégis igazat mond, az üdítő kivétel. Se nem lódít, se nem tódít. Realista, aki sokoldalúságában írja le a természetet, árnyaltan jellemzi hőseit, ha lírikus, kendőzetlenül tárja fel legbensőbb megnyilvánulásait.
Nyilvánvaló, hogy eszmefuttatásom nem olvasóim félrevezetése, hanem annak a beismerése, hogy semmiféle eget rengető dolog nem történt ma délelőtt velem. Mert
kit érdekel, hogy elmentem a patikába, negyedévre kiváltottam a drogokat. Feltartottam egy kiszolgálót egy fertályórára. Az eü.kártyán nem volt sok pénz. csak kis tételt rendeztem vele, a többit bankkártyámról fedeztem.
Kit érdekel, hogy itthon ugyancsak negyedóráig tartott, mire megszabadítottam a pirulákat gondos csomagolásuktól és olvasatlanul vágtam a szelektív papírhulladékosba, a kockázatokat a szeméttelepre bízva.
Kit érdekel, hogy ma befejezem Mórát és továbbolvasom Bíró püspök interjúkötetét, akit a kérdezők mintha folytonosan leállítanának újabb kérdéseikkel, ahelyett hogy hagynák mesélni a főpapot, aki érdekes történetekkel tarkítja eszmei mondanivalóját.
Tehát még mindig Móra, aki azt írja, hogy „ami tetszik, az szép”. Ha valaki az esztétikumról ennél tömörebben kíván fogalmazni, jól kösse fel a gatyáját. Azt is írja, amiről úgy gondoltam, hogy magam találtam ki: „Türelmesnek kell lenni, és nem acsarkodni a másik emberrel azért, mert nem az én szememmel lát, hanem a magáéval”.  Aztán leírja, hogy egyedül kacsáztatott a spanyol Guadalquivir partján. Igaz, hogy ő nem a kacsáztatott szót használja, hanem azt, hogy egyedül „szőtt”. Milyen érdekes változat. A függőleges tengelye körül pörgő kavics meg-megcikkan a víz tetején, és jobbra-balra pattan. Imbolyog mint a kacsa. De olyan is, mint a felvetők között – s csak meghatározott helyeken – felbukkanó vetélőszál a szőttesen. Így hát Móra érzékletes szót alkalmaz. Még eredetíbbnek tapasztaltam a „mögképződött előttem” kifejezést. Ma úgy mondanám: „felidéződött bennem”, „megjelent lelki szemem előtt”.
S már csak egyet. Valaki a múltban hivatkozott rá, hogy Cézanne-nak nincsenek tisztességes képei. Most meg arra, hogy Cézanne szerint „Renoir a festészet területére tévedt derék ember csupán”. Na, ha a nemszeretem festő festőtársát kritizálja, akkor mi van? Ha rólam egy puruttya azt állítja, hogy együgyű vagyok, akár ki is húzhatom magamat.
Nemde?    

I. tétel: A Móra-kötet (Beszélgetés a ferde toronnyal) a szerző olasz és spanyol útjáról küldött tudósításainak anyaga. Beszámoltam nyelvi furcsaságairól. Most folytatom. A spanyol-francia részben is említ egy népi imádságot:  / „Gyöngykapudon kopogok, / Színed előtt lerogyok, / Én Teremtő Istenem, / Könyörülj meg lelkemen.” / Ennek nagyszombati elmondása esetén a gyermekcsének megmutatódik a mennyország. A spanyol nyelvről azt írja, hogy képzés helyett más szavakat használnak egy szóbokor tagjainak a kifejezésére. (Pl. asztal, asztalos stb.) Közben elmeséli, hogy Szilágysomlyón a málnaszörpöt jülepnek nevezik, juhfarknak egy édes fehérszőlőfajtát, Félegyházán aki nagy hazafi, az kötekedő részeg. Göcsejben pedig a kalempajsz-madár jelentése: mókus. Még megjegyzi, hogy a spanyol navaja borotvát jelent. Színes tudósítást ír versei születéséről: Elkezd benne csengeni egy verssor, mintha valaki a fülébe mondta volna. (Milyen tömör és lényegre törő ars poetica). Más. A barcelonai Templo expiatorio de la Sagrada Familia, a „kőeposz” befejezését kb. 500 évre saccolja, ha nem változik az építésének a tempója. Úgy tudom, hogy az EU hatalmas pénzt biztosít ennek a kuriózumnak a befejezésére és ez erőteljes tempóváltást ígér. Még beszámol néhány véres kezű és meglehetősen sötét lelkű spanyol uralkodótól (igen sok volt belőlük), és egy fél bikaviadalról, melyet ő fordított létszámmal rendezne meg. Ugyanis a viadalon egy bikával 12 ember végez, ő egy matadort állítana szembe 12 bikával. Akkor beszélhetnénk spanyol virtusról. Ez így csak kutyakomédia.   
II.tétel:  Intermezzo. Ma itthon van a feleség. Utal rá, hogy majdnem tökéletes lakásunkban kisebb korrekciót kellene végrehajtani. A konvoj-bútorcsalád nem azért konvoj, hogy elálldogáljon a szoba nevű sztrádán. Ami a lilaszobában állt idáig, ma vegyen irányt a sárgaszobába. Természetesen magasítóval és a hozzá tartozó kisebb könyvtárral együtt. A konvoj immár harmadik lakásunkat szolgálja, s ez a darabja is volt már mind a négy szobában. A mellékhelyiségekben csak azért nem, mert nem fér el bennük. Egy telefonáló rákérdezett, hogy miért szuszog a feleség. Mondja, hogy „kisebb átalakítást” hajtunk végre a lakáson. Beleszólok a telefonálásába: Eddig sz* volt a bútorok elrendezése, de mától kezdve minden tökéletes lesz. Vajon meddig?
III. tétel: Bíró László interjúkötetébe is belekaptam. A főpásztort meglehetősen jól ismerjük Tücsivel mindketten. Az anekdotázó, olykor idilli hangvételű történetek a püspök hangján szólalnak meg bennem olvasás közben. Nagyon olvasmányosnak ígérkezik a kötet.  
IV. Főttétel. Spenót tükörtojással és roppanós virslivel.
IV/a) Pótétel: Torta a tegnapról.
IV/b) Coda: Desszert. 2,5 mg Syncumar, 1 Milurit. Merthogy ezeket a drogokat evés után illik bekapdosni. A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét (már aki akarja).
V. tétel: Maga ez a poszt. A scherzo ugyanis ABABA szerkezetű, így se melléktémával, se codával nem zárulhat. Csak a főtémával, mely esetünkben maga az olvasás.    

O tempora, o mores! (Cicero)
Arra várhatok, hogy valami témához jussak. Mióta odafigyelek Móra furcsa szóhasználatára, azóta nem találok a novelláiban újabbakat.
 A facebookon két szörnyűséget mutatnak: egy indiai kecskeáldozatot élőben (majd holtában is). Egy nyisszantással lefejezi a rituális célra kiszemelt állatot egy legény görbe handzsárjával. Egy másik videót nem néztem meg, mert nem szeretnék őrültségeket álmodni: Nigériában iszlámisták tizenegynéhány keresztényt megégetnek elevenen. Gondolom benzinnel locsolták le őket előzetesen. Nekem a mutatott elszenesedett embertetemek is elég borzasztónak tűntek ahhoz, hogy a kegyetlenkedésnek tanúja legyek.
Mondanám, hogy éjjel esett, de későreggel már hétágra sütött a nap. Ehhez képest délre viszont ólmos hófelhők borítják az eget. Muszáj lámpát gyújtani olvasáshoz.
A tévében egy szicíliai szigeten hirtelen támadt vihar pusztításait láthattam, melynek következtében emberek pusztultak el, meg javak is egymilliárd euró értékben. Egy iraki és egy bejrúti merényletről is beszámolnak a tudósítók. Halottak és halottak.
Ehhez képest felüdülést jelentett egy focimeccs, ahol az egyik görög éppen öngólt rúg a románok elleni mérkőzésen. Egyáltalán a románok ellenin, hiszen saját kapujára támadt rá?
 Persze sajog az is, de nem halálos.         
S hogy figyelek, elmesélem azt is, hogy a NY-i polgármester elrendelte, hogy 21 éves kor alatt nem szolgálhatnak ki az üzletek senkit cigarettával. Ezzel kapcsolatban olvassák be ezt a bakit: Tiltják egyúttal azt is, hogy „kettőt fizet, egyet kap” akciót alkalmazzanak a cigarettaforgalmazók.
Én nem tiltanám. Mivel a legolcsóbb cigi is 10 dollár, ezentúl húsz dollárt fizetne, aki az akcióban vásárolna bűzrudacskát.

Ha felkelek, akkor össze kell szednem gondolataimat, mit milyen sorrendben intézzek el.
Ha mise után rögtön elmegyek az orvoshoz, odaadja háromhavi receptjeimet.
Ha odaadta, bemegyek a Flórián üzletközponthoz a pénz-automatához, hogy készpénzemhez jussak.
Ha készpénzt veszek ki, pénzembe kerül, ha átutalok, pénzembe kerül.
Ha a bankomnál teszem, pénzembe kerül, ha idegen bankomat-nál teszem, pénzembe kerül.   
Ha bankot váltok, pénzembe kerül.
Ha parkolóhelyet találok az üzletközpontnál, akkor tényleg felvehetem a pénzt.
Ha nem találok (ez történt), tovább megyek a rendelőhöz időpontért.
Ha kiálltam a sorom, átküldenek egy másik ablakhoz, ügyemben ott intézkednek.
Ha végeztem, készpénzt veszek fel.
Ha újfent nem találnék parkolóhelyet, pipa volnék, így buszra szállok.
Ha megemeltetném az egyszerre kivehető összeget, elég volna ritkábban vételezni.
Ha túl vagyok a pénzfelvételen, visszabuszozom a parkoló autómhoz.
Ha a helyi patikában akarom kiváltani a gyógyszerek egy részét, sorszámért is sorba kell állnom.
Ha az otthoniba megyek, ott nincs sorszám, sorban állás is csak ritkán.
Ha fiunk kártyáját igénybe veszem, engedményt kap adókedvezmény formájában.
Ha semmit se váltok ki, vizesedik a lábam.
Ha már ott járok, feladok két csekket a postán.
Ha készpénzzel fizetek, nincs ingyen, mert a bank eleve lecsapta pénzkivételkor pénzem egy részét.
Ha bankkártyával fizetek, a posta pénzt kér kártyám kezeléséért.
Ha a bankot bízom meg csekkjeim összegeinek átutalásával, szintén pénzt kér a műveletért.
Lehet, hogy Tahitiben kellene élnem Gauguin idejében?  

– Egy-két évtizede pályázatot írtak ki nyelvi játékok, szójátékok kreálására, ismertetésére, kitalálására. Beküldtem. A zsűri udvariasan közölte, hogy nem nyert. Hogy is nyert volna. Senkit nem ismertem közülük, s ajánlás se egészítette ki az anyagomat. Nem tudom, aztán mi lett vele. Talán „fönn” kering virtuális bolygónk körül, mint egy intelligens szemét.
– Mindez azért jutott eszembe, mert a Tinta kiadó hirdeti Grétsy László Nyelvi játékok könyve vagy valami hasonló címmel azt az anyagot, melynek témája a hangok, a szavak.
– Játszottunk mi is a nyelvvel kiscsoportunkban. Nem mindenkit érdekelt, de sokáig műveltük néhányan. Valaki bedobott egy alig ismert szót, s ki kellett találni, kikutatni, mi a jelentése. Ilyen volt a sinkó. Volt, aki somfára tippelt. Versből jött elő, valahogyan így: ledobta sinkóját. Gondolkoztunk eleget rajta, hogy mi lehet. Van-e köze az elsinkófál igéhez. Utóbb ráakadtam. Az egykori debreceni diákok süvegét hívták ezen a néven. Persze ez csak egy szó volt a sok közül, amelynek ismertük alakját s kerestük az értelmét.  Olykor segített a Czuczor-Fogarasi, máskor nem.
– Adódtak aztán olyan helyzetek is, amikor az élet mellém sodorta emberek szóhasználata tett fel kérdőjeleket. Öreganyámtól hallottam az ampát, a cekkert, a pasasér hajót. Sok embertől sokfélét.
Tegnap egy Móra novelláskötetet olvastam nagy-nagy élvezettel. Szókincsét olykor nem könnyű követni. Tele van ez a könyve olasz, német, latin, angol és régi magyar, valamint tájszavakkal, ezeket aztán megspékeli saját nyelvi leleményeivel is. Olykor lelassítja az olvasás tempóját, hogy kihüvelyezzem, melyik mit is jelent. Közben felsejlenek bennem nálam idősebb emberek, akik hasonló szófordulatokkal éltek. Néhányat illusztrálásképpen ideidézek közülük.
Abafi. Jósika regénycíme. A gimnazista időkbe visz vissza. Jelentése kb. földi. honfitárs.
A gyufaszál régi nevét sose találom ki, ha nem írja ide a szerző: águcs. A bakonya pedig árusok utcája jelentésű szerinte. A kóla az ő korában kordéféle lehetett, amit a csacsi húzott.
 „Három angyal fejem felett: Egyik megőriz engemet, másik szemem zárja, a harmadik lelkem várja”. Vajon ismeri-e volt főnököm és ismeri-e Erdélyi Zsuzsanna?
Itt van aztán az olasz graffito, legalábbis ebben a formájában írja le Móra a házak falára firkált gyerekrajzokat.
Itt egy szögedi akcentussal írt mondat. „Úgy nézöm, valahun möghibította a tekinetös úr a dolgot.”          
elhibázta értelmű ez a möghibintotta.
1925-ben ír antiszemitizmusról. Igaz, Karinthy meg 1916-ban leírja: televízió. És nem is sokat téved.
Puruttya szájtátó. A puruttya tájszó. Egykori főnököm is emlegette ostoba fajankó, együgyű értelemben. A duttyán szót is alkalmazza, csakúgy mint azt Tömörkénynél lehet olvasni, afféle apró vendéglő, ivóhely neve a pusztaiak körében.     
Nemcsak József Attila emlegeti Horger Antalt, Móra is, akinek a nevét tudós barátja magyarázta. A Móra Árpád-kori keresztnév. Maurusból lett, és Mórocskát, Mórickát jelentett.
Még ideveszem az espressót is.  Móra korában így hívták a sűrű, nyomás alatt kigőzölt kávét. Ittak egy espressót.  Nálunk ezt a szót az én generációm magának a kávéházakat felváltó hangulatos, kisebb vendéglátóhelyekre alkalmazta. Ha valaki itt kávét kér, akkor egy presszókávét, egy duplát (Hol van már a szimpla? Ugyanott ahol a pikoló világos sör.), egy feketét hozat ki magának. 
Nincs igaza Kolozsvári G. E.-nek, aki egyik könyvében megjegyzi így valahogy, hogy a nyelvészet nem más, mint onanizálás a nyelvvel, a szavakkal stb. Az műveli, akiből nem lett író. Nagy-nagy tévedés ez, mintha gőg csendülne ki sommás ítéletéből.       

Alig kezd mosolyogni a számítógépem egy-egy poénon,
Képernyőjéről gyorsan lefagy a mosoly,
mondnom, gyorsan lef...

A hatvanhatodik évét taposó Sebő Ferenccel készített interjút az Új Ember munkatársa. Ebben sokféle építő és értékes gondolat olvasható, én most csak egy kuriózumot hozok ide. Az ismert mérnök és népzene művelő oktató, stb. említi, hogy Weöres Sándortól kapott annak idején egy zárt borítékot azzal, hogy ha hatvan éves lesz, csak akkor bontsa ki. ez úgy hat éve meg is történhetett. Ezt idézi meg, és most én is ezt teszem, mert figyelemre méltó. 
„Közeleg amaz idő, mikor az ember a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, a lábától nem jár, a kezétől nem fog.
Ekkor végleg befelé kell fordulni. Belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.”    
Erről egy másik, talán vidámabb megfogalmazás ötlik eszembe, ez Bródy Jánosé: / Nincs már szeme se, karja se, / s itt-ott kilóg a belseje, / mégis örül, hogy él az én Luca babám. /
Nem kezdem el felsorolni, hogy mim nincs, mim hol bibis, s mim nem működik tisztességesen. Próbálom a Luca baba optimizmusát élni. Mégis.
Amikor a jezsuita hetven volt, elment az orvoshoz, mert itt is fájt, ott is fájt, meg amott is. Ez ugye háromféle. A doki rácsodálkozott: Nahát, háromféle problémája van? Majd azt figyelje meg, hogy tíz év múlva mennyi lesz. Akkor milyen szívesen fog visszaemlékezni arra, hogy bezzeg egy tízessel korábban szinte semmi baja nem volt.
De ha már nyafi, Babos SJ vicce nagyon idekívánkozik, mert a fájdalmak sorolását lehet még fokozni.
A doktor kérdi a pácienst: – Hol fáj, mi baja?
– Ajaj, doktor úr, ha itt megnyomom, itt fáj, ha ott megnyomom, ott fáj, ha emitt megnyomom, emitt fáj, ha amott nyomom meg, akkor meg amott fáj, de ha lejjebb nyomom meg, akkor lejjebb fáj, ha feljebb, akkor feljebb fáj.
– Ne is folytassa – vágja el a felsorolást a doktor –, uram, önnek el van törve a mutatóujja. 
Holnapután magam is tiszteletemet teszem a doktornál, mert elfogyott a munícióm. A múltkor megkérdezte, van-e valami panaszom.
Nekem nincs, jó a közérzetem.  
Ennek nagyon megörült.  Tulajdonképpen én is, azért visszakérdeztem: csak tudnám, hogy mi a csodának szedek kilencféle gyógyszert, ha egyszer ilyen egészséges vagyok.