Mickey webnaplója

Remélem, hogy nem. Halottak napja van. Óhatatlan, hogy az ember szembe nézzen az elképzelhetetlen véggel, amely mégis olyan valóságos, mint a születés.
Dies irae?
Nem hiszem. Inkább hajlok Gyökössy Bandi bácsi megformulázásához. Élet után halál? Mi történik ott? Isten áttesz az egyik zsebéből a másikba.
Nem a halál nehéz, hanem a haldoklás. Ez is igaz.
Nemrég hallgattam K. Penderecki Lukács-passióját. Félelmetes disszonanciák, hangfürtök, hatalmasan felüvöltő dobok kísérik Jézus haldoklását.
Most egy másik zenei élményemről szólok. A Titanic filmről. Sok zenéje közül hagyjuk most a Szentjánosbogár esztrádzenét, fókuszáljunk inkább arra a korálra, amit a zenekar összeszedetten előadott, amikor nyilvánvalóvá lett az elkerülhetetlen vég, süllyedni kezdett emberek ezreivel megrakott hajóóriás. A Közelebb, közelebb c. protestáns korált húzták fenségesen.
Ezt a zenét jó anyánk is ismerte. Kisgyerek voltam még, amikor elénekelte egyszer, ha nem is az összes versszakát. Megrendülve hallgattam.
Ide másolom, mert elgondolkoztató ez a szöveg.

Közelebb, közelebb, Uram, hozzád!
Boldogan ölelem keresztedet át.
Édes lesz az nekem, hisz te fogod kezem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Ha vándorutamon a nap leszáll,
Nyugtot fáradt fejem csak nálad talál.
Álmomban rebegem, ó emeld a szívem:
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Lépcsővel álmodom, hozzád vezet,
Kegyelmed fölsegít azon engemet.
Angyali szózat hív, repes feléd a szív,
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Tövises szűk úton a mennybe fel,
Vándorló gyermeked bizton jut majd el.
Angyalok szárnyain segíts, segíts nekem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Repeső szárnyakon, felhőkön át,
A csillagok fölé, fel, Uram, hozzád.
Melletted a helyem, ó emeld a szívem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Tudom, ha arcodat megláthatom,
Végetér majd akkor sok-sok bánatom.
Sóhajom végszava e hű ima legyen!
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

A 150. zsoltár C. Franck kórusra és orgonára való feldolgozásában így kezdődik: Magasztaljátok Istent az ő fölségében…
De Viadana motettája így kezdődik: Vigadozva áldjuk az Úr nevét, 
Halmos Lászlóé: Minden földek Istent dicsérjétek, ujjongjatok, és énekeljetek…
Az USA-ban élő Szilas Imre megfogalmazása: Praise the Lord…
(Korábban már kerestem C. Franck szövegét magyar fordításban, de nem találtam a neten.
Ma is eredménytelen maradt kutakodásom.
Az AI halandzsázik rá valamit, de a szöveget nem tudja, vagy nem akarja tudni.)
Az egészet azért idézem, mert Mindenszentek napja van.
Ide illeszthető a Halmos féle zsoltárszöveg, pusztán a földek helyett kell szenteket írni, mondani, énekelni.
Minden szentek Istent dicsérjétek,
ujjongjatok és énekeljetek.
Daloljatok az Úrnak citerával,
Citerával és zengő muzsikával.
Harsona zengje s búgó kürtök Őt!
Ujjongjatok az Úr s király előtt!
A minden szenteken csakugyan minden szenteket értünk, azaz nemcsak a kanonizált szenteket, hanem rajtuk kívül a nem kanonizáltakat is, tehát mindazokat, akik az örök üdvösség közösségének tagjai.
Ezeknek az embereknek az öröme örök, éspedig úgy az, hogy kiestek a tér-idő kettőséből.
Mi pedig, földön élők azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, és az üdvösségre jussunk.
Ez a katekizmus első kérdésére megfogalmazott felelet.
 

A teológia istentan.A hittannak egy ága.
De a hittan fából vaskarika. A hit nem tan, hanem Isten ajándéka.
A teológia bizonyos szakzsargont is használ. A Királyi út c. könyv egy helyen így értékeli a fellengzős kifejezéseket. Ebből idézek:
„Jézus egyszer megkérdezte tanítványait: Kinek tartanak engem az emberek, s kinek tartotok ti?
Egy modern teológus is jelen volt. Őt is megkérdezte akkor az Úr.
És te kinek tartasz engem?
Ő így felelt:
Te vagy a kérügma eszkatológikus manifesztációja, melynek révén az emberek interperszonális viszonyrendszerében tapasztalják meg egzisztenciális dimenziójukat.
Jézus összehúzta a szemét és megkérdezte:
Kérem, hogyan?...
Rögvest megmagyarázom: - mondta a teológus. Te vagy Isten immanens prezentációja, mely abszolút eszkatológikus módon valósult meg, értsd: Te vagy az archetípus, Isten immanens jelenlétének zsengéje miköztünk.
Ekkor Jézus így szólt:
De hogyan magyarázzam meg ezt anyámnak?”
Hát igen.
Igen tudományos, de meglehetősen lélektelen.
A szerző Jézustól veszi ismereteit, aki így szól: Európa egyháza nehéz időknek néz elébe. Sok vagyontól és hatalomtól kell megszabadulnia. Ami most még megvan, porként fog széthullani. Imádkozz, hogy ebből a porból valami új kelhessen életre. Előbb azonban a régit a megfelelő mélységig le kell rombolni….Nem szabályokat és struktúrákat kell feloldani, hanem az embereknek kell elszakadniuk azoktól.”
Az eloldódás lassú folyamat.
Hol van már a tiara, hol van már a gyaloghintó? Ferenc pápa által székké szelídült trón, a pápai öltözékek is egyszerűsödtek.
Lehet, hogy a közeljövőben felgyorsulnak az egyszerűsödések?
    

Ha most álmoskönyvet írnék, ma nem születne poszt, mert elfelejtettem, hogy mit álmodtam.
Annyi igaz, hogy mostanában nem álmodom, hogy nem találom az autómat, sem azt, hogy nem tudom, hogyan kellene hazamenni, és ez a haza jobbára Zugló, Fűrész utca.
De az oda vezető út mindig másfelé visz, eltér, ismeretlen helyen bolyongok.
Na, mostanában eltévedőseket se álmodok.
Őrangyalom vigyázza álmomat.
Tegnap M. unokánk eljött, segített autójával bevásárlást tenni.
Kb. negyven kilónyival megrakodva jöttünk haza.
Két karton tejet vettünk többek között.
Elképzeltem, hogy M. egykor unokáimnak elmeséli, hogy nagyapátok nyolcvanon felül még felhozott a vállán tizenkét liter tejet, utána két szatyorért még egyszer fordult.
Ennyit számít, hogy autónk még a szervizben stagnál legalább nov. 11-ig.
Mozgásterünk leginkább a lakás.
Cselekvéseink tere úgyszintén.
Sok tennivalóm nem akad.
A háztartás a felségé.
Szombatokon szoktam porszívózni, de már azt se kell, mióta robot nyalja föl lakásunkat.
Én alaposabb voltam ebben a munkában, és gyorsabb.
Mégis: Derék robotunkat dicsérni kell, nehogy megsértődjön, és bemondja az unalmast.
Csak szívja szorgalmasan a port, a szöszöket, s ha nem tökéletes a munkája, rámutathatunk, és összekacsintva megjegyezzük: Hippolyt, esetleg,  Hippodrom.
T. a tévésorozatokat nézi, én meg párhuzamosan megfejtettem a rejtvényújságokat.
 Azokban is keresztrejtvényeket.
A számokkal operáló megfejtenivalókat nem nekem találták ki.   

Tömegközlekedéssel érkeztem.
Ezúttal elkéstem.
Felszaladtam az emeletre.
Gondoltam: Lesz, ami lesz, és benyitottam.
A legközelebbi üres székre ültem gyorsan.
A professzor konstatálta jöttömet, de nem szólt rám, csak odavágott a szemével.
Neki is egyszerűbb volt megmaradni gondolatmeneténél.
Egy könyvet tartott magasra.
Felhívta rá mindenkinek a figyelmét.
Így szólt: A kezemben tartott Balla-könyvet mindenkinek el kell olvasnia, mert vizsgatétel.
Nekem csak ez a példányom van, de szívesen kölcsön adom, bár azt hiszem, hogy a könyvtárban elegendő példányban hozzáférhető.
Érthető voltam?
Igen – hangzott kórusban a felelet.
Elgondolkoztam.
Vajon miről szólhat a Balla-könyv?
Ekkor feltettem magamban egy további kérdést is:
Mit keresek én itt a vizsgára készülők között nyolcvanévesen…
És sürgősen felébredtem.
Hát persze, tanulás és vizsgázgatás alól évtizedek óta felmentve.  
Ettől a felismeréstől lenyugodva vártam az újabb álmot.

Újraolvasom a holland karizmatikus pap, Frans Horthuis (1921-2018) könyvét (Királyi út).
A gondolatgazdag és misztikus írásából egy epizód különösképpen is megragadta a figyelmemet. 
Én, aki sokat időzöm az erkélyen, nagynak látom a madarat, kicsinek a távoli repülőgépet, és még sokféle relációt sorolhatnék: pl. nagy a Hold, kicsik a csillagok.
 A holland ezt veti papírra:
A megtévesztő látszat által belezavarodhatunk és rettenetesen tévedhetünk: Mi élő,  és mi halott.
Ha hazamegyünk, a szobában az asztalon élénk színű virágokkal teli váza áll. Mindazonáltal ezek az életteli, ragyogó virágok halottak, és a kertben álló halottnak látszó fák élők. Néhány nap múlva a virágok elhervadnak, és kidobhatjuk a szemétbe. Majd eltelik még néhány hét, és a halottnak látszó fák rügyezni kezdenek, minden kihajt és kizöldül.
Amit magunk körül pezsgő életnek nevezünk, az Isten szemében nagyrészt halott.
Jairus lánya, Jézus véleménye szerint viszont, nem halott volt, hanem csak aludt. Szavai miatt kinevették Jézust.
Jézus tudatosan megy a halálba – azaz az életbe.
Világtól elrugaszkodott idegen volt? Ellenkezőleg! A világtól elrugaszkodottak mi vagyunk, ha szemellenzősen csak a földi életet nézzük, és nem látunk tovább az orrunk hegyénél.
A látszat csal.
A világ nyüzsgése ösztönösen vagy készakarva takarja a valóságot.
A valóság a csendben mutatkozik meg.
De hol van ma csend?
Csendes-e a politika, csendes-e a média, csendes-e az árukat vagy annak látszó csalásokat reklámozó internetfelület?
Jó lenne elcsendesedni, és komolyan venni jövőnket.
Jó lenne feltenni a kérdést magunknak, hogy miért van egyáltalán valami, és miért nem a semmi.
Jó lenne tisztázni, hogy mi az élet(ünk) értelme.
Én szóltam.   

Amikor szervizben az autónk, akkor jövünk rá, akkor tapasztaljuk meg, hogy milyen is az élet nélküle.
Az autó alighanem elszoktatott a gyalogjárástól, és hiányában a távolabbi közértek kiesnek vásárlási lehetőségeinkből.
Ma már nehezünkre esik a hosszas séta.
Lehet, hogy ez másképp alakult volna, ha rendszeresen sétálunk.
De lehet az is, hogy nem. (Én rendszeresen bicikliztem, mígnem egyre keservesebb lett a cangázás. Egyre kimerültebben értem haza: vérnyomásom az egekben, szívem pedig ki akart ugrani a helyéből.)
Az autónélküliség mindenesetre felidézik azt a helyzetet, amikor már nem kapom meg a jogosítványt, vagy éppen magam mondok le a vezetésről kopásaim miatt.  
Mit írjak?
Nem túl kecsegtetők a kilátások.
 T. már nem fog jogsit szerezni, a gyerekek pedig más városokban élnek.
Persze, mint mindenre, erre is van megoldás: az élelmiszerek házhozszállítása.
Ma T. összeszedte, hogy miket kér a Sparból.
Ami a Covid idején működött, mára megszűnt.
A Spar, ha jól értem, megszüntette a házhozszállítást.
Ám van lehetőség más cégektől vásárolni.
Az Auchan pl. továbbra is vállal házhozszállítást.
Alighanem ez lesz a megoldás arra az átmeneti időszakra, amíg le nem vizsgázik a Chevrolet.
És arra is, amikor már nem fogok vezetni.
***
Ami vidám: Szép az idő. Folytatódik az indián nyár.
Csak nem fog tavaszig kitartani!???
Ezt a fák jobban tudják. Eldobálták lombjukat.
A madarak is jobban tudják. Elköltöztek délre az olyan fajták.

Tegnap a késő esti órákban meghallgattam Krzysztof Penderecki halhatatlan művét, a Lukács-passiót.  Nagyzenekar, kórusok, szólisták, hatalmas ritmusszekció, erőteljes basszusok, nagybőgők, igen széles spektrumú hangerőkülönbségek, a pianissimótól a fortissimóig mindenféle.
Fülhallgatóval hallgattam, hogy ne zavarja meg a ház nyugalmát.
A zene- és énekkarok előtt egy törékeny nő, Marzena Diakun tűsarkúban vezényelte végig a több mint egyórás passiót.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a kórustagokból sokan hangvillájukhoz folyamodtak, hogy ellenőrizzék, a kívánt hangmagasságban énekelik-e a hangfürtökben számukra előírt szólamot (ha hamisan énekeltek volna, vajon valakinek feltűnt volna-e a hatalmas hangorkánban?).
Hallgatva a passiót olykor az apokalipszist éltem meg.
Gongok és dobok veszélyeztették dobhártyámat, már-már tébolyult dübörgésükkel.
A passióéneklés latin nyelven folyt, a narrátor felolvasása úgyszintén.
A basszusok az infrahangokat súrolták olykor, a szopránszóló pedig óriási hangközökkel operált, nemritkán glissandóban.  
„Gratulálok” a youtube-nak, hogy katartikus élményünket vagy öt alkalommal megzavarta beleordítva disznó reklámját, miszerint ilyen meg olyan szemüveget kell viselnünk.
Ha nem fizetsz, megszakít minden értékes zenét a reklám.
Nem új a dolog (…eladó az egész világ, énekeli Mefisto a Faustban), de igen gusztustalan dolog.
Az emberi méltóság semmibevevése és feláldozása az üzlet oltárán.   
Mindent egybevéve ez a lengelek kereszténységre való áttérésének (966) ezredik évfordulójára (1966)  írt zenemű áttör minden határt, és Penderecki, aki növendékeitől megköveteli, hogy Bachot helyesen értelmezzék, teljesen más dimenziókban komponál.
Immár hatvan éves a passiója, de hangzásvilága hallatlan erővel tör be a 21. századba, és lehetetlen, hogy valaki ki tudná vonni magát a hatása alól.
Megrendíti minden hallgatója lelkét.

Anélkül, hogy dualista volnék, kijelenthetem, hogy alapvetően kétféle ember létezik: az építő és a romboló.
Ha valaki azt állítja, hogy léteszik egy harmadik fajta is, aki hol épít, hol rombol, akkor igazat kell adnom neki is.
Az ember nem fekete és fehér, hanem meglehetősen tarka.
Sajnos, természeténél fogva rosszra hajló lett.
Ezt igazolja, hogy a bulvárlapok oly népszerűek, az építő jellegű lapok rendre tönkre mennek.
Ugyanez a jellemző a médiával, a közélettel, a politikával kapcsolatban is.
Az Isten csodája, hogy ennek ellenére él a Föld, s amit egyesek leromboltak, mások újra felépítik.
 A rombolás és építés között állandó a harc.
Nyilvánvaló és igaz, hogy rombolni könnyebb, mint építeni.
Már a kisgyerek is megpróbálja a gondos munkával felépített kártyavárat fölrúgni.
Honnan máshonnan benne a tomboló-romboló hajlam?
A legnagyobb baj azonban, hogy nagyban is ugyanez történik.
Különben a nagy halak miért eszik meg a kis halakat?
A nagyobb hatalmak miért kényszerítik akaratukat a kisebb hatalmakra.
Miért viselnek háborút a hatalom megszerzése és megtartása érdekében?
Már Vegetius megmondta: Si vis pacem, para bellum. Azaz, ha békét akarsz, j háborúzzál!
Én inkább Senecával tartok, aki mást javall: Si vis amari, ama! Ha azt akarod, hogy szeressenek, szeress!
Szeretni nagyon egyszerű és nagyon nehéz.
Avagy el tudjuk-e felejteni önmagunkat, hogy szabadon mások felé fordulhassunk érdeklődésünkkel, figyelmességünkkel, mégpedig úgy, hogy az ne legyen tolakodó.   
Innen a nehézsége.
De akár nehéz, akár lehetetlen, meg kell próbálnunk.
Nincs más út az építésre.  

Idén születésnapomra nagyszámú rejtvényfüzetet kaptam.
Persze méltán, merthogy szeretem a rejtvényfejtést.
Ha jól számolom, eddig az ötből négy füzetet megfejtettem.
Az ötödikbe is belekóstoltam, de úgy jártam vwele, mint Forest Gump a futással. Ő futva többször átszelte Amerikát, aztán egyik futása közben megállt, majd rövid meggondolás után döntött: Hazamegyek.
Mondom: az ötödikbe is belekezdtem, majd megálltam, és úgy döntöttem: Egyelőre elég volt.
Több-kevesebb kihagyást engedélyeztem magamnak.
***
Mivel a különféle hangfrekvenciákat eltérő erősséggel (gyengeséggel) érzékelem, tényleg hamisan dúdolászok. Azért ez a hamisság nem lehet túlságos, mert elektromos Yamaha-hangszeren lepötyögve nem találok eltérést az általam képzett és az orgona által megszólaltatott hangok között.
Persze felmerül, hogy csak képzelem, hogy az orgona tisztán szól, mert azt akarom hallani, a valóságban pedig fennáll a félrehallás lehetősége.
Veled vagyok Beethoven!!!
Veled vagyok Prédikátor, mert figyelmeztetsz a kopások előbukkanására meglett korunkban.
Így arról is, hogy „amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat,…a por visszatér a földbe, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta.”
A madarak hangja még nem csitult el, de a tücskök ciripelését idén már csak hallókészülékemmel élveztem.
Mindez persze rendben van, vagy hogy a nagyokat idézzem:
Minden jól van úgy, ahogy van, mert ha nem volna jól, akkor másképpen volna.
Posztomnak a beszámoló címet adtam. Mennyire különbözik a kiszámolótól!!!