Mickey webnaplója

Ursula jött, Ursula beszélt, Ursula hazament. (Ahányszor látom, annyiszor jut eszembe Tom macska a Tom és Jerryből.)
Elhangzottak a beszédek.
Egyeseket meghallgattunk, másokat meg nem.
Az Operaház nagyon szép lett.
Láttuk a csaknem 2 km hosszú nemzeti szalagot s a sok-sok kísérőt.
Láttuk Bem apó szobrát és hallottuk a tövében elhangzó beszédeket.
És a Corvin-negyed előttit.
És ültünk a tévé előtt, mely egész nap az ünneppel foglalkozott.
Sokan voltak a Bem-szobornál, sokan a Kossuth téren és a Corvin mozinál is. Hála Istennek, nem tört ki egy újabb forradalom, ami leginkább polgárháborút jelentene.
Az ünnepségsorozatnak vége.
A kiosztott zászlókat összeszedték.
A házunkra kitűzött még ott lobog a helyén a szélben.
Egyelőre marad is, mert esik az eső, és nedvesen nem akarom elraktározni.
Magam azt kívánom, hogy ha már
„Esik eső karikában”,
ne csak a Kossuth-szobor kalapjára, hanem az egész országra essen, és
ahány csepp is esik rája,
annyi áldás szálljon rája,
ÉLJEN A MAGYAR SZABADSÁG!
ÉLJEN A HAZA!
Hát persze.
De annak a kulcsa az egymásnak feszülők „fegyverletétele”, és az ország együtt építése minden vonatkozásban.  
Hogy ez mikor jön el végre, nem tudom.
Én siettetném.

Igen. 70 éve történt, hogy a magyaroknak elegük lett a MDP-ből, és a padlássöprő valóságból.
Ideig-óráig sikerült is lerázni magunkról a gyarmati sorsot. (Minthogyha most éppen kezdene vissza kúszni.)
Abban az időben 10 éves múltam.
Ennek ellenére a lényeget fogtam, és ez máig se változott.
Minden évben sokak próbálják magyarázni, hogy mi közük volt az 56-os eseményekhez.
Ezek egy része igaz, más részük számító magatartás.
Ma már nemigen hallgatom meg a forradalom keletkezéstörténetét.
Van, aki szerint a nagyhatalmak szították, van, aki egészen mást mond. van, aki a szuezi válság melléktermékének tartja a magyarok lázadását.
Már nem hallgatom meg az eseményeket a maguk a szájízéhez igazgató beszédeket sem.
Nyolcvan évesen egyetlen tömegdemonstráción se veszek részt.
Amit megtettem:
Idén is kitűztem a zászlót, a magyar zászlót, és nem az EU kék zászlaját.
Nem cserélgetjük, mint Jókai regényében a Plankenhorst-lány.
***
Olvasom Celanói Tamás sorait Szent Ferencről. Azt írja:
- A gonoszság sokszor megpróbálja beszennyezni a tisztaságot, s mivel az emberek többsége hazugságot beszél, a kevés igaznak már nem hisznek. 
Ez ma sincs másképp. Pl. Ilyen rohadt még tán sose volt a közélet.
Szent Ferenc gyermeki lelkületére világít írván:
- Néha fölvett egy darab fát a földről, bal karja alá fogta, jobb kezében egy zsineggel meghajlított pálcát tartott, s ezt úgy vonogatta a fa fölött, mintha hegedű volna, és szíve mélyéből énekelt franciául.
Igen.
Ezt még megtehetjük.

Közeledvén az 1956-os forradalom 70. évfordulójához, ebben a posztban P. Miklósházy Attila SJ visszaemlékezéséből idézek egy-két bekezdést.
Október 23-án éppen szabadnapos voltam, de a kollégám megkért, hogy helyettesítsem, mert neki mint vezető pártfunkcionáriusnak ott kellett lennie a Petőfi-kör aznapi gyűlésén, ahol a terv szerint az orvos-szakszervezet embertelen vezetőit akarták kizárni a további tevékenységből. Délben már a medikusok és a többi egyetemisták pirosló arccal és piros-fehér-zöld zászlókkal, széles sorokban vonultak föl a Bem tér felé, és kórházunk párttitkára, akivel aznap éppen együtt ebédeltem, remegő hangon kérdezte, hogy mi van a városban. Megnyugtattuk, hogy akinek tiszta a lelkiismerete, annak nincs mitől félnie. Délután már a villamosok is leálltak, mert lehetetlen volt közlekedni a nagy embertömeg miatt. A gyárakból, hivatalokból kijövő emberek ezúttal mentek nem haza, hanem mind a Duna-partra, a Bem térre és a Petőfi térre tartottak. Éppen egy sürgős esetet operáltunk, amikor hírül hozták, milyen szörnyű és oktalan beszédet mondott Gerő a rádióban. Este háromnegyed tízkor megjött a kollégám, és beszámolt nemcsak a Petőfi-köri viharos gyűlésről, hanem a város hangulatáról is. Mivel a váltás megérkezett, átöltöztem, és éppen hazafelé indultam. Kiléptem a kórház kapuján, egy teherautó éppen akkor állt meg, s két egyetemista sietős mozdulatokkal leemelte a kocsiról S. Elemér tizennyolc éves csepeli munkást, akit a Rádiónál az ávósok hasba lőttek. Kezembe adták a halottsápadt fiút, s már rohantak is tovább, mivel – mondták – még igen sok sebesült van. Ezzel elkezdődött számunkra a kimerítő, sokszor fájdalmas, de nagyon lelkesítő, szakadatlan munka. E pillanattól kezdve exodusom napjáig csupán három-négy alkalommal tudtam pár órára elhagyni a kórházat a sok elfoglaltság miatt.

Alig értünk be a műtőbe az első sebesülttel, már újabb autók érkeztek, és hozták egyre-másra a fiúkat, tüdő-, has-, kar-, láblövéssel. Néhány óra leforgása alatt már halottjaink is voltak, olyanok is, akiknek még a nevüket sem tudtuk, hiszen munkaruhájukban nem hordtak igazolványt…

„Ha elveszel 500 dollárt egy munkástól, és 100-at adsz öt lusta embernek, elveszítesz egy szavazatot, de ötöt nyersz. Ez a történelem legnagyobb piramisjátéka, és szocializmusnak hívják." - Elon Musk
(A migránsáradat rád fog szavazni.) Ebbe a csapdába ismét és ismét beleesik az emberiség.
De nem erről akartam írni. Hanem arról, hogy befejeztem Lénárd Ödön és társai könyvét (Utak és útvesztők). Egy kor lenyomata az üldözöttek szemszögéből láttatva.
Amint már említettem, az üldözöttek legnagyobb fájdalmai közé tartozik az empátia hiánya azok részéről, akik nem szenvedték el a megaláztatások sokaságát a börtönökben. Együttérzéssel kell fordulni a politikailag üldözöttekhez.
Most leírok kétféle tényt, amely a kötetben szerepel.
„Márianosztrán 1961 karácsony estéjén vagy szilveszter éjszakáján – nem emlékszem már pontosan –, anyaszült meztelenül kellett a folyosóra a fallal szemben előrehajolva kiállnunk, miközben mindenkinek a feneke lyukába nyúltak (nem orvosi gumikeszyűvel), mert hátha ott rejtegeti az atombombát.” Az ember nem tudja, mi motiválta a tettek végrehajtóit, hogy ezt tegyék. És akkor muszáj megemlíteni, hogy az új évezredben az Álmok álmodói  -  világraszóló  magyarok c. kiállítás vezetőjét hasonlóképpen megalázták a Gyurcsány éra elején, többször is ellenőrizték, hogy testnyílásaiban nem rejteget-e valamit.
A másik: ismétlődő feljegyzése a szerzőknek, hogy XY-t, Z-t és másokat a börtönben megkínozták és agyonverték. Miért?
Abba is hagyom a horrort azzal, hogy az ember Isten arcát hordozza magán, de természete rosszra hajló lett. Az ember sokszor az embernek a farkasa. Nem kellene, hogy így legyen.
A rosszrahajlóságot lovagolja meg a média. Kit érdekel, hogy felépült, berendezték, állást kapott…
Az érdekli az embereket, hogy kitört a vulkán, kifosztották, megkéselték, balesetet szenvedett, tűz ütött ki, megmérgezték, tömegsírt tártak fel, földrengés, tájfun, szökőár pusztított ezreket… 
***
Még megjegyzem, hogy sok egyházi személyről annyit ír a kötet, hogy be volt szervezve. Besúgó volt. Esetenként egy mondattal utalhatott volna rá,
hogy így volt, de kényszerítették,
így volt, de nem tett le a megfigyeltekről ártó anyagokat a tartó tisztek asztalára.
Így volt, és karrierjének nagy hasznára volt spicli tevékenysége. 
Ezzel az árnyalással sokakról kedvezőbb képet kaphattunk volna.
***
Zárásképpen egy sajátos epizód. L. Ö. Írja: Schönherz Zoltán felesége, Dr. Radó Ilona volt 1961-ben a „Fekete Hollók” és csatolt ügyek ügyésze. Az ügyészi kihallgatás végén hosszan, hangtalanul nézett rám, majd csendesen mondta: Maga nagyon jó teremtés. Mindez nem gátolta abban, hogy súlyos Ítéletet kérjen rám és mindegyikünkre….




 

Valaha megtetszett ez a négysoros:
szemere
szomorú
szamara
számára.
(Utassy J.)
Úgy hangzik, mint egy dobszóló.
Nekem nem sikerült csupán a magánhangzó különbségek által összetalicskázni szavakat, de valahogy elült bennem a Kunmadaras településnév. Ez is olyan, mint egy dobszóló.
Ezen elindulva kerestem azonos ritmusú településneveket. Az egyszerűség okán a nagy- a kis-előtagú helységneveket hozom.

Kunmadaras

Kisterenye
Nagyterenye
Kisszekeres
Nagyszekeres
Nagykamarás
Nagykanizsa
Nagysimonyi
Nagykereki
Ritmusa pontosan dobolható: tátititá.
Aki ismeri Beethoven hetedik szimfóniáját, az igazolhatja, hogy ez a ritmusképlet visszatérően megtalálható a zenemű negyedik tételében.

Olvasom a szerzetes Lénárd Ödön könyvét, aki panaszolja, hogy mint a leprást, úgy kerülte őt börtönt nem viselt környezete. Leírja, hogy rokona átment az utca túlsó oldalára, hogy elkerülje az ő [Ödön] öccsét. Panaszolja azt is, hogy az egyházi felsőbb vezetésből is mintha hiányzott volna az empátia. Nos, nem mindenkiből, de sokakból. Említi, hogy néhányan az aposztáziáról gondolkoztak. Hozzáteszem, hogy nemcsak gondolkoztak. Pl. Hagemann F. regnumi házfőnök kilépett a katolikus egyházból, mivel megfigyelését egy bencés folytatta, mégpedig igen precíz jelentésekkel. Más egyházi személyek meg is megfogalmazták kritikájukat: Úgy kell nektek, regnumiak, minek mentek fejjel a falnak!
Úgy tűnik, hogy a történelem során mindig kétféle ember létezett: a hűséges ember, akinek jel volt az élete. Mutatta, hogy eltörni lehet az életét, de megtörni nem lehet. Hány mártírt produkált a zsarnokság, az aljasság…?  És teszi folyamatosan mindmáig.
A másik fajta ember, aki házas, aki családos, aki megpróbál valahogy egzisztenciát teremteni – sokszor kényszerű megalkuvások, diplomatikus magatartás árán –, mert felel az övéiért, mert fenn kell tartania valahogyan szerettei életét.   
Egyik is, másik is szenved.
Ám harmadik út a tisztességes ember számára nem létezik.
Akinek füle van, hallja meg!
Akinek nem inge, ne vegye magára!
***
Nagy öröm nekem (nekünk), hogy lemenőink sokat segítenek a korunkban való eligazodásban. Hol a mobillal akad nehézségünk, hol a számítógépbe tolakodó nem kívánt újdonságokkal, szoftverekkel.
Tegnap M. unoka mindkettőt megregulázta néhány percen belül.
Nehéz belenyugodni, hogy a fejlesztők folyamatosan nyomják az újabbnál újabb arculatterveket, és minket arra kényszerítenek, hogy ezekkel lépést tartsunk.
Nem akarom.
Jó nekem a megszokott, mert lehet, hogy az új komfortosabb és gyorsabb, de a megtanulására fordított idő miatt elvész a haszna.
 

Annyi könyvet olvastam, lektoráltam is a szoc. korszak és az egyház viszonyáról (elég csak arra gondolni, hogy már kapható a Szent Gellért könyvesboltban Emődi L. könyve a Regnum Marianum története c.), hogy bőven elég. Születésnapomra mégis egy újabb kötetet kaptam, egy négyszerzős munkát, amely Lénárd Ödön visszaemlékezését bővíti, teljesíti hatalmas művé (Utak és útvesztők).
Elkezdtem olvasni. Olyan jó stílusú és igaz tartalmú könyv ez, hogy mégis muszáj elolvasnom.
Annál is inkább, mivel azt ígéri, hogy a múlt hibáin elmélázva megmutatja a haladás útját. Ez a másik ok, amiért kézbe vettem.
A könyv szerzője leginkább az Lénárd Ödön, aki legtovább ült börtönben, és utolsóként csak 1977-ben szabadult. Tizennyolc és fél évet ült börtönben semmiért (a közhely szerint semmiért három évet lehetett kapni).
Az ő könyvében nagyon sok emberi és embertelen epizód váltakozik. Egy emberit idézek:
…észrevettem, hogy a mezőn keresztül lassan idős ember közelít. Messziről látszott, hogy nehezen veszi a kaptatót, meg-megáll, újra elindul, nézeget, vajon jó irányban jön-e… A faház tornácán dolgoztam. Atya a házban pihent, vagy talán olvasott. A vállig érő kissé hullámos hófehér haj szelíd arcot keretezett. Ez csak Werner Lojzi bácsi lehet. Siettem elé.
[Lénárd Ödön épp két hete szabadult].
- Dönci itt van?
- Igen.
Közben felértünk a házhoz. A beszéd hangjára előkerült, akit keresett.
- Döncikém, hát itthon vagy?
- Kedvesem…!
A két kemény férfi könnyes, hangtalan megrendültséggel hosszan ölelte egymást…
Aztán a fehérhajú, „vénségesen vén” pap szégyenlősen nyújtotta a karján lévő öltönyt. – Biztosan nincs ruhád, nekem meg kettő van… elhoztam, …kérlek, fogadd el…
- Elfogadta…
Attól kezdve haláláig viselte, őrizte az öltönyt, amivel megajándékozta a testvéri szeretet.
Több volt, ezerszer több volt minden tárgynál…

Tegnap templomlátogatás, ma temetőlátogatás.
Tegnap is kaptam egy könyvet (+2 rejtvényújságot), ma is kaptam egy könyvet + egy üveg finom cuvée-t.
Tegnap is született egy megállapodás egy közös rokoni akcióról,
ma is született egy megállapodás egy közös jubileumi  találkozóról.
Holnap már nem is merek újabb találkozásokba belemenni, mert ahogy idősödöm, úgy csökken bennem az affinitás a hosszas tömegközlekedést igénylő megmozdulások ügyében.
Dave Brubeck arról beszélt, hogy öregedvén egyre kevésbé tudja elfogadni a turnékkal járó megpróbáltatásokat, akkor ez meglepett.
Egy szálloda komfortja miért nem tetszik már neki?
Ő persze részletezte: Hol a víz nem egészséges, hol zavarja, hogy máshová esik a lámpakapcsoló, messze van a toilette stb. A megszokásából emelnék ki az alkalmi szállások, az alkalmi utazások, de koránál fogva már fárasztónak éli meg ezeket.    
Nem egyedüli az ő esete.
Déri Tibor említette, hogy ha dedikálásra kap postán csomagot, azt neki ki kell váltani, haza kell cipelnie. Visszaadjusztálni dedikálás után, és postára vinni.
Mindenkit arra biztatott, hogy nyugodtan hamisítsa bele a könyvébe a dedikációt.
Örömmel fogja venni.
Így vagyunk ezzel, kedves barátaim az Úrban.
Elmondtam a társacskáimnak azt, hogy mi történt velem reggel.
Akartam is menni a találkozóra (temetőlátogatás okán) a tesókkal, mert kedvelem őket, meg nem is, mert nyamvadtnak éreztem magamat. Ráadásul autónk is szerelőknél dekkol huzamos ideig. Ekkor – mivel határozatképtelen voltam ez ügyben, pénzfeldobáshoz folyamodtam.
Ha fej, megyek, ha írás, maradok.
Fej lett.
Mentem, találkoztunk, lényeges dolgokat is megtárgyaltunk, hazahoztak autóval, én meg kedvemre fotóztam.

- Váli Dezső vallja, hogy az igazán jó mű egy pillanatra megmutatja Isten köpenye szegélyét. Valamiképpen rámutat ezzel a művészet e világon túlmutató mivoltára.
- A most olvasott norvég Jon Fosse kicsit hajaz erre.
Szerinte a versben az a lényeg, hogy a kimondatlant mutatja meg.
 - Kérdi: a materialista szemlélet hogyan magyarázza Bachot? A jó matematikus biztosan eljut egy eredményhez. De ez nem helyettesíti Bach zenéjét... Gondolni természetesen lehet, hogy csak a teremtett dolgok léteznek; csak az anyag, de akkor nem létezik költészet.. vagy Bach zenéje sem.
Egy biztos. Zenekarban szólamot játszani, gyönyörűség. Egy folyó hangzásárral szembesül a zenész. Valamennyire a hallgatóság is megérezheti azt a többletet, amit a harmóniák, a ritmusos dallamok kifejeznek.
- A norvég szerző nagyon becsüli hazája népi kincsét: A népzenei hagyomány óriási gazdagság, ami legtöbb ember számára ismeretlen.
Igaza van. Kodály is tudta ezt. Mintha lerúgná magáról a mai ember, megfosztva magát ezektől az értékektől.
- J. F.: Kérdésre válaszolja: Az isteni az emberben lakozik. Az embernek ez a része soha nem halhat meg, mert soha sem született meg. A legegyedibb minden emberben, ami ugyanakkor a legegyetemesebb is.
- J. F.: Ki nem állhatom a nyomtatványokat. Túl sok ember fölöslegesen pazarolja az idejét formanyomtatványokra –írja. Egyetértek vele. A lepapírozás az általános bizalmatlanság lenyomata. Le a bürokráciával!
- J.F.: Ha megszűnik bennünk a gyermek, akkor jön a sötétség, amely súlyos depresszióvá válhat, és így már nem leszünk képesek eljátszani szerepünket. A gyermeki naivitást az élettől kapjuk, Ez lehet az oka, hogy szeretem a kisgyermekeket. Nem térhetsz be Isten országába, ha nem vagy gyermek, Nálam ez 100%-osan bejött.
Magam mint „egyszerű szerkezet” osztom a véleményét.
- J. F.: Mikor megjelenik egy könyvem, valami szemérmetlen dolgot teszek. Mások idejét és
figyelmét kérem. Hogy ezt megkapjam, erre érdemes szöveget kell írni.
Ez a három rövid mondat minden író ember lelkiismereti kérdésének kellene lennie.

Mottó:
Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint;
semmi sem új a nap alatt – mondja a prédikátor.
Most Vácz Jenő jezsuita papot idézem, akit annak idején semmiért három év börtönre ítéltek.  Visszaemlékezésében ezt írja: „Jegyzeteket írtunk Cserekley századosnak [a börtönben], a fordító [részleg] parancsnokának, mert akkor tette le az általános iskola nyolcadik osztályából a vizsgát. Itt tudtam meg, hogy mi is az a jog, ahogyan hivatalosan tanították: »A jog az uralkodó osztály akarata.« Hát ennek a jognak az alapján voltunk mi elítélve az igazságszolgáltatás gépezetében.”
Amit ír pontos. Semmiért három évet lehetet kapni, valamiért legalább ötöt.
Az is stimmel a marxizmus szerint, hogy a jog az uralkodó osztály akarata, ha fedi az igazságszolgáltatás név megtévesztő alkalmazása, és akkor is, ha nem.
Az is stimmel, hogy nincs semmi új a nap alatt. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint.
Kísértetiesen igaz.
És a szakmai kioktatás karikatúra is igaz tartalmú. Balról ordít egy egyszer egy-tudású pasi a jobbról álló megszeppent integrál tudású pasira.
És az is igaz, hogy mint eddig minden, ez is egyszer véget ér.
***
Döbbenet. A Jon Fosséval (1959-) készült interjú alanya Eskil Skjeldal (1971-) milyen fiatalok. Miért is meghökkentő ez nekem?
Életem során megrögződött bennem, hogy a megmondó írók, költők vagy régen éltek, pl. József Attila vagy lényegesen idősebbek nálam, pl. Jókai és még sok magyar irodalmár nevét idesorolhatnám.
Most meg egy nálam 13 évvel fiatalabb ember nyomja az igazságokat, melyeket egy nálam huszonöt évvel fiatalabbnak mond kérdéseire válaszolva.
Ennyire idős volnék?