Lépcsőházunkban egyre erősebb bűz terjengett. Lementem a pincébe utánanézni. A vasajtók mögött patkányokat találtam. Minden betárolt értékünk úszott a húgyukban, bűzlött a fekáliájuktól. A rágcsálók ott cikáztak a szemem előtt a polcokon, a csöveken. Szemmel láthatólag jól érezték magukat, szemmel látható volt, hogy befészkelték már oda magukat. Tekintetük azt kérdezte: Mit keresel te itt? Mi vagyunk itthon.
Visszazártam a vasajtót, és elmentem „kaját” venni nekik. Bekészítettem a piros granulátumot a placcra, épp csak jó étvágyat nem kívántam nekik. Hetek múlva mutatkozott az eredmény. Ezúttal még csak nőtt a bűz, hullaszag áradt alulról. Persze. Velük, és átmenetileg magunkkal is kitoltam: Minden hanglemezt, könyvet, fonalat stb. dobhattunk a kukába, továbbá 4-5 patkánydögöt is. A kaját mindenesetre visszahelyeztem. Hiszen hagytak még.
Sajnos „előfordulásuk” megismétlődött. Szerencsénkre valaki az utcában hasonló ügyben bajlódott. Bábolnai szakembereket hívott. Csatlakoztunk hozzájuk kérésünkkel: Próbálják meg mindkét házban az irtást.
A bábolnaiak elmondták: Budapest az ő jó voltukból patkánymentessé lett, mígnem a fővárosi értelmiség abba nem hagyatta velük a mentesítést (ismételten kitett csapdák, irtószerek), mert hogy az pénzbe kerül. Most újra ellepték a patkányok a fővárost. Nincs igazán hatékony magános védekezési lehetőség ellenük.
A patkányirtáshoz együttes akarat kell. Együtt kell lépni. Nekem, a szomszédnak, az egész fővárosnak, s ha ez sem elég, az egész országnak. Azért kell ezt tenni, mert a patkány nem megy el magától. Nem döglik meg magától. Ha itt irtják, alkalmilag tán továbbáll, ám hamarosan visszatér. Csak akkor mutatkozik eredmény, ha mindenki összefog a patkányok ellen. Akkor viszont biztosak lehetünk a sikerben. Arra gondolok, meg kellene lépnünk hát az együttes akciót, kerül, amibe kerül.
Utolsó kommentek