Mickey webnaplója

D. Ellington (Mindenem a muzsika) könyve egy interjúfélét is közöl a dzsessz-zenésszel. Ebből tallózok.
Kérdés: Mondana valamit a legjobb énjéről?
Válasz: Legjobbik énem egyházi zenét ír és játszik, és gondoskodik arról, hogy őszinte legyek magamhoz. Legjobbik énem imádkozik mások egészségéért és életéért – és a többiek bocsánatáért.
K: Vajon miért tekintik olyan sokan intellektuális zenének a dzsesszt?
V: Mi tökéletes szabadságot élvezünk zenénk bemutatásában, mások pedig azt élvezik, hogy értelmezhetik a maguk módján.
K: Ha a jövőben megrövidül a munkahét, a művészetek hogyan alkalmazkodnak ehhez?
V: Aki abból él, hogy olyasmit csinál, amit nem élvez, még az egynapos munkahéttel sem lenne boldog.
K: Mi az ön szemében a szeretet?
V: A szeretet leírhatatlan és feltétel nélküli. Ezerfélét mondhatnék, ami nem, de egyet se, ami igen. Vagy megvan az emberben, vagy nincs; nincs rá bizonyíték.
K: Ha ég a háza, mit ment ki elsőnek?
V: Sonny Greer aranyköpését: Mentsd az irhádat, meghálálja.
K. Mi a legjobb szokása?
V. Az ima.
K: Mi a legrosszabb szokása?
V: A sok beszéd.
K: Mi a legnagobb becstelenség?
V: A pletyka.
K: Ha be lenne zárva egymagában, milyen könyveket kívánna?
V: Csak a Bibliát, mert abban benne van a többi.
K: Képzelte-e magát új testet öltött királyi szellemnek?
V: Kiskoromban anyám azt mondta, hogy áldás van rajtam, és én elhittem. Semmi nem hasonlítható ahhoz, ha áldás van az emberen…. az áldás Istentől ered.
K: A legtöbb embernél magasabb rendű érzékenységgel van megáldva?
V: Néhányan olyan hajlammal születtek, amit nincs alkalmuk használni… Maguk is meglepődnének, ha rájönnének, mennyire érdemes a természetes hajlamokat követni. Az ember inkább legyen első a maga módján, mint második a másén… A mennyben alkalma lesz mindenkinek mindaddig ismeretlen milliónyi hajlamával élni.
K: Tartós sikerének mi a titka?
V. Isten kegyelme.
K: A blues dal vagy sirató?
V: A romantikus kudarc dala.
K: Mit érez, amikor a színpadon leül a zongorához?
V: Hogy a frász tör ki! Kell az a kis lámpaláz, feldobja az embert.
K: Ha más lehetne, ki szeretne lenni?
V: Apám és anyám fia.
K: Istenen kívül ki élteti?
V: Rajta kívül senki. Hogy boldogulna az ember Isten nélkül?

Még nincs vége az évnek, és átmenetileg hidegre fordult az idő. Egy hete még 31 fok volt, most jó, ha 13. Mindenesetre érdekelt a nyár időjárásának alakulása. Egy összehasonlító adatsor szerint
2023-ban 70 olyan nap volt, amikor a hőmérő meghaladta a 25 fokot
2024-ben 82 ilyen nap volt.
2023-ban 33 napon haladta meg a hőmérséklet a 30 fokot,
2024-ben 53 ilyen nap volt.
Mivel csaknem kéthónapnyi kánikulát szenvedtünk, oda lett a kukorica és napraforgó ültetvények termése a tartós aszály miatt. Szomorú látványt nyújtott a vonatból a feketére aszott napraforgó- és a zörgő szárazra sárgult kukoricatáblák képe.
Ha a nyári és a kánikulai napokat összeszámolom, azt kapom, hogy 2023-ban 103 napon volt jó meleg, illetve forróság, 2024-ben pedig 136 ilyen nap.
Egyelőre azonban hideg honol az utcákon, és lehűlt a lakásunk is. Lehűltem vele én is. Előbb Unicummal próbáltam meleget csiholni magamban, majd házikabátot öltöttem, meg tréningnadrágot.
Aztán jött a heuréka.
De ostoba vagyok! – morogtam, a légkondicionálónk inverteres, csak másik programgombot kel megnyomni, és hamarosan meleg lesz.  
Nosza, megnyomtam a 26 fokot előállató melegítő gombot, és meleg lett.
(Ha már a központi fűtést nem kapcsolták be.) Megjegyzem, hogy korántsem vagyok olyan viharálló, mint egykor Hannibál, akiről az van írva: ...frigor et calorem patientia par, azaz egyformán bírta a hideget és a meleget. Igaz, hogy sosem volt 78 éves.  
***
Jeszenszky Zsoltnál olvasom: Fasiszta az, aki jobbra áll Lenintől. Gondolom, a többi konzervatív meg reakciós.
Gyerekkoromban, ha valaki nekünk nem tetsző skatulyába akart volna zárni, hangosan replikáztunk mondván: „Az mind te vagy, de én mi vagyok?”

Kezembe került egy Ohioban 1987-ben kiadott magyarnyelvű kötet. Megemlékezés Mindszenty bíborosról Szentnek kiáltjuk címmel. Ebben olvasom:
- Ostyasütésre a termelők búzát hoztak a templomba. Mindszenty megjegyezte: Otthon is szokásban volt ez, viszont egyszer az egyik gazda nagyon sajnálta a búzát, s ezért elment a plébánoshoz és megkérdezte, hogy ebben az évben nem lehetne-e a búza helyett zabot vinni?
Erre azt mondta a plébános. „Én nem bánom, hozhatsz, de ha prédikáció helyett nyerítek, akkor ne csodálkozzatok!”
- Az 1948-as Mária-évi országjárást a kommunisták államellenes agitációnak tekintették. Nagy tömegek vettek részt rajta az ellenszél dacára. Az anekdota szerint az egykori állomásfőnök a leszálló embereket így irányította el: „Akik a misére mennek, jobbra, akik a mesére, azok balra szíveskedjenek fáradni.”
- És még egy mondat: Mint lidércálom nehezedett a nemzetre egy törpe kisebbség rossz szándéka, a moszkvai fegyverek és tankok árnyékában.
Teszem hozzá: semmi nem változott máig. A fegyvereket és tankokat a Megveszlek kilóra! szlogen váltotta fel, és a szlogen Brüsszelből terjed szanaszét egy olyan kisebbség részéről, amelynek EU-s mandátuma sincs.
***
Utánajártam egy régen hallott misének, Seiber Mátyás (1905-1960) miséjének. A zseniális magyar komponista (Kodály-tanítvány) egy Észak- és Dél-Amerikába közlekedő hajó zenekarába csellistának szerződve megismerhette a fekete Amerika zenéjét, a dzsesszt. Majd visszatért Európába, 1928-ban a frankfurti Hoch Konservatorium dzsessz tanszakának vezetője lett, mely a világon elsőként nyújtott akadémiai szintű dzsessz-oktatást. A hitleri uralom nem tűrte a német zene mellett kibontakozó jazzt, ezért S. M. Angliába emigrált, ahol sikeres karriert csinált. Többek között Dél-Afrikában tartott előadásokat, amikor is autóbalesetet szenvedett, és eltűnt.
Közöm?
No, igen.
A 70-es évek elején Missa brevisét próbáltuk a Mátyás-templom sekrestyéjében (a kórust renoválták). Mikor megérkeztem a kórusba, és elmondtam, hogy eljegyzésem volt T.-vel, a legények feldobáltak a levegőbe, úgy hogy az aprópénzem a kövön csörömpölt. Mégse ezt akarom elmondani, hanem azt, hogy ezt a nagyon karakteres hangzású misét azonnal megszerettem.
Régmúltba vesző emlékeimet ma sikerült felidézni, amennyiben a youtube-on rátaláltam a mise két tételére: Örömmel hallgattam viszont a kyrie és a sanctus tételeket.

Életet az énekbe címmel jelent meg egy visszaemlékezés Bárdos Lajosra. Ebben Kollár Éva felidézi néhány kórusmű Bárdos Lajos által történő betanítását. A híres karnagy zenész szuggesztív szavait sikerült valahogyan megmenteni, s utóbb papírra vetni. Ebből idézek, mert bevallom, magával ragadott engem.

„A X. század vége felé, amikor közeledett a kerek ezres esztendő… egy költőnek támadt az a vizionárius ötlete, hogy majd a világ végén tűz fogja elpusztítani a világot. Honnan sejtette ez a költő, hogy egyszer eljöhet az az idő – pedig most már nagyon ott állunk a lehetőségnél –, hogy valaki tévedésből meg nyom egy piros gombot és elpusztul a földi lét, az emberi kultúra. Maguk már nem élték meg, ránk 56-ban meg 45-ben szakadt ház a bombázásokban, és mi volt ez ahhoz képest, amit azután Hirosima élt meg. Nem tudom: láttak biztosan egész testükben összeégett gyerekeket, embereket... Szóval, a végnek a rettegése van ebben a latin szövegben. Úgy próbálják magukat belehelyezni egy ilyen lelkiállapotba: Jaj, holnap ránk szakad az öt emelet, és ezek a vastagabb gerendák szétzúzzák a koponyánkat és ki loccsan az agyunk, az a lekvár!!!”
Félelmetes volt, ahogy beszélt, izzottak a szavai. Ezután alig tudtunk megszólalni. „Libera, libera me Domine de morte aeterna...”
„… Semmivel sem lehet jobban elrontani egy művet, mint a hamis tempóval – mondta. – Vagy túl nyargalva, vagy túl vontatva. Valahol valaki gisz helyett g-t énekel, »Na bumm!«, mondja a pesti tájszólás, ki hallja azt, senki! De ha egy ropogós tánc végig vontatva megy, vagy egy elmélyülő valami nyargalva, akkor tönkre van téve az egész darab. Ezt külön nagyon szépen köszönöm.” Azután elmondta, hogyan kellene énekelnünk a Libera me első néhány ütemét: „Az elején az alt és basszus legyen szíves jóval több levegőt adni. Lihegve, hörögve! A rettegéstől szinte fuldoklik. Libera, libera! Nem így énkeljük, hogy ments meg, ments meg egy szúnyogtól, amelyik csípi a vállam! NEM, NEM! A végítélettől való borzalom van rajtuk. Libera! Ments meg, Uram! Libera, libera! Nagyon sok levegőt ráadni a mássalhangzókra! Na, most, ez aztán halkabb is lehet ugyanakkor, és egyszersmind fölkiáltunk, aeterna (óriási kiáltás), de úgy, hogy a Vilma néni a nézőtéren megijedjen ám!” Hirtelen hozzám fordult: „Ne haragudjon, megijesztettem?” (Hatalmas nevetés robbant ki, mert láthatóan összerezzentem a Tanár úr váratlan hangerejétől.) Újra elkezdtük, de hamar megállított minket. „Nem hallom a h-t, a levegő hehezetes, majd nem lh, mint a finn nyelvben, ahol minden mássalhangzónak van egy hehezetes párja. Az első csattanó következik: »Dum veneris judicare saeculum per ignem...« Amikor eljön a tűz által megítélni a világot.” Ennek nem szabad olyannak lennie, mint 3–4 ütemmel ezelőtt. Ugorjon a tetejére, kegyetlen, rettenetes vaskalapáccsal verik szét a koponyákat! Nem tudom, van-e jelölve a martellato. Azért örülök, hogy alkalmat adnak ilyen személyes találkozásra, mert most már van 60 éves tapasztalatom: otthon az íróasztalnál soha nem lehet úgy elképzelni egy művet, annak a végleges formáját, mint mikor az élő hanganyagon, pláne egy ilyen kóruson, az ember megkapja: de ott van a martellato, vagyis kalapálva, kegyetlenül. Ugyanakkor egy háromszoros fortissimo, fff. »Quando caeli movendi sunt et terra« – Amikor az ég és a föld meg fognak indulni... Az összes mássalhangzó keményen, marcato kopogjon. Úgy, úgy, nagyon jó! Jó hosszú szünet, fermata – határozatlan a jelentése, de ezen a ponton (23. ütem) mindenesetre lunga (hosszan).” „Utána személyessé válik: én félek és rettegek, mert jön az ítélet napja. Tremens – tremolo, trema szóból. Rettegek, hogy hová bújjak, mindenhol utolér a tűzvész, az égő olaj. Úgy kell énekelni, mint az elején. Itt ki van írva a sotto voce, nem érzem a különbséget, az eleje és ezen rész között, vagyis ott is úgy (sotto voce) kell énekelni. »Atque ventura« – fokozni! Most mindennél több: »Quando caeli movendi sunt et terra...« – fokozni! A végén: et terra – hirtelen egy-két emeletet tovább zuhan, lassítani és próbáljon meg itt egy jóval lassabb glissandót, és erős hangsúly legyen a terra első szótagján. »Dies irae, dies illa« – A harag napján, azon a napon… súlyos legyen.”
… és így tovább, és így tovább.

Annak idején – vagy hatvan éve – azt említette magyartanárunk, hogy a Tiszta szívvel c. József Attila vers nem igazán a költő élettel való leszámolását tükrözi, hanem megszületését egyfajta manír ihlette. Cigány dal hatása érződik rajta. Sokáig foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon miféle dalszöveg ihlette meg a költőt. Egy friss kutatás szerint József Attila néprajzi előadásokat hallgatott Szegeden, s kezébe került egy kötet, amely erdélyi cigány dalokat tartalmazott. Úgy tűnik a kutatásból, hogy nem egy versszöveg, hanem több cigány vers hatott a költőre. Ezek ihlették a vers megírására.
Ide másoltam a kutatás során felfedett szövegeket.
„Nem ismertem az apám
Nincs barátnak gondja rám,
Édes anyám rég meghalt,
És szeretőm rég megcsalt.

Nem volt soha e világon
Csak egy csepp boldogságom!
Te egyedül, hegedű,
Maradtál még hozzám hű.”
*
„Kis sírhalom felett
Rózsa nevelkedett;
Leszakitám szálát,
Nem akartam kárát;

Rózsán sírján termett
Nekem ásson vermet!
Letéptem, mert tudom:
Hozzá vezet útom

S akkor lesz csak végem,
Ha szálát letépem."
*
„Hitvány, gonosz emberek,
Utoljára kérlek meg:
Ha a sírban porladok,
Nekem békét hagyjatok!

Meghalok, de síromra
Borul majd egy rózsafa,
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Kora halál éri azt
Ki egy rózsát leszakaszt!”
*
 „S mint a röpke mag az ágrul,
ugy szakadsz le majd anyádrul
se apád,
se anyád,
se országod, se tanyád.”

E dalok megerősítik, hogy a Tiszta szívvel születésére valóban a cigány népköltészet hatott. Egy titokról lehullt a lepel.
***
Forgatom Bárdos Lajos Karvezetés c. könyvét, s benne olyasmire is lelek, amit magam is feljegyeztem korábban: „sihe-dernyiko-romban (orosz dal). Hasonló hangsúlybeli rossz példákat sorol még: Az i-gazság nekik a cél (Marseilles).
Az esti csend di-cső pompája.
Egy 1951-ben elhangzott oratóriumából idézi azt a sort, aminek szövege: „a kommunista kor közelg.” Ám a kor kottaértéke kitartott, így kórnak hangzik. Abban az időben ilyet alkotni veszélyes lehetett.
***
Ennyi! – mondaná a filmrendező.
Csapó!

- Sógorom, Sz. L. lapocskát szerkeszt (Szőlővesszők), ebben egy eredeti gondolatot fogalmaz meg: „Az ima párbeszéd. A házasfelek nem nagy költők verseit mondogatják egymásnak, hanem arról beszélgetnek, ami éppen a lelkükben van: örömüket, bánatukat osztják meg egymással. Az ima sem csupán kötött szövegek elmondását jelenti. Saját szavainkkal mondjuk el az Úrnak, mindazt, ami éppen foglalkoztat minket.”
- Duke Ellington írja, hogy a zenészek között vannak nagyivók. Egy alkalommal bandájának egyik zenésze, és egy másik zenekar tagja akarta összemérni, ki képes több alkoholt inni. Ellington bírónak állt közéjük. Mindhárman negyedliter ginnel kezdték. Majd elég módszeresen ittak egész éjjel. A bíró győzött, asztal alá itta a két versenyzőt, majd magával cipelte az elázott zenészeket, aztán ő is aludni tért.
Másutt megemlíti, hogy egyik fellépésüket többek között egy tolókocsiban ülő ember is meghallgatta. A zene annyira magával ragadta, hogy kiszállt a kerekesszékből és táncra perdült. Az illető lánya azt mondta, hogy a mozgáskorlátozott ember akkor immár tizenkét éve ült a kerekesszékben.   
***
Keresőmbe írtam: apor. A következő szavakat dobta ki: Apor Vilmos, megszaporodtak, zaporozsei, kapóra jön, gestapora, kapor.
***
Rátaláltam a kiváló zenész, komponista, karnagy, zenei lapszerkesztő stb. Bárdos Lajosról szóló bőséges anyagokra.  Bárdos Lajos.pdf. A sokféle anyagot majd alaposabban átböngészem. Most legyen elég itt néhány érdekesség a zenészt illetően: tizenegy gyermeket nevelt feleségével, negyvenhét unokájuk lett.
A BL-sal volt szerencsém találkozni. Egy presszóban ünnepeltük a Mátyás-templom kórusával együtt valamelyik jeles születésnapját. Előfordult az is, hogy ő vezényelt bennünket szokott szögletes mozdulataival. 
Cecília-kórusával előadták pl. a Zsoltárszimfóniát, amelyhez a szerző, Strawinsky levéleben gratulált a mesternek.
***
Egy késő esti órában Kocsár Miklós valamelyik kórusművét hallgattam. Megragadott a darab szépséges mivoltával. Alig tudok valamit erről a szerzőről.

Kezembe került egy jazz-pianista könyve: Duke Ellingtoné, címe: Mindenem a muzsika. (Neki elhiszem.) A Gondolat kiadásában 1979-ben megjelent kötetet Borbás Mária fordította magyarra.
Ellington anyja baptistának, apja wesleyánusnak tartotta magát. Mindkettő magával vitte fiát az imaházba. Anyja sokszor emlegette: Edward, rajtad van az Isten áldása. Ne aggódj soha! 
Amit fontos megjegyezni, hogy Duke rengeteg időt töltött kora jazz-zongoristái között. Elleste a kottát nem ismerők és a kottából játszók valamennyi fogását. Összhangzatot tanult. Majd életét a színvonalas zenélésnek szentelte. Mindig elegánsan lépett fel, és minden zenésztársától a maximumot várta el.
Néhány érdemes idézet a könyvből:
- Azt teszem, amit szeretek. Úgy érzem, igen szerencsés vagyok, mert órarendemet az Isten áldása kíséri, márpedig anélkül nem történhet semmi: nem volnék a kellő időben a kellő helyen, a kellő emberek között. Ha pedig ezek egybevágnak, Istent illeti a hála.
- Az ember csak részben élvezi a bölcsességet – minden bölcsességnek letéteményese egyedül Ő, egyedül Ő.
- Istennél tökéletes a megértés.
- Vannak sokan, akik több nyelven beszélnek. Mindenki a maga nyelvén imádkozik, és nincs nyelv, amelyet Isten meg ne értene…
- Egy régi mesében egy ember, aki nem tudott sem orgonán játszani, sem a szimfonikus zenekar hangszerein, Isten dicsőségére nekifogott cigánykereket hányni. Nem volt a világ legjobb cigánykerekezője, de ezt tudta a legjobban a világon. És Isten elfogadta áhítatát.
- Egy lány egy szép napon odajött hozzám, és azt mondta:
Tudod-e Duke, hogy temiattad újra a nyakamba akasztottam a keresztet!
- Az ember bármennyire is hozzászokott, hogy embertömegekhez szóljon, ha egyszer Istenhez próbál egyenesen szólni, dallal, zenével – az merőben más.

Ma többféle kellemes meglepetés ért.
- Reggelre kelve hűvösség fogadott.
Egy igazi hidegfront hűtötte le a levegőt.
Miséről kijőve szinte fáztunk.
Amire a bolthoz értünk, sok egyformán nedves valami esett fejünkre, vállunkra.
Nem mertem megkérdezni, hogy mi ez a sok nedves csepp, ami felülről jön lefelé. Netán esik az eső?
És tényleg.
Ugyan a kiaszott kukorica- és napraforgótábláknak ez már annyi, mint halottnak a csók, de mégis csak kell ez felüdülés a kiszáradt mezőknek, a friss levegő pedig a felüdülésre régóta váró mi magunknak.
Nem kérdeztem meg, hogy mi esik felülről, de azt igen: Vajon hányan köszöntük meg az égi áldást az Istennek? Talán sokan.
Netán csak megelégedtünk azzal, hogy „a fene egye meg, nem otthon hagytam az esernyőmet?!”
Tényleg nagyon jó, hogy jött ez a kisebb nyárvégi zápor. Meghallgatásra talált a slágerszöveg: Add már, Uram, az esőt!
***
Egy másik jó is ért.
- Újabban készült fotóimat sikerült mappába rendezni.
 Valami történt a PC, és az okostelefon között.
Valamiféle átszervezés, aminek következtében a tegnap még alkalmas eljárásmód ma nem működött hosszas próbálkozások ellenére sem.
Véletlenül találtam az one drive-ra.
Oda terelték a képfeltöltés lehetőségét.
Hirtelen átrántottam 85 nyersképet.
Aztán hozzáfoghattam a fotók gatyába rázásához.
Délre végeztem a munkával.

T. nemrégen azt kérdezte tőlem, hogy melyik balatoni nyaraló áll közelebb hozzám?
Lakonikus válaszom, hogy mindkettőben szerettem lenni. Mindkettőben másért.
B-Lábdihegy kis szobája, érdekes csigalépcsője, hagyományos konyhája, felszerelt műhelye, és a hajnali kávézás szertartása, a kelő nap felbukkanása a Badacsony mögül, no meg a tengernyi seregély együtt szárnyalása egyaránt tetszett, és akkor még nem beszéltem azokról a különféle fokozatú rokonokról, akiknek a társaságában olyan jó volt megfürödni.
Ez utóbbi Zamárdira is igaz.
A déli part egészen másmilyen.
A ház elhelyezkedése a miénkkel rokon: A közelében húznak el a vonatok, csakúgy, mint nálunk. Tágas a kert, tele a ház és a kert játékokkal: a csocsótól a pingpongasztalig sokféle eszköz megtalálható.
Sok az apró madár, bőven virágzik a mályva, lombot jelentenek a hatalmasra nőtt fák (hárs és fűz). Olykor egy mókus is felbukkanhat.
Amiben közös a két épület, meglehetősen távol esnek a parttól. A kánikula, no meg kopott szervezetünk miatt kihagytuk a fürdést. (Vö. „Nem volt embere, aki levitte volna a fürdőhöz.”)
Érkezésünkkör bemutatkoztunk a pókoknak, távozásunkkor búcsút intettünk nekik. Sokszor emlegettem már, hogy a pókok azt hiszik, hogy övék a ház, és úgy vélem, sokat nem is tévednek. Egy falszögletben egymás felett tíz kaszáspókot számoltam meg. Egy sem akart éhen dögleni közülük.
Ami minket illet, némi munkamegosztás adódott: T. főzött, mosott, én fotóztam és elolvastam Grősz József naplóját.
Hallatlan izgalmas beszámoló a háborúvégi és azt követő állapotokról történésekről, a kommunisták és az orosz hadsereg erkölcstelen nyomulásáról.
A fotók PC-re másolása talán a közeljövőben megtörténik.
Amit a képek is tanúsítanak: Csak kettesben nosztalgiáztunk.
Furcsa is volt a nyüzsgés hiánya.
„Árva a ház, nincs kacagás, kettecskén bús öregem…”  

Négynapos hallgatásom oka egy rövid zamárdibeli tartózkodás volt. Ott a kezembe került Grősz József érsek naplója. Csaknem végigolvastam a testes kötetet. Mivel erősen vajúdó kor történéseit vetette papírra, felfigyeltam arra, hogy a történelem ismételi önmagát. Ami gazemberség akkor volt az van ma is.
Idézem a kötetet:
1945. november 15. Hosszú vajúdás után ma megszületett az új kormány. A Kisgazdapárt 60%-os többsége ellenére a miniszteri tárcáknak csak 50%-át kapta, de a leglehetetlenebb minisztériumokat (pénzügy, földművelésügy, közellátás) a nyakába varrták. Ellenben a Belügyminisztériumot a kommunisták, az Igazságügyminisztériumot a szociáldemokraták csípték el. Úgy látszik, sok volt az eszkimó. Hogy ezeket kielégíthessék, egy sereg új minisztériumot kreáltak maguknak a hazáért önzetlenül szavaló, de nem dolgozó vezérek. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumból kettőt csináltak, felállítottak egy tájékoztatásügyi minisztériumot és megszerveztek három tárca nélküli államminisztériumot. A 10 vármegyére összezsugorodott országnak imigyen 18 minisztere van… Tessék ehhez hozzávenni a politikai és adminisztratív államtitkárok seregét! Ez a kezdete annak a „kiadáscsökkentésnek”, amelyet a függetlenségi front a választások előtt olyan nagyhangúan meghirdetett! …jól fogunk kinézni. A derék elvtársak a választás előtt nagy dörgedelmeket írtak a pazarlásról, amely egyebek mellett abban is megnyilvánul, hogy míg a Felvidékkel megnagyobbodott országban 116 OOO köztisztviselő volt, ma 175 OOO van, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy most legalább 5 teljesen felesleges minisztériumot létesítsenek, és ezek révén pártvezéreiket (Rákosi, Szakasits) a lerongyolódott országgal tartassák el. A párttitkárok és egyéb érdemes férfiak mint nemzetgyűlési képviselők, részben pedig mint közfunkcionáriusok (államtitkárok, min. osztályfőnökök, min. tanácsosok, főispánok, alispánok, polgármesterek) szintén az ország terhére éldegélnek. Hát nem gyönyörű ez a magyar demokrácia? De csak merjen valaki erről vakkantani! Majd elbánnak a reakcióval, amely ellen az új kormány máris meghirdette a kíméletlen harcot! A lakosság jóérzésű része elkeseredett, a csirkefogók ujjonganak.
Igazuk lett: az ország ellenük szavazott, de a hatalom a kezükben maradt.
Az EU parlamenti választások nemde hasonlóképpen zajlott. A választási eredményeket olybá vették, mintha meg se tórtént volna. Az elvtársak a vezető pozíciókat egytől egyig egymás köztött osztották újra.
Ráadásul többszáz képviselője ellen van folyamatban bírósági eljárás.
Micsoda szégyen.