Még engem is meglepett, hogy az első magyar helyesírási szabályzatot Vörösmarty Mihály állította össze, és adta ki. Mivel a költő kereken 1800-ban született, és feltehetően felnőtt korában szerkesztette a szabálygyűjteményt, látnunk kell, hogy anyanyelvünk regulája nincs még kétszáz éves sem!
Ez magyarázza talán, hogy olyannyira ragaszkodunk ehhez, meg ahhoz a szabályhoz. Nem vált talán eléggé vérünkké, nincs talán olyan hagyománya, mint Dante és Petrarca nyelvének. Mindenesetre úgy hallottam, az olaszok nem olyan merevek egy-egy szabály alkalmazásában, mint mi. Lehet, hogy ez az egyik oka?
Korrektorként tapasztalom, hogy mennyire kötöttek szabályaink. Különösen is a tanulmányok, a tudományos szakdolgozatok körében. Persze ebben a nyugati modelleket követjük. Iskolái vannak nyugati egyetemeknek arra nézve, hogy mit hogyan kell tördelni, jelezni. Mikor kell kiskapitális betűtípust használni, (nevek első említésekor), mikor kerül felsőindexbe egy szám (a kiadások sorszámának jelzésére), a franciák különösen is kedvelik a felsőindex használatát: a No, a sorszámok 2-ème, az óra 10h stb. jelzésekor.
Én inkább lennék olasz, és hagynám, hogy ki-ki írjon, ahogy tud, és inkább a tartalomra ügyeljen, ne a precizitásra. Senki sincs ugyanis hiba nélkül, és egy anyag attól még nem igaz, hogy szerkesztésében, megjelenítésében, tehát formailag tökéletes. Szememben ugyanúgy hazug, mint a jó megjelenésű, kifogástalanul felöltöző, „fehérgalléros” bűnöző.
* * *
Lazításként álljon itt egy csasztuska:
Könyvesbolt s teázó egyben a Vár-i LITEA.
Kapható-e benne vajh' hecsedli tea?
Utolsó kommentek