Mickey webnaplója

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél előbb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.” (Széchenyi I.)
Hát… igen…
Ha van elég ereje hozzá, a pokol fenekére küldi, de néha túl sok elefánt ólálkodik a bozótban. A törökök pokol fenekére küldése csak 150 év után sikerült, akkor is csak segítséggel.
Ami pedig a nemzetet illeti, silánysága előfordulhat, de hát nemzetet leváltani sem túl egyszerű dolog.
Húsvét lévén megérkezett az Óbudai Harangszó c. periodika. Vagy tíz- ha nem több éve kapom, pedig nem vagyok evangélikus.
Megjött a piaristák csekkje is, pedig évek óta nem fizetem az öregdiákok tagdíját.
Megkaptuk a havi Adoremus c. havi adagiumát, noha sose fizettünk érte.
Még öt nap és választás. A fidesz azt népszerűsíti, hogy a kemény külső körülmények ellenére is mennyi mindenben helyt állt az elmúlt másfél évtizedben. Tegnap tekintélyes listát olvastam a mindenszarizmus jegyében született gyűjteményt. Meglehetősen szórt az istenadta nép véleménye. Hogy mi lesz ebből? Csak a jó Isten tudja. Reménykedjünk.
Immár századszor ismétlem meg a 200 éves kétsorost, ami ma ugyanúgy aktuális, mint keletkezése idején volt. Kodály annak idején megzenésítette, s nem véletlenül. (Ezt írta Szirmai Szirmay Antal 1810-ben Budán):
Magyar magyart rontja. Kár!
Bár több esze volna már!!!  
De úgy látszik, egyelőre nincs.
Egyeseket megveszik kilóra, ketteseket nem tudják megvenni.
Ez okozza a kibékíthetetlen széthúzást.
Legalábbis manapság.
***
Reggel mise alatt tompa dörrenések és enyhe padlórengések közepette vettünk részt misén.
Nem földrengés okozta a zajt és rengést, hanem a szomszédban bontottak egy házat ilyen vehemens módon. Az jutott eszembe, hogy még mindig jobb, mintha a zaj távoli ágyúk zaja volna, s a rengést meg bombázók okoznák.

Befejeztem Sütő András csaknem 400 oldalas könyvét (A lőtt lábú madár nyomában). A könyv teljesebbé tette hangutánzó igéket számba vevő szógyűjteményemet. Jelen állás szerint 1048 szónál tartok, de ez korántsem a végső állapot. Nincsenek itt az igekötős igék, és nincs itt egy névszó sem, amiből igét lehetne képezni. (Czakó Gábor állítja, hogy minden magyar szóból igét lehet faragni. Pl. tocsogó — tocsogózik, aki belemászik a tocsogóba).
Ami pedig a számmisztikába tartozik, Karinthy egytől több százig talált összefüggést az illető számmal összefüggően. Az imént leírt 1048 nekünk attól személyes, hogy a Pók utcai lakótelep 1048-as épületébe költöztünk vagy 37 éve.
Búcsúzóul megidézem a könyvet.
- Berta nénje Ilona lánya elhunyt. „Ő özv. gróf Bánffy Miklós hajdani cselédlányaként hozogatta nekem csodálatos ajándékait Kolozsvárról: Áprily-verset, Tamási-novellát az Erdélyi Helikonban kinyomtatva.”
És még:
- „Csak nem vered szét, Atyám, a világmindenséget!
Azt nem! Az tökéletes! Csillagot még nem láttál szamárrá változni; embert annál többet.”
Biztos van benne még számos idézhető gondolat. Most ezeket kívántam megosztani, és elmondani, hogy Sütő nemcsak a magyar nyelvet szomjazza, hanem számos esetben idézi a Bibliát, vagy utal rá a történésekkel.  
Nyelvezete mezőségi magyar. Gondolkodásmódja a góbékra jellemző. Oda kell figyelni, hogy mikor miféle nyelvi fordulatokkal, sűrítményekkel operál.
Legyen itt most ennyi elég.
***
Tegnap megfürdettem hamis füleimet the Shadows muzsikájában. Szeretek utánanézni a dalok címeinek. Nem volt egyszerű rátalálni, hogy a Nivram c. szám címe miért éppen az? A megoldást a neten találtam: Palindrom név, a Marvin név szándékos, játékos megfordítása. Marvin visszafelé olvasva Nivram. Nem egyedülálló a jelenség. A szerzők szívesen eljátszanak vele. Nemeshegyi Péter Ermi furulyája c. meséjében Ermi az Imre palindromja.
De évődő, aki Ákos helyett soká-t mond.
Irén neve Néri Szt. Fülöpére visszhangzik.
Ugyanígy a Mari - iram páros, a Zénó - ó néz, a Tibor - Robit, a Nóri - irón is palindrom.
Sőt: A Remarque (Remark) írói álnév, a Kramer fordítottja.   
És aki az Öcsit Csiőnek nevezi, az is bandzsítja a nevet.

A keresztények életében nagy felsóhajtás a húsvét ünnepe.
Nagyböjt visszafogottsága után kitörő örömünk oka, hogy Krisztus feltámadt. Így tudják ezt az oroszok is.
Hrisztosz voszkresz. Válasz: Vaisztyino voszkresz. (Náluk a vasárnap a feltámadás napja: voszkreszényie.)  
Pál a korinthusiaknak írt első levelében ezeket írja többek között:  „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt, azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,16-19)
De hát Pál a többi apostollal együtt igazolja a krisztusi feltámadást. Vértanúságukkal pedig hitelesítik mondandójukat. Életük árán se voltak hajlandók hamisságokra.
Nagy felfordulás zajlik most a nagyvilágban.
Soha nem irtották ilyen ütemben a keresztényeket, mint az utóbbi években.
Ehhez képest figyelemre méltó hír, hogy Franciaországban felfutott a felnőtt keresztelések száma.
Idén húsvétkor kb. 21 400 felnőtt jelentkezett a katolikus egyházba való felvételre, vette fel a keresztséget, s bérmálkozott meg egyúttal.
Az istenfüggő ember biztos kapaszkodókat talál a szeretetparancsban, és az egyéb jézusi tanításokban.
Az emberfüggő ember igazsága az a mix, amit saját magának igazságként kever.
Így annyi igazság létezik, ahány ember.
Minden relatív.
Nincs fix igazodási pont.
Innen az elharapódzó káosz.
Elég nagy baj ez nekünk.
Mindenesetre élvezhetjük Jézus igazát, aki nekünk vonatkozási pontunk. Róla jelenti ki Izajás:
„A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett.
Az Úr vitte végbe ezt.” (Vö. még 118. zsoltár)  
Hála Istennek!
***
Botos Katalin írja:

...a Tanár Úr kint volt Moszkvában az ortodox húsvét alkalmával, s egy szállodában lakott. Húsvét napján bekopogtatott hozzá a gyezsúrnaja, a folyosófelügyelő szobaasszony, és egy letakart tálon kalácsot és sonkát, tojást hozott. Ötvenhatvan év (!) kommunizmusa után (nem akármilyen idők voltak!) így köszönt be: „Krisztosz voszkresz!” (Krisztus feltámadt!) Nemeskürty automatikusan – és nagyon meglepődve – válaszolt: „Verojatno voszkresz!” (Valóban feltámadt!) Megkérdezte a gyezsúrnaját: mindenkihez beköszön? Nem, mondta, de magán látszott, hogy lehet… Krisztus feltámadt! Látszik rajtunk?…

Tegnap meghallgattuk négy ember felolvasásában a passiót. Két szerepnek már magam is részese voltam. Hol Pilátus, hol Jézus szavait kellett tolmácsolnom. Elmúltak már azok az évek, amikor felkérést kaptunk rá feleséggel együtt (ő volt az evengelista).
A felolvasás megtörtént, Jézus meghalt. Sírban pihen. Korábban ilyenkor könnyebbültem meg:
Már vége,
már nincs szenvedés,
már pihen,
már elhunyt.
Nincs többé a kínzásokra utaló elmélkedés sem, hiszen annak vége. Nagyszombat a sír csendjében telik el. Mi tudjuk, amit Jézus kortársai nem, talán anyja, Mária kivételével, hogy harmadnapra feltámadott (resurrexit tertia die). A feltámadás biztos ismeretének birtokában várjuk a húsvét vigíliájának a miséjét. az idő kegyes hozzánk. Általános melegedést ígér a meteorológia, és vannak is ennek jelei. Koratavasszal nem rossz a 17 fokos langymeleg.
Holnap 20 fok is lehet.
Olyan szépen hitelesíti a feltámadás örömét a zsendülő természet.
Halványzöld leveleket hajtanak a fák.  ezerféle virág bimbózik és teljesül ki szirmait kibontva.
Rovarok térnek magukhoz téli szendergésükből,
madarak rakják a fészküket,
élettelivé válik a világ.
Csupa dal, csupa szín, csupa élet.
Átlelkesül a természet.
Ami belerondít, az a politika, az a széthúzás, az az ellenségeskedés szelleme. Okkal remélhetjük-e, hogy húsvét embert felemelő ünnepe felülmúlja az aljasság visszahúzó potenciálját.
Ilyen lélekkel várjuk a fény eluralkodását a sötétségen, húsvét örömét a visszahúzó erőkkel szemben, Jézus mindent felülmúló feltámadását.

Nehéz megszólalni nagypénteken.
Az Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette.
Szabadnak teremtette.
Istenre képesnek (capax Dei) teremtette.
A szabad akaratú ember ellene fordult Jézusnak, aki semmi mást nem tett vagy mondott, mint amivel az Atya megbízta.
Weöres Sándor valahogy így mondja:
Egyedül az Isten szegény.
Szegény, mert mindent feláldozott az emberért.
Még a saját fiát is.
„Mert Isten úgy szerette a világot hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jézus Nikodémusnak).
Nem is cifrázom tovább.
A népéneket idézem:
Világmegváltó Jézus, keresztre fölfeszítették, Isten Báránya, Jézus érettünk megtöretteték.
És áljon itt még a keresztút vissza-visszatérő röpimája:
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, Aki szent kereszted által megváltottad a világot!

Nemcsak én álmodom visszatérően egy-egy motívumot, más is így van vele. Ki folyamatosan eltéved, ki naponta érettségizik éjszaka álmában, ki arról álmodik, hogy több autója is van. Egy zöld, amelyik a félemelet fordulójában parkol (hogy került oda?) Ezt ajándékba kapta, a többi kettőt meg saját pénzén vette, de nem emlékszik rá, hogy a világvárosban hol parkolt le velük.
Kicsit hasonló volt utolsó álmom.
Feleséggel ültünk az autóba, meg egy öregasszony, akit haza akartunk szállítani. Valahogyan nem a rendes útvonalat követtük: ő kiszállt, mert úgy döntött, hogy onnan már hazatalál. Mi folytattuk utunkat. Aztán találtunk egy megfelelő parkolóhelyet. Sebtében beálltam tűzoltópiros csili-vili autónkkal. Hogy-hogy nem átmentünk egy kisebb árkon. Addig-addig mendegéltünk, mígnem nászomnál találtuk magunkat. Népes társaság gyűlt itt össze. Teljesen érthetetlen, hogy egy műanyag teaszűrőt miért lyukasztottam ki, és miért roppantottam össze. De ez történt. Nem is tudtam mit kezdeni vele. De beismerni sem akartam rongálásomat.
Mentünk volna az autóért, de nem találtuk meg sehol sem. Mondom a felségnek: Lehet, hogy nem is itt van az az autó, csak álmodtam. Mire ő: De hát ezzel jöttünk ide! Ezt be kellett látnom. Mivel továbbra se találtuk, felébredtem.
Tényleg nem azzal mehettünk oda, mert itt állt a szokott helyén. Igaz, hogy nem a tűzoltópiros, hanem az ezüstszürke Chevi.
Már megint az történt, ami ki tudja, már hányszor. Eltűnt az autó, aztán megkerült.
***
Ma ötvennégy éve házasodtunk össze. A sok gazdagságot tartalmazó fél évszázadot is túlhaladó közös életünk sok öröm forrása volt. Hála Istennek, hogy megérhettük együtt!
***   
Ma nagycsütörtök van, az utolsó vacsora napja.
Arra emlékezünk, aki a világ kezdete előtt volt, s aki földig hajolt, amikor megmosta tanítványainak a lábát, utalva arra, hogy aki első akar lenni, az vállalja az utolsó szerepét. S aki úr kíván lenni, az legyen a szolgája a többieknek.
Ezen az estén fordul ellene a sötétség.
Ő testamentumban hagyja az Eucharisztiát a világ üdvére, miközben elindul a kínhalál felé.
Éjjel elárultatik, és gonosz módon foglyul ejtik. Úgy tárgyalnak vele, mint egy utolsó gazemberrel, megalázzák és megkísérelik elpusztítását. Kínhalált szenved, majd feltámad. Ahogy Pilinszky idézi: et resurrexit tertia die . A vers a hitetlenkedő világban is a bekövetkező, megállíthatatlan feltámadást hirdeti.    
***
Korunk rettenetes eufémizmusa az emberölésre: „kiiktattuk”, „likvidáltuk”.
A repülőgépet pilótástul „leműtötte” a drón.
Ideje lenne néven nevezni a gyilkosságokat s a tömeggyilkosságokat is. (A tömeggyilkosokat nemkülönben)
Leginkább persze be kellene fejezni egyszer s mindenkorra hogy ember embernek farkasa legyen.

Napok óta foglalkoztat egy régen megélt jelenet.
Rómában történt, évtizedekkel ezelőtt, hogy egy ízben pap barátunk egy ismerős főpappal találkozott.
Paroláztak.
Közös ismerősünk bemutatott bennünket a főpapnak. Ő mosolygott, és kezét magasra tartva integetett le ránk.
Furcsa volt a gesztusa.
Olyan, mintha köztünk és közte egy hatalmas tömeg tartózkodott volna, ami miatt csak fejük fölött integetve tud bennünket üdvözölni.
Aztán mást gondoltam. A köztünk lévő rangkülönbség nem teszi számára lehetővé, hogy kezet nyújtson nekünk.
De ez a magyarázat se tetszett igazán.
Abban maradtam magammal, hogy hihetőleg olyannyira mizantróp volt, netán hipochonder, aki mindenféle fertőzéstől tat magába forduló, hogy távolságtartását csak ezzel a formulával volt képes kifejezni.
Nem tudom máig sem.
Ha azt kérdezted volna tőle, hogy szeret-e bennünket, vagy legalábbis némi szimpátiával tekint-e ránk, valószínűleg habozás nélkül igent mondott volna rá. (Semmi okot nem szolgáltattunk annak érdekében, hogy másképp gondolja.)
Nem kerítenék ennek ekkora feneket, de visszatérően foglalkoztat az a tény, hogy netán nem épp így viselkedünk rejtőzködő Istenünkkel szemben?
Messziről integetünk, messziről üdvözöljük, minden gesztusunk a távolságot célozza, jeleníti meg.
Te elvagy magadnak, mi elvagyunk magunknak, neked van elképzelésed életünkről, világunkban elfoglalt pozíciónkról.
Életünk mindennapjait azonban saját eszünk kereke irányítja 100%-ban.
Ő súgna nekünk, ha mi nem integetnénk neki messziről konokul a saját fejünk után menve.
Mitől félünk, kicsinyhitűek?
Mitől én, kicsinyhitű.        
Netán attól, hogy meg kellene változnom/változnunk?

A mai evangélium az utolsó vacsora eseményeit mondja el. Többek között Júdás árulásáról szól (akinek a bemártott falatot adom, az árul el engem), de Péter és Jézus párbeszédéről is:

„Ahová megyek – válaszolta Jézus –, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz. Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” ³⁸Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz”
Akkor is, ma is kétfélék az emberek. Voltak és vannak vértanúk, és vannak tagadók. A köztes nép vagy közönyös, vagy lapsus (akik utóbb bánják tagadásukat). A pap megkérdezheti a hívektől: Ha magatokba néztek, mit találtok, melyik csoporthoz tartoztok. Hitvallókhoz, vagy lelkiismeretek olykor kukorékolásba kezd?  
***
Hirdetések unásig
Az első annak a hangoztatása, hogy az orvosi társadalom titkolja a megoldást, a gyógyszergyárak profitéhsége pedig ellehetetleníti, hogy hatásos serek kerüljenek forgalomba.
Ezek után jön egy bő lére eresztett élettani magyarázat, hogy hogyan működünk. Majd snitt. Jön a terméket reklámozó ember, és igen körülményesen megmagyarázza, hogy miért nélkülözhetetlen az általuk kínált szer.
Majd a szerencsekerék, vagy zárt ajtók felpattintása lehetővé teszi az alkalmi árleszállítást. Jól jön ez, hiszen már alig van néhány darab raktáron.
Pedig hozzászólások tucatjai igazolják, hogy csodát tett életükben a termék.
Aztán valahogy megtudjuk az árat is.
Néhány ilyen termékreklám szembejött ma velem, ilyenek:
                                      ára               most akciósan csak

ORIFON                    19 800                        9 900
Proctowell                  22 800                      11 400
Detoxil Water            22 800                       11 400
földelő szőnyeg         39 980                        19990
Prostactiv                        80 euro                       40 euro
Cannabis oil               22 800                       11 400
OsteFlex                      25 800                      12 900
Audiolin                      19 500                         9 300
AUSEN                        19 800                        9 800
Cardiotensive             22 800                       11 400
Opthalax                     19800                           9 900
Mi kell még?
Vegyen ma még, vegyen ma még, ne szórja szét az életét!!! – énekelte annak idején az Illés együttes.
Vegyek?
Ne vegyek?
Még meggondolom.    

Szürke az ég és szürke a föld.
Szürke a Nap is, szürke a Höld.
Szürke a tenger, nincs apadás.
Szürke az ágyam, s nem epedás.

Azt hiszem, kancsal rímek ezek, s a „verset” lüktetése teszi azzá, ami (a tartalom rovására).
De hát nem lehet minden együtt.
A ritmus adódott az Add már, Uram az esőt! első sora mintájára.
Ami pedig a vers igazát hitelesíti, az a napok óta tartó szürkeség.
Még véletlenül se dugja ki a fejét a Nap.
Egy régi emlékemet idézem fel.
A rádióban hallottam egy hangjátékot, amely arról szólt, hogy az idegen bolygón csaknem folyton esett az eső. Szürkeség uralta az országot.
Ha mégis kisütött a Nap, azt úgy ünnepelték, mint mi a napfogyatkozást.
Kb. olyan sűrűn is fordult elő.
Jól kijött a hangjátékban az az elemi öröm, amivel fogadták a napot az iskolás gyerekek.
Igyekeztek is kihasználni az utolsó sugárig.
Mert amilyen gyorsan kisütött, olyan gyorsan el is múlt a napos időszak. Ú
jra zártak a felhők, újra zuhogott szakadatlanul és kilátástalanul az eső.
Olyan is ez a szürkeség, mint amikor a sivatag kivirágzik.
Ameddig az esőzés tart, amíg megszívják magukat a növények, és gyorsan kibújnak a levelek és a virágok, Körülbelül addig is tart a Kánaán.
Ahogy átadja helyét a vigasztalan tűző napsütésnek, a tarhonyaszárító csillag mindent gyorsan kiaszal, kiszárít, betokoz, megpörköl.
Most várom az áldott napsugarakat.
NB. Furcsa lesz kánikula idején visszaolvasni a szürkeségről rótt sorokat.

A zene ha kell, ha nem kell, csaknem állandóan jelen van a fejemben. Elég csak rágondolni valamelyik csacska dalra, örökzöld slágerre, szimfóniára, bármiféle általam ismert zenére, máris megszólal bennem. Tegnap is ez történt. Egy érdektelen dallamocska zúgott már a fejemben vagy félórája, újra és újra ismételgetve önmagát. Eluntam. És ezúttal túljártam a saját eszemen. Tudva és akarva elindítottam magamban Mozart Kis éji zenéjét, ami rendesen végig is vonult odabent: mind a négy tétele szép sorjában. Azt hiszem, ez a megoldás máskorra is, ha ki akarom lökni az unt melódiát tudatomból (tudatalattimból?) Nem tudom, hogy hol a zenememóriai központ bennem.
Ötletemet nem akarom titokban tatani, mert megkérdezett unokáim sorra elmondják, hogy bennük is zene szól. Ők is elunhatják az egyes melódiákat, és – gondolom – hasonló módon ők is átcserélhetik magukban megfelelőbb zenére az éppen  „hallottat”.
Olvasom a Parlando új számát. Már csak egy-egy ismerőssel találkozom, akivel annak idején kapcsolatba kerültem. Leginkább már csak zeneszerzők neve és részbeni munkássága tűnik ismerősnek. A mostani számban valaki emlegeti tanulmányában azt a három hegedűetűdöket író komponistát, akiknek a darabjait magam is játszottam. Ezek Dancla, Dont és Mazas.
De rég is volt.
Tegnap egy mondat erejéig beszéltünk arról, hogy 1957-ben az NDK-ban harmadikos kisdiákként is kaptam a hegedűórákat és leckéket.  Egyik népdal (Volkslied) gyakorlása közben arra lettem figyelmes, hogy a szálló szobaasszonyai énekelnek. Azt a népdalt énekelik, amit játszom. Nem gondoltam, hogy Heringsdorfban ismerik a népdalokat. Tévedtem. Lelkesen eljátszottam még egyszer a nótát. Ami érdekes, hogy a mai napig emlékszem a dallamra. Bármikor elő tudom húzni emlékeim közül.
Valaki egyszer megjegyezte, hogy a németek muzikalitása, komponálókészsége és az általuk előhívott melódiák talán a legegyedülállóbb kincsei a zenei életnek. Nem érti, hogy ugyanezek az emberek hogy voltak képesek két világháború főszereplőivé válni.
Én meg a balkáni háború kapcsán fogalmaztam meg: Az a zenei kincs, amelyet a Vujisics-együttes műsorán tart, lenyűgöző. Hogy voltak képesek a délszláv népek egymásnak esni, egymást kegyetlenül irtogatni, akik ekkora kincsek gazdái.
Arra jutottam, hogy el kell különíteni a zenét és a zenélő embert egymástól. A háttérben a megtestesült gonoszság rejtőzhet, amely ráveszi az embereket, hogy egymás ellen forduljanak.