Mickey webnaplója

Ma, pénteken délután három órakor teljes szélcsend idején az ablakunk előtt elterülő rét egyik szép fája gyakorlatilag megsemmisült. Csak nem éppen 33 éves volt a szomorúfűz? Olyannyira megegyezik a golgota nagypénteki eseményével – percre. A korábbi szélviharban kettős ágnyerge mentén az egyik ágtömb leszakadt. Most a leírt jó körülmények ellenére a másik ágazathoz tartozó lombkorona is hatalmas reccsenéssel kitört a törzsből, és a földre zuhant. Nem bírta el saját súlyát a csendes eső után. Még szerencse, hogy senkit nem csapott agyon. Alatta senki nem látszik, emberi panaszhangot sem hallottam. Maga a fatörzs aligha éli túl a koronátlanságot. Most ott árválkodik a kb. három méter magas puszta faoszlop, mellette a dús lombozat a küzdőtéren, mert nem tartotta meg a korhadt főág.
Remek digitális fujifix S5800-asunkkal az erkélyre rohantam, hogy első kézből tájékoztassam a nagyérdeműt a jelenségről, de a tegnap teljesen feltöltött vadi új duracell akkuimmal csak annyit mondott, hogy csekk, aztán se kép, se hang.
Hogy a fával mi történt, tudom.
De hogy az egy éves fotóapparáttal és/vagy az akkukkal mi a helyzet, nem tudom.
A szomorúfűz talán már nem is annyira szomorú, hiszen nem lógatja az ágait,
de én nagyon szomorú vagyok, mert nem dolgozik rendesen a több tízezer forintos japán gépcsoda.