Mickey webnaplója

A keresztút V. stációja: „Megállítottak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.” (Lk 23,26) Valamiért újra és újra ez előtt az állomás előtt „cövekelek le”.
1991-ben a müncheni SVD-kolostorban szálltunk meg német nyelvtanulás céljából. Akkor és ott az V. stációt fotóztam le a kertben. Más magyarázat nem akad a jelenségre, minthogy közel éreztem magamhoz ezt a cirenei parasztot, akinek az útja a mezőről hazafelé ballagva keresztezte az útját annak a sokadalomnak, mely az ezer sebből vérző Krisztust kísérte a Golgotára. Annyit jegyez meg még róla Máté, hogy Alexander és Rúfusz apja volt. Pál apostol pedig a rómaiakhoz írt levelében köszöntését küldi többek között Rúfusznak, aki lehetséges, hogy a cirenei-utód. (Róm 16,13)
Cirenei Simon olyan típus, aki nincs egyedül a Bibliában sajátos mentalitásával.
Több próféta tiltakozik az ellen, hogy Isten olyan feladattal bízza meg, amihez egyáltalán nem ért. Elég, ha csak Jónásra gondolunk, aki „rühellé a prófétaságot”, vagy gondolhatunk a Jézus parabolájában szereplő testvérek egyikére, aki atyja kérését – hogy tudniillik menjen ki a mezőre dolgozni – vonakodik teljesíteni, azután mégis megembereli magát és megteszi, amit kérnek tőle.
Legátfogóbban a jóra való restséggel lehet leírni ezt a magatartásformát.
Ám kellő noszogatás után a kegyelem elkezd dolgozni az ilyen emberben, és megindul a cél felé. Az egyetlen jó cél felé, az Isten teremtette értékek felé. És többé-kevésbé ki is tart a célba vezető úton.
Ide valahová sorolom magamat. Innen hát a könnyű azonosulás ezzel a kétkezi és egyszerű emberrel, akinek az útját keresztezi Krisztus, majd ténylegesen is köze lesz a kereszthez, melyet a vállára löknek a katonák.
Nincs apelláta, noha maga is kimerült lehet a napi munka után. Ám az egy Igazért végzett terhelés közben kezdi felismerni, hogy szemléletmódja, életfelfogása, egész embersége gyökeres fordulatot vesz.
Nem tudni, hogy meddig vitte a keresztet. A kötelezően előírt lépésszámig, vagy fel a golgotára. Az utóbbi valószínűbb. Mint ahogyan az is, hogy mind maga, mind fiai tanítványokká lesznek, az Apostol hívei.
Hasonlóságot érzek hozzá saját életemben. Előfordult velem is, hogy rühelltem a prófétaságot, hogy nehéz szívvel álltam kötélnek olykor egyes ügyekben. Azután ez az ellenállás lecsendesült bennem. Remélem, immár végképp.
Megkérdezheted, miért foglalkozom ma ezzel a kérdéssel?
A dolog roppant egyszerű. Ma felvitettem magamat busszal a Belső Óbuda-i Kiscellre, és belebotlottam a helyi keresztútba, amelynek újfent az V. állomását fotóztam le.