1. Reggel. Ím’ ma
Hajnali sötétségben botorkálok ki, ha már úgyis felébreszt rendetlen álmom.
Hajnali sötétben ébreszt mindkettőnket T. mobilvekkere.
Ő felpattan, én 6 órakor rádión hallgatom az olvasót, melyet 6-kor kezdenek, de olyan gyorsan mondanak, hogy már a második tizedet mondják.
Nem sokat vacakolok. Felkelek, s tíz perc alatt végzek a reggeli rutinokkal. Ennek első gesztusa, hogy kiugrok az ágyból, az utolsó, hogy megnézem, mi érkezett éjszaka a neten. (Jobbára semmi, vagy alig valami. ezeknek az alig valamiknek örülni szoktam.)

2. Reggelim ma
Négy és fél tabletta tejeskávéval, (reggelente: receptre vett szereket szedek be tejes fekete segedelemmel) 
zsemle margarinnal, lekvárral, (egy felszletelt, megkent zsemle dzsemmel)
egy szem negró. (Ezt kedvelem, mert rendbe tesz engem.)
Lelki táplálékom: Eucharisztia. (Lelkem eledele: Mesterem szent teste.)

3. Reggeli ima (a misén ötlött eszembe) 
Mesterem, köszönöm, hogy létezel.
Sajnálom, hogy olyannyira kevéssé érzékellek.
Köszönöm, hogy egyetlen kapaszkodóm vagy, akire minden körülmények között számíthatok.
Sajnálom, hogy olyan kevéssé tudatosítom napközben.
Köszönöm kapott tehetségeimet.
Sajnálom, hogy olyannyira kevéssé kamatoztattam.
Köszönöm gyermekeimet.
Bánom utólag, hogy nem lett több.
Köszönöm életemet.
Bánom, hogy oly kevéssé ismertem fel a benne rejlő adottságokat.
Köszönöm az eddig leélt időt.
Bánom, hogy oly kevéssé használtam ki.
Köszönöm szép világunkat.
Bánom, hogy együttes erővel tönkre tesszük lassacskán.
Köszönöm társamat.
Bánom, hogy szeretetemet olyan korlátosan mutatom ki.
Köszönöm felebarátaimat.
Sajnálom, hogy olykor megbotránkoztatom őket.
Köszönöm, hogy magadhoz engedsz – akár naponta.
Sajnálom, hogy olyan lassan közeledem hozzád. 
Köszönöm, hogy barátodnak tekintesz.
Sajnálom, hogy olykor nem vagyok rá méltó.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm…
Sajnálom, bánom, sajnálom…
De ne ez legyen az utolsó szó. 
Ragaszkodom hozzád.  
Csak azt kérem:
Ne engedd, hogy valaha is elkószáljak tőled!