Mickey webnaplója

Amikor nem érnek falrengető élmények, keresem azt a homokszemet, melyet kagylómba zárva igazgyönggyé érlelhetnék. 
Megnézem többször a blogokat, melyeket több-kevesebb rendszerességgel olvasok,
megnézem a Facebookot, van-e valami érdekesség, ami nekem szól, ami megérint, ami tartalmas, vagy legalább szép, jó, értelmes vagy humoros.
Nem mindig találok kedvemre valót. Ilyenkor még számba jöhet:
A nap múlásával csak ér valamiféle olyan élmény, ami megindítja fantáziámat.
A valóság persze mindig körbevesz, írhatok arról, amivel aznap foglalkoztam.  
Ma például végigkorrigáltam a napomat. Elég vaskos kötet végére értem. Mivel nem írhatom le vázlatosan se, mi a mű tartalma, mert hosszú volna,
ideírom a címét, mert találó, azaz éppen azt takarja ki, amiről a kötet szól: Ratzinger célkeresztben.
S ideírom az utolsó három mondatot a kötet végéről, mely Ratzinger megfogalmazása, és 2000 márciusából való. (Ugye akkor még javában II. János Pál a pápa.) Tehát
„Egy anekdota jut eszembe, amit VII. Pius államtitkáráról, Consalvi bíborosról mesélnek. Egyszer azt mondták neki: »Napóleon el akarja pusztítani az egyházat.« Mire a bíboros így felelt: »Nem fog sikerülni neki, hisz nekünk sem sikerült.«”
A könyv oknyomozó módon elemzi az egyházat feszítő témákat, benne a pápa sorsát és szerepét, benne a média meg-megújuló támadásait, s e támadások lepattanását a kőszikláról, szegletkőről, melyet az építők elvetettek.
Bár jól elfárasztott a szakadatlan figyelés a mondatokra, hogy értelmesek-e, van-e bennük elütés, slamposság, stb., ezúttal lekötött a téma aktualitása, részletekbe menő analizálása.
Alighanem azt élveztem, hogy jószerével minden epizódot megértek, mert végigéltem a part szélén állva azokat a médiahírré dagasztott pocsékságokat, melyekkel nekimentek a pápának, az egyháznak általában.
Nem találtam benne pontosan azt a megfogalmazást, mely nagyon él bennem, noha maga a könyv ezt fejti ki minden mondatával: Az egyháztól, a pápától, a keresztényektől tökéletességet várnak el, akik – hogy úgy mondjam maguk – még annyira sem tökéletesek. Milyen alapon? Mire föl?
Nevezzük egyszerűen annak, ami: kettős mércével mérnek, ha az egyház ügyei kerülnek terítékre. Még szemléletesebben szólva: Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Végigolvasva a művet az erősödött meg bennem, hogy találó a fent idézett anekdota, melyet már Krisztus is emlegetett, amikor így nyilatkozik meg: Az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.  
Holnap még összeeresztem a kétes helyesírású nevek miatt a guglival az anyagot, azzal azután az én simogatásomnak itt vége szakad.