Hajdanában-danában a piaristákhoz jártunk. A gimnáziumban KS haverom hátba vágott, és felszólított, hogy jelentkezzek kispapnak. Nősülni akarok – válaszoltam lakonikusan. Akkor pedig…
Beszélgetésünk itt abbamaradt.
Csakugyan nősültem.
A lányok már mindhárman megvoltak, tán M. fiú még nem. Egyszer mutti megemlíti, ő elképzelte volna, hogy pap legyek. Meglepett, hogy olyannyira képes volt évtizedekig visszafogni magát, hogy ne erőltessen semmit, ami nem jön spontán módon. A dolog érdekessége, hogy ha pap nem is lettem, valamiképpen jó sorsom a jezsuiták lapjához vezetett, ahol én – a nem jezsuita – szerény cikkeimmel mégiscsak hozzájárultam a papi irányítású folyóirat témagazdagságához.
Korábban elég rendszeresen, ma már csak alkalmanként megnézem, hogy a google-kereső mit ad, ha beírom fiam nevét (azaz saját nevemet).
Ad, amit ad.
Néha egész furcsaságokról értesülök. Tegnap is ez történt.
Egy nyelvész kutatási anyagában egykori lapunk több cikkét elemzi néhány szempontból. A tudományos igényű szövegben ráakadok két saját cikkre. A kutató hol Gy. Miklós Atyának emleget (sic!), hol leírja: Gy. Miklós SJ.
Így lettem pap, miközben nem lettem pap. Pedig lehettem volna. Ma már kiérdemesült nős emberek számára is megnyílt az út a papszentelés irányába. Én egy darabig közéjük tartoztam, ma már túlságosan ki vagyok érdemesülve. Ha akkor hívnak, tán kötélnek állok. Ma már úgy érzem, késő. Én is éppolyan visszafogott voltam ez ügyben, mint korábban szülém.
* * *
Van egy korunkbeliekből álló egyházi csoport, ahová havi rendszerességgel eljárunk. Az a tapasztalatom, hogy a találkozók előtt nemritkán erős kísértést érzünk, hogy legszívesebben itthon maradnánk. Mert nyűgösek vagyunk, mert T. fáradt, mert, mert…
Ezek az alkalmak szoktak nagyon jól sikerülni.
Ma is ez történt. Gyerekkori barátom felesége ma átküldött egy beszédet emailben, mely 13 db A/4-esre fért ki nyomtatva. Szerencsére két nagyobb egységből állt. A kisebbet (öt lap) felolvastam a körben. Varga Laci beszéde volt, aki sógorom QQ révén. Ő pedig nagyon is atya. Laci atya Kaposvárról. Így lettem ma tiszteletbeli atya az ő jóvoltából. Illene megírnom neki, hogy nagy sikert hoztak az ő szavai.
Igen, atya vagyok: négy gyerek atyja, s nagyatya is, nyolc unoka nagyatyja.
Mikor T. büszkélkedik, hogy neki négy gyereke és nyolc unokája van, ki nem hagynám, hogy neki is ennyi van, nekem is ennyi, összesen tehát nyolc gyerekünk és tizenhat unokánk.
Ps.: A gyerekek ilyenkor szokták a fejemhez vágni: de hát akkor mi nem lettünk volna. Mire én szelíden vigyorogva: Ma ennek a „Mi lett volna, ha…” c. felhorkanásnak pusztán elvi jelentősége van.
És hogy min mosolygok?
Fernandelen, aki egyik filmjében jegyzi meg szintén mosolyogva: „Ha nagymamámnak kerekei lettek volna, ő lett volna az omnibusz.”
Utolsó kommentek