Valamikor, késő tavasszal vizsgáznia kellett a kocsimnak. 150–250 000 ft-ra saccolta a várható javítási költségeket a szakszerviz, és visszaadta azzal az autót, hogy ők nem menedzselik le a javítást. Ez két napomba került. Feri nászuram vállalta a vizsgáztatásra való felkészítést saját cégén keresztül. Cakk-pakk 53 000-ben volt.
Igen ám, de a gazdájának is le kell vizsgáznia, mégpedig augusztus 23-ig. Ez abból áll, hogy háziorvosi jóváhagyással jelentkeznem kell a kerületi ügyfélirodán vagy kormányablaknál, ahol új engedélyt készítenek. Mivel tudom, hogy a háziorvos elküld kardiológushoz és szemészetre, próbáltam megelőzni azzal, hogy csináltattam egy progresszív szemüveget a minap. Annak megelőző vizsgálati leletét vihetem magammal.  
Háziorvosom még az első félévben kiadta a szívgyógyászati kontrollvizsgálatra szóló beutalót. Ezzel bejelentkeztem a szakrendelőben. Nem fogadták el jelentkezésemet, mondván, majd csak július 1-től adnak időpontokat.  Elsején természetesen nem adtak semmit, csak 10-től. Nos, kaptam. Augusztus 21-re.
Nem várathat addig a háziorvosi jóváhagyás. Tehát valahogyan elé kell mennem ennek a dolognak. Ha megkapom az eü-alkalmassági papírt, már csak a kormányablakhoz kell bejelentkeznem.
Mivel reménytelen, hogy ilyen rövid határidőre sorszámot kapjak, két további lehetőségem marad.
1. Valamikor reggel leülök az irodában, és várom, hátha felszabadul egy hely, s akkor fogadnak.
2. Balatoni strandokra is kitelepül kormányablak. Hátha nyaralás során sikerül rendezni a dolgot. Persze akkor sem együtemű a művelet. Először kapok egy ideiglenes jogosítványt, majd értesítés után megkapom a plasztikkártyát, hogy két év múlva kezdődjön elölről a tortúra.
Nem volna egyszerűbb a heti bevásárlást házhoz szállítással, a személygépkocsis közlekedést taxival rendezni?
A fene se tudja.
***
A Csókay professzor vezetésével összeállt orvoscsoport egy 30 órás műtéttel szétválasztotta a bangladesi ikerlányokat. Azonnal megjelent egy hír, miszerint a Szabadság-hídon imádkozókat meghallgatta az Isten. Hozzászóltam: „...meg még a további egymillióét, akik szintén imádkoztak, ha nem is a hídon.” Hozzátettem, hogy remélem, nem lesznek komplikációk. Posztomban pedig még azt is hozzáteszem, hogy akkor is megjelent volna a hír, ha nem sikerül életben tartani a két kislányt?