Mickey webnaplója

Hajnalban átfutom az érkező anyagokat. Igazán katalizátor után kajtatok?
Kell a szalmaszál, hogy annak a mentén kedvem legyen valamit megfogalmazni.
Kell az a madzag, amire kikristályosodjék a kandiscukor.
Elsőként H. Iván emailját említem. Egy kottaképet küldött, szövegét anyja, zenéjét apja szerezte. Sírva vigadó nóta, hegedűvel, cigánnyal.
De küldött egy oldalnyi kézírást is gyerekek dolgozataiból vett gyöngyszemekkel. (in 1942 Ilyenek:
II. Rákóczi F. Rodostóban ment nyugdíjba. (Eddig úgy tudtam, hogy belefulladt a Rodostóba.)
IV. Béla kihalt népe pótlásáról maga akart gondoskodni.  
Zrínyi Miklós halálát a kamarilla által felbőszített vadkan okozta.
Penelopét birizgálták a kérők.
1848-ban megtartották a szabadságharcot, Petőfit vállon vitték a sajtóba.  
Zrínyi Ilonának az volt a vigasztalása, hogy bús özvegységében két fia született. Etc, etc.  
Nem könnyű dolog a szabatos fogalmazás, gyerekek.   
***
Pr. P. néhány bölcsességét is kiírtam. Pl. A kamasz alig várja, hogy bajusza kiserkedjék. Az agg mankós sóhajt: ha még egyszer húsz éves lehetnék!
Hát ez így van. Húsz évesen el se tudja képzelni az ember magát aggként, mankóval avagy anélkül. Nyűhetetlen egészségnek örvendve nem törődik egészségével, hiszen mindene kifogástalanul működik.
Leltárba vehetném felülről lefelé haladva az évtizedek kopásait, de nem teszem.
Egyrészt nem illik panaszkodni, másrészt minek. Anyánk megmondta: Hogy milyen 75-nek lenni? Majd megtudod, fiacskám, ha oda érkezel.
Megtudtuk.
***
Isten némán vagy tettekkel válaszol.   Ez így van. Tertium non datur.
***
Állítólag Günter Grass legutolsó regényét befejezve, amint az utolsó oldalra a Végé-t odakanyarította, felsóhajt: – Negyven évet áldoztam rá, hogy megértsem, nem vagyok író!
– Miért nem hagyott föl vele? – csattan a számon kérő ellenkritika.
– Mert közben elismert íróvá váltam – hunyorog a válasz.
Könnyű szerénynek lennie annak, akinek van mire büszkélkedni.
Én ennek a fordítottját ismertem. Nincs mire szerénynek lennem.