Hiába töröm a fejem a nap témáján, nem lehet az ma más, mint hogy elhunyt sógorom, V. István (68).
Isten nyugosztalja!
Egy hete volt nálunk szombaton.
Gratulálgattunk egymásnak, készült is fotó a találkozásról.
Aztán… aztán ma reggel felhív a felesége, hogy Isti elaludt.
Örökre.
Hiába keltegették.
Jönnek a kondoleáló rövid megjegyzések Tücsinek, hisz az ő öccse volt.
Elég nehéz megszokni a szokhatatlant.
A halál ingája ma őt célozta meg.
Megint a latin közmondás jut eszembe: Hodie mihi cras tibi.
Persze fordítva igaz most: Hodie tibi, cras mihi.
Merthogy az idő egyirányú utca, s mi mindannyian benne menetelünk.
Stílszerűen Chopin gyászindulója szól bennem.
A katonai koszorúzások szokott dallama.
Még a katonák hozzászabott lépései is megelevenednek bennem.
Szép, szomorú és kimért ez a zene, az emberi méltóság megzenésítése.
De párosulnia kell Mozart klarinétversenyének második tételével,
mert az meg az irgalmas szeretet zenéje.
Mindkettő szóljon most azért, akiért a harang is szól.
2021.11.14. 15:53 emmausz
Isi
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr9316755214
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek