Nem új a megállapításom, hogy az idő múlásával a konkréttól az absztrakt felé tolódik el sok minden. Pl. a jazz, a cakewalktól a free jazzig, pl. a komolyzene a klasszikusoktól a dodekafonális és ki tudja, még milyen effektekkel élő zörgésekig.
A festészet az egyiptomi legnagyobb felületek ábrázolásmódjától a nihilista mázolmányokig.
Nem is folytatnám, de belebotlottam a Regnum belső lapjában a következő kifejezésbe: welcome drink. Valamiféle ellazító ital a buli elején, hogy a gátlások felszakadjanak.
A dolog nem új.
Vagy ötven éve szerveznem kellett egy házibulit E. Anikóéknál. Hogy gyorsan oldott hangulatba jussunk, a belépő minden részt vevő számára egy korty pálinka lenyelése volt. Az ital aztán megtette a hatását.
Nagyon hasonló dologról van itt szó, csak egykor még magyarul beszéltünk, ma meg a trendi angolsággal. Hogy jól tesszük-e – fogalmam sincs.
A welcome drinkkel tegnap találkoztam. Ma a Szentjánosbogár új legójába botlottam a FB-on. Erre is érvényes, hogy a valóságostól halad az elvont felé a logó.
Ez a harmadik megformálás.
Az első rovarhoz volt hasonló.
A második egyszerűbb forma becsempészte azegyik fő-főbogár hajtincsét a bogár fejére.
Ez az utóbbi pedig amolyan magyar narancs: „Kicsit sápadt, kicsit savanyú, de a miénk”. Lehet helikopternek, lehet szentánosbogárnak, vagy más egyébnek látni … amit tetszik akarni.
Végül is a logónak nem okvetlenül kell valamit ábrázolni, elég ha határozottan elkülönül minden mástól. A három gyémánt így utal a Mitsubishire, a vízszintes mennykő egy körben az Opelre, a rombusz a Renaultra, a négy karika az Audira és így tovább.
2023.02.17. 10:32 emmausz
Trendek, logók
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr7618051628
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek