Egy áthallás: Írva van: Árverés – bennem átalakul: Átverés
A folyamat érthető. Mekkora az a legnagyobb összeg, amelyet az összecsődített sokadalomból valaki hajlandó fizetni a portékáért.
Nagy valószínűséggel csak a töredékét éri a kikiáltott tárgy.
Így azután a csaknem ingyen vázába tehető napraforgókért dollármilliókba kerül az olajfestmény, ha van Gogh neve fémjelezte.
Többszörös áron fogy el a regény, ha írója dedikálta. (Kíváncsi lennék, hogy mennyit ér az az aláírás, amire Déry Tibor kapacitálta a dedikációra éhes közönséget. Azt javasolta, hogy nyugodtan hamisítsa oda mindenki a nevét, mivel idősödvén már igen nehezére esik a postán érkezett dedikációs kéréseknek eleget tenni.)
Ugyanilyen átverés az árképzés bandzsítása. Minden egy forinttal olcsóbb, azaz 99-re végződnek az árak. Igazi pimaszság. Hisz mindenki tudja, hogy 2999.- az gyakorlatilag 3000.-
A lélektan nem áll meg itt.
A „bon mot” gyakorlata éppen ilyen ócska trükk. Valaki ócska dzsekimet dicsérte. Nem akarta a társalgást azzal kezdeni, hogy a kitüntetéséről készült fotóalbumot megnézesse velem.
A szerkesztőségben többször kerestek meg azzal, hogy olvasták cikkemet, és jónak találták. Tudtam, hogy nem ezt akarja előadni az illető. Igazam is volt.
Más alkalommal valaki említette, hogy az általam leírtak 95%-ával egyetért. Kérdeztem, hogy a fennmaradó 5%-kal mi a baja? Nem válaszolt, elfordult.
Lehet, hogy akadnak naiv emberek, akiknek ki lehet énekelni a csőréből a sajtot, de számuk aligha számottevő.
A többség azonnal átlát a szitán, és sajnálja, ha baleknak nézik őket.
A legrondább átverés az emberiség létével egyidős. Ez pedig a korrupció.
Nem kellene, hogy így legyen.
Nem kellett volna a királyoknak vazallusokra vadászni adománybirtokokkal.
Nem kellene, hogy az uram-bátyám kapcsolatok kapcsán a kontraszelekció érvényesüljön.
Nem kellene a mai undorító szöveg: Megveszlek kilóra. És mégis megtörténik. A megvételek mindennaposak.
Isten adja, hogy megmeneküljön az emberiség ezektől a szemtelen, az emberi méltóságot semmibe vevő megalázásoktól.
2023.05.21. 11:03 emmausz
Hamisságok
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr218129252
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek