Mickey webnaplója

Azon gondolkoztam, hogy mennyire megváltozott bennem dolgok fontossági sorrendje.
- Vagy fél éve nekitolatott egy autó a mienknek. A Chevrolet elkezdett kiabálni. Nem is gondoltam, hogy a riasztó ilyen következetes. Lementem. A tolató autó tulajdonosa szabadkozott, hogy csak a rendszámtáblám görbült meg egy kicsit. Legyintettem. Kikapcsoltam a riasztót és kész.
- Amikor leszereltem, feltűnt, hogy egy olyan kiképzést igazoltak, amelyen részt sem vettem. Ezt közöltem a Kieg. parancsnokságon. Tudomásul vették, de mintha nem is érdekelte volna őket. Ma már engem se.
- Még megvannak az összes bizonyítványaim általánostól a főiskoláig mind.
De kit érdekel? Engem se.
- Nyaraláskor nincs nálam a számítógép. Nem termelek posztokat. Nem játszom a szokott szózatot, kirakó játékot, mahjongot. Semmiféle rossz érzésem sincs ezek miatt.
- Egy hete a felettünk lakók balkonládája leszakadt. Biztosító talán térít valamennyit. Na és?
- Amikor kórházba kerültem, átmenetileg felfüggesztettem a kávéivást. Nem rendített meg a dolog. Kicsit álmosabb voltam. Így gyorsabban is telt az idő.
- Hallásom már nem a régi. Az engem érintő ingereket – a többnyire felesleges – információkat, csak töredékesen hallottam. Ma már van hallókészülékem. A párbeszédek alkalmával jó hasznát veszem. A fölös zajoktól meg menekülök.  
Amire még jó a hallókészülék: Nem a tévé (rádió) hangját erősítem, hanem a „füles”-ét. Így senkit nem zavarok az eszközök bömböltetésével.
Ahogy az ember kifelé tart a világból, egyre inkább az örök érvényű értékekre van nyitva.
És ez így van jól.