Mickey webnaplója

Remélem, hogy Miklósa Erika nem fog megharagudni rám, amiért mai posztomban is megidézem irodalmi stílusban megfogalmazott írását, amelyben a magyar vívóknak adózott. Ő igazi szurkoló, és mint ilyen, nagyon élethűen fogalmazza meg érzéseit.
Meeeeeeeegvan!!!!! Nincs fotó. Izzadt, csapzott a fejem, lóg rajtam a nyári trikó, nem merek tükörbe nézni, a fél papucsomat valahol elhagytam, lényegtelen is, nem baj, dehogy baj, ordítottunk itt a barátokkal, de kiabált az egész környék, ugráltam közben, volt, hogy kicsit kimentem, aztán visszarohantam a képernyő elé, nem bírtam, majd mégiscsak bírtam, fiúk, jaj, de, így, jó, ne, ne, de, de, őrület volt, a vérnyomásom az égben, nem baj, semmi nem baj, bravó, fiúk, zseniálisak vagytok, halljátok, hogyan üvölt nektek Magyarország!!! Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat. Éljen!!! Bravó!!! Gratulálunk!!!!
Magam is a tévé elé ragadok, de szégyen ide, szégyen oda, kétségtelen, hogy kevesebb vehemenciával adózom a látottaknak.
Mi több, olykor kétségeim támadnak: Ez volna a legfontosabb dolgom?
Persze, persze, szurkolok a magyaroknak. Mi mást is tehetnék?
Az olimpia legyen olimpia. Ha harc, akkor hát legyen harc.
Más kérdés, hogy igazságos-e a harc. Teszem azt a női bokszolók harca a – hogy is mondjam – az XY kromoszómatulajdonosok ellen.   
Ha az olimpiai bizottságnak nem sikerült az igazságos besorolás, megkisérelem innen a pálya széléről.
Létezik az olimpiát követően egy másik olimpia a sérült sportolók számára. Az XY kromoszómás „nők” bőven beleférnek ebbe a kategóriába. (Ha nem férnének bele, szervezzenek nekik transzolimpiát, és ott induljanak!) Nem kellene zavart támasztani a női versenyzők táborában.
Én szóltam.
***
Érdekes megfigyelni a különféle nemzetek indulói magatartását a start előtt. Vannak, akik látszólag közömbösek.
Mások feszültek.
Megint mások az égiek áldását kérik.
Egyik keresztet vet, a másik összekulcsolt kézzel imádkozik.
Nem kéteséges, azért, hogy ha lehet, éppen ő győzzön.
Megértem őket.
A jóságos Isten meg mosolyog.