Mickey webnaplója

M. és négy gyermeke bejelentkeztek, hogy a lépiparádé megtekintését követően feljönnének hozzánk, hogy a feleség nyugodtan készülhessen egyetemi tanári feladataira.
Készségesen fogadtuk őket.
Mivel bőségesre sikerült az ebédkészítés, T. felhívta M&A-t, van-e nekik is kedvük feljönni? Éppen volt kedvük.
Ha jól számolom, ma, Szent Istvánkor kilencen ültük körül az asztalt. Jó hangulatban folyt három nyelven a tere-fere. Az unokák is feltalálták magukat.
A legkisebb szokásos kérésével jött oda hozzám: Nagypapa, játsszunk!
- Mivel? – kérdeztem. S már hozta is a játékosdobozokat.
Elővettem a pvc villanyvezeték-csatornát, lejtősre állítottam, és elkezdtük a matchboxokat leeregetni. Később üveggolyók is megmutatták, hogyan kell engedelmeskedni a gravitációnak.
A nagyobbak mesét néztek a tévében.
A felnőttebbje hol magyarul, hol franciául, hol meg angolul értekezett egymással.
Ami volt, a jó hangulat. Ami nem volt – csend.
Lehúztunk egy fél műszakot együtt.
Aztán alig hogy elmentek, megjegyeztem T.-nek: „Ezek soha nem jönnek!”
A szállóigét T. nagyanyától hallottuk rendszeresen, akivel egy fedél alatt kezdtük közös életünket. Ő mondta, miután fia távozott: „Ez a Pista soha nem jön!”
Persze se neki, se nekem nem volt igazam. De hát az érzések.
Árva a ház, nincs kacagás, kettecskén bús öregem…
Azóta a mosogatógép második adagja is elkészült.
A harmadik nem is fog megtelni a maradék mosatlannal.