Mickey webnaplója

Hogy igazak-e az anekdoták, nem szavatolja senki. Mindenesetre valamiféleképpen jellemzők azokra, akiknek a nevéhez kötik őket.
Jöjjenek most Mozart-anekdoták.
* Apja súlyos torokbetegsége miatt vidéki házat kellett bérelnünk Chelsea-ben, London külső részén – emlékezik vissza Maria Anna Mozart. Amíg életveszélyes állapotban volt, nem használhattuk a zongorát. Hogy addig is elfoglalja magát, az akkor nyolc éves Wolfgang megírta első szimfóniáját (K. 16) – fejben és teljes zenekarra.
* Pichler írónő írja:
Amikor a Figaro C-dúr áriáját zongoráztam az első felvonásból, a nálunk vendégeskedő Mozart mögém állt. Tetszhetett neki a játékom, mert énekelni kezdte a szöveget, és közben a vállamon ütötte a ritmust. Hirtelen fogott egy széket, mellém ült, és megkért, hogy játsszam tovább a basszus szólamot, ő pedig olyan gyönyörűséges változatokat rögtönzött a témára, hogy mindannyiunknak elállt a lélegzete. Aztán egyszer csak megunta, felpattant, és a szokott bolondos modorában asztalokat és székeket ugrott át, macskaként nyávogott, és mint egy neveletlen kölyök úgy hányta a bukfenceket.
*Beethoven és Cramer együtt sétált, és meghallotta, hogy a közelben valaki Mozart C-moll zongoraversenyét  (K.491) játssza. Beethoven megállt és társa figyelmét a mű végén elhangzó rendkívül egyszerű, de csodaszép dallamra irányítva felsóhajtott:
- Cramer, Cramer! Mi sose leszünk képesek ilyesmire!
* A haldokló Salieri kinyilvánította, hogy a híresztelések ellenére sem mérgezte meg Mozartot. Az viszont tagadhatatlan, hogy sokszor mondott elmarasztaló véleményt riválisáról.
Még megjegyzem, amit Kocsis Zoltán fejtett ki egy interjúban Mozart zongoradarabjainak előadásáról. Mint mondta, a pianisták nem szeretnek Mozartot játszani, mert darabjaiban minden a helyén van. Az interpretátor vagy hűségesen lejátssza a művet, s akkor az érdem Mozarté, vagy megpróbálkozik különféle manírokkal élni, s akkor az lesz a veszte.
A tökéletes művet csak elrontani lehet, érdemben semmit sem lehet hozzátenni.