Mickey webnaplója

Van annak jó tíz éve, hogy állok a Batthyány téren ködös-borongós időben. Várom a kolléganőt, hogy átadjam neki a korrektúrázott anyagot. Már jön is. Üdvözöljük egymást. Kérdi, mi újság? Mondom: ellopták a parlament épületét.
Néz rám hitetlenkedve. Mire én: Nézz át a Dunán. Látod az országházat?
Nem látod. Ellopták.
Így van ez most is Óbudán is. Kinézek az ablakon. Sűrű köd van. Ellopták a gázgyári tornyokat – jut eszembe mindjárt. Nincsenek ott, nem látni őket.
Miközben ezeket írom… mintha… mintha fel-felszakadozna a párásság. Látni vélem körvonalazódni a tornyokat. Hát mégis csak megvannak!
***
Próbálom megfejteni az EU-vezetés háborúpárti kemény makacsságának az okait. Persze nem kíván hatalmas észbeli teljesítményt, hogy megfogalmazzam: A háború hatalmas biznisz a háttérhatalomnak, azoknak, akik a zavarosban halászva lehúzzák a profitot a háborúskodásba belehajszolt tömegek kárára. Hogy nem lehet tudomásul venni, hogy az emberéletnél fontosabb nincs a földön, és minden törekvés, amely az életek kioltását célozza, a legförtelmesebb bűn az emberiség ellen.
Lehet olyanokat mondani, hogy az úgy kezdődött, hogy az ellenfél visszaütött. De értelmetlenség.
Ugyanúgy kikérem magamnak a proxiháború és minden más háború vérontását, mint azt Laár András tette. Felejtsük el a bunkerépítéseket, felejtsük el az atomfegyverekkel való fenyegetést.
Imádkozzunk a békéért, amelynek halvány körvonalai mintha látszanának.
Kérdés azonban, hogy vajon kibírja-e a világ, hogy világháborúvá legyenek a csetepeték, amíg egy értelmesebb kabinet megállíthatná az őrült elképzeléseket. S vajon lesz-e elég muníciója egy új békepolitikának ahhoz, hogy a bűnösség hálóját feltépje, szétszaggassa egyszer s mindenkorra?   
This is the question…