Mickey webnaplója

Ő az, aki áttörte a hallgatás falát. Megírta versét Nagy Imrére vonatkoztatva s következetesen nagybetűvel írt NI szótaggal. idézem:
a sír NIncs sehol
a sír a gyilkosok
a test se I T T NIncs sehol
a test se O T T
a csont a gyilkosok NIncs sehol
a csont
(p. s.)
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI! 
Aztán…
Aztán 2007-ben a költő is elhunyt.
Azonnal írtam hát egy verset átvéve az ő stíluseszközét és rá vonatkoztatva. Imigyen szólt:
NG halálhírére 

Lehullott már minden sallaNG
Még az ég is szürke – boroNG
Érted cseng – érted boNG

Érted szól a nagyharaNG
A gyászlobogó érted leNG

Megszólal bennünk egy belső haNG
a halál titkán elménk mereNG

Kérjük az Urat: imánk hozzá eseNG
Énekünk most érted zeNG

Legyen rajtad ünneplős gyolcs iNG
Mikor az Úr előtt állsz, drága [N] Gazsi!
***
Feleségem megmutatta Tarbay Edének irományomat.
A költő azt mondta, hogy tetszik neki, csak az a baj, hogy nem neki jutott eszébe.
Mostanában valamiért szóba került itthon ez a történés.
Okkal jegyeztem meg én is: Tényleg kár, hogy nem Tarbay Ede írta.
Ma ismert volna a vers, és nem menne feledésbe.
De hát csakugyan nem ő írta.
Sajnos.

Örülök, hogy élek.
Reggel kidob az ágy. Jól esik felkelni, mert megtehetem.
Köszönöm.
Reggeli toilette – rendben.
Köszönöm.
Tejeskávéval nyelem le a reggeli gyógyszereimet.
Köszönöm.
Kiülök az erkélyre a korareggeli csendbe. 
Köszönöm.
Elnézegetem az elém táruló zöld lombokat,
beszívom a friss levegőt. Megtehetem.
Köszönöm.
Örömömet lelem a madarak röptében, vitorlázásában.
Köszönöm.
Sorolom, mik repülnek el az orrom előtt: denevérek, galambok, rigók, szarkák, varjak. 
Olykor fecskék, ritkán vadkacsák. Sűrűn dongók, lepkék, katicák, legyek és darazsak.
Köszönöm.
Indul a nap. Elzúgnak lent az autók, a magasban a repülők, néha egy-egy helikopter, cessna-gép. Magasan felettünk egyidejűleg néha négy, öt is repül. Ezüstösen csillognak a kelő nap sugarában.
Köszönöm.
Gyönyörködöm a felhők változatosságában, a cikázó villámokban, a mennydörgés basszusában,
a levegő mozgásában. Él ez a világ.
Köszönöm.
Megfejtem a szokásos rejtvényeket. Segítik az agykarbantartást.
Köszönöm.
Még előttem a nap. Előre is köszönök mindent, aztán utólag.
Köszönöm, hogy a betegségek egyelőre nem terítenek le.
Köszönöm, hogy nem okozok autós balesetet másoknak és mások se nekünk.
Köszönöm, hogy megköszönhetem a sok jót, amiket elém hoz az életem. 
Köszönöm társamat, fel- és lemenőimet.
Olyan jó, hogy vannak.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Hét éve írtam
Kedden várható, hogy az EP elítéli Mo.-ot ezért meg azért.
Tényleg: miért?
Azért, mert azért.
Azért, mert szembehelyezkedni mert a fő csapásvonallal. A koncepciós per lényege, hogy az ítélet készen áll, és nincs két változat egy arra az esetre, ha Mo.-nak igaza van, és arra, ha nincs igaza.
A voksolók eltökéltek, mondhatnám azt is, hogy kőkobakiak.
A lényeg a lényeg.  
Itt humánus eljárás nincs, és ezen csak a csoda segíthet.
Jut eszembe, hogy amikor Teréz anya a Szovjetunióba ment tárgyalni, előre küldött valakit, aki itt-ott elhelyezett a magával vitt „csodás érmék”-ből.
Még a Kremlbe is jutott belőlük.
Teréz anya meg a kezébe nyomott belőlük egyet-egyet a szovjetek közül olyanoknak, akiket erre kiválasztott. Majd leültek tárgyalni, és ezt követően rendje megtelepedett a Szovjetunióban.
Mondanám, hogy ugyanezt kell tenni. Van még rá három nap. Csak egy megbízható valaki kell, aki megtegye, amit Teréz anya küldötte.
De talán elég az is, ha „csodás imák”-kal segítjük, hogy Európa az maradhasson, amire Isten rendelte évszázadokkal korábban.
***
Lehet, hogy ma még inkább szükség volna egy zacskó érme elszórogatására Strasbourgban és Brüsszelben. Meg az ENSZ székházban és még néhány kulcsfontosságú helyen, mert kezd a helyzet eldurvulni. Olvasom egy blogbejegyzésben: Macron meg fogja emelni a védelemre szánt büdzsé összegét, mert fel kell készülni a háborúra.
Hallom, hogy Trump terve zseniális, csakhogy nekünk sokba lesz. Elad a NATOnak fegyvereket azzal, hogy továbbítsa Ukrajnának. Nem fantasztikus? Megkérdi ugyanő Zelenszkijtől, hogy elérne-e Moszkváig a rakétáival, esetleg Szentpétervárig?
OV harcosok klubját hirdeti.
Trump megemeli a vámokat, így gazdaságunk ellehetetlenülés elé néz.
Irán vérdíjat tűzött ki Trump fejére.
Ukrajna be akar nyomulni az EU-ba.
Kell még valami?
Egyre kergébb világunkban már csak az égi segítségben bízhatunk.

Tájolok.
A Föld csak 1 a galaxisunk 3,2 trillió bolygójából.
A Nap csak 1 a Tejút 200 milliárd csillagából.
A Tejút csak 1 a megfigyelhető univerzum 2 trillió galaxisából.
Ez tegnapelőtti rövid elemzés annyira tetszik, hogy – mihez tartásom végett – ma folytatom.
 Csekélységem a 6,4 trillió és még 200 milliárd égitesthez képest olyan csekély, mint egy félbevágott porszem.
Még annál is kevesebb. Persze a muslicához képest csaknem végtelenül nagy óriás az ember.
És mi egy vírus a muslicához képest,
és mi egy kvark a vírushoz képest.
Itt tényleg abbahagyom a teremtett világ méreteinek összehasonlítását, mert már így is szédülök.
Az önmagamra és a világra reflektáló énem anyagi része csakugyan por, ha nem is egy db por félbevágva.
Az urna tudja, mi fér bele, vagy a vízsugár, hogy mi lesz porommal, amikor visszakerül az anyaföldbe.
De a lélek… a lélek halhatatlan. Boldogságát remélem.
Addig meg…
Orvoslásommal múlatja az idejét az orvostársadalom.
Amennyiben kopásaimról tudomást szereznek, elkezdik javítgatni.
Közben felfedezik egy másik terület kopásait.
Más szakorvoshoz továbbíttatom.
Ha pedig eredményes az orvoslás, akkor laborral erősíttetik meg az eredményt, no meg meghatározott időszaki kontrollra serkentenek.
Nem lehetne tudomásul venni, ha rendben van egy szervem, akkor nem szükséges kontrollálni?
Ha tudnák, hogy vérvételkor kemótól elfajzott vénámat a kollégáik csak hosszas keresgélés után találják meg itt-ott megszúrogatva, talán letennének a rendszeres laborvizsgálatok elrendelésétől.
Így jár az, aki túl régen megszületett.

Tegnap a kezembe került Kodály levelezésének gyűjtőkötete. Valamikor elejétől kezdve végigolvastam a mindig gondolatgazdag anyagot. Most szembejött velem az a szövege, amely fényt derít arra, hogy miért szorgalmazta Kodály a szolmizálást. Így ír: „Mi azzal vagyunk megverve, hogy a német abc neveit tanultuk a hangoknak. Irigyeltem a francia muzsikust, amikor láttam, hogy szélsebesen el tud szolmizálni még egy presto darabot is. Igen ám, de ők nem bíbelődnek c-, d-vel, ezt a megnevezést nem is ismerik. Egyfélét tudnak, de azt jól. Viszont az abc nevek nem jól énekelhetők. Emiatt kell nekünk a szolmizálás. Legjobb volna, ha cserébe az abc-t vízbe dobhatnók. De ez csak hosszas fejlődés eredménye lehetne. Addig bajlódnunk kell.”
Tehát német átvétel az abszolúthangok elnevezése, amivel bajlódunk.
Két dolog csapódott le a zenei témájú könyv lapozgatása közben.
Az egyik, hogy összegyűjtött zenei szakkönyveim legjobb helyen egy zeneiskola könyvtárában volnának. Pl. amelyikbe unokáim járnak.
A másik gondolatom átfogóbb valami. A Kodály-levelezés végén látom, antikváriumból való a tömény érdekességeket felvonultató vaskos kötet. A ráfirkantott ár szerint 30 ft-ot kértek érte. Hol itt az érték-árarány?    
Ma egy ilyen könyv többezer forintba kerül, ha egyáltalán lehet kapni.
Párhuzamosságokat csőstül hozhatnék, de csak néhányat említek.
Tegnap az elkészült új padlózatú templomkánkban vettünk részt szentmisén. Jó közelítéssel 12,5 millióba került az új kövezet padlófűtéssel. Nem is olyan drága.
És ha melléteszem, hogy a 70-es években készült templom bekerülési költsége annak idején 5 millióba?
A saját lakásunk több mint két és fél millióban fájt a nyolcvanas évek végén.
Ma az értékbecslők szerint 120-140 milliót ér a 36 éves kégli.
Csakúgy felvitte az Isten a dolgát mindennek, mint pl. a negyvenfilléres kiflinek.
Persze. Tudom… Az akkori keresetek és a mostaniak…
Nincs is ezzel különösebb baj.
Mégis felmerül az emberben: meddig inflálódik még a pénzünk?
Miért jó nekünk látszólag milliomosoknak lennünk, amikor nem vagyunk azok.
Életem során tanúja voltam már néhány pénznem értéke megváltoztatásának: új frank váltotta a régit, új pénz váltotta le a régi lírát.
A kérdés, hogy mikor váltja új forint a régit?
Lassan nemde ideje volna?


 

Tegnap olvastam.
A Föld csak 1 a galaxisunk 3,2 trillió bolygójából.
A Nap csak 1 a Tejút 200 milliárd csillagából.
A Tejút csak 1 a megfigyelhető univerzum 2 trillió galaxisából.
Ez nem vers, hanem a véres valóság.
Hogy is lehet befogni ezt a végtelenséget.
Ugyanúgy nem, mint amikor valaki milliárdokat keres a lottón, vagy ha akkora vagyonra tesz szert, mint pl. Musk. 
Az ember beleszédül a számok bűvöletébe, és nem tudja reálisan értékelni őket.
A helyzet még ennél is komplikáltabb.
Adva a Föld, rajta élettelenek és élők. Az élők különfélék: az egysejtűtől kezdve az emberig tart a sor.
Bármennyi is a fajok száma, az élőkből csak az ember az egyedüli, aki képes az önreflexióra.
Ha az élőket vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, amit Kellermayer M. már megtett: Az ember sok mindent kikutatott, és sok eredményt elért, de élettelenből élőt mindez ideig nem tudott előállítani.
Hozzá kell tennem, hogy az ember sokmillió sejtből, szövetből áll.
Emlékezetem szerint csupán a bélrendszerébe ötmillió idegszál tagozódik. A működések rendszere olyan bonyolult, mint amilyen spontán. Automatizmusok dolgoznak a szervezetünkben, építik, ill. bomlasztják azt. A leépülés éppen olyan csendben történik meg, mint a kiteljesedés.
Az előzőkből számomra az derül ki, hogy mind a világegyetem, mind pedig az élők világa csaknem végtelenül bonyolult, de ezzel együtt MŰKÖDIK.
Működne, ha a magukra reflektáló élők nem fordulnának egymás ellen.
Segít a gondolkozásban, ha az űrhajós szemével tekintünk a kékbolygóra. Már onnan is szépnek és egységesnek látszik a Föld. Ám ha az emberi nem történelmét tekintjük, hamar szembe találkozunk azokkal az erőkkel, akik révén hatalmas embertömegek irtattak ki. Nem írtam fel a FB-on talált véreskezű diktátorok mindegyikét, de szembetűnő módon, ahogy közelítünk a jelenhez, egyre nagyobb tömegek lemészárlása tapad az egyesek kezéhez. Ilyenként Nero, Tiberius és a többi római császárok a mai diktátorokhoz képest ministránsgyerekek voltak.
A kigyűjtés foglalkozik többek között Dzsingisz kánnal, Csang-Kai-Sekkel, Madagaszkár vezetőjével, Sztálinnal, Hitlerrel, Asszad elnökkel, természetesen Pol Pottal és a sor elején Mao Ce-Tunggal.  Milliók és százmilliók fejét vették el ezek az emberek.
Hogy miért lett ember embernek farkasa, elég talányos. De tény.
Egyetlen szerepünk lehet ebben.
Az önmérséklés: a szelídség, visszafogottság, baráti kéz nyújtása annak, aki elfogadja.  

Vissza-visszalapozgatva korábbi anyagaim között, nemritkán olvashatom, hogy nyáron kidob az ágy, mert nagyon hamar világosodik. Nincs kedvem aludni. Aztán nap közben kóválygok, kicsit el is bóbiskolok. De hát ez a korommal jár. Legalábbis ezt hiszem.
Ma rekordot döntöttem. Hajnali 4-kor kikászálódtam az ágyból, és nem volt kedvem visszabújni. Inkább kiültem egy hosszúkávéval az erkélyre hajnalt várni.
***
Azon gondolkoztam, hogy miféle elvek mentén oszlik meg az emberiség? Hogy nem fér a bőrébe? Miért hogy egymást szapulják az ilyenek, meg az olyanok.
A törésvonalak elseje: A rosszra való hajlam. Az érdekek egyesek szerint mindent felülmúló alapjelenség. „Mindent nekem” a jelszó,. Behódolói nem ismerik el, de valamiképpen igaz rájuk: Megveszlek kilóra. És mivel fizetsz? Pénzzel? Az ördög ganaja ez, ahogy Assisi szentje fogalmazta.
Eladó az egész világ – énekeli Mefisztó a Faustban. Hát majdnem az egész világ eladó.
Mert azért vannak jel értékű emberek is, akiket nem lehet megvenni kilóra. Őket háttérbe szorítják, ritkán meg is ölik, mert elviselhetetlen külső lelkiismeretként hatnak a behódoltakra.
Ami összeköthetne bennünket, az az altruizmus, az a másokért élés, az az önkiüresítés, az a mértéktartás, az az egyszerűség, az a hűség, az az igazság folytonos keresése, az a Szeretet.
Lehet, hogy nehéz, lehet, hogy sok önlegyőzéssel jár, de alighanem csak eszerint érdemes élni. A többi csak efemer, csak légbuborék, csak lufi, és lealjasító.
Van úgy, hogy nem szabad kompromisszumot kötni a komiszsággal.
Néhány példát hozok ide.
A szocialista rendszerben a papok egy részét sikerült szembefordítani a jel értékű papokkal. Utóbbiak vállalták a szenvedést, a mellőzöttséget, a börtönt, életük elvesztését is akár, hogy elveik szerint éljék mindennapjaikat. Akik ellenük fordultak, azt hangoztatták: Úgy kell nektek! Minek mentek neki fejjel a falnak!
A kérdés, hogy lehet-e következetesen megmaradni a tisztességes úton, vagy csak megalkuvással élhető az élet? A válasz: nem mindenki képes erre az igaz útra.  Jó példa erre Morus Tamás, aki életével fizetett azért, mert az igazságot élte, és nem fogadta el VIII. Henrik gazemberkedését, hanem ellenállt, ameddig tehette.

Van Sillye Jenőnek egy ihletett lassú éneke, amelyet az első meghallgatások idején taizéi dalnak véltem, hangvétele folytán.
Azt gondoltam, hogy ez is egy Berthier-szerzemény.
Csak utóbb derült ki számomra, hogy magyar ének ez, Sillye J. egyik dala.
Rövid elmélkedő szövege van, íme:
Békesség, legyen velünk, / itt van Jézus köztünk. / Békesség, békesség / legyen velünk!
Arra gondoltam, hogy méltó volna arra, hogy megismerje a nyugati világ is, ezért le kellene fordítania a szövegét legalább angolra és németre.
Nagyobb botlások nélkül elénekelhető mindkét nyelven a dal, pusztán a „köztünk” szót kellene „velünk”-re egyszerűsíteni, mert suta a hangzótorlódás.
Tehát a németben unter uns helyett mit uns, az angolban  az among us, helyett is with us-nak kellene állni.  Tehát németül:
Friede sei mit uns, / Jesus ist hier mit uns. / Friede, Friede / sei mit uns.
angolul:
Peace be with us, / Jesus is here with us. / Peace, peace be with us.
A megoldás persze nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.
Javaslatot tettem korábban arra, hogy Gárdonyi nagyszerű szerzeményét (Fel nagy örömre…) fordítsa le valaki arra alkalmas személy angolra, hogy berobbanhasson a világ dalkincse sorába, mint a Stille Nacht.
Persze visszhang nélkül maradt a dolog, hiszen blogomat csak szűk körben olvassák, így erre szakosodott embernek nem jutott tudomására, vagy ha igen, nem tartotta fontosnak.
Én azonban kitartok blogom mellett úgy ahogy van.
Azt gondolom, hogy ha kell a világnak ez a néhány dal, akkor akad rá valaki, aki menedzselje.
Az én feladatom csak annyi, hogy felhívjam a figyelmet:
Volna (van) tennivaló annak érdekében, hogy a világ megismerkedjen értékeinkkel.
   

Vénülő fejjel szemezgetek a különféle szaktárgyak enciklopédiáiban.
Sok mindent felszedtem ifjúkoromban, de az azóta eltelt idő azt az érzést erősíti bennem, hogy mérhetetlenül terjedelmesebb az emberi tudás annál, amit magamba szívhattam.
A végtelent bombázzák a kutatások, a fejlesztések, az ismeretek kitágulása, s egyfre bizonyosabb, hogy úgy járunk a tudás kiszélesedésével, mint a tér-idő koordinátákkal.
Egyre messzebbre látunk el, egyre lehetetlenebbnek látszik a mérhetetlen tér égitesteinek számbavétele. Tulajdonságainak megismeréséről nem is szólva.
Ugyanez jellemző a világ mindenféle ismereteinek a bővülésére is.
A köztes tudományok (ugye az interdiszciplínák) száma egyre bővül, a tudás, az eredmények nyomon követése egyre kérdésesebb.   
Ma az Atlasz Pszichológia c. enciklopédiában búvárkodtam.
Volt életemnek ugyanis egy rövid szakasza, amikor komolyan elképzeltem, hogy pszichológus leszek. Nem lettem.
Némi tárgyi tudásra is szeret tettem, így hát látom, hogy mennyire keveset ismerek a lélektanból.
Valamennyire érdekelt, hogy milyen IQ-val rendelkezem.
Az egyik nagyvállalatnál középvezetőként ügyködve két nekiülésből álló tesztsorozattal birkóztam két napon át. Hogy milyen eredménnyel, azt az értékelő nem kötötte az orromra. Csak annyit mondott, hogy összeszedett munkát végeztem, meg hogy hogy bírom elviselni ostoba főnökeimet? Kérdésemre, hogy mit javasol, nem válaszolt.
Egyszer beleakadtam egy lényegesen rövidebb tesztbe. Az magas értéket mutatott, de mivel túl rövidnek véltem, nem vagyok biztos benne, hogy reálisan mért.
Néhány teszttel megbirkóztam az interneten is. A végén kiírták, hogy hány dollárba kerül az értékelés. Mondanom se kell, hogy ellenálltam ennek a kísértésnek.
Így hát sose fogom megtudni elmeállapotom  ebbeli mivoltát, de sebaj.
Nem IQ-val mérik az emberséget.

A pesszimistáknak igazuk van, csakhogy úgy nem lehet élni.  
Mert igaz, hogy túl bonyolult az egészségügyi protokoll, és vigyázni kell, mert olykor épp ezért tévednek, akik ebből élnek.
Igaz, hogy túl bonyolult a nagy tömegben készíthető digitális fotózás, mert a különféle programok nem mindig értik egymást.
Számos buktatója van már a gépbe varázsolásnak is, és az még csak virtuális képeket eredményez.
A képek papírra való nyomtatása újabb eszközök és újabb szoftverek együttműködésén alapulnak.      
Másképpen úgy szoktam meghatározni mai magunkat: A komfort rabszolgái lettünk.
Megint másképpen: Amikor dicsérték különféle célú plasztikkártya-halmazomat, azt találtam válaszolni, hogy legszívesebben visszamásznék a fára.
Ez persze nem igaz, és nem is lehetséges, de korunk komplikáltságának a kritikája.
Volt nekünk egy tanárunk, aki énekkarra agitálta a diákokat.
Mivel a karének próbái a tanórák után következtek, nem igazán szerettünk énekkarosakká lenni.
Maklári Lajos, a kórusvezető azt hangoztatta: „Ha muszáj, akkor szívesen”.
Legyen ez a lózungunk.  
Ő az optimisták közé tartozott.
Lehet, hogy az optimistáknak nincs igazuk, de csak optimista módon érdemes élni.
Optimista a NASA kiírása: Egyértelmű, hogy a dongók testtömege és kicsi szárnyai nem teszik lehetővé, hogy repüljenek. Szerencsére a dongók ezt nem tudják.
De az IBM is maradt a pozitív megfogalmazásnál, amikor kijelentették: A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodákra öt perc türelmet kérünk.
Egyértelmű hogy nem volt igazuk, de törekvésük a végtelenre volt nyitott.
Azt hiszem, hogy nekünk, idős(ödő) embereknek kifejezetten nagy optimizmusra van szükségünk, hogy az utolsó időszakaszt mind teljesebben éljük meg.