Mickey webnaplója

Tegnap a kis lány unokák figyelmét felhívtam egy általuk szeretet nótára, amelyet aztán vagy tízszer megismételtek. Hogy maga a dal ilyen unásig ismétlendő-e eredetileg, azt nem tudom.
A pozsonyi sétatéren megy a villamos
Azon ül a kis Mariska, jaj de aranyos
Csitt-csatt, csapodár, kanárimadár.
Engemet a babám a kapuba′ vár.
(s újra elölről)

Vannak ilyen nóták.
Pl. Babám, az ajtót be ne lakatold,
éjfél tájban feljön már a hold,
mert ha becsukod a…
nem mehetek oda.
Inkább iszom három deci bort.
Babám az…  stb.

Egész biztosan ilyen nóta az alábbi:
A kuutya a konyhában a kolbászt ellopta.
A kukta haragjában a kést belé szúrta.
És jött a kuutyasereg, hogy eltemesse őt,
és a sírjára írta az itt következőt:
„A kutya a konyhában… stb.

Hasonló, de még sem az a tréfás nóta, amelyet egymás után többször elénekelnek, de utóbb azonos magánhangzókkal.
A kutya a holdat ugatja,
mert a hold a kutyát nem ugatja.
Hollári, hollári, hollári hó,
hollári, hollári, hollári hó.
A katya a haldat agatja…
A farsang összefér a bolondozásokkal.

Immár a nap leáldozott… én meg még nem posztoltam ma.
Nem, mert nem voltunk itthon. F., R., L., M. születésnapját ünnepeltük. Ki-ki megkapta a magáét (ajándékokról beszélek).
Mi tagadás. Gyermek vagyok, gyermek lettem újra.
Miért is? 
Ami ma sem maradt el, az a mesélés. Ennek kapcsán magam is sok mindent megtudtam a vasutakról. Jót mulattunk azon, hogy amit talpfának neveznek, az valójában talpvasbeton. Épp olyan múltból itt ragadt szó, mint a szemüveg, amely újabban szemműanyag. Vagy mint a vállfa, amely többnyire vállműanyag, esetleg válldrót, továbbá a „műanyagüveg” se üveg, legfeljebb műanyag palack.
Aztán bújócskáztunk, aztán elmondtuk az általunk ismert kiszámolókat ügyelve arra, hogy az utolsó szótag ne ránk essen. Megismerkedtünk az ennek a kikerülését szolgáló kicsinyítő képzővel.  Pl. te vagy a hunyó-cska.
Aztán a gyerekek énekeltek végtelenített nótát a pozsonyi villamosról, aztán mindenképpen csip-csip- csókázni invitáltak. Közben felváltva ráugrottak a konyhában lengedező hintára, és a balettpozíciók bemutatása is megtörtént.
Mind szeret a kutyájukkal játszani. Az meg kifulladásig játszana. Délután pl. fociztak. Négy lábbal könnyebb focizni, ami kutyáéknál csupán a labda megszerzéséből és a kitartó labdabirtoklásból áll.
Szép napunk támadt hát, noha megállás nélkül esett odakint az eső.
Azt hiszem, mindenkinek megelégedettségére zajlottak a napi események.    
Kedves volt a két kisebbtől hallani a gyerekéneket:
Nincsen egyedül a szívem többé: glory, alleluja!
Velem van az ég ura mindörökké: glory, alleluja!
Jézus, hajnalcsillag, glory, alleluja!
Jézus, hajnalcsillag, glory, alleluja!
A vonatút is zökkenőmentes volt oda-vissza.
Odafelé egy klosár aludt velünk szemben,
visszafelé egy fiú és egy lány.
Megjegyzem, nászom nem felejtette el, amit korábban emlegettem, hanem megidézte:
„Örökké élünk, csak közben egy kicsit meghalunk.”
Hát így van ez valahogy.

Valamikor azt mondták, hogy háromféleképpen lehet hazudni: Az igazság elhallgatásával, a tévesztés kimondásával és statisztikával. Korunk rácáfol az előzőekre, mert reklámmal is lehet hazudni.
Tegnap írtam a csodaszerek reklámozásának visszatérő mozzanatairól. Nem sokkal később ezt olvasom. A csodaszer neve a mellékhatások nélküli Cardiointensive, amely 118 fajta krónikus betegséget segít gyógyítani, 200 féle gyógyszert helyettesít. Dr. Szlávik János „ajánlja”, nagyon fogy. Megállítja az öregedést. Ha megnyomja a gombot, ingyen megkapja a gyógyszert. Ennek ellentmond, hogy alább aztán három ajtót mutogat, amelyeket kinyitva akár 87%-os kedvezménnyel veheti meg a gyógyszert. Kinyitottam mindhárom ajtót, egyik alatt se volt ekkora kedvezmény. Az 50%-os ablak 11 400 ft-ért kínálta a portékát. Tehát kedvezmények nélkül 22 800 ft a kapszulák ára. 
Nézzük sorra a hazugságokat.   
Nonszensz egy olyan csodaszer, amely
mellékhatások nélküli,
118 betegséget gyógyít,
120 féle! gyógyszert helyettesít,
amelyhez Dr. Szlávik János adja a nevét,
amely megállítja az öregedést,
amely ingyen van (azaz 87% kedvezménnyel, azaz kevesebb kedvezménnyel, de a  tapasztalatok szerint még elfogadható 10 000 ft körüli áron).
A hazugságokon kívüli csúsztatások nem gyógyít meg, csak segít, Szlávik „ajánlja”.
Ráerősítenek ezekre az állításokra a „visszajelzések”, melyek kritikátlanul dicsérik a szert.
Hiszi a piszi.
Mindenesetre igyekezni kell a beszerzésével, mert nagyon fogy.
Ha ez így van, utasítani kell a nyugdíjintézetet, hogy vásárolja fel az összes mennyiséget, mert ha igaz, hogy az öregedést megállítja, az a nyugdíjasok élethosszának megsokszorozódását jelentené, egyben a nyugdíjrendszer összeomlását az egyre több nyugdíjaskorú ember jelentkezése miatt. 
Erre már D. is azt mondaná: Undorító!!!

Valamikor szerettem volna, ha tudom, miféle fenyegetéseknek nézek elébe egészségem fenntartása szempontjából. Mára megváltozott a helyzet.
Részben azért, mert nyilvánvalóan elhasználódnak szerveim a hátam mögött hagyott kb. 80 év használat folytán, részben mert ellentmondásos anyagokat tapasztalok a neten és a való életben is.
Utóbbira példa?
A fő-főorvos egy éve azzal engedett el, hogy a lelkemre kötötte: fogyjak 3 kilót és kutya bajom se lesz.
Nem mondtam neki replikázva, hogy fogytam 28-at és elég nagy bajom lett.
Tapasztalati tény, hogy a sovány emberek is megbetegednek.
Egyébként egyszer egy német kutatásról olvastam, miszerint a kövér és a sovány emberek közötti mortalitás-különbség nem több, mint 5%, ha a kritikus koron már túl vannak. Ha jól gondolom, én már rég túl vagyok a kritikus koron. És elég dagadt vagyok.
Ami még inkább lefáraszt, a neten megjelenő csodaszerek győzködése.
Ha gyanús levezetésre bukkanok, akkor a végére görgetek, hogy lássam, van-e szerencsekerék, és hogy a leárazott termékből még hány adag van készleten.
Az árak sem közömbösek. Tizezer alatt kell lenniük, különben nem fogyna a csodaszer. Elég hát közülük egy gyanús tulajdonság, és már el is fordulok érdeklődésemmel más felé.
Újabban olvashatok arról is, hogy valaki az AI-t faggatja a szimptómái alapján. Az meg (a MI) nem kertel, meghúzza a vészharangot, páciensét a szakorvosi rendelőkbe irányítva.
Több se kell nekem.
Egyszer mindenki megadja magát: Vagy a kórház lesz kopásainak végső tanúja, vagy mise közben fejezi be földi pályafutását, mint egyik barátom.  
Minek faggatni az egészségjósokat a kimetetek valószínűségéről.
Inkább Weöres intelmeire kellene figyelni, aki azt ajánlja: végül „befelé kell fordulni. Belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan”.
Hát ne legyen barátságtalan!

Megjelent A matematika bibliája.
Jelentem, hogy a keménykötésű könyv viszonylag nagyméretű (24x30 cm) és viszonylag nehéz (2,35kg). T
ehát a paraméterei miatt nem vettem ölembe, hanem kiterítettem a dohányzóasztalra, és úgy lapozgattam az igényes színes ábrákkal bőven tarkított kötetben.
Ami megfogott benne, az a matematika- és fizikatörténet nagyjainak életútja.
Ezek a történetek érdekessé teszik az enciklopédiaszerű művet.
Még tetszik a kötet végén található fogalomtár és a név- és tárgymutató.
Mindjárt rá is kerestem a káoszelmélet címszóra.
A 277. oldalon elmondja a káoszelmélet lényegét: hogy az olyan apró különbségek, amelyek puszta véletlennek látszanak, óriási hatást gyakorolhatnak.
Nüansznyi eltéréssel elmondja még ugyanezt Lorenz a 326. o., Mary Cartwright a 329, o-on, ugyanő a 324. o.-on, Megjelenik ugyanez a definíció a 308. és a 327. oldalakon.
Cartwright kifejti, hogy a káoszkomplexitás kimutatható az áramlásdinamikában, a szívritmuszavarban, az időjárásban, az éghajlatban.
Vizsgálják a valószínűségek megközelíthetőségét.
Kiindulnak az→z²+c formulából, ahol a z-érték négyzetéhez c konstans társul, és a kapott eredményt sokszor megismételve egyre közeledő, ill. távolodó z-értéket kapnak.
Ez elvezet a fraktálok meghatározásához.
A könyv még megemlíti azt a brazíliai előadást (1972), melynek a címe találóan: Vajon egy pillangó szárnycsapása Brazíliában okozhat-e tornádót Texasban? A kérdés a káoszelmélet lényegét firtatja. Bizonyíthatatlan, hogy megtörténik, vagy se, de nem kizárt.  
Summa summarum. A kötet értékes, végigvezet a matematika fejlődéstörténetén, érinti a társtudományokat is. Mint megmutattam, olykor redundáns, de jól használhatják, akik érdeklődnek az iránt, hogy a matematika az egyes korokon át miként vált egyre komplexebbé.

Vannak kötelező penzumaim, amiknek igyekszem megfelelni, amíg az égiek engedik. Ilyen a napi poszt megírása. 2006 óta gyakorlom ezt csaknem napi sűrűséggel. Lám, éppen húsz éve van ennek. Egyszer csak vége szakad. Nem várom túlságosan azt az időt.
Mivel naponta írom blogomat, nincs szükség arra, hogy összefoglaljam az elmúlt év történéseit. Mindenről beszámoltam, amiről akartam, és amikről nem akartam, azokról most se akarok. Van, aki csokorba szedve szereti látni élete virágjait. Én nem. Jobban szeretem a mezőn hagyva leszakítás nélkül szemlélni valahányukat. Erről szól a blog minden posztja. Se hozzájuk tenni, sem elvenni belőlük nem kívánok. Csak végigtekintek rajtuk azon rendezetlenségükben, ahogy fejüket felhányták, ahogy létrejöttek, és ahogy elhanyatlottak.
***
Kapok emaileket ettől-attól. Vannak olyan feladók, akiknek a nevét ha meglátom az értesítőn, rossz sejtelem fog el.
Nem véletlenül.
Tegnap is értesítést küldött, amiben tudatja, hogy gimnazista társaim újabb egyede lépett ki a földi valóságból.
Fogyunk.
Az osztálynak immár több, mint a fele „örök álmát alussza”.
Isten nyugosztalja őket!
***
Reggeli észtornámat naponta folytatom.
Ma meglepetés ért.
A Szó reggelt játék 35 betűvel operál. Hat lehetőséget ad arra, hogy kitaláljam, mely szóra gondolt a rejtvény gazdája. Beírtam egy szót, amelyből csak az L-re találtam rá, de az sem jó helyen állt.
Beírtam LIBEG.
„Talált, süllyed”.
Ki lehet számolni, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy másodikra eltalálom a keresett szót. Tízezernél lényegesen több.
Most sikerült.
Ez aztán a meglepetés.
***
Á. unoka ötöst kapott az egyetemen. Nagy-nagy gratula jár neki!

Egy írott szöveget többféle tempóban olvashatunk.
Olvashatjuk a hangos beszéd tempójában. Ekkor mintegy „halljuk” is magunkban a szöveget, és alighanem tartósan megmarad képzeletünkben, emlékezetünkben, amit olvastunk.
Olvashatjuk a szemünkkel jó tempóban pásztázva a sorokat. Ekkor hamarabb a történet végére érünk, hihetőleg kevésbé tapad meg az olvasott szöveg emlékezetünkben, de a történetet követni tudjuk. Sokan így olvasnak hosszabb írásokat pl. regényeket.
Olvashatunk aztán ún. gyorsolvasással is. Megfelelő technikával igen hamar átlapozhatunk egy feljegyzést, cikket, bármit, de valószínűleg nem tudnánk idézni szóról szóra a szövegtestből. Talán csak arra futna emlékezetünkből, hogy miről is szólt az írás.
Kocsis Zoltánról azt tartják, hogy autista volt.
Ha igen, ha nem, he egy Rejtő-könyvet elolvasott, szó szerinti hűséggel el tudta mondani az egészet. Ez félelmetes adottság, és csak keveseknek adatik meg.
Megint más a helyzet egy olyan szöveggel, amely a fejünkben él, mert valaha olvastuk. Elgondolkoztat, hogy hangtalanul milyen tempóban történik meg a belső ráemlékezés.
Pl. él bennem a megtanult vers: „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, / tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.” Ez hogy szólal meg bennem: a beszéd tempójában, vagy gyorsírva?
Ugyanez a kérdés a bennünk megszólaló dallamokkal kapcsolatban is.
Rendes tempójában „szól”?
Esetleg gyorsabban … vagy lassabban?
És mi a van a hangmagassággal? Tartom az eredeti hangmagasságot (abszolút hallás), vagy bármilyen hangnemben megszólalhat a kiválasztott a zene?
Érdekes témák ezek, és alighanem még hátra van a kutatásuk.
***
Ma is szürkeség van, és közel plusz tíz fok. Élénk színű, kontúrú fotókat választok mára.

Vannak olyan művek, amelyeknek az elején tiltó rendelkezés olvasható. A könyv szerzői jogokat hangsúlyoz, kilátásba helyezve, hogy szankciónál minden technikával történő másolást, igézést. Mások lehetővé teszik, de kikötik, hogy a forrást köteles feltüntetni a használó. Megint mások listát készítenek arról, hogy hányan hivatkoztak publikációjukról. Ez háromféle fokozat. Talán közük is van egymáshoz, amennyiben az engedélyt kérők egyszersmind hivatkozók is, és ez a munka hasznosságát bizonyítja.
Engem mindenesetre zavar az engedélyeztetés tortúrája. Megnehezíti a műhöz való hozzáférést, mindenképpen lelassítja a publikálást. Csak körülírni lehet a mű gondolatait, idézni nem szabad.
Cui prodest? – kérdezi a régi római.
Kinek az érdeke? – kérdezem én.
A mű ismertségét a belőle vett idézetek előmozdíthatják. Vagy tévednék? A recenzor kezét mindenesetre megköti a kiadói merevség.
Ugyanilyen hármasságot vélek a szerzők és a kiadók kapcsolatában.
A szerző befizeti a kiadónak a megjelentetés költségét, vagy jelentős hányadát.
A szerző nem fizet be semmit, de nem is kap honoráriumot irodalmi munkájáért.
A szerző honoráriumot szed a kiadótól a kiadás jogáért. Kiveszőfélben van. Jókai még az egy kötetéért kapott honoráriumból házat vett telkestül. Hemingwaynek pedig szavanként fizettek dollárban, centben.
Egy alkalommal magánkiadónak küldtem biztatásukra egy kéziratot. Szakértőjük érdemesnek tartotta kiadásra, s közölte, hogy ez nekem mennyibe fog fájni. Persze elutasítottam a kérést azzal, hogy én munkámmal letettem az asztalra, ami tőlem telt. A kiadás nem az én dolgom. Ha a könyv nem él meg, ne adják ki, ha pedig nyereséges, akkor foglalkozzanak vele. Egy fillért se vagyok hajlandó fizetni a kiadásért. Levelemet persze válasz nélkül hagyták.
***
Ma olvasom, hogy január a legdepressziósabb hónap. Ami igaz, ma is borús az idő. Oldásaként kedvenc képemet osztom meg, a krakkói Irgalmasság bazilika üvegablaka fotóját. Legyen szép napotok!

Nem hagyhattam abba az évszakokhoz kötődő kánonverseket, ha egyszer a Nyárkánon mellé elkészült a Télkánon s a Tavaszkánon is, meg kellett szülnöm az Őszkánont is, hogy legyen mit énekelni immár mind a négy évszakban. Ilyen lett.
Őszkánon
Őszi fákon gyűlik má-ár a sárguló levél.
Költöző madárkahad immáron útra kész.
Ősz van, ősz.
Minden este cirpel kinn a kába szöcskenép.
Hirtelen fuvallat támad, fúj az őszi szél.
ősz van, ősz van,
lehull a sok levél, és
belep mindent a dér.
***
Az időmértékes szövegek akár versbe állnak össze, akár nem, önmagukban érdekesek. Egy ilyen kifejezés a Verne-kötet magyar címe: Lángban álló szigettenger
tá ti tá tá   
ti tá tá tá
Ámde a húgomat tanította, aki így mutatkozott be: Én vagyok a rettegetett Irén néni.
tá ti ti tá
ti tá tá tá.
Egészen hasonló.
Szótagszáma azonos, egyszer billen a ritmus, de nem zavaró módon.
Kicsit úgy zörög, mint a pattogatott kukorica. Tá ti ti tá  ti ti ti tá
***
Ha Montágh Imre élne, értékelné, hogy létezik mások mellett egyfajta fényes és méltóságteljes artikuláció. Amolyan fentebb stílusban előadott szöveg, amelyik szeretettel szólítja meg azt, akihez szól. Nehéz ezt másképp elképzelni is, mint hogy a szóló teljes figyelmével a megajándékozottra függeszti tekintetét, és minden szavával szeretetét kívánja hitelesíteni. Már nem számít semmi más, mint az, hogy igaz érzéseit helyesen tolmácsolja a szöveg, amit éppen át akar adni.   

Az utóbbi napokban sok helyről és jól látszott az északi fény, pl. a Balaton fölött. Tündöklő színekben ragyogott, ha nem is olyan káprázatosan, mint pl. Norvégiában. Nálunk a horizont nem látszik, csak a házak feletti légtér. Este hiába bámulom az eget, nyomokban sincs elszíneződés.
De nappal.
Nappal hasonló szépségeket látok, ha kinyitom Somogyi Győzőről készült monográfiát. A kötet többek között tele van színes festményekkel, amelyek a festő által látott tájakat tükrözi az ő általa láttatni kívánt ragyogó színekben. Nos, ezek legalább olyan változatosak, mint az aurora borealis a meg-megújuló színfüggönyeivel.  Színvilága Csontváryéra emlékeztet, gondoljunk csak a Görög színház romjai Taorminánál c. kompozíció színorgiájára. Ő sem lefesteni akarta a természetet, hanem a lényegét láttatni. Somogyit azért szeretem, mert mer önmaga lenni, festő- és grafikusművész, lapkészítő, környezetvédő, közösségszervező, elveiben megingathatatlan, aki megvalósította a „vissza a természethez” szlogent. Aki szépíti miliőjét, aki kecskéket, birkákat, lovat és szamarat tart. Aki arra használja a világot, amire való.  
Papnak indult, házas ember lett belőle és apa – pápai engedéllyel.
***
Egy apró ötlet jut eszembe. A mellékhelyiség kulcsa mindaddig ki-kiesett a zárból, mígnem eluntam. Fogtam egy darabka celluxot, és a kulcslyuk alsó részére ragasztottam egy vízszintes csíkot. Azóta a kulcs egyszerűen nem tud kiesni a helyéről. Azért írom le, hátha másnak is van hasonló problémája.
***
Redőnyünk alumínium lamellákból áll. Könnyen felhúzhat, de valamilyen konstrukciós hiba folytán könnyen túlszalad, és többé nem hajlandó leeresztődni, amíg meg nem szüntetjük valahogyan a feltekert lamellák beszorulását. Hogy többé ne forduljon elő, az alsó lamellára ragasztottam pillanatragasztóval egy parafadugót jobbról, egyet meg a másik széle felé. Ezek a dugók megakadályozzák a túlpörgést.
***
Azon gondolkoztam, hogy miért nem ereszti le valaki a toborzó autók kerekét. Nem tudna onnan elszabadulni, amíg ki nem cserélik a gumit. Ehelyett inkább viaskodnak az áldozatok egyenlőtlen erőviszonyok közepette. Pedig időközben nagy tömeg jöhetne össze megakadályozva a botrányos akciók eredményességét.