Mickey webnaplója

Az 1956 óta Amerikában élő rokonom (80 éves elmúlt) kérdezi tőlem, hogy ki volt anyjának a keresztapja? És miért nem a szülőkre hagyta a „vagyonát"?
Rendben megválaszoltam a firtatott dolgot, bár a bennem gyerekkori emlékként élő információt senki nem tudja megerősíteni. (Igaz, cáfolni se.)
Egy másik kérdésére pedig már nincs, aki válaszoljon, mert az utolsó információ-gazda is elhunyt néhány éve.
Mi lett volna, ha megtudja az igazságot? Vajon megnyugtatták volna a részletek?
Ez csupán két jogosan feltett kérdés.
De a múlt iránt érdeklődő kérdések száma a végtelenhez közelíthet.
Aki sokat kérdezett valaha, az több részletet ismer meg elei életéből.
Aki ezt elmulasztotta, annak be kell érnie kevesebb információval.  
A kérdés, hogy mennyi az elég?
Erre nehéz jól felelni, mert alighanem egyénre szabott.
Mindenesetre el kell fogadnunk, hogy az ember társas lény. Önmagában a civilizált életre képtelen. Fejlődése során fel kell venni mindazokat az ismereteket, amelyek kiteljesedéséhez szükségesek. Elég itt csak a „mi, micsoda” és a „miért”-korszakokra utalni.
A gyerekek sokat szoktak kérdezni.
Jól teszik. (Sokszor nehéz mesét olvasni, mert minden ötödik szóra rákérdeznek az érdeklődő gyerekek, hogy mi ez, és miért az, ami. Vö. még: Úgy tanul a gyermek, ha kérdez.)
Az érdeklődés, a nyitottság az új információk befogadására nem múlik el soha, de megvannak a korlátai. (Ráérős együtt töltött idők, kedvező alkalmak, azonos érdeklődési kör stb.)
Kimondható, hogy mindent nem lehet megkérdezni, csak sok mindent.
Megválaszolatlan kérdések mindig maradnak.
Vannak azonban olyan dolgok is, amelyek mibenlétére kérdés nélkül is feleletet kapunk.
Férfi eleim nem érték meg az öregkort. Viszont mire ötven éves lettem, olyan férfi munkatársaim adódtak, akik jó évtizeddel idősebbek voltak nálam. Mintegy „elém élték” az öregedést. Így ők szolgáltak modellként. Életvitelük, magatartásuk, történeteik segítettek élnem, és segítenek mindmáig is.

Mindig van új a nap alatt. Ilyen a nyelv is, amely időnként új szavakkal lepi meg a közösséget. Az év szava lehet az odavágó. Eddig nem hallottam róla. Most egy szalaghírben többször is előfordult.
Eddig csak visszavágó létezett, mert a versenyeken győztek vagy vesztettek a csapatok. A vesztesnek adott alkalmat bizonyításra az új megmérettetés, a visszavágó (meg)mérkőzés.
tehát volt mérkőzés és az esetek egyrészében visszavágó is.
Most egy kéretlen kiegészítést kap a mérkőzések közül az első a visszavágó mintájára: odavágó mérkőzés.
Olyan ez, mint fiatalkorom egyik szóhasználatának változása. Amikor gyermek voltam, és a korcsolya szót említette valaki, mindenki a jégen csúszó eszközre gondolt.
Miért?
Mert kevés flaszteres út lévén nem terjedt el a görkorcsolyázás. Később a – többnyire azt NDK-s Germina – görkorcsolyák elterjedését követően a görkorcsolya szó visszahatott a korcsolya szóra, és megkülönböztetésül kiegészült a jég- előtaggal. Jégkorcsolya lett a neve. Nekem mindig furcsa volt e a szóhasználat, mert ami nem görkorcsolya hanem csak korcsolya, az a jégen használatos eszköz.
(Most eltekintek az italozást segítő sörkorcsolya szótól.)  
***
A szépségért meg kell szenvedni. Az egészségért is. Esetemben ezt segíti az Ozempic nevű injekció. A leírás szerint a szívnek, a cukorszintnek válik előnyére alkalmazása. A neten sokan dicsérik kiváló tulajdonságaiért. Nincs okom kétségbe vonni igazukat.
Ám tapasztalom magamon a felsorolt mellékhatások közül az alábbiakat:
Időnként szapora szívverés,
émelygés,
emésztési zavar,
reflux,
puffadás,
böfögés,
szédülés,
fáradtság,
étvágycsökkenés,
a gyomorürülés lassulása,
fogyás.   
Na, ez utóbbiért vállaltam az egyéb mellékhatásokat. (Eddig –9 kiló.)
Mint írtam, a szépségért és az egészségért meg kell szenvedni.

A nap újdonsága – nekem –, hogy Weöres Sándor az Őszi éjjel izzik a galagonya c. versét nem gyerekeknek írta, hanem a Széchényi könyvtárba érkezvén és Polcz Alaine-nel találkozván, titkon azonnal beleszeretvén, ott, helyben írta neki felkérésre ezt a remeket.
Íme, a sztori lényege:
Telik-múlik az idő. P. A. már régóta Mészöly Miklós felesége, amikor WS egyszer „becsiccsentvén” a következőket mondja: „Alaine, tudja, hogy én szerelmes voltam magába, mindjárt, abban a percben, amikor megláttam? Azt a verset, azt ott magának írtam.” (Majd hozzátette: „Tudja, én féltem Miklóstól, és mindenkit kértem, ne mondják meg, hogy szerelmes vagyok magába. Megmondták?”.
A nőnek fogalma sem volt róla, hozzá sosem jutott el, hogy mit érzett iránta a költő. „Látja, milyenek az emberek – felelte erre Weöres. – Már abban se lehet hinni, hogy nem tartják meg a szavukat. Azért kértem, hogy ne mondják meg, mert reméltem, hogy megmondják.”
Hát nem mondták meg.
Nem tudtam eddig magam se.
Ezek után gyanús nekem az Árok mellett üszkös a fadereka, üszkös a fadereka, kikorhadt c. remek is. Lehet, hogy az se természetleírás?
Ritmusa ugyanaz, mint amannak.
***
Hajnalban egy dalra ébredtem. Bennem szólt némán:
Szép a rózsám, nincs hibája, libe-, libe-, libegős a járása,
Huncut adta csókos ajka, jaj, de hamis a két szeme járása.
Ne csudálja, ha hibája nincs néki, (hisz) Én vagyok a szeretője, szívbéli.
Szép a rózsám, nincs hibája, libe-, libe-, libegős a járása.
Oké. A dallam folyamatosan szólt bennem, a szövegnek meg csak az elsős sora.
Naná.
Legalább tízszer annyi dallam él a fejemben, mint amennyi szöveg.
Délelőtt átváltottam a Zsindelyezik a kaszárnya tetejét c.-re.
Nem véletlenül.
Két emelettel feljebb cserélik az erkély famellvédjét.
Egy daru szállítja le a korhadt faanyagot.
 

Sok sakk, az sakksokk (-ot okoz) A szójáték kitalálója nem én vagyok, hanem Horváth István. Már idéztem egyszer. Azért idézem másodszor is, mert a rejtvényfejtéssel valamennyire rokon. Túl sokat ülök a kockák előtt. Nem tudok mindent, ami a világban létezik. Van, ami fejtés közben megvilágosodik. Van, ami nem tud megvilágosodni, mert még életemben nem fordult elő. Nos, ezek előtt a rébuszok előtt egész életemet eltölthetném, akkor se jutnék eredményre. Ráadásul sok megfejtendő huszadrangú egy képzeletbeli fontossági sorrendben, vagy még kevésbé fontos.
Akkor meg…???
Akkor meg fel kell tudni állni a papírnézegetésből, és értelmesebb elfoglaltság után nézni.
Adódhatnának filmek, adódhatnának könyvek, adódhatnának a lakásban is tennivalók.
Sőt, le kellene menni az utcára is, mert az ARÉNA feliratú tréningnadrág önmagában nem karcsúsít, s a MOUNTAIN feliratú dzseki és az ADIDAS-trikó se helyettesíti a sétát.
Holnaptól kezdve talán elszánom magamat a lakásból való kivonulásra. (Ha-ha-ha…)
Ma meg kell érni a nemes elhatározással.
A többit majd meglátjuk.
M. unoka segítségével elszakadtam az One Drive tolakodásától, okvetetlenkedésétől
(Vegyél tárhelyet!).
Nem veszek se tárhelyet, se alkalmazást, ami likvidálja a lépten-nyomon feltolakodó reklámokat. De ha ez így megy tovább, egyszer csak kiszállok az internetből, a FB-ból, hogy nyugalmat találjak.
Végül is a kérdés, hogy szükségem van-e a net mindent ismertetni akarására, az anyagok megosztására, a fotók számolatlan közlésére.
Igen is, meg nem is.
Egyelőre az igen szerint cselekszem.
De nem lesz ez így mindig.
Mindenkinek szép napot.
***
Elvirának sok boldogságot neve napja alkalmából.
Évának számolatlan éveket egészségben, családja körében. Neki születésnapja van.
Istenem. Akkor még hazazavarták az embert a szülészetről, hogy majd megtudja, még korán van stb.  
Akkor még nem volt telefonunk, amikor ő született. A közeli téren próbálkoztam érdeklődni. Sárosteleki… császár… kislány… Éva… jól vannak.
Isten éltesse!!!

Nem elírás a cím.
Tegnap melegfrontot jelzett a meteorológia. Komisz éjszakám lett, és nem tudtam az okát. Reggel ismerkedtem a melegfronti hatásokkal, amelyek megkeserítették az éjszakámat. Nem minden hatás volt rám jellemző, de amelyek igen, azok nagyon rosszul érintettek.
Ezek a tünetek jelentkeztek nálam: fejfájás, álmatlanság, koncentrációzavar, szédülés, levertség és különösen is szívpanaszok.
Először ritmuszavar, párhuzamosan szapora pulzussal.
A plusz bétablokkoló aztán valahogy kihúzta eme állapotom méregfogát.
Elég sokáig tartott.
De legalább tudom, hogy mi okozta.
(Korábban is tudtam: Öreg vagyok.)
***
Ma reggel azért próbálkoztam a háromféle szózatjátékkal.
Az elsőt elbuktam, a ritkábban használt mássalhangzók torlódása kifogott rajtam.  Azt kellett volna kitalálnom, hogy BRONZ.
Nem ment.
Egy másikra ráhibáztam a második szóval: TÁBLA.
Ez viszont ritka gyors megoldás.
***
Kezd megtelni PC tárhelyem.
Megkérem M. unokát, ha jön, hogy irtogassa, ami feleslegesen terheli a gépet.
Más nincs, illetve van.
Hála Istennek, elmúlt rólam az éjjeli teher.

Kettős születésnapra indultunk reggel.
L. unoka 13, R. 7 éves.
Isten éltesse őket még igen-igen sokáig jó egészségben!
Hol mesét olvastam, hol figyeltem a kártyajátékosok ténykedését.
Nagy sikere volt a különféle kiszabott filckészleteknek, amelyekből gyerekridikülöket lehet egybevarrni.
Köszönet illeti a ház elejét a sokszerű traktáért.
Az élet egyik legerősebb alapélménye a közös étkezés.
Az ünnepi étkezés különösképpen is.
És ez itt, most (is) megvalósult.
Öröm látni a kis embereket, akik rövid fohász után átadják magukat a kulináris élvezeteknek.
Nemcsak láttam (láttuk) őket, hanem hallottam is.
Mióta hallókészülék segíti hallásomat, mindent nagyon hallok.
Az emberi beszédet is, és az hozzáadódó egyéb hangokat is.
Széktologatás, orrfújás, akármi.
Ez hol előny, hol inkább nem az.
Tökéletes megoldása nincs a kopásnak.
Hazaérésünk után megérkezett Á. unoka is, aki itt tanul.
Mint kiderült, hétfőn indul az egyetem.
Holnap alighanem beugrunk a boltba még zsemlékért.   

Hajnali ötkor kidobott az ágy.
Nem volt kedvem visszafeküdni.
Inkább megittam egy tejeskávét a pirulákkal, megfejtettem háromféle szózat ötbetűst.
Negyedszer fordul elő, hogy másodjára rátalálok a megoldásra. Beírtam: KEVÉS.
K, és S stimmel. Beírtam KÉSIK – és kész a megoldás.
Mise előtt még megfejtettem egy nagy alakú keresztrejtvényt (olasz módra).
Jó ez az emlékezést stimuláló rejtvényfajta.
Válaszoltam amerikai unokatestvérem kérdésére, aki fotóimat rendszeresen pozitívan értékeli.
Most is megjegyezte, hogy Great results, for sure! (Remek eredmények, az biztos!)
Most itt állok megfürödve.
Az egy órai alvás elmaradása úgy szokta megbosszulni magát, hogy nap közben leragad a szemem.
Nyiff-nyaff.
Tegnap itt voltak az unokák.
Alig hogy elmentek, ezredszer is megidéztem T. nagyanyját, Vali mamát:
Ezek sose jönnek!!!

Elmondhatom, hogy kiunokáztuk magunkat.
T. M.-val foglalatoskodott.
Kicsi még, mindenféle próbálkozásunk nyomán is csendeske maradt, egészen addig, mígnem telefonhívás érkezett arról, hogy jön érte a mama.
M. Ettől kezdve átalakult, önfeledt jókedvre derült.
Épített, szaladgált, mesélt, örült.
E. meghozta Domi unokát is, akinek a neve is két szolmizációs hang, egy nagyterc: dó  – mi.
Domi szolfézsra jár.
Szereti a poénokat. Próbáltam is ezügyben szóval tartani.
Vigyáznom kell, hogy ne ismételjem önmagamat.
Segít, hogy érti a helyzetkomikumot is, és ez mindig alkalmi.
Később még inkább kiegészült a család.
Tudunk nekik újat mutatni.
Valahogy kimaradt életünkből, hogy annak idején Varga Domonkos könyvét (Kutyafülűek) felolvassuk saját gyermekeinknek.
A könyvmegálló jóvoltából most rendelkezésemre állt a Kölyökkóstolgatóval együtt.
A kezükbe nyomtam.
Hátha rákapnak.
Nekem annak idején nagyon tetszett, és tán segített is a nevelésben az ő sok-sok keserédes tapasztalatuk.

Megállítanám az időt, hogy sokáig élvezhessem a szép világot.
Felgyorsítanám az időt, hogy az örök élet dimenzióit mielőbb megtapasztalhassam.
Megállítanám, hogy még sokáig vezethessem az autónkat.
Felgyorsítanám, hogy mielőbb vége legyen a téli szürkeségnek.
Megállítanám, hogy minél később kínlódjunk a kánikulától.
Felgyorsítanám, hogy a család nyári találkozója valósuljon meg mielőbb.
Megállítanám, mert ma együtt leszünk két unokával.
Felgyorsítanám, mert „ezek sose jönnek”.
Megállítanám, mert még bírom magamat.
Felgyorsítanám, hogy mielőbb álljon be súlyom egy ideális szintre.
Megállítanám, mert még képes vagyok gondolkozni – ki tudja, még meddig.
Felgyorsítanám, hogy megérjem a dédszülőséget.
Megállítanám, de nem lehet.
Felgyorsítanám, de azt se lehet…

Nem akarok a rejtvényeknél leragadni, de még megjegyzem, hogy a fejtés közben emlékfoszlányok jönnek elő, és rajzolódnak ki a megfejtések kombinációiból.
Egymást támogatják az egymást keresztező sorokban kialakult betűk, fél szavak.
Sokszor rácsodálkoztam, hogy mi minden meglapul az ember tudatalattijában, s bányászható elő.
Még megjegyzem, hogy mobilommal egyedül a szókeresőt játszottam egészen mostanáig.
Mivel a játék is kívánja, hogy adataimat feldolgozhassa, egyszer s mindenkorra kiléptem az alkalmazásból.
Hagyjanak nekem békét!
A FB is folyamatosan támad a hirdetésekkel.
Amint megszakad egy engem érdeklő közvetítés azzal, hogy hirdetés következik, kilépek az illető anyagból.
Otthagyom.
Nem kérek reklámot.
Nem fizetek azért, hogy reklámnélküli anyagokat szolgáltassanak.
Ők sem fizetnek azért, hogy statisztikázzák érdeklődési körömet, koromat, fizikai állapotomat stb.
Kell ez nekem?  
Lehet, hogy a megoldás: felhagyni mindenféle kibertéri alkalmazásból.
***
A hosszú életet megélt P. Szabó Ferenc SJ ma lenne 94 éves. A vele 90 éves korában készült interjúval emlékeztek meg róla rendtársai. Másfél évtizedig dolgoztunk együtt a szerkesztőségben. 
Nyugodjék békében!