Mickey webnaplója

Nagyon szeretem Molnár F. Pál utcai fiúk c. regényét. Számos apropóból idéztem már, most újra ezt teszem.
Van benne egy drámai rész, amikor a vörösingesek egyik este tanácskoznak. Tele a jelenet feszültséggel. Áts Feri az igaz, jó gondolkozású vezér, valóban jól adja elő szerepét. Ott vannak a Pásztorok, ott Wendauer, és több néven nem nevezett vörösinges. Ott van Geréb is a Pál utcaiak árulója, aki megvesztegette a grund őrét, a tótot, hogy álljon rendelkezésükre. Közéjük pottyan az égből a kis Nemecsek, aki igazi hősként viselkedik a maga módján.
Megalázzák, belenyomják a hideg vízbe. (A pásztoroknak is meg kell fürdeniük, az einstand miatt). Nemecsek távozik, a híd őrei vigyázzba állnak a tiszteletére. Geréb magára marad. A vörösingesek kivetik maguk közül az árulót.
***
Megtekintve OV brüsszeli EP-beli szereplését egészen hasonló érzések támadtak bennem, mint korábban, amikor Molnár regényét olvastam.
Adva egy ember, aki csaknem teljes ellenszélben elmondja a magáét. Kevesen mellette állnak és megadják neki a tiszteletet, sőt megköszönik a munkáját. A zöm minderről tudomásul se véve ellenséges hangon ráront a szokásos mantrákkal.
S ott áll Geréb is, az áruló. Beáll a támadók közé.
Kevéssé találok párhuzamos szereplőt, aki Áts Feri szerepét hozná.
Illetve mégis.
Orbán rendszeresen említi: fölöttünk a jó Isten. Neki is jelen kellett lennie, mert megerősítése nélkül hogy bírná ki a miniszterelnökünk a folyamatos áskálódást, amelyekkel személyét és vallott nézeteit illetik.
***
Jön Trump?
Elnökösködése nem lesz diadalmenet. Blokkosodás, erőfitogtatás, politikai és katonai tili-toli.
Baljós előjelek.
De ne legyen igazam.        

A császármorzsa (nagyon kedvelem) szinonimái: (gríz)smarni, daramorzsa, no meg nyögvenyelő.
Nyögvenyelő, mint a napi poszt letermelésére elkötelezettek hozzáállása a feladathoz. Ha megvan az a bizonyos madzag, amire rárakódhat a cukor, hogy kandiscukorrá kristályosodjék, akkor nincs semmi baj. Jönnek a szavak, mondatok, gondolatok. De ez a fajta ihletettség nem állandó.
Hol van, hol nincs.     
Ma van. Nem is kevés. Azért rövidre fogom.
A politikai nagyüzem már huzamosabb idő óta és egyre erősödő, egyre agresszívabb módon foglalkozik az amerikai elnökválasztással. Ha lehet hinni a médiának, alighanem Trump megnyerte a választást.
Előbb-utóbb lekezdődik a hurcolkodás. Biden ki, Trump be.
Pont.
Néhány évig ezügyben talán csend lesz.
A héten OV nemzetközi kongresszust hirdetett félszáz állami vezető és miniszter részvételével. Hol máshol rendeznék meg, mint a Puskás arénában.
Ma még Kirgizisztánban koszorúz a min. elnök.
Holnap pedig indul az eszmecsere itthon immár azzal az ismerettel, hogy az USA-ban a republikánusok kerültek a hatalomba.
Megosztott a világunk. A republikánusok győzelmének a világ egyik fele örül, a másik fele nehezen emészti meg. Ha a demokraták nyertek volna, ugyanez volna a helyzet.
Nem lenne lehetséges, hogy egyszer mindenki örömmel nyugtázza a politikai választás eredményét?
Elvileg lehetne.
De kicsit nehezíti a dolgot, hogy az aspiránsok és szekértáboruk egymást pocskondiázzák: hogy is hagyhatnának fel kritikus alapállásukkal?
Nagy a média felelőssége, és különösen is az az őket hamis hangokra biztató és anyagilag támogató háttéré.

(Ugye rossz posztót kiáltottak egykor a csintalankodó gyerekre.)
Jó vicc!
Az orosz kiballag dolgozni a földjére. Már egy órányit haladt, megtett vagy négy versztát, amikor leltárt tart.
Megtapogatja a zsebeit:
jobb zseb: pártigazolvány? Megvan.
bal zseb: szakszervezeti könyvecske? Megvan.
belső zseb: Vodkácska? Megvan.
Mégis hiányérzete van.
Kapácska?
Jaj, hát nem otthon felejtettem!
Most komolyan.
Felkelés után a számítógép előtt üldögélek.
Megnyitom a szokásos google-oldalt.
Szózat játék öt betű: Megvan.
Magyar wordle: Megfejtés? Megvan.
Jigsaw puzzle: A tájkép összerakása? Megvan..
Napi poszt??? Jaj, hát az még hátra van!!!
***
Az üzletből útban hazafelé meglátogattam a könyvmegállót. Tele polcokat találtam. Amiket  magammal hoztam:
- Futball 1001 fotón. Nem számoltam össze, de lehet, hogy tényleg annyi kép van benne. Domit érdekli, esetleg Ágostont?
- Kántor Sándor. A Népi Ip.műv.-i Tanács kiadványa. Volt igazgatóm (Nagy László) bevezetőjével.  Benne a mester számos kerámiája. Többek között mezőcsátiak. Zsuzsa ezt a hagyományt tanulta mesterétől.  
- Varga Domokos: Kutyafülűek. Az írót 56 miatt bebörtönözték. Ott érlelődött a vidám hangulatot árasztó kötet, amely a fiatal család kalandos hétköznapjait mutatja be. Az 1973-ban ötödjére kiadott kötet 25 000 pld.-ban jelent meg!!!
Költői kérdésem:
Akad-e ma olyan könyv, amely ekkora példányszámban kerül ki a nyomdából?

Szavak, szavak…
Ha találkozom egy -li végű főnévvel ..., gigerli, kifli, fuszekli, … megjelenik nekem Nemeshegyi Péter SJ alakja, aki ebédre várva, már az ebédlőasztal körül üldögélve több ízben ajánlotta, játsszunk a szavakkal. Szedjük csokorba a -li végűeket. Felkérése nyomán csokorba szedtük. Egyszer születésnapjára megleptem egy abc-be rendszett szógyűjteménnyel. Egy lapra nyomtattam ki az általam ismert -li végűeket. Már akkor sejtettem, hogy a sámlitól a hóbliig sokkal több olyan szó van, mint ami egy lapra ráfér.
Czakó Gábor meg szószedet készített, amely a megy szó valamiféle árnyalt formáját mutatta. Közel ezernél tartott, amikor magam még vagy száz újabb, általa is elfogadott szóval gazdagítottam gyűjteményét.
Joggal csodálkozik el az ember azon, hogy nyelvünk mennyi finom árnyalatot produkál, hogy a megy szót másvalahogyan kifejezze.
Cz. G. egyik könyvében lehozta a listát. Ám azóta is, ha megakad a szemem egy érdekesebb szóalakon (pl. settenkedik, sompolyog, biceg, szedi a lábát), óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: Vajon benne van-e ez a szó a gyűjteményben?
Azon is el szoktam mélázni, vajon más nyelvek hogy fejezik ki ezeket az „elhúzza a csíkot”-féle finom megfogalmazásokat.
Ha azt kérded, hogy hány szót használ egy nyelv, pl. a magyar, nyugodt szívvel állíthatom, hogy végtelenül sokat. Elkezdem: egy, kettő, három… számolhatok végtelenül magas számértékig, s az mind külön szó. És akkor jönnek a történelmi régiségből felmerülő szavak, a szleng, a szakszavak, a gyereknyelv, az idegenből naponta érkező új jövevények.
(Két új szóval élek: woke-kifejezések, mindenszarizmus.)
Egyik se élt gyermekkoromban.

Múlt héten intenzív rejtvényfejtésbe kezdtem.
H. I. szerint a sok sakk sakk sokkot okoz.
Lehet, hogy a rejtvényfejtés is.
A keresztrejtvényeknek külön nyelvezetük van, és ez a nyelvezet nem is annyira mai. A rövid szavak között sokszor szerepel a gil (blas), a ras (hafun), az alm, az ala és más, a mindennapi életben alig, vagy éppen soha nem használt szavak. Ido, mint mesterséges nyelv, ibo mint nigériai népcsoport, a trombitahang: tra és így tovább, és így tovább.
A hosszú szavak között visszatérnek a kamarazenekar, mint 13 betűs, és még néhány társa. Se szeri se száma az ilyen-olyan című verseknek az XY. c. kötetből. Ugyancsak hemzsegnek a megfejtendők között a múlt század filmcsillagai, híres atlétái, sportolói, filmcímek, kötetcímek, hadvezérek, politikusok.
Méltánytalan az az érzés, amivel szembesül a fejtő ember. Rájön, hogy nem telefonkönyv a feje. Egyáltalán nem biztos, hogy otthon van a politikában, a sportban, a filmek, könyvek, művésze(te)k világában. Elbizonytalanító az is, hogy a megoldások több variációsok.
Lehet, hogy igekötővel gondolja a készítő, lehet, hogy nem.  
Lehet, hogy nem fekete négyzet kellene oda, csak vonal.
Lehet, hogy egy szónak többféle kiejtési és írásmódja van. pl. fel-, föl-.
Tapasztalom, hogy a rejtvényfüzet elején könnyebben megoldható feladványok szoktak lenni, nehézségi fokozat egyre növekvő.
Viszont ha egy személy a rejtvénysorozat készítője, egyes kérdések ismétlődnek a rejtvényekben. Ez segítik, ugyanakkor kissé gépiessé is teszik a kitöltést.
Mindent összevéve a rejtvényfejtés kedves időtöltés, de csak mértékkel adagolva. Különben rejtvénymérgezést kap a szorgalmas fejtő.

Még a Belső utakon c. kötetből:
Ranschburg Jenő írja:
- Az intelligencia egyes kutatók szerint 80%-ban velünk született, génjeink által determinált tulajdonság. A környezeti hatásoknak tehát 20% mozgásterük marad arra, hogy fejlesszük, gyermekeinket okosabbá neveljük, mint amilyenekké génjeik alapján amúgy válhatnának.
- Amikor a szülő megkísérli fegyelmezni gyermekét, a gyermek engedetlenséggel, hisztivel reagál. Ennek hatására a szülő visszavonul, és ezzel mintegy megerősíti a negatív viselkedést. A modell a rossz értelemben vett engedékenységről szól; a gyerek megtanulja, hogy agresszióval, tombolással céljai megvalósíthatók, a szülő úgyis meghátrál. Megoldása. Empátiára tanítani a gyereket. Különböztesse meg a véletlen megbántást az akaratlagostól.
- Az aktív, magas temperamentumszintű gyerekek számára éjszaka túlságosan sötét van, túl nagy a csend,  ezen kell változtatni.
Szendi Gábor írja:
- Azért olyan nagy a szakadék a vágy (pl. lefogyni) és a cselekvés (nassolás) között, mert gyenge az alanyok szorongástűrése.
- Ha az ember fejét sosem simogatják meg, erre nehéz emlékként emlékezni, mert valójában a nem történés volt a történés.
- A múlt saját élettörténetünk értelmezése. Kiemelünk bizonyos meghatározónak vélt eseményeket, elfelejtünk másokat.
- Bármikor dönthetünk úgy, hogy mától mások leszünk.
- Mindenki azzá válhat, amiben hinni tud.
- A jövő az, amivé tesszük.
- A nagy emberek életéből mindig az derült ki, hogy kitartóbban tudták hinni, hogy jó az, amit csinálnak.
- Vannak kivételes emberek, akik attól válnak rendkívülivé, hogy sorsfordító pillanatokban túllépnek saját árnyékukon. A Reader’s Digest tele van ilyen történetekkel, azért szeretem olvasni.
-  Amerikai statisztika szerint az ottani gyerekek 20-30%-a él traumatizáló körülmények között. Megerőszakolják, verik, éheztetik, rettegésben tartják őket, vagy egyszerűen csak nap mint nap a földbe döngölik önérzetüket.
- A Huckleberry Finn és Tom Sawyer mulatságos kalandregények; valójában két sorozatosan traumatizát gyermek rémes élete.
- Jó kérdés a múltban kotorászáshoz: Amikor szüleidnél vendégek voltak, akkor is úgy bántak veled, mint négyszemközt? Ilyenkor általában csend támad.
Szendi Gábor pályamódosításai: Programozó matematikus, dramaturg, forgatókönyvíró, könyvkötő, végül pszichológus és könyvíró.

Ma mindenszentek ünnepe van. Péntek. Nem állami ünnep. A boltok bezárva.
Az örvendező zsoltár szövegét kicsit átalakítom: Mindenszentek Istent dicsérjétek. Daloljatok az Úrnak citerával és zengő muzsikával. Harsona zengje s búgó kürtök őt. Ujjongjatok az Úr s király előtt!
November első napján nyugodtan mászkálhat az ember rövidnadrágban.
Meleg az idő.
Gyorsan leírom, mert a változás a küszöbön áll. A fák tudják ezt, ledobták lombjaikat.
***
Az USA választ. Megismétlődik Amerikában a nyolc év előtti cirkusz?
Kit választanak meg?
Trumpot vagy a trumplit?
Nem irigylem őket.
Ahogy az idő eljárt felettem, szokásommá vált, hogy elmélázzak az általam ismert neves emberek életkorán.
Hogy ki meddig élt?
Rácsodálkozom az esetek többségében, hogy hozzám képest sokan fiatalon haltak meg. Megelégedéssel nyugtázom, hogy én még mindig bírom magamat, ha olykor nyavalyogva is.
Nem vagyok vele egyedül.
Volt kollégám, Szabó Feri versben emlékezett meg anyjáról, aki fél évszázadot ha megélt. Joggal vetette fel az idős költő, hogy immár saját leánya lehetne korán elhunyt anyja.
Hasonlóképpen érzek én is. Apám 49 volt, amikor elhunyt. Én meg megyek a 79 felé. Ugye, fiam lehetne. Ám képzeletemben mégis egészen más a helyzet.
Apám az idősebb.
Ő az öreg őszülő-ritka hajával. 49 évesen is ő az öreg. Fura ez nagyon.
Jogosan vetem fel: Arra a kis időre, ami nekem még hátravan...
Ezt a szöveget B. A. jezsuitától örököltem, aki folyton emlegetett még hátralévő három évet, amiből vagy tizenöt lett.
Másrészt fülemben cseng a 102 éves Ö. L. SJ megjegyzése, aki szerint egy pillanat alatt elsuttyant az évszázadnyi idő.
Mind a kettő igaz. És nekem is igazam van, hogy 78-at megélni, ha nem is érdem, de teljesítmény.
Köszönöm.

A Belső utakon c. beszédgyűjtemény írott változatát olvasom. Tudott újat mondani:
Pál Feri írja:
- Azt mesélte egy idős jezsuita (szerintem Nemes Ödön):
Már40 éve Japánban éltem, amikor megkaptam a diagnózist: hogy rákos vagyok. Bent feküdve a kórházban egyszer csak feleszméltem: A rák nem egy probléma, hanem egy titok. A rák egy titok, amire rácsodálkozom: Ha jönni akarsz, akkor gyere! A szemléletváltás következtében néhány hónapon belül teljesen meggyógyultam.
és még:
- A házaspároknak illik közös céljaiknak lenniük. Egy feleség e kérdésre így sóhajtott fel: Szerintem mi évek óta egyetlen közös célt sem fogalmaztunk meg.
Elgondolkoztató.
Popper Péter írja:
- Szent Ágoston mondta: tudom a jót, és mégis a rosszat cselekszem.
Hát lehet, hogy ő is mondta, de Szent Pál már sokkal korábban megtette előtte.
Ami viszont nagyon elgondolkoztató megfogalmazás:
- Két viselkedési problémát lehet begyakorolni:   Az egyik a karitatív, segítő, gondoskodó, a másik a moralizáló attitűd.
„Mondok egy példát. Hazamenve a férj így szól feleségéhez: Képzeld elhagytam a kocsikulcsot, nem tudtam vele hazajönni.
A moralizáló feleség azt mondja erre: Mert olyan rendetlen vagy, hogy az rettenetes, itthon is mindent szanaszét hagysz, nem csoda, hogy elvesztetted a kocsikulcsot is.
A segítő attitűdű feleség pedig így szól: Szegény drágám, nyugodj meg, van itthon pótkulcs.
- Egy olyan párnál, ahol az egyik felvet egy problémát, a másik pedig moralizálni kezd, mikor lesz azonos szintű a kommunikáció?
Semmikor.
Ezek a beszélgetések csak párhuzamos monológok lesznek…
Ha nem hangolódnak egymásra kommunikatív szinten, az a kapcsolatot előbb vagy utóbb meg fogja ölni, formálissá teszi, megszűnik a közös élményvilág.”
Hát milyen igaz, milyen igaz. Deske egy alkalommal kitért erre.
Ami tilos a házasságban: mert te mindig…, mert te soha…

Üresen áll a kelenföldi diákkollégium.
A hatvanas években készülhetett, mert főiskolás koromban az épülő tízegynéhány-emeletes kolesből egyik szombaton társadalmi munkában a sittet  lapátoltuk ki  az ablakokon.
Nem kaptam szilikózist, de elég nagy volt a por.
Ma meg üresen áll az épületkolosszus.
Lelakták?
Probléma van a statikájával?
Nem tudom.
***
Érdekes, megöregedve felvesszük elődeink szokását?
Lehet.
Csak az a baj vele esetemben, hogy az utolsó 30 évemet modell nélkül élem.
Bár az is igaz, hogy a szerkesztői munkám idején a hazatelepült jezsuiták átlagban kb. 15 évvel idősebbek voltak nálam, és mintegy elém élték sorsukat, egészségi állapotuk változásait.
Az idők folyamán aztán szép sorjában távoztak az élők közül.
Tőlük állapotuk megfigyelését hasznosíthattam a magam életében, elfoglaltságukat nem.
Másra voltak edzve, másra voltak kiképezve.
Ma a legértelmesebb elfoglaltságom egy-egy jó könyv elolvasása, megemésztése.
Magam nem szívesen fogyasztom a tévésorozatokat.
Nincs egy olvasásra ajánlott jó könyvetek?

Volnának új fotóim, de csak páros napokon sikerül őket feltöltenem, páratlanokon nem, és ma 29. van, páratlan nap.
Mindegy.
Nem baj ez igazán.
Ma újra emailt küldtem a szakorvosi rendelőnek, mert ígéretük ellenére sem vették fel már egy hete velem a kapcsolatot vérhígítóm engedélyeztetésének meghosszabbítása ügyében.
Hú, de bonyolult.
Nem baj ez igazán. Van még egy hónapra való munícióm.
Az a baj inkább, hogy elmúltam 78, és utolérnek a kopások.
A kopások következtében tízen felüli számú gyógyszert kell szednem.
Egyelőre tudom, melyikből mikor mennyit készítsek ki, vegyek be.
Kicsit unom már a menetrendszerű ismételgetéseket, szortírozásokat, bajlódást a bliszteres csomagolásból való kirobbantást.
De nem baj ez igazán.
Egyáltalán semmi baj sincs.
Ha mégis, inkább az a baj, hogy gyorsan elolvasom a jó könyveket, aztán csak nézegetek, hogy miért nincs egy újabb jó könyv a közelemben.   
Persze igazán ez se baj.
Volna értelmes elfoglaltságom.
Pl. meg kellene pucolni az ablakokat.
Ma ugyan nem kerül rá a sor.
Sebaj.