Mickey webnaplója

Az ima közlekedés Isten és ember között, szentek és az emberek között. De hogy létrejöjjön a kapcsolat, ahhoz erős hit kell, legalábbis egyre erősödő hit.
Miért is?Hogy megvalósuljon, amit Szent Pál fogalmaz meg nagyon pontosan: Mert benne élünk, mozgunk és
vagyunk. Pál tapasztalatból beszél. Az ő hite, kapcsolata Istennel élő lett. Meggyőződésből beszélt, amikor Areopáguszon tartott beszédben e mondatot ajkára vette.
Újabb idők konvertitái közül ide emelhetem Dienes Valéria életének egyik epizódját, aki egy hosszú kihagyás után megvalósuló gyónását követően otthonában egész valójával érezte, hogy Itt van. És Aki itt van, az az Isten.
Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek hasonló misztikus élménye adódott. De ha ilyen nem is adatik meg, akkor se kell úgy tenni, mintha Isten nem volna jelen mindennapjainkban.
A feltámadt Jézus azt mondja Tamásnak: …hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek, (vö. Jn 20,29)
Talán érthető, hogy miért kérjük hitünk erősítését. Érdemes az örvendetes olvasó bevezetésében elhangzó fohászt komolyan venni: aki [Jézus] hitünket növelje…
Most jutottam el mondanivalóm lényegéhez. 
Ha egy szót se szólok, csupán tudomásul veszem, hogy Isten erőterében vagyok, már imádkoztam. Ebben az erőtérben jó életem minden percét töltenem. 
Ha napjában mind sűrűbben tudatosítom ezt az erőtérben levést, minden cselekedetem, minden gondolatom, minden megnyilvánulásom Isten jelenlétében történik.
Magyarul – folyamatosan imádkozom. Ez jelenti ugyanis a folyamatos imádságot. Jézus mondja: …szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. (Lk 18,1)
Ha belépek a szobába, Istennel együtt teszem.
Ha a boltban vásárolok, velem az Isten.
Ha misén veszek részt, Isten házába léptem, az ő jelenlétében folyik a szent cselekmény. (Vö. Introibo ad altare Dei…)
Ha betegség köt ágyhoz, Isten ott sem hagy el.
Nem is folytatom.
A láthatatlan Isten jelenlétét alapos okunk van feltételezni. Mindenféle misztikum nélkül is elérhetjük, hogy vele, benne, mellette, közelében, társaságában, őt meg-megszólítva éljük le életünket, annak a jelenlétében, aki a tenyerébe rajzolt minket, aki a szeretet puha kötelékével vonz magához minket, akinek adósa vagyunk minden megélt élményért, életünkért, társainkért, s talán nem véletlenül Mária közvetítéséért is, akit Jézus anyánknak rendelt kínszenvedése alkalmával.
Így, élő hittel megáldva esélyünk van a győzelemre minden rossz és békétlenség felett.
Tehát megtérés, hit, Isten jelenlétében való tartózkodás – életmódszerűen.

Év vége?
Holnap lesz csak Szilveszter.
Nekünk kedves nap, Estelle születésnapja. Isten éltesse őt!
Visszatekintve az évre, elkönyvelhetjük, hogy a nagyobb családunkat tekintve senki sem maradt el tőlünk az év során. Élünk mindannyian.
Elég kacifántos esztendőt hagyunk magunk mögött.
De hát melyik év nem volt kacifántos?
Adjatok hálát mindenért! – hangzik a felszólítás.
Hálát a szép napokért,
hálát a borúsakért,
hálát kedvesekért,
hálát a szomorúakért,
hálát az évszakokért,
hálát a kacifántokért.
Ma még itt vannak a fiatalok, egymásnak adják a kilincset, hogy aztán távoztukban ugyanezt tegyék. Mi meg elmondhassuk:
Ezek sose jönnek!
Ma lesz a karácsony vége, amikor is meglátogatják, akik még nem látták a mi karácsonyfánkat, a mi betlehemünket, a mi csillagszórónkat, a mi otthonunkat, (amely hosszabb-rövidebb ideig mindnyájuk otthona volt).
Talán azért is szeretnek itt lenni.
Most várunk, várjuk, hogy létszámunk öt fővel gyarapodjék – még ha átmenetileg is.  
A 2025-ös naptár már ott lapul a 2024-es mögött.

A házibuli folytatódott. P. csabán jelentünk meg M.-nél vendégségben, hogy holnap ők látogassanak meg minket.
Karácsonyfa a helyén, csillagszóró előkészítve, ajándékok a fa alatt.
„Állunk elejbe ” a látogatásnak.
Most nem is írok többet, mert kicsit fáradt vagyok.

Ha arra gondolok, hogy az általam máig kedvelt Beatles-nóták jó hatvan évesek, Presley slágerei még régebbiek, nem is beszélve pl. a jazzból ismert Duke Ellingtonról és társairól… ide s tova százévesek ezek a zenék.
Máig szeretem őket.
Megemlítette vagy húsz éve valaki, hogy aki leragad a Beatlesnél, az nem halad a korral. Lehet, hogy nem haladok a korral, de a kor sem halad az élvezhető zenék felé. Megérteném én a mai zenéket is, ha volnának, és amennyiben vannak, megértem őket.
Az a baj, hogy hirtelen nem jut eszembe egyetlen ilyen zeneszám se.
De még ha csak a zenéről lenne szó.
A gyökértelenítés végigfut az egész civilizáción.
Képek helyett jobbára csak jelképekkel találkozunk.
A minimalizmus arctalanítja a művészeteket.
Absztrakt képek, kubista szobrok, egyenüvegezett bamba épületek, játékvilág (ahol még a nap is négyzet alakú) keletkeznek.
Soroljam?
A versnek már nem kell rím, nem kell ritmus, elég ha a magát költőnek nevező valaki egymás alá helyezik a mondat szavait.
Korunk nihilizmusa visszaterel azokba a korokba, amelyeknek még volt mondanivalójuk, azokba az időkbe, amelyekben még alkottak dúdolható dallamokat.
A kérdés, hogy van-e remény az emberi méltóságnak megfelelő kortárs művészetek kialakítására?
Azt tapasztalom, hogy a lehetőségek határait célozzák meg a művészetek művelői, és nem az embert. Ha így volna, vissza az emberi mértékhez!
Különben marad a Karinthy által megénekelt Bélkorogi Giccspancs Jenő és alkotásai: az Ezt nektek, meg a Pökök rá festmények valósága.

Azt hiszem, hogy a mai nap igen tartalmasan telt el.
A délelőtt vásárlással, a szokásos kommentár – most kivételesen  is – ihletett összeállításával. Az ebéd a tegnapi húsok emésztése, melyet követett a testvéri találkozó a Mester utcában. Két változatban szoktunk oda közlekedni: HÉV + villamosok, ill. autó.
Mivel T. azt kérte, hogy a kocsi csomagtartójába pakoljuk a vinni kívánt dolgokat, fel se merült a tömegközlekedési variáció.
A karácsonyi találkozó mindig hatalmas traktát jelent.
Most is így volt.
Nagy beszélgetések, karácsonyi dalok elővezetése, a társaságról fotók készítése és alkalmi beszámolók esnek ilyenkor.
Zs. említette, hogy talált egy felvidéki karácsonyi énekcsokrot, és benne számos olyan éneket, amelyet csak mi szoktunk elővezetni.
Nem véletlen a dolog.
Apai nagyanyánk komáromi kisleány volt, így általa kerülhettek bele a repertoárba az ott szokásos dallamok, versek.  
Mindent egybe véve örömteli agapé esett.
Holnap – ha szerényebb formában is – folytatódik a találkozás immár Zs.-ékkal, akik több napot szeretnének kies fővárosunkban tölteni az összkomfortos Lőpormalom u.-i lakásban.
a menü már nagyjából összeállt.
Most várunk.
Várjuk, hogy holnap legyen.

A tegnapi nap élménye volt szembesülni apánk levelezésének egy részével.
Kb. 3 év levelei 72 A/4-es terjedelemben. Kétültő helyemben végigolvastam a levéldömpinget.
Szembesültem azzal, hogy az emberek tévé és pc híján összejártak beszélgetni, zenélni, és hosszú beszámolókban egymást értesítették a történtekről. A levelekben benne a politikai nyomás, a proletárdiktatúra nyomora. A mégis talpon maradás esélye, a passzív rezisztencia megvalósulása, a korabeli gyermeknevelés pozitívumai, negatívumai.
Nem is folytatom.  
A benne leírtak jó részét átéltem, igazát megerősíthetem.
Ma igazolódott a közmondás: Ember tervez, Isten végez.
Tegnap nem kerestük fel mieinket, mert még betegek voltak.
Ma nem tudtak hozzánk jönni, mert még betegek.
Nem volt ez így korábban általában.
Nem volt covid, nem volt postcovid-szindróma, sem pedig karácsonyra időzített vírusos influenza.
A fél város köhög, a másik fele prüszköl.
Na és a hasmenés,
na és a hányinger,
esetleg láz.
Maszk viselésén kívül nem sok mindent lehet tenni ellene.
Itt maradtunk félkész húsokkal, köretekkel, becsomagolt ajándékokkal és azzal a reménységgel, hogy az odavissza fertőzés egyszer csak alábbhagy, és mégis csak meglátogatjuk egymást.
Azért nem maradtunk teljesen vendégek nélkül. Egy tucat láb érkezett: két vendégé és két kutyáé.
(Vö. Szerbúsz öccce, hat papnak meg hat kappannak hány  körme van összesen?)
K. és R. jelenlétükkel csak feldobták a hangulatot.
Ünnepi gesztusként meggyújtottam egy csillagszórót.
A hiányzókra jó szívvel gondoltunk, de a sors ellen nincs mit tenni.
Már Pázmány Péter is megjegyezte: Széllel szembe ne pessents!

Van annak egy hete is, hogy feltettem egy fotót a FB-ra.
A kép témája: az előttem levő térköveken kirajzolódik korpulens árnyékom.
(Persze a télikabát lebernyegei.)
Mindenesetre a képnek a kövér árnyék címet adtam.
Egy reagálás érkezett a képre: …de legalább van miből fogyni.
Erre megjegyeztem: Szívesen fogynék, egészen más problémáim lennének.
1. A kép is igazolja, hogy 115 kiló a gazdája.
2. Van miből fogyni. Ezt a házi orvos is megerősítette, sőt ösztökélt is rá mondván, hogy a szívemet nem terhelné a fölös súly.
3. Ha lefogynék, egészen más problémáim lennének: a sovány emberek problémái.
4. Karácsony van.
Tele édességekkel, süteményekkel, jobbnál jobb falatokkal.
Most fogyni nem is olyan könnyű a feladat. Mégis hozzáfogtam.
Ha nem unom meg a nemevést, van rá esélyem, hogy visszamennek a kilóim.
5. Elkezdtem.
Jó öt kiló lement rólam idáig.
Érzem, hogy könnyebben mozgok, nem szorítanak a nadrágjaim annyira.
Csak így tovább, csak így tovább… mondogatom magamnak.
A többit majd meglátjuk.
M.-nak is üzentem:
A fogyás a legkönnyebb. Semmit se kell csinálni hozzá. Még enni sem kell!
Tudom, ez próza az egyik legnagyobb ünnepen.
Ezért ide írom:
Gloria in excelsis Deo,
et in terra pax hominibus bonae voluntatis.

Tegnap elkaptuk az esti rendelést.
Kiugróan magas tenzió (kettősfront volt) el a rendelőbe, ott a szomszéd is magas vérnyomásos panasszal.
Meg sem említem, hogy gyomorpanaszaim is vannak.
Ma kiderül, a fiataloknak is. Levertség, hányás, étvágytalanság, hasmenés (vírus?).  Bill Gates szerint túl sok az ember a földön.
VD írja: K. kiszáradásveszélye miatt kórházba, majd haza.
Ma:
karácsonyfa behozva,
domináló fehér színben felékesítve; látványtervező: Tücsi
A betlehemi fugurák a fa alatt
A falakon, az ablakkeretekben, a bejárati ajtón mindenféle dekor, színes girlandok
Reggeli: ünnepi tojásrántotta. Fogynom kell.
Ebéd: halászlé. Kész, befalva
Krumplisalátához a burgonya megfőve
Kókuszgolyók glédában
Ünnepi asztalterítés elvégezve
gyerekek ajándékai fa alá halmozva
Egy nagy tálon fenyőágak, az illat szaporítása miatt
csend, béke, várás.
Este: csitt, csendesen… itt az angyal, tán mennyből jött egyenest…
Vacsora rántott hal etc.
Templomunk titulusa unikum: A Kisjézus születése.
***
Nyugodtan állunk az ünnep elébe?
Igen.
Nincsen bennem félsz, mióta bennem élsz te, a Lélek, az életadó.
Empátiával tekintek azokra, akinek a béke nem adatott meg. 
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
mondom Babitscsal

Amikor G. és én a piaristákhoz jártunk középiskolába, tanáraink ellenezték, hogy néhány szavas üdvözletet küldjünk üdvözlőlapok felhasználásával. Ugyanez vonatkozott a levelező lapokra is. (Gondolom, egyre kevesebben tudják, mi az a levelezőlap, és képeslap. Kikopófélben vannak.)
Ugyanezek a tanárok óva intettek attól, hogy egymásnak – vagy éppen nekik – kellemes ünnepeket kívánjunk. Vagy van mondandónk, vagy nincs.
G. osztályában történt egy alkalommal, hogy megjelent Mathia Károly népdalgyűjtő, akit a diákok a tanárok intésének megfelelően tartalmas felköszöntővel fogadtak, mert valamiféle nevezetes napja volt.
Mathia válaszul kb. ezt mondta: Fiúk, köszönöm a szép felköszöntést, s bocsássatok meg, de stiláris frazeológiám kevés ahhoz, hogy érdemben reagáljak köszöntőtökre…  
Hogy az én stiláris frazeológiám mire elég, annak illusztrálására álljon itt egy megtörtént eset. A jezsuita Pepi bácsi névnapja (Péter) ugye nyár elejére esik. Az együtt ebédelő társaság a szabadságolások miatt ugyancsak foghíjas volt. Tán, ha négyen voltunk az ünnepelttel együtt. Ő sejtelmesen mosolygott és megkérdezte: Ki lesz az ünnepi szónok?
Felálltam.
Én.
És így szóltam: Pepi bácsi Isten éltessen!
Nem tudom, hogy mit érzett ott belül. De hát öt percig méltatni az ünnepeltet névnapján talán mégis aránytalan lett volna az alkalmi létszámot tekintve.
Volt nekem egy forradalmi újításom.
Hogy mekkora volt a sikere, nem tudom, mindenesetre a gyakorlatot folytattuk. A lényeg, hogy megfordítottam a dolgot. Akinek, jelentenivalója (nevezetes napja, ünnepelnivalója) van, az tegye közkinccsé, jelentse be.
Úgyis ő hozza a piát a felköszöntéshez.
A többiek éltessék az ünnepeltet, koccintsanak és kész.
***
Tegnap este leesett a hó, kitisztította a levegőt, lehalkította a városi zajokat és … reggelre csaknem teljesen elolvadt.

Jöjj el, jöjj el, Emmánuel, csak Téged áhít Izrael,
és Hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan.
Meglásd, meglásd, ó, Izrael, hogy eljövend Emmánuel!

Jöjj el, jöjj el, ó, Jessze vesszeje, és állj a rossznak ellene!
A mélyből mely már eltemet, s a tűzből mentsd ki hívedet!
Meglásd, meglásd, ó, Izrael, hogy eljövend Emmánuel!

Jöjj el, jöjj el, ó, Napkelet, ím árva néped költöget.
Törd át a sűrű éj ködét, és oszlasd gyászát szerteszét!
Meglásd, meglásd, ó, Izrael, hogy eljövend Emmánuel!
A sorokat olvasva zenével tarkítva szólal meg bennem a vers.
A történelmi régiségű francia éneket Kodály karolta fel. Itt alighanem Szedő Dénes fordításában olvassuk.  
Igazi Jézus születésére váró nóta.
***
Egy másik, figyelemre méltó vers az ószövetségi Énekek Éneke.
A héten hangzott el belőle egy kivételesen szép szakasz.
Csitt! A szerelmem,
nézzétek, ő jön ott,
ugrál a hegyeken és szökell a dombokon! 
Szerelmem olyan, mint a gazella, a
 fiatal szarvas a hasonmása.
Nézzétek, már itt áll házunk falánál,
benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. 
Aztán köszön, s így szól szerelmesem:
Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! 
Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult…. 
Nekem így, adventben, a karácsonyt előlegezi.
Mutatom: nézelődik a rácson…