Mickey webnaplója

MP hazaáruló!
OV MP legszorosabb barátja, aki az Eu-t jól átverte. Ez aztán a mesterterv!
OV a világ egyik meghatározó politikusa. Zseni.
OV nem mer beülni a parlamentbe.
OV nem bújik mentelmi joga mögé.
MP nem dolgozott meg a pénzéért, hanem országjárásba kezdett.
MP még jobban fogja vezetni az országot, mint OV.
A Fidesz harcosan jelen lesz ellenzékként a parlamentben.
A Tisztelet és Szabadság pártja részéről MP tiszteletlen hangot enged meg magának.
OV távozik az országból.
MP ellehetetlenítette miniszterelnöki kinevezését alkotmánysértő nyilatkozatával.
MP felszólítja az ország elnökét, hogy nevezze őt ki, utána mondjon le. Ez aztán a fából vaskarika.
Most megkapunk minden visszatartott milliárdot az EU-tól.
Most nem kapunk meg semmit, az EU követeléseinek véghezvitelére túl rövid a határidő.
Éljen vagy féljen OV?
Éljen vagy féljen MP?
Itt abba is hagyom. Nehéz ép ésszel követni a politikai artikuláció csapongásait.
***
De mit is várok az egymásnak uszított választóktól.
Az Adoremus szerkesztőinek jó tíz éve felhívtam a figyelmét arra, hogy az egyik János-evangéliumból vett perikópában két mondat – tévesen – kétszer szerepel. Azóta is konok következetességgel vonakodnak a hiba kijavításától.
Igaz volna az az anekdota, amelynek asszonya egy bizonyos ételt kis lábosban készíti, hogy majdnem kifolyik a matéria az edényből, mert azt úgy látta anyjától és nagyanyjától is.
Még élt az öregasszony, akit felkeresett a sajtó munkatársa: – Árulná már el, hogy azt az ételt miért kell kis lábosban készíteni.     
Már hogy kellene kis lábost használni? – kérdezett vissza az öregasszony.
- De hát magára hivatkoznak a fiatalabbak. Miért készítette kis lábosban annak idején?
- Csak, mert nem volt nagyobb lábosom.

Lakásunk olyan, mint a jó bor, minél öregebb, annál többet ér. Vettük 2,5 mó ft-ért. Most jócskán veri a 125 mót.
A nappali 25 m2 ével kedvező. A mellékhelyiségek célszerűek. A konyha csak konyha, főzéshez, sütéshez bőven elegendő. Két félszobája a barna (háló) és a lila (vendég) félszoba jellegéből adódóan éppen csak teljesíti, amire szántuk. A hátsó szoba, nem félszoba, hanem szobácska a maga 12 m2-ével.
Mivel ketten lakjuk a lakást, ha nem is egészen, mert van egy egyetemista unkokánk is (lilaszoba). Igen kényelmes komfortot ad a kégli távfűtésével, klímaberendezéseivel.
Persze nem mindig csak ketten-hárman tartózkodunk benne. Anyák napján legalább még hat emberrel számolhatunk. Nagyobb vendégség esetén ez tizegynéhány főre gyarapodik, de legtöbben a közös karácsonyokon ünnepeltünk együtt. Emlékeim szerint három-négy korosztályból álló negyvenöt fő próbált meg nem egymás sarkára lépni. Mivel a létszám továbbra is felfelé ívelt, a közös karácsonyozást egy ideje már nem lehet nálunk lebonyolítani.
Tudom, hogy a lakásról kezdtem írni, pedig alapötletem a hátsó szoba ajtaja lett volna.  A hátsó szoba az enyém. Itt van a billentyűs hangszerem, itt a számítógépem, itt a kézi könyvtáram. Itt egy asztal, amin írok. Itt egy varrógép, amit Tücsi használ. Itt egy heverő, amit több-kevesebb időre hozzánk bekopogó rokonaink vesznek igénybe. Nos, az ilyen alkalmakkor én megszűnök itt kellemetlenkedni.  
Tudom az ajtóról akartam írni, nem a szobámról.
Az ajtó kellemes fotótéma, amennyiben aranysárga körmintás üvegezése van. Harminchét év alatt nem tört ki soha az üveg, pedig sokszor csapódott már be a huzattól. Egyszer vagy 35 éve a szomszéd kisfiúcska jött át hozzánk, és szerencsésen magára zárta a hátsószobát. Ez önmagában nem gond. De a kulcsát kivette, és amikor távozni készült volna, nem találta sehol. Talán kidobta az ablakon, mert mi se találtuk meg többé.
Nem horror a történet vége. A gyerekcse kiszabadult, mart a garázsban őrzött sperhaknival kinyitottam az ajtót.
De nem ezt akartam írni, hanem azt, hogy az aranysárga üvegen megtalálható egy CAVALLI felirat, arra utalva, hogy lakott már  itt Cavalli unoka. Található egy PURITÁN felirat. Ez rám utal. Apró öntapadós MICA felirata szerint M. fiúnak is szolgált már szobául. Sőt átmenetileg kis családjának is, lakásvásárlásuk előtt.
Van még rajta egy nagy Kanga matrica is, a Micimackó figurája. De az idei naptár jóságosan eltakarja.
De nem is ezt akartam írni, hanem azt, hogy az ajtófélfa tele van rovátkázva. A vízszintes rovások mellett egy-egy név, egy-egy dátum. Ki mennyit nőtt s mióta.
Hogy lássák: ki a főnök, magamat is reprezentáltam.
Húztam egy vonalat kb. két méter magasságban, s mellé írtam: NAGYPAPA 2050-ben.
Ha nem hiszed, járj utána!
Mindenesetre itt a vége, fuss el véle!   

Fura időket élünk. A frontok általában hatalmas felhők megjelenésével érkeznek. Most nem ezt történik. Élénk szél fúj, éles napsütésben. Felhőknek nyoma sincs. A meteorológia szerint nem is várható eső. Nem hát, mert más van megírva a nagykönyvben. Inkább felöltözős hűvösség uralkodik.
Akinek nem tetszik, annak üzenem: a kánikula idején még vissza fogjuk sírni.  
***
A FB rendszeresen feldobja a korábbi években az adott napon készült fotókat. Így karácsony táján a feldíszített fát, húsvétkor valamiféle utalást a feltámadásra, a tavaszi napfordulót követően jó hónapra rá azt, hogy az északi fekvésű szoba ablakán beköszön a hajnali nap. Mivel ma hajnalban láttam a korábban készült képeket, magam is kíváncsivá lettem, vajon a nap keringése mennyire hű önmagához. Szerencsém volt, mert borús időben nem sugározna értékelhető módon. Ám belépve egy vertikális fehér csak igazolta, hogy a nap nem tétlenkedik, óramű pontossággal üzemel.
***
A tétlenkedik szóról ugrott be a településnév: Kőröstetétlen. Mivel Nagykőrös közelében fekszik, innen az előtag, de mitől tetétlen (Te? Tétlen?)? Az etimológiai szótár fellebbentette a titkot. A helység közelében lévő domb tetétlen. Alighanem lapos, nincs teteje, tetőtlen, tetétlen.
Az etimológiai szakszótár elismeri, hogy sok a bizonytalanság a helységnevek egy részénél. A Palkonya helységnévhez pl. a következő értelmezést rendeli: Talán az orosz puljkina [egy malom a Kurdjum folyón] a szó eredete.
Hát akkor már inkább nézzük Karinthy Frigyes etimologizálását, aki azt írta, hogy a róka szó etimológiája a következő:
a görög „alopex”-ből rövidült lopex-re,
ebből tovább rövidült pex-re,
majd egyes tájnyelvekben puxnak ejtették,
ebből jön a német Fuchs,
melyet aztán egészen egyszerűen lefordítottak magyarra:
RÓKA

Egy Avilai Szent Teréznek tulajdonított intés zúg a fejemben taizéi dallamostul:
Ne félj, ne aggódj,
ne sírj, ne bánkódj,
ha tiéd Isten,
tiéd már minden
…elég ő neked.
Persze hogy elég.
Kemény lecke ez nekünk ma, amikor a kötelező gk-biztosításunkat évi 162 e-ről 853 e-re emelte a magasságos biztosító. Ha jól számolom, ez kb. ötszöröse annak, amit évente fizettünk. Reklamációnkra az AI-ra bízott ügyfélszolgálat egyre azt hangoztatja, hogy a kalkulátor ezt dobta ki. Ha teszem azt a kalkulátor kétmilliót dob ki, azt is meg kellene fizetnünk?
Nem értem a biztosítót sem, amely nem részletezi, hogy mi történt itt, hogy ilyen irdatlan emelést dobott ki a gép? Akiket megkérdeztünk, öreget és fiatalt, egyikük se fizeti töredékét sem annak, amit ránk zúdít a „kalkulátor”. Jelzem azt is közli, hogy B1-ből B3-ba sorolt.
Ami igaz, az igaz. Öreg az autónk és öreg vagyok magam is.
Vegyes érzelmekkel indulunk hát neki a hétvégének.
Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj…
Hol már ember nem segíthet…
Óvatos reményekkel indulunk a MABISZ-irodába hétfőn, ahol minden előfordulhat.
***
Egy Móra-novella alakjai elevenednek meg bennem. A tanyán élő ember bekopog feleségével Móra igazgató úrhoz, mert kaptak egy levelet a hivatalosságoktól, amely jogi nyelvben íródott, többek között megnevezve, hogy „ügye folyamatba tétetik”. A bácsi meg van rémülve, hogy a Tiszába vetik, és kéri Móra közbenjárását.
A fenti esetben mi is kérnénk közbenjárást, de nincs Móra Ferencünk, AI van, egy lelketlen gép, amelyben sem empátia, sem megértés nincs, csak üres szajkózása a szabálynak.
Das Befehl, ist Befehl. A szabál, az szabál.      
A folytatásról majd beszámolok.

Írni csak írva lehet. Úgy látszik, nem tudom abbahagyni a grafománia témában fölvetett fonalat. Tovább gondolom. Megakadt a szemem VD. naplójában Tóth Árpád-cikkén, amit a Nyugat hozott le annak idején. Fennkölt gondolatai helyett most inkább a citált folyóirat oldalszámán akad meg a szemem. 485. oldal! A keletkezés éve pedig 1923. Több mint száz éve nem volt tévé, mobil, sőt tán stabil se, okos eszközök meg pláne nem. Nem volt még rádióadás se. Élő szót csak az alkalmanként szóló szónokoktól lehetett hallgatni. Aki töltődni akart, legjobban azt tette, ha olvas. Hosszú regények születésének volt itt az ideje, vastagra írt folyóiratoknak volt sikere. Olvasott az emberiség, terjedelmes munkákat írtak, akik ezzel foglalkoztak.
Nem így van ma. Hosszúak csak a hivatalos szerződések, mert általánossá vált a bizalmatlanság. Az emberek pedig ösztönösen a rövid írások felé fordultak érdeklődésükkel, „mert gyors az élet”.
Ilyen szempontból szerencsém van, mert Karinthy figurájával szemben (Mily csodaszépen látjuk itt  ugyebár az egyszerűséget, mellyel a juhász a szamár fejére üt elkeseredésében!!!... Skurek Ferenc VI./B. o. t.) én csakugyan kerülöm a bőbeszédűséget. Ez szerencséje az olvasónak, és természetemnek is, mert nekem ez felel meg.
Még megemlítem az író kudarca és sikeressége között lévő inflexiós pontot, mert érdekes lehet, hogy mi történik ott. A kezdő írónak vagy van mecénása, vagy nincs.
 Vagy vannak lapokban korábban elpöttyentett dolgai, vagy nincsenek.
Vagy van pénze a kiadás finanszírozására, vagy nincs.
Mórát kiküldték egy temetésre, majd visszatérve cikket kértek az eseményről. Ő fejből leírta az ott elhangzó beszédet. Ez nyerőnek bizonyult. Később egy írása billegett, vajon befér-e a lapba? A főszerkesztő elolvasta a cikket, és azt mondta, hogy nemcsak befér, hanem ha a lapban csak az ő cikke jelenik meg, már elég a kiadáshoz.
Aztán egy karrier elindul, mert nepotizmus van, mert mecénást talál az író, mert átütő erő van írásaiban.
A semleges pont a nincs és a van között áll fenn. A siker felé való átbillenést segíti a jó stílus és a jól megválasztott, sokakat érdeklő téma. Segíti, ha valamiért már ismert vagy ő vagy a családja (nepotizmus?), segíti, ha hitelességet mutat egy mecénásnak. Segít, ha rokona van a szerkesztőségben.
Ami biztos. Ma nincs százkötetes író, kevesen élnek meg írásaikból, sokba kerül a kiadás, bizonytalan a könyvfogyás. Ennek ellenére sok az író, s viszonylag visszafogott az olvasók száma.       
Tulassay Zsolttal készült interjúból emelem ki az emeritus orvosprofesszor egy gondolatát, aki azt mondja: csak magyar írók és költők munkáit olvassa, különösen is a XX. sz. első felében keletkezett műveket – szép magyarságuk miatt. Külföldi szerzők munkáival csak saját nyelvükön hajlandó megismerkedni. Tapasztalata szerint a műfordítások a fordító gondolatvilágát tükrözik, nem adják vissza az eredeti mű zamatait. Van igazsága.

  

Hajdanában danában, a szoc. időkben vállalatunk párttitkára kijutott Párizsba hivatalos útja során. Mint elmesélte, repülőgéppel jutott ki, szovjet repülőgéppel. Az akkor új De Gaulle-reptéren landoltak. Kiszálltak volna, azonban az utasokat a reptér épületébe szippantó harmonika elkúszott a gép fölött. Nem tudott olyan alacsonyra hajolni, ami a gép ajtajának megfelelő lett volna. Így nem maradt más hátra, mint hogy az utasok gyalog jöttek ki a gépből és a betonon sétáltak a személyzet felvezetésével addig, magnem találtak egy „művészbejárót”, ahol végre is behatolhattak az épületbe.
Szép új világunk tele van meglepetésekkel.
Aki elég koros már, az talán nem is kívánkozik megismerni technikai bravúrjait. (Emlékeztetőül: J. S. Bach tudott a crescendo és a vibrato létezésével, de nem kívánt változtatni szokott stílusán.)  
Így valahogy vagyok vele én is. Kezdetben a PC-khez volt a Basic-alapú szoftver, aztán a winword, aztán a pentium, s a jó ég tudja, még hány fejlesztés. A korábbi programokat frissítették, majd cserélni kellett a szoftvert. Ma nem is tudom, hogy melyik a legmodernebb íróprogram. Talán a google-doc. A gépemre rakott szoftver legalább 12 éves. Alighanem úgy járok vele, mint az orosz gép a francia reptéren. Elvonul a gépem feje fölött az új technológia, olyannyira, hogy a régi és az új közötti átjárás veszélybe kerül.
Megjegyzem, hogy nem ismerem saját gépem rengeteg funkcióját, számtalan szolgáltatását sem. Az a baj, hogy már nem is akarom megismerni.
Van mobilom is, az újabb fajtákból.
Talán, ha tízszer telefonáltam vele az évek során. Fotózni szépen tud. Arra használom leginkább. De hát az a masina is százszor annyit tud, mint amire használom.
Az idősebb korcsoportban nem vagyok egyedül a technikai gadgetektől való ódzkodással.
VD mesélte, hogy az egyik boltocskában megemlítette, hogy olyan telefont szeretne vásárolni, ami csak telefonálni tud. Majdnem kinevették. Mosolyogva adták tudomására, hogy ilyen készülék egyáltalán nem kapható.
Marad a szakadatlan tanulás, vagy az arról való lemondás kellő mértékű visszafogottsággal párban.
Én nem kívánok már a megszokott dolgaimon változtatni.
Tapasztalom, hogy a világ egyre bonyolultabb, egyre kaotikusabb. Nem kellene megállni néha?
Bródy J. szövege jut eszembe: „Csak annyit kérek tőled, ha érted, hogy ne vágj ki minden fát!
Legalább néha-néha lazíts egy félórát!”

Egy kuriózumnak számító füzet (könyvecske) iránti kíváncsiság  vett rá, hogy gyorsan elolvassam az Éric Zemmour esszéit tartalmazó könyvet (A misét még nem mondták el). A magát francia zsidóként meghatározó politikus abban látja Nyugat-Európa jövőjét, hogy a zsidó-keresztény hagyományokat óvjuk meg, élesszük fel, és keményen álljunk ellen az iszlám térthódításának.   
- C. Lévi-Strausst idézi, aki szerint, „ha egy testőrségnek vallást kellene választania, akkor az az iszlám lenne”.
- Benoist-Méchin gondolata: „Az embereket két, jól elkülönülő kategóriába sorolták: az egyik oldalon vannak az arabok, az igazhitűek, a másikon pedig a hitetlen pogányok, akik tagadják Allah létezését, a test halhatatlanságát és a próféta küldetését. A muszlimok kötelessége ez utóbbiakkal szemben egyszerű: igyekezniük kell őket az iszlám pártjára állítani, és ha megtagadják a megtérést, akkor ki kell irtani őket.”
Tapasztalja a világ.
- Magyarország, Bulgária, Görögország, Szerbia, Horvátország és még mások egyike sem akar hallani a legcsekélyebb muzulmán bevándorlásról sem, még ha ezért rossz szemmel néznek is rájuk az EU-s intézmények, bizottságok és joghatóságok… Ezek az országok megértették, hogy nemzeteik megmentése csak úgy lehetséges, ha megvédik identitásukat, kulturális hagyományaikat. Mert kis nemzetként akár meg is halhatnak.
A lengyel himnuszt idézi, amely így kezdődik: „Nincs még veszve Lengyelország”.
- Ami az iszlám előretörést és veszélyt jelenti, a szerző megidéz egy arab mondást. „a szombat után jön a vasárnap”. Az iszlám heti ünnepnapja a péntek, a zsidóké a szombat (sabbat), a keresztényeké a vasárnap.
- Zemmour megemlíti, hogy az iszlám családokban 3,5 az átlagos gyermekszám, a franciákéban pedig 1,6!
- Fel kell ismerni, hogy a globalizmussá butított univerzalizmus megöl minket. Megágyaznak Európa iszlamizációjának és az európai kereszténység pusztulásának.
Mint írja, az iszlám az alárendeltség vallása, az egyenlőtlenség vallása (nők, hitetlenek, rabszolgák nem lehetnek egyenlők (egalité), a testvériség (fraternité) pedig csak a világban élő többi muzulmánra vonatkozik. Jelenleg több mint ötven muzulmán ország van a világban. Javasolja: Éljék meg ezekben „igaz hitüket”!
- A muzulmánok fittyet hánynak a francia jognak: Imám előtt kötnek házasságot, poligámiában élnek nem is kevesen. Így egyedülálló anyaként vesznek fel bőséges szociális ellátást az iszlám hívei.
Mecseteket építenek. Ahol mecset van, azt a földet saját iszlám-földnek tekintik. Müezzinek messze hangzó éneke a kulturális gyarmatosítás eszköze részükről. Megpróbálják rákényszeríteni a nyugati világra a törzsi társadalmi modelljüket, Istenük és prófétájuk brutális mindenhatósága alatt. …
- Még megjegyezi a szerző azt a közismert tételt, hogy a civilizációk háborúja igazából a bölcsők háborúja.
Végkövetkeztetése, hogy sem a kommunizmusnak sem a nácizmusnak sem sikerült megsemmisíteni a kereszténységet. Az iszlám se lesz képes a kereszténység elpusztítására. Európa túléli azt a veszedelmet, amelyet Mohamed árnyéka vet rá, mert csak a kereszténység emlékezik rá, hogy Európa miből született.
Legyen igaza!

A festschriftekkel az a baj, hogy általában kiérdemesült emberek kapják. Tisztelőik próbálnak vele kedveskedni jubileumi évfordulók alkalmával. Mivel a kitüntetetthez szólnak az egybeszerkesztett írások, vagy hasonló az érdeklődésed, vagy nem szólítanak meg téged. Az emeritus ünnepelt pedig koránál fogva nem sokáig szökött örvendhetni a kötetének.  
Persze jobbat én se tudok kitalálni.
***
Elindult közös blogunkban a grafománia téma posztolása. A neten ilyen szócikkre bukkantam:
„A grafománia (íráskényszer) az írás iránti túlzott, gyakran leküzdhetetlen vágy, amely a gondolatok folyamatos, kényszeres lejegyzésében nyilvánul meg. Nem feltétlenül jár minőségi irodalmi alkotóvággyal, gyakran öncélú, tartalom nélküli szövegelőállítást jelent. Pszichológiai szempontból gyakran sóvárgással (craving) és a bűntudat-kielégülés ciklusával jár.
A grafománia jellemzői:
Kényszeres írás: Az érintett képtelen ellenállni a késztetésnek, hogy mindent leírjon.
Mennyiségi túlzás: Naplóírás, levelezés, vagy prózaírási tevékenység túlzott mértékben.
Öncélúság: Gyakran cél nélküli, vagy a szerző önmagát kiválónak tartja.
Szenvedély: Az írás dominálja a mindennapokat, más tevékenységek rovására.” 
Nem gondolom, hogy csak pejoratív kicsengése volna a grafomániának. Van pozitív grafománia is. Magyarul késztetés lehet arra, hogy értékeket közvetítsünk, mely egyfajta attitűd a valósághoz.
Majd kifejtem, mire gondolok, miközben a pszichológusok igazát se vonom kétségbe. A görög szó egyébként írásőrület jelentésű.
Most két könyvön dolgozom, de új megbízásnak is nézek elébe.
Türelem.
Foglalkoztat a grafománia és írói attitűd határesete is, mikortól mánia, és mikortól szépírás a betűvetés. (Már megint ez a trigonometriai fogalom tolakodik elő: inflexiós pont.)
Mi történik ott a fekete dobozban? Még érdekes lehet az írók eljárási gyakorlata.
Na de nem akarok elébe vágni a feladatnak.

Ha van valami, amin nem tudsz változtatni, ne foglalkozz többé azzal. (Jeanne Louis Calment). Egyetértek. Ilyen jelenleg a pártpolitikai helyzet. Nem foglalkozom vele.
Hála Istennek van napi munkám. Két könyvön dolgozom felváltva. Kimegyek P.csabára a fiatalokhoz jó levegőt szívni, unokázni, bennük és a természetben gyönyörködni.
Olvasok színvonalas könyveket. Előbb Bartókról, most Mozartról, mert megérdemlik figyelmemet, mert kitüntetnek azzal, hogy a maguk műformáiban maradandót alkottak.
Balkonunkon is szeretek üldögélni, figyelni a természetet. Hol egy sündisznócska vadászik a szomszéd kertben, hol nálunk ritkán fészkelőszajkópárt látok röpdösni fáról fára. Az igazi ajándék, amikor tőkésrécék húznak el a patak vonalában. A Dunához szoktak tartani. Nagy tempót diktálnak, és elegánsan repülnek. Hátravetett lábbal, heves szárnycsapásokkal haladnak.
Legritkább, hogy valamiféle ragadozómadár körkörös vitorlázása kerül a látóterembe.   
Már egy-egy kecses repülőnek is örülök. Lesem, hogy futóműveit kieresztette-e már Ferihegy felé mentében vagy sem. Általában nem, de elég sokszor igen. Megfigyelem a manővert.
Az egyik könyv a Chosen: Érdekes sorozattá áll össze a Krisztus életének epizódjait eljátszó, megélő filmsorozat, melynek forgatókönyvszerű feldolgozása ez a könyvszéria. Érdekelne, hogy a négy-öt kötetre tervezett folytatásokat vajon egyenlő számban adják-e ki, vagy egyre csökkenő példányszámban. Azt hiszem, hogy a nyelvkönyvekkel az a helyzet, hogy nekiugrik a nyelv elsajátításának x érdeklődő. Folytatja x-500 tanuló, és befejezi a harmadik kötetet a korábbiaknak kb. a fele.
Ha egy könyvsorozatot beszámoznak, vélhetően a második kötetet azok veszik meg, akiknek az első tetszett. Ha pedig nem tetszett, akkor a másodikat már nem veszik meg, nem olvassák el. Következőleg érdemes csökkentett példányszámban kiadni. Érvemet még erősíti, hogy akik nem vettek első kötetet, azok nem fognak a másodikkal kezdeni, sem a harmadikkal vagy a negyedikkel.
Ilyen ez a fránya könyvpiaci gyakorlat.
Nem hiszem, hogy nagyon tévednék.

Reggel beülünk az autóba. Elfordítom a gyújtáskapcsolót. Nem történik semmi. Se kép, se hang. Még annyi se, hogy „csekk”. Megint próbálkozom. Égnek a piros jelzőlámpák, semmi. Meg kellene bikásítani? – ötlik fel bennem. Égve hagytuk volna a fényszórót délután? De nem. Alapállásban a kapcsoló.
Megint elfordítom a slusszkulcsot. Most indul, mint eddig kivétel nélkül mindig. Értetlenül ülünk a titok előtt. Mindenesetre nem hiúsul meg reggeli programunk.    
Engem, aki immár a hetedik használt autóját nyűvi, engem érdekel a jobb híján inflexiós pontnak képzelt valami. Nevezetesen az, hogy kiszállsz a működő autóból, majd legközelebb a beszálláskor kiderül, hogy nem indul a verda. Milyen folyamat indul a számtalan alkatrészből álló kocsiban állás közben?
Az élet tele ezekkel a hanyatlást mutató változásokkal.
Jól hallasz. Egyszer csak azt tapasztalod, mintha jobban kellene fülelned. Mi történt odabent?
Semmi baj a látásoddal, de egyszer valami elindul. Mikor fordul át gyengülésbe, és miért?
Tökéletes a járásod. Egyszer csak érzed a térdedet. Nem nagyon, de határozottan. Mi történt?  
Így van ez mindennel.
Tökéletes a tested, aztán … mintha már nem egészen. Változik a programozása?
Végül is eszednél vagy, vagy alszol, akár. Egyszer csak abbamarad a légzésed, mert megállt a szíved. Megszűnik a szíved dobogni, ezért abbamarad a légzésed. Egészen idáig dobogott a szíved, működött a tüdőd. Aztán meg nem. Mi történik az igen és a nem között. Csak az Isten tudja.
Persze az ellenkezőjére is ugyanennyi példa felsorakoztatható.
Egy csecsemő agyi „gyökérkönyvtára” csaknem üres. Vegetálni már tud, egyebet meg nem. Aztán elég hamar elindul a tanulás útján. Anyjára figyelve és ösztöneire „hallgatva”, utánzással, minden nyelvtani képzettség nélkül bevágja anyanyelvét. Mi készteti erre?
Még korábban anyját testillatáról felismerve megkísérli, hogy a melléhez jusson, és minden előtanulmány nélkül szopni kezd.
Nem is szaporítom az élet csodáit.   
Azt hiszem, hogy mindenkiben működik valamiféle fejlesztési program, élete teljén túl pedig egy hanyatlást megindító program. Ennek vannak részei, vannak tapasztalható jelei mind a fejlődési, mind pedig a hanyatlási szakaszokban.