Mickey webnaplója

Ha tavasz, akkor lombot hajt a nyárfa. De nemcsak lombot hajt, hanem teleszórja vattával vastagon a környéket. Minden vatta nyárfamagot hordoz. Ha rajtuk múlna, az egész szárazföld nyárfákkal volna tele.
De nemcsak nyárfa van, hanem nyírfa is. Ennek a fának a szárnyas makkocskának, vagy (ikerlependéknek) nevezett termése van. Úgy pilinkézik alá a levegőben, mint megannyi helikopter. Ha ezekből mind fa nőne, el se férnének egymástól a földön. Kiszorítanák egymást.
Hát a bakszakáll, hát a pitypang ernyős virága (csőrös kaszattermések) milliárdjai ugyancsak beterítenék a földet. Ez az életgazdagság mind az egész élővilágra vonatkoztatható: növényekre, állatokra és bizonyos megkötéssel az emberekre is.
Ilyenkor azt látom erkélyünkről, hogy a különféle madárfajok folyamatosan röpködnek, és szállítják fiókáiknak az élelmet. Tehetik, mert lakótelepünkön megnőttek a fák, valóságos erdőt képeznek. Lehetővé teszik a lombok rejtettségében való fészekrakást.
Igazolva látom, hogy a szaporító sejtek élnek. Tudományos tény, hogy élettelenből egyetlen biológusnak sem sikerült élőt teremtenie mióta világ a világ. VALAKINEK sikerült. Őt Teremtőnek hívjuk, mások Fennvalónak, megint mások Istennek. Ő az abszolút élő, csak az Élő az, aki élőt képes teremteni. A hallatlanul bonyolult sejtek magukban hordozzák az élet egész programját. A zigótában ott él az ember egész jövője meghatározva. Neme, fejlődési üteme, húszbillió sejtjének összehangolt működése. Honnan tudja az emésztésben részt vevő sejtek tömege, hogy mi a dolguk? Honnan a kiválasztásé, honnan a szív működéséé. Honnan az idegrendszer mozgáskultúrát kialakító tudata?
Tovább megyek. Honnan tudja a pók, hogy hogy kell hálót szőni, honnan a nádi rigó, hogy hogy kell fészket szőni. Honnan a gólya, hogy mikor kell szárnyra kapni költözés céljából?
Millió hasonló kérdést lehetne feltenni. De talán nem szükséges.
Elég csak elcsodálkozni rajtuk.
Teszem is, amikor az időjárás megengedi, hogy kiüljek az erkélyünkre.  

Mára elfogytak az írásos adósságaim.
Tegnap megírtam a havi rendszerességű kommentárt.
Ma aztán igazán lógathatom a lábam.
Igaz, a háziorvos azt javasolta, hogy inkább tartsam a dohányzóasztalon, vagy másképpen polcoljam fel a lábamat. Jót tesz a szívnek, jobb a vérellátásom.
A népdal szövege jut eszembe:
Ez a lábam, ez, ez ez,
jobban járja, mint emez.
Édös lábam jól vigyázz,
mert a másik meggyaláz.
Persze hamis a nóta az én számból, mert mindkét lábam hamar elfárad.
***
Mint korábban írtam, csaknem állandóan a fülemben cseng valamilyen zene: jazz, opera, nóta, sláger, szimfónia, uram bocsá’, olykor még esztrád is – akármi.
Reggeli közben egy angol slágert elevenített meg a fülem a hatvanas évek közepéről. Akkor jártam főiskolára. NL barátom olykor behozta méretes orsós magnóját, és a szünetekben körül ültük-álltuk, úgy hallgattuk legújabb felvételeit. Többek között azt is, ami most a fejemben szól. Mono magnófelvételei voltak, egészen biztos, mert Szokol rádióból vette át a kipécézett slágereket. Márpedig a Szokol igencsak mono rádió volt. Mégis jó kópiákat produkált, talán a jó vételkörzetnek köszönhetően.
NL volt az a diáktársam, akivel rendszeresen sakkoztunk a hátsó padok valamelyikén.
Sakkoztunk órák alatt,
sakkoztunk szünetekben,
sakkoztunk a menzára való levonulás alkalmával.
Rég volt.
Szép volt, egészséges volt, könnyed volt az az időszak a vizsgaidőszakokat leszámítva.

Természeti képpel kezdem, mint megannyi népdal. A nyári kánikulát előrevető forróság után jön a hidegfront. Régmúlt emlékeimben kotorászva felrémlik a hallott statisztika: Magyarországon évi átlagban 270 front váltja egymást. Mi ez? Meteorológiai átjáróház? Most ehhez jön egy példátlan szárazság. Aszály. A Velencei-tó kiszáradással fenyeget. A vetemények sorsa eldőlni látszik. Nincs víz. Nincs szúnyog se – igaz, de hát víz nélkül élet sincs. Se növényi, se állati, se emberi.
***
Amerikás öcsénk immár valahol tízezer méter magasságban száguld hazafelé feleségével.
A találkozások megvoltak.
A közben hozzám érkezett könyvrészlet korrekciója megtörtént.
Egy kommentár várat még megírásra.
Különben lógathatom a lábamat.
***
Komfortunk jóvoltából hűvösek a szobáink. A klímaberendezések visszahűtik a forró szél okozta perzselő hőséget. A májusi eső közmondásszerűen aranyat ér. Ma is azt érne, sőt tán platinát, esetleg gyémántot is akár, de hát alig présel ki magából itt-ott egy-egy zivatart, csendes esőt. Főhet a fejünk, hogy miképpen hozhatjuk vissza az égi nedvességeket.    
Jobb híján az jutott eszembe, hogy az űrben a víz-visszapótlás természetes. Az emberek isznak, mosakodnak, majd viszont látják a kitermelt nedvességeket víz formájában. Ez nyilván komplikált berendezéseket kíván.  De ha így, ha úgy, valahogyan meg kell szervezni a csapadék visszatartását, visszanyerését.
Vízügyisek! Tegyétek össze az eszeteket!
Remélhetőleg lesz megoldás, de nagyon kell akarni.
***
Sokszor megfogalmazódott már bennem, hogy saját komfortunk rabszolgái vagyunk. Az előbb a googledoc.-ban valami átállítódott. Öt percig azt kertestem, hogy hogyan térhetek vissza a megszokott egyszerűbb formához. Ma történt az is, hogy az emailek hírnyagai csak bal felüket mutatták. Sokáig kerestem a megoldást, miként láthatnám a teljes híranyagot.
Hetek óta csikorog a forgószékem, amikor hintázni akarok. Márpedig akarok, ha már képes hátradőlni valamiféle rugó által. W40-nel bespricceltem, ahol a csikorgás okát tudni véltem. Most csendben dolgozik.
Hátra hoztam a vezetékes telefont, mert hívást vártam. Meg is érkezett. Nevezetesen, hogy fotózzam le és mobilon küldjem el XY lakhatási kártyáját, és tajszámát, mert itthon maradt. Korrektúra abbamarad, digitális fotók gépben, majd emailként továbbítva.   
Rádióm töltése befejeződött, mobilomé úgyszintén.
Gondosóráink most csendben vannak. Kb. két naponként akkutöltésre kéredzkednek.  
Így élünk mi komfortunkat szolgálva, miközben mindenütt azt olvasom, hogy eszközeink felhasználóbarátok.
Felhasználó barátaim! Ne lankadjatok, okoseszközeink garantáltan igénybe veszik időnket!

Pezsgő héten vagyunk túl, ami igazán ma ér véget.
Részt vettünk a Szent István Könyvhét magnyitóján.
Nagy találkozás esett amerikás öcsénkkel, majd
készültünk Kati 50. születésnapjára.
Ezek az alkalmak az emberi kapcsolatok ápolását szolgálták, élményeink megosztását, nagyobb arányú vásárlásokat, ajándékok beszerzését is. Ma ér véget a találkozások sűrűje, amennyiben elbúcsúzunk az újvilági rokonoktól.
Készültek fotók,
gazdagodtunk ismeretségekkel és
megpróbáltunk figyelni egymásra.  
Amikor hallom a politikusokról szóló megjegyzést, „ezek folyton utaznak!“, igazat kell adjak annak, aki a megjegyzést teszi. De azt is gondolom, hogy a protokolláris utazások plusz terhet jelentenek a küldötteknek. Elszakadnak családjuktól, és érdeklődést kell mutassanak a fogadó politikusok iránt, akár szimpatikusak nekik, akár nem.
Mi szimpatikusokkal találkoztunk.
Kisebb átalakításokat azért igényelt a lakásunkban a vandégség.
Dolgozószobám a vendégszoba. Ilyenkor foglalt. A legszükségesebbeket kiviszem innen.
A számítógépem nem a legszükségesebb, ezért marad.
Ezért ilyenkor nem keletkezik napi poszt, és az esetleges lektori munkám is szünetel.
Ez történt pünkösdkor, ezért a kihagyás, amit nem is kívánok pótolni.
Elég a mának a maga munkafeladata – plagizálom a Bibliát.
És elég az hozzá, hogy a találkozók – remélem kölcsönösen – kedvünkre zajlottak le. Sok vidámsággal, sok finomsággal, sok társalgással.
Mától meg vissza a régi kerékvágásba.
Egy felkérésen fogok dolgozni, és egy évtizedek óta vállalt szellemi valamin (kommentárok).
  

Szombat. Hála Istennek, élek! Hála Istennek, élünk! Reggel szózatjátékok - 3 féle, utána puzzle 104 részes. Minden teljesítve. Közben reggeli első kávé.
Rejtvények után rövid tájékozódás a napilapok digitális változata alapján. Többnyire csak a címeket olvasom el. Sok az ismétlődés, sok a sárdobálás, még mindig. (Eszembe jut a szovjet vicc. Mit csinál Iván bácsi? Harminc éve vége van a háborúnak!!! … És én csak robbantgatom a vonatokat, csak robbantgatom... Nem kellene egyszer befejezni a robbantgatást?)
Reggeli: tejeskávé, két szelet szögletes kenyér csécsi szalonnával.
A reggeli gyógyszerek bevétele. Mindig reggel állítom össze a napi dózist. Nem este, hátha már nem érem meg a reggelt. (Úgy vagyok a gyógyszerek adagolásával, mint a skót a vonatúttal. Az egyszeri skót haza akart utazni Londonból Glasgowba. A személyvonat minden falunál megállt. Emberünk minduntalan elrohant a pénztárhoz újabb jegyért. A kalauz kérdezte, hogy miért teszi ezt? Mire a skót: Szívorvosom azt mondta, hogy előfordulhat, hogy nem bírja a szívem Glasgowig, ezért mindig csak a következő településig váltok jegyet.)  
Tehát a tejeskávém kísérői a marék gyógyszer.
Reggeli után átadom magam az „üres dobozomnak”. felöltözve szemét levitele, üres üvegeké is. Chevrolet indul misére. Ha útközben látunk valakit, aki szívesen velünk tart, akkor együtt tovább. Ma Rita és Kati ünnepel, értük ajánlva a mise. Utána irány a benzinkút, ablakmosás tankolás. 18 000 ft. Aztán megbízásra üzletközpont. Ott nyitásig Lipótitól pozsonyi kifli, T. nek búrkifli egy-egy kapuccinóval. A megbízás sikeres teljesítése, onnan szokott üzletünk, mert három napra kell bevásárolnunk. Hála Istennek, még van rá mód. Az aszály, ha így marad, csak később veszélyezteti alapjában a földi létet.
Itthon kicuccolás, T.-t kiviszem a vonatig, itthon elrakom a dolgokat, és bekapok egy fagyit.
Nemsokára nekiállhatok a heti porszívózásnak. Nem sok az egész, kb. 70 m2.
Addig is légkondik be, mert elindult a nyár ezerrel. Ma már kb. 30 fok lesz árnyékban.
Holnap pünkösd. A Lélekáradás ünnepe.
Mindenkinek szép programot!
Balassit pl. verselésre ihlette:
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

Ha könyvmoly nem is, de betűmoly biztosan vagyok.
Méghozzá
komoly
betűmoly.
Onnan tudom, hogy örömmel vállaltam a Chosen elsőkötetének lektorálását. Majd a harmadikét és a Regnumról szólót, no meg egy képregény szöveggondozását. Felkérésre vállalkoztam a javítgatásokra, aztán oda jutottam, hogy éhezem az újabb adagokat.
Talán, mert értelmes időtöltésnek tekintem, amikor is hasznára lehetek a kiadóknak, az olvasóknak. Ígéret szerint vár rám egy könyv, és a képregény szövegének a korrigálása a jövőben is.
De azt szeretném, hogy mielőbb szakadjanak rám a munkák. Kikapcsol, szórakoztat, eggyé válok velük.
Úgy látszik, így vagyok kitalálva.
Persze fotózni is szeretek.
Négyféle szituációt.
- Üldögélek és rácsodálkozom valami fotogén dologra; ezekből lesznek csendéletek.
- Üldögélek, és orrom előtt mozog valami, amit szívesen lekapok.
- Magam mozgok, mondjuk egy autó anyósülésén utazva, és elém gördülnek a fotóznivalók.
- Mozgásban vagyok az előzők szerint, vagy vonaton, és egy másik mozgó valamit fotózásra alkalmasnak találok.
Kicsit bánatossá tesz, hogy hatalmas mennyiségű virtuális képem semmivé lesz, amikor én porrá leszek.
Az vigasztal, hogy néhány ember pozitív visszajelzést küld. Örömöt szereznek nekik a képeim.
Ami egyértelmű, hogy nyom és hulladék nélkül tehető semmissé a képtömeg.
Nem szemetelnek vele az utódok.
Ivannak, aki az évek során NY-i kiállítást álmodott néhány elkapott fotóm okán, csalódnia kell.
Nem kap nyilvánosságot egy ilyen válogatás.
Annyi kitűnő kép készült már a világról; több, mint elég!  

Édesszájú volnék. Itthon jégkrémet eszegetek.
A kávét hol édesítővel, hol cukorral iszom.
Olykor pedig adódik, hogy a svédasztalos vendéglátás alkalmával rászabadulok a sütikre. Általában az édeseket kedvelem. Előfordult, hogy addig eszegettem ezeket, amíg aztán többé rájuk sem tudtam nézni. Elteltem velük olyannyira, hogy a továbbiakban kifejezetten taszítottak.
Mindezt azért bocsátottam előre, mert hasonlóképpen jártam az internettel, az információs dömpinggel.
Megnéztem egy hirdetést. Attól kezdve zúdult rám a téma.
Megnéztem egy furcsa reelt, attól kezdve a furcsa témákat önti rám a FB.
Megnéztem egy politikai állásfoglalást, alig tudok elmenekülni a sok rossz arcú pofa elől.
Azt hiszem, utolért volna a függőség, ha nem tennék ellene.
Érdeklődésemet végtelenített adással kívánják függőséggé tenni.
Nem fog sikerülni.
Nem vagyok hajlandó naphosszat a PC előtt ülni.
Kikapcsolom, valahányszor egy-egy anyaggal végzek.  
Nem vagyok hajlandó egész nap az okos telefon szamárságait böngészni.
Fotózom, ha van mit, beírom a számítógépbe, tartom a kapcsolatot a családdal, és utána azonnal kikapcsolom a ketyerét.
Nekem ne okoskodjon.
Engem ne kábítson.
Ne próbáljon szamárságokat belém beszélni.
Nekem ne akarjon csak most 9990-ért eladni semmiféle csodaszert.
Ne is bizonykodjon, hogy a főorvos úr ajánlja.
(A főorvos úr nem is tud arról, hogy szemtelenkednek a nevével.)
Nem kívánok nyerni sem.
Jobb kapcsolatokra törekszem.
Azokhoz meg nem kell az internet.

 

Letudtam a kötelező penzumot, jöhet a szabadon választott.
Öregedvén az ajándékozás furcsaságairól akarok valamit írni.
Szabó Magda esete forog a fejemben. Befutott íróként egyre csak kapta az elismeréseket. Jó apropó volt erre ismételt jubileuma. Immár a 70., immár a 75., immár nyolcvanadik, immáron a 85. életévében van. De hát megkapta ezt a díjat, azt a díjat, amazt a díjat… Az ünneplők egyre nehezebb helyzetben találták magukat. Mivel díjazzák az egyre idősebb jubilálót!
Nézzük a megajándékozott oldaláról. Nemrégiben a Nobel-díjig emelkedett Karikó Katalin karrierjének a felívelése. Aztán ami jött: ütre-főre kapta az elismeréseket, díjakat. El addig, hogy a kutatónő határozottan kérte, hogy most már másoknak adjanak mindenféle elismerést. Nincs szüksége az állandósuló ünneplésre, dolgozni szeretne. Az időseket pedig próbára teszi az ünneplések fizikai terhei. Mert rejtett kopásaik, betegségeik vannak, mert az állóképességük korlátos stb.
Hogy még komplikáltabb legyen a kép, civilizációnkban többnyire mindent összeszed az ember öregkorára, amire csak szüksége van, vagy lehet. Ha pedig vágyik még valamire, akkor megveszi. Ez nagyban megnehezíti az ajándékozók dolgát.  Ki kellene találniuk, hogy mindezek ellenére miféle kielégítetlen vágya van az ünnepeltnek. Ráadásul nem is illik megfaggatni az ajándékozandót, mert akkor nem lesz meglepetés az ajándéka.
Így hát maradnak a szokott körök. Van, aki szeszesitalt kap, van, aki vágott vagy cserepes virágot, van, aki kedvenc írójától még egy újabb kötetet.
Ami a jólét jele: múlóban van az ún. „praktikus dolgok” ajándékozása, egy pár kesztyű, zokni stb.
És egy ironikus tanács a megajándékozottak részére (én G.-tól hallottam):
Ha ajándékot adnak, fogadd el! Örülj neki és vidd magaddal – legalább az első kukáig.
De hogy pozitív felhanggal fejezzem be posztomat, komolyan gondolom, hogy az ajándék légy te magad.
Nincs értékesebb kincs az igaz barátságnál.
Hozzá képest minden tárgy csak lim-lom.        

Tömörkény legalább három betűcserét hoz írásaiban. Az általa megszólaltatott emberek beszélnek következetesen tévesen. Ilyeneket ír: elemet emelet helyett; kelebem kebelem helyett; üdvégy ügyvéd helyett. Ha azt gondolnánk, hogy csak a tanulatlanok cserélnek, tévedés volna.
Algéria a spanyolban Argelia.
Leggyakrabban a gyerekcsék tévesztenek. Még nem rögződött helyesen egy-egy szó bennük. Így lesz kisnyál a kislányból, a fogkeféből fofokefe, a feketéből feteke, a kipucolomból pikucolom.
Lehet, hogy a modorosság az oka a betűcserének: motrot, litret, a csuprot, terhet mintájára.
Lehet aztán, hogy cikizés, zrikálás a mozgatórugója: így lesz csapadékból pacsadék.
A becenevekkel is hasonló a helyzet. Öcsi helyett azért is Csiőt mondanak. Laci helyett azért is Cilának becézik a név gazdáját.
Aranya gyakran él vele – költői szabadság. Pl. „nézni is tereh”.
A viccek is használják a betűcserét, a szótagcserét is akár. Pl. sváb postás ráírja a borítékra: nem síthető kézbe. Mire a postamester is ír:  Hatolja ki pu a címet!
Vannak aztán, akik nem jól tudják, és kalarábét mondanak karalábé helyett.
Az elütések a gépen is ilyenek. Itt nincs típushiba, alkalmi minden eltüés. Mondtam! 
Biztos, hogy sok ilyen van még, de most csak ezek jutottak eszembe.
***
Mise végén a sekrestye előtt sorállás alakul ki különféle kérésekkel.
Most is így volt.
Míg feleségem odavolt, én körbe „telefonáltam” a katedrálüvegeket.
Mindig más „festmény” jegecesedik ki rajtuk a reggeli változó fények hatására.
(FB-on mutatom.)

Krisztusi kort ért meg a Szent István könyvhét. 33. alkalommal játszódik le a megnyitóünnepség igen hasonló forgatókönyv szerint. Zene, beszéd, könyvismertetések, Szent István-díjak átadása. Laudációk, a kitüntetettek beszéde, búcsúzó szavak köszönetnyilvánításokkal, zene.
Ülünk a helyünkön. A gyönyörű, bőven aranyozott falak eleve ünnepi hangulatot árasztanak.  A régi vicc szerint: „Baj van a mikrofonnal, így beszélt a pap a hívek felé fordulva, majd a hívősereg rávágta: És a te lelkeddel.” A terem hangosítása megfelelő, de ha a beszélő távol marad a mikrofontól, akkor az eredmény az érthetőséget lehetetleníti el. Persze baj van a fülemmel is, hallókészülék ide, hallókészülék oda. Még leginkább bal oldali szomszédom tapsát hallom, aki leghosszabban is tapsol.
Az ismertető elég gyors váltásokkal újabb és újabb köteteket mutatott fel, és ismertette számomra érzékelhetetlen módon. Mondom páromnak: Ha akarod, fordítom neked a lényeget angolra. Book… mondom, fél perc múlva: Book… kis idő múlva Book…  
***
Értette a viccet, mert ismerte az őseredetit, amikor is az NDK-ban dolgozót kérték meg az ornitológiai kongresszuson tolmácsnak. Jött a szakszöveg, majd egy madárkép, a tolmács, meg fordított: Vogel - mondta. A harmadik Vogel után megkérték, hogy hagyja abba tolmácsolást.
Mondom történelmi időket idéző díszteremen folyt a megnyitó. Újra a felségemhez fordulok: Milyen pompás miliőben hangzik el ez a Vivaldi kamaramuzsika.
És mekkora a kontraszt, ha hozzáteszem, hogy Vivaldi, a vörös pap annak idején éhen halt.
***
Valamikor publicistaként örömmel cipeltem a kiadó összeállítását, melyet a sajtó munkatársainak gratis adott rendelkezésére, az eseményről írandó anyagok összeállításához segítségképpen. Ma is kaptunk egy reprezentatív összeállítást. Elég volt hazacipelni. Változnak az idők, változik erőnlétem.
Nyaff.